A lány csak egyet kért: a fiú ne alázza meg, mert inkább az őszinteség, mint az össze-vissza hazudozás, bármennyire is fáj. Hát megkapta, sms-ben, és a fiú minden idők négy legfájdalmasabb szakítása toplista élére ugrott.

Az én szakítós sztorim igazi in medias res, és azért írom meg, mert pont 4 nappal ezelőtt mondtam a volt pasimnak viccesen, hogy ha szánalmasabban szakít velem, mint az eddigi 3-as toplistám, akkor muszáj lesz megírnom ide. Ez nem bosszú, csak én minden ígéretet betartok.

Tehát a három leg- húúúú, toplistámon szereplő, ez már nem semmi mondanivalóval rendelkező mondat a következő volt kronológiai sorrendben (remélem megfelelően idézek, nem szeretnék senkit kellemetlen helyzetbe hozni):

     1. az a helyzet, hogy te olvasol könyveket, én meg nem, és már másfél órája valami olyanról beszélsz, amiről lövésem sincs (ez 15 éves koromban történt)

     2. lelkünk kulcsai nem találkoztak, ezért úgy érzem nincs perspektíva a kapcsolatunkban (1 év után)

     3. úgy érzem, hogy az elmúlt két órában nem hiányoztál, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem vagyok szerelmes beléd, nekem anélkül meg nem megy. (megértőnek mutatkoztam, még sajnáltam is, hogy neki milyen rossz lehet, majd azt mondta, lehet, hogy randiznunk kéne, hogy jobban megismerjük egymást... persze másnap már más csajokat fűzött az orrom előtt, majd megkérdezte az egyik legjobb barátnőmet, akire most is hajt, hogy nagyon rosszul viselem-e)

A mostanival kapcsolatban még nem lőném le előre a poént, bárt kijelenthetem, hogy toplistám első helyére lépett, és nem hiszem, hogy valaha túlszárnyalja valaki.

Nevezzük Péternek az illetőt, mert ez a neve. A 3.-as számú illető barátja, pár héttel a fenntebb leírt mondat elhangozása után egyszer csak az ölében ültem. Szomorú voltam, ezért beleegyeztem, hogy baráti kezet nyújtson, és a karjaiban vigasztalódjam. Nem számítottam semmi hosszabb távúra, mint egy éjszaka, de valahogy úgy alalkult, hogy felkeltettem az érdeklődését. Elkérte a számomat egy közös ismerősünktől, amit rosszul kapott meg, így másnak írt smst, hogy találkozzon vele, mert találkozniuk kell, illetve találkoznunk kell, talán telihold végett (azt hiszem). Ez persze nem következett be, a fent említett számtévesztés folytán. De bejelölt a wiwen és megtalált skype-on, szóval valami történt, jó csillagzat talán. Elindult valami, hosszú évek óta nem tudtam senkivel sem beszélgetni, mert annyira megfeszültem attól, a tetszem, nem tetszem parától, hogy nem tudtam megnyílni. De vele már az első éjszakán sikerült, talán azért, mert nem kombináltam túl a dolgot, és sokat nevettük. Aztán a cseten még többet kommunikáltunk és bár tudtam, hogy nagyon rossz híre van, vagyis mindenkihez köze volt, aki szóba jöhet (értsd testileg ép és van olyan hülye, mint én, hogy beveszi a de hát én csak rád vágyom szöveget) mégis úgy éreztem a rossz élmények után valami jónak kell jönnie. És jó volt, tényleg, felhőtlen boldogság, (mellesleg Felhőnek hívott, a hajam miatt, mert olyan, és ezt igazán kedveltem) sok találkozóval, lelkesedéssel, izzással. Aztán elmondta 3.-as topnak, hogy lefeküdtünk, vagy hogy találkozgatunk, nem is tudom, aki baráti viszonyukra apellálva megkérte, hogy még két hétig nem találkozzunk, mert az neki fájna. Gondolom két hét alatt törli az érzelmeit (vannak olyanok neki?), mindenesetre erre nem számítottam, elég dühös is voltam. Közben odaköltözött Péterhez és barátjához 3.-aska, így marad a bújkálás, kopogós cipő levétele az ajtóban, még izgalmas is volt, a maga perverz módján, meg volt benne valami édes bosszú is részemről, be kell, hogy valljam. Az érzelmi indíttatásomon, bosszú, játék vagy komoly, Péter kombinálgatott is párszor, és meg kellett nyugtatnom, hogy nincs bennem elfolytott érzelem az előző iránt. A bosszú elmúlt, felengedtem az édes mámorban, eljártunk mindenfelé, koncertre, táncelőadásra, moziba, barátok közé, és lassan legitimmé váltam. Eltelt a két hét és ott lehettem legálisan, felvállaltan. Az első nem jó élmény amikor lépnem kellett volna, amikor egy este az ismerőseinkkel egy helyen voltunk és ő eltűnt a férfi mellékhelységben egy másik csajjal. Otthagytuk a többiekkel és elmentünk máshová. Utánam jött két órával később, hogy a barátaival volt és ne korlátozzam, és az a csaj is régi barátja, ne hisztizzek, mert ő engem szeret. Elhangott ez is, gondolom másoknál is, ezredszerre. Van az a típus, akinek verbalizálni kell minden pillanatban az érzelmeit, na én nem ilyen vagyok. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, mert alakul, ahogy alakul, csak arra kértem, ne alázzon meg, ha nincs meg az érzés, akkor hagyjuk. De azt állította megvan. Továbbra is minden mesébe illően alakult, annak ellenére, hogy nem az esetem, elkeztem ragaszkodni hozzá, mert mindig jól éreztem magam vele, mert megvolt a közös világuk, annak ellenére, hogy reálisan nézve nem sok jövőt jósoltam volna mindennek, volt köztünk valami megfoghatatlan harmónia, vágy és közlési kényszer. Mint amikor futsz a nyári réten és arra gondolsz tied a világ, mindenkit át akarsz ölelni és azon kapod magad, táncolsz a villamosmegállóban, pedig nincs is zene. Boldog voltam, mintha napsütés járta volna át a testemet minden percben, amikor rá gondoltam, ő pedig hívott, írt, tervezett...igazán édes volt. A lényegre térve, vasárnap megbeszéltünk, hogy külön buliba megyünk, ő a fiúkkal, én a barátnőmmel, aki a harmadik lakótárs barátnője (kicsit belterjes, tudom). A bulit éppen elhagyni készültük, mikor a barátnőm pasija írt, hogy most jön oda, ahol vagyunk. Megvártuk. Azt mondta, Péter is ott van közel, egy másik szórakozóhelyen, arra gondoltam, mivel odaadta a kulcsait, hogy mindenképp aludjak nála, érte megyek, hogy együtt menjünk haza mindannyian. Egy lánnyal beszélgetett a pultnál. Odamentem, hogy megcsókoljam, de elhajolt és puszit adott az arcomra. Ledöbbentem, azt mondta még beszélgetni szeretne ezzel a lánnyal. Azt mondtam, hogy akkor hazamegyek és visszaadtam a kulcsait. Azt hiszem sokkot kaptam, hogy nem kezdtem el kérdőre vonni, de sose szoktam ilyen szituációban ezt tenni, inkább elmegyek, talán félek a bennem lapuló szerb vértől, hogy feltódul és ütök, ezért mindig elviharzok. Az éjszaka nem aludtam, éber rémálmaim voltak, hogy mindenki hátat fordít nekem és ő azt mondja: légy őszinte magaddal, sosem tudnál szerelemet adni senkinek, se nekem, se másnak. Belázasodtam. Hívtam, de nem vette fel, majd visszahívott, hogy Felhő sajnálom, hogy beszélgettem azzal a lánnyal, meg hogy megbántottalak... megbeszéltük, hogy este megbeszéljük. Nem hívott fel, és másnap sem, hívtam este, és írtam neki, hogy nagy gyengeség amit csinál és egyetlen dolgot kértem, hogy nem alázzon meg, mert nekem az őszinteség mindennél fontosabb, bármennyire fáj is. De nem reagált. Ma este kaptam egy smst:

Nem tudok veled járni. Olyan vagyok, mint egy gyerek, éretlen, csapongó. Amíg dühös vagy beszélni sincs kedvem. Majd ha már múlik a harag. Nem szerettelek volna megalázni, ezerszer elnézét. Tegnap B.-vel (volt barátnő) vacsoráztam, azért nem vettem fel. 

Na sms-ben még senki sem szakított velem, köszönöm a boldog, felhőtlen pillanatokat, meg a nagy zuhanást, hogy valami tényleg nem stimmel velem, ha mindenkinek elhiszem minden szavát. Konklúzió: néha a pletykák igazak, és a történetek különböző aspektusait nem szabad figyelmen kivül hagyni, még akkor sem, ha csak a saját életem krónikása vagyok. Köszönöm ezt a tapasztalatot Péter, és ne aggódj, nem akarom korlátozni a szabadságban duzzadó életigenlő karmádat, hiszen a boldogság is csak egy illúziója az életnek, amennyiben a mennyiségre és nem a minőségre törekszünk.

A dalom, amit ennek az élménynek szentelnék: Leonard Cohen: Teachers, mély gondolatok....