Igazán vicces szakításokat csak néhány hetes járás után lehet produkálni, de ilyenekre nem vagyunk fellkészülve. Ez egyszerűen annyira vicces, hogy a levélírót felvesszük állandó szerzőnek: kötelező minden héten összejönnie valakivel.

Már rég terveztem, hogy megírom ezt a sztorit, de halasztgattam, halasztgattam. Most előrukkolok vele. :)

Pár éve egy bulin megismerkedtem egy fiúval. Ő 20 - 21 körül volt, én 16, és épp nagyon ki szerettem volna lépni egy fél éve tartó, már-már rémálomszerű kapcsolatból. A bulin elkérte a számomat. Sms-ek, telefonhívások, pár nap múlva találkoztunk.
Romantikus teázás, romantikus séta a Gellért-hegyre. Leültünk, beszélgettünk, majd egy olyan fél óra múlva megkérdezte, hogy megcsókolhat-e. Mondtam, hogy persze, hát meg is tette.
Közel laktunk egymáshoz, közös hazaút. Rémálomszerű kapcsolatból kilépés, ez egy másik sztori, majd ezt is leírom.
Miután a már exxé vált úriemberrel szakítottam, át is jött, beszélgettünk, csókok, jajdejó.
Itt az elején közölném, hogy 2, azaz kettő hetet ölelt fel ez a csodálatos kapcsolat. :-DDD

Ugyanis.
A randik többségek a hazafele vivő helyi érdekű vasúton zajlott, néha átjött, én egyszer voltam náluk.
Egyszer meg is történt a "dolog" (MNK, persze, szegény érzékeny lelkű fiúval nagyon gonosz voltam)
Az érzékenylelkűség talán még gyenge szó amúgy. Amikor átjött, hallgathattam, hogy otthon mennyire rossz, haza se akar menni, itt szeretne maradni, itt mennyire jó, folyamatosan sajnáltatta magát.
Hazafele úton hangosan ordítva beszélt olyan jellegű dolgokról, mint pl. milyen gyenge és érzékeny a seggén a bőr. :-D
Pár nap után azt is észrevettem, hogy nemigen mos hajat a drága. Kérdőre vontam, hogy miért, majd az a választ kaptam, hogy így sokkal jobban beáll a haja.
Na itt kezdtem furcsán nézni.
Másnapra csak az én kedvemért hajat mosott.
Bájos. :)

Pár nap után már közölte, hogy ő bizony szerelmes. Én mondtam, hogy hát ezt még nem jelenteném ki, ne is mondja többet egy darabig, majd alakul.
Itt már kezdett motoszkálni valami kis fura érzés, hogy ez az erős ragaszkodás nekem bizony egy féléves horrorkapcsolat után annyira nem bejövős, de próbáltam rajta úrrá lenni. Aranyos fiú, kedves, érzékeny (most már hozzátenném, TÚL érzékeny), hátha...
Ami sokk-ként ért, az a névnapom volt.
Még előtte 1 nappal együtt bementünk egy üzletbe és megvett nekem egy ruhát, azt mondta, a névnapomra, és hogy majd oda adja akkor.
Az ajándékátadásra a HÉV-en került sor, mellettünk közönségként velem iskolából haza tartó barátnőim.
Átadta a csomagot, kibontottam, de a ruha mellett egy borítékot is találtam.
A ruhának örvendeztem, a borítékot valamiféle megérzéstől vezérelve a táskámba csúsztattam, hogy majd otthon, magányomban tanulmányozzam át.
És milyen jól tettem.

A kedves barátnők sírva-röhögve fordultak volna le az ülésekről, ha beleolvasnak ebbe a versbe, ami a lehető legnyálasabb volt, kb vödröt kellett volna tenni alá, annyira csöpögött.
"Kedvesem, te vagy a mindenem".
"Szeretem a hajadat, gyönyörű szemedet", és egyéb hasonló finomságok,  kegyelemdöfésként a kezdőbetűket összeolvasva azt kaptam, hogy "Szeretlek Kicsim".
Na itt fogalmazódott meg bennem, hogy Naaa neeee.

Mikor legközelebb találkoztunk (ő épp szállt fel a hévre, én szemfülesen abba az ajtóba álltam, megfogtam a kezét, és mondtam hogy ne szálljon fel, mert beszélnünk kell), közöltem, hogy ez bizony nekem nem megy, hagyjuk egymást. Majd talán, egyszer, a távoli jövőben.... Bár az sem valószínű, úgyhogy ne várjon rám.
Megértette (látszólag), aztán mikor felszálltunk a HÉV-re, már majdnem sírt.
Pár napra rá egyszer csak beállít hozzánk este, hogy valamit nálunk hagyott. Oda adtam neki, mondta, hogy menjek ki vele sétálni, mert beszélni szeretne velem.
Itt következett fél óra győzködés, hogy ő velem akar lenni, bármit megtesz, akármit csinálhatok mellette, annyi szabadságot ad, amennyit szeretnék, estébé, estébé.
Én meg csak hárítottam.
Aztán haza ment.

Azt hittem vége, de nem. Monológok a közös ismerősöknek, hogy én a sárba tapostam a lelkét, nagyon megbántottam, de nehogy azt higgyem, hogy ilyen könnyen megszabadulok tőle.
Hab a tortán: átjött hozzánk, hogy "sütirecepteket hozzon a hugimnak", bár szerencsére akkor nem voltam otthon.
Aztán valahogy elcsendesedett a dolog.
Szerencsére.
:-)))

Azóta eltelt jó pár év, most boldog párkapcsolatban élek.:)
Nem kapok nyálas szerelmesleveleket, de enélkül is érzem, hogy szeretnek.

De van még a múltból jó néhány vicces sztori, tinikori pár hetes marhaságok, majd még megírom őket, hogy meglegyen a napi 2 poszt. :-D