A lányszív-lányszopat saga folytatódik: itt van Lady, a tegnapi bi-történet másik fele, hogy elmesélje a történetet a saját szemszögéből

Note: a levélformátum nem igazán tud formázásokat megjeleníteni, én kérek elnézést.

Helló világ! Lady vagyok. :-) A kis „szerelmi háromszög” másik női résztvevője.
Csak nem tudtam megállni, hogy ne bővítsem az ide vágó postot.

 


Hogy én milyen néven becézzem a drágát, kis gondot okoz. Szeretném, ha érződne, hogy egyrészt függő voltam felé, másrészt pedig rengeteg fejfájást okozott nekem.. és így utólag sem restell még erre rátenni egy lapáttal. Legyen ezért Poison, bár nem haragszom rá egyáltalán. Kettőnk kapcsolatát nem lehet pár mondatban vázolni, egy hosszabb lére eresztett kisregénynek meg jelen esetben nincs  értelme- azt inkább elteszem magamnak.
Kedves olvasók: senki nem maga dönti el, mikor esik szerelembe.

Amiért mégis írok az a sok tájékozatlan komment, hiába tudom, hogy nem kéne velük komolyan foglalkozni. Amit rólam írnak/írtok, szimplán nem érdekel.  Nem ismertek, nem is ismerhettek:-) Poison drága, a sok izgalmas részlet mellett nem írta le hol és mikor történt az eset, zömötök pedig hál istennek be van szűkülve Budapestre(Magyarországra).

Találgattok a monitorotok előtt, de egyrészt a fickók zöme mégis leszbi videókra veri a farkát, a női „bi & leszbikus” társkeresők döntő többsége pedig bizony a „kapcsolatban levő”, „házas”, „gyereke van” asszonyokból kerül ki, akiknek csak elenyésző része rúgná fel a kapcsolatát egy másik lány kedvéért. Tehát a hagyományos értelemben vett korrektséget és jóízlést elfelejthetjük.
Poison lenyűgöző teremtmény minden tekintetben. A kedves kommentezők figyelmét szeretném felhívni, hogy igen, léteznek olyan lányok, akik szépek, diplomásak, intelligensek és olvasottak, éppen ezért kimondva, vagy kimondatlanul több férfi és nő vágyának tárgyai. Poison is ilyen – mind a mai napig – megvan benne egy olyan kisugárzás, amit én csak szeretnék a magaménak tudni. Könnyen lett egy társaság középpontja, még ha feszélyezte is a rá irányuló figyelem. Nekem ez sose ment.
Amit a rólam írtakat illeti: az iskolám egyike mai napig a legstrapásabb intézményeknek, ráadásul sikerült olyan szakot választanom, ami nem túl testhezálló és sajnos mire összeszedtem magam, hogy keressek egy másikat már beütött a krach. Gondolom, nem állok ezzel egyedül?

A családom valóban tehetősebb, mint az átlag középosztály, sose szégyelltem, mert nincs rajta mit- se nem kokaincsempészek, sem leánykereskedők. A másik oldal: a felmenőim szigorúbban fognak, mint a kommentezők többségét valaha is. Szükségem is van valahol az érzésre, hogy vigyáznak rám. Elég suta vagyok a világban, ha nem áll mellettem senki.
Poison egyszerűen olyan volt, mint amilyennek én lenni szerettem volna. Mármint álmaimban, mert a valóság kissé sok(k) volt.  Amit nehezen tudtam benne tolerálni az a szeszélyessége volt, de betudtam az előéletének.  Egyszerűen szerette, ha neki van igaza – de ebben a szokásában sok más emberrel osztozik nemde? Odáig voltam érte, még verseket is írtam neki. Tessék. Lehet röhögni.
A közös hobbikat  azóta külön űzzük, de úgy látom nem hagyott fel vele egyikünk sem. Jellemzően olyan tevékenységek ezek, amiket Japánból és Kazahsztánból is lehet kooperatívan csinálni. Találgassatok.
Ráálltatok a lóvé témára ,vesézzük ki ezt is röviden. A vacsoráját jó párszor fizettem, tudjátok, ezt úgy nevezik, hogy „meghívni valamire”, civilizáltabb népek körében udvarias gesztus. Férfiaknak is ajánlom melegen. Ja és ne az állomás restijére menjetek ha egy mód van rá. Elvittem magammal jobbra, ballra, mert szerettem a társaságában lenni.  Virágot kapott tőlem (nem pár vacak szálat!!!) és örültem, ha kedveskedni tudok. Egyrészt önzetlenség, másrészt lehet, hogy legbelül le akartam kötelezni, hogy türelmesebb legyen velem bármilyen szertelen.
Ez az olyan pasiknak nyilván nehezen megy le a torkán, akik a bubimentes vizet is úgy rendelik, hogy a felét a nő fizeti és kiakadnak azon, ha kotont kell vásárolniuk a csajozáshoz. Számotokra szívás az élet, mert „mindenki” túl nagyigényűnek tűnik. Nade naplózzuk. Kit érdekelnek itt a pasik?
Úgy éreztem szerelmes vagyok, és nem a soksoksok éves kapcsolatomba. Mit csináljak? Elmondjam a családnak? Őrlődtem. Egy ideig úgy voltam vele, ha el tudom őket szeparálni két külön világba, elodázhatom a végét.

Poisont végül nem tudtam választani társnak, mert hiába szerettem nagyon, féltem mellette. Túl rakoncátlan teremtés és én nem tudtam megfegyelmezni. Egyedül az ágyban tudtam legyűrni és meg kell mondjam remek érzés volt a tudat, hogy sokak bálványa ennyire ki van nekem szolgáltatva, de amint vége volt az együttlétnek éreztem, hogy kicsúszik az irányítás a kezemből. Nagyon nagy hatással volt rám, és szerintem sok szempontból jobb ember lettem általa. Ő meg azt hiszem- egy ideig élvezte, hogy hódolok neki, de aztán megunta, mert minden más, amit nyújtottam, ezzel együtt kevés volt. A jövőmet teljesen nem tudtam úgy a kezébe helyezni, mint a személyiségemet, mert nem volt biztonságérzetem, amit a fiúm megadott. Láttam, ahogyan a múltban nem egy gyengébb szívű embert teljesen kikészített, és nem szerettem volna erre a sorsra jutni.

 

Az elemzős-kommentekhez járulok hozzá azzal az információval, hogy fiúkból is a Poison féle hosszú hajú, nehezen kezelhető, határozott, drámai alakokhoz tásítottam egy olyan szexuális kisugárzást, amit nagyon vonzónak találok. Egyszerűen bejönnek. Bukok rájuk. Tetszenek. Vonzanak. Értitek? (Ja és az aktuális fiúm egy csendes tejfölszőke maci, de nyilván ennek is megvan az oka.)
A végére: a pornóregényem már jó ideje készen van, és számos itt hozzászóló fogja még rá elereszteni magát, vagy már meg is tette, legyen az bármely nemből való, ebben biztos vagyok.
A szakítósbloghoz meg két kérésem lenne: 1 linkelje már oda vissza ha megjelenteti az én verziómat is, hogy legyen egy átfogó képe az emberknek.  2: Válaszon valami normálisabb képet (ha lehet az engem megelőző poszthoz is), mert elég alapértékesek a rajta kóválygó csirkék. Vagy szép lányok legyenek rajta, vagy ha nincs akkor, inkább egy naplemente. .A kiemelések maradjanak.. Köszi.
Lady