Folytatódik a szakítósblog szappanoperája Az előző részek tartalmából. Első rész-ben a léhűtő udvarló az apját választotta a lány helyett, a Második rész-ben jött az élet a borostás pasival, most meg kiderül, mi is történik azon a nászéjszakán hátulról. És még mindig nincs vége!

Folytatódik az életem....
De sajnos 3 történtbe nem tudom belesűríteni, ezért + 1 ráadás is lesz.
Akit érdekel elolvassa pénteken, akit nem az nem.
Mindenki maga dönti el, nem fogok megsértődni, ha csak 200 komment lesz! :)))
Borostás barátommal vége lett a kapcsolatnak, volt búcsúszex, tartottuk a barátságot, egy-egy sms formájában, netje egyikünknek sem volt akkoriban.
A volt vőlegényemék egyre lejjebb csúsztak a lejtőn, és a házukat el kellett adniuk ahhoz, hogy a napi megélhetés ne ütközzön akadályokba. A nagy belvárosi családi házat lecserélték egy kicsi külvárosi vityillóra. A kocsijukat lefoglalta a bank...
De mikor a lakást eladták, és ugye jóval olcsóbb házat vettek, több okból is, egyrészt hogy ezt tudják fenntartani, másrészt a gyerekeket kárpótolják némi pénzzel a sok ingyenmunka miatt.
A vállalkozás becsődölt.
Barátunk vett is belőle gyorsan egy motort.
Tudta, hogy imádom a sebességet a motorokat különösen, ezzel ő is így volt már régóta, de eddig nem tehette meg, hogy saját
járgánya legyen.
Egyik nap jön egy sms, hogy nem megyünk el motorozni, a Suzi /motorját hívta így, a márkájából adódóan/ meg ÉN!
Elmentem...
Egy romantikus helyen kötöttünk ki, /nem én voltam a sofőr/ és egymásba bonyolódtunk, kibékültünk a volt vőlegényemmel, de a jóképű borostás /hívjuk így/ mindig a szívemben élt, pedig tudatosan próbáltam nullára redukálni az érzéseimet, mindhiába.
És magamban visszasírtam a vele töltött időt, amit sosem sikerült teljesen 100%-osan lezárnom.
De hiába próbálkoztam száz trükköt bevetni a békülés érdekében, hajthatatlan volt. Sajnos. :(
Úgy gondoltam muszáj adnom egy esély a volt vőlegényemnek, hiszen, szívét-lelkét kiteszi értem úgy kapar, hogy a kedvemben járjon.
Közben Béla  a /a volt vőlegényem hívjuk így, mert Béla minden történetbe kell/ munkába állt édesapám segítségével.
Rendeződtek az anyagi dolgai, nem keresett milliókat, de a napi megélhetést és a motorja költségeit bőven fedezte a havi fizetése.
Szüleim már nagyon nem bírták a váltást, mert jóképű borostást is nagyon szerették de Bélát is.
Nem akartak ugyan beleszólni, de jóképű  borostás mellett voltak inkább és nem értették miért lett vége, ennek a remek kapcsolatnak, ilyen hirtelen.
Nem magyarázkodtam, szégyelltem magamat előttük, hogy a napló tartalma végett lett vége a lamúrnak, amit borostás egyértelműen sosem mondott ki, de én tudtam, éreztem, hiszen utána romlott meg a felhőtlen, remek kapcsolat.
Vége és kész. Itt van Béla, szeressétek úgy mint a legelején, fiatokként.
Telt múlt az idő, szépen megvoltunk együtt, megbeszéltük, hogy én az ágyban így és így szeretném, hogy ne kövessem el azt a hibát, hogy csak színleljem az orgazmust, sok újítást vittünk a kapcsolatunkba. Sokat motoroztunk, tervezgettük újra a közös jövőt.
Aztán Béla bátyja összehozott egy gyereket egy nem normális roma csajnak. /ránézésre is unszimpatikus volt/
Nem vagyok rasszista, de azét választhatott volna különbet is, egy ilyen igénytelen nőnél.
Ekkor úgy döntött  Béla még aznap este, mikor ez kiderült, hogy mi meg összeházasodunk.
Nem hittem a fülemnek!-elveszel feleségül?- kérdeztem. A válasza az volt, szeretlek, kellesz nekem egy életre, igen, légy a feleségem!!
Mikor és hogyan gondoltad?- itt egy naptár mutatott az íróasztalára, ahol kinyílik azon a héten szombaton lesz az esküvőnk.
Nem kötjük semmihez, spontán lesz a legjobb. Így is lett.
Karácsonykor eljegyzés, egy általunk készítetett egyedi gyűrűvel, ami csodálatos volt.
Ez volt a leghirtelenebb ötlet amit Bélától hallottam. De akkor boldog voltam és örültem, nem gondolkodtam.
Boldog voltam, hogy végre van munkája, kimutatja, hogy szeret és megbánta akkor nem engem választott.
Ezt ki is mutatta, ki is monda, és bocsánatot is kért.
Végig sem gondoltam teljesen mi vár rám, menyasszonyból, feleség, hihetetlennek tűnt, megfoghatatlannak.
És aki azzal jön, hogy az csak egy papír, az irigységből mondja, a szíve mélyén mindenki vágyik rá, és akarja, csak gyávaságból, álszerénységből, irigységből mond hülyeséget.
Mivel volt már munkája, és a ház is kicsi volt 6 felnőttnek és egy hamarosan érkező gyermeknek, úgy döntöttünk akkor most kell megpróbálni
külön menni.
Hamar találtunk is egy megfizethető, barátságos kis lakást, amit tüstént ki is vettünk albérletbe.
Időközben,
mindketten készültünk az esküvőre szervezkedtünk, intézkedtünk, úgy látszott minden rendben és a kapcsolatunk
túlélte a nagy szakítást. Szerettük egymást, és soha nem jött szóba, hogy volt egy idő mikor mindketten külön utakon jártunk. És persze ő sem egyedül töltötte ezt a pár hónapot.
Csodálatos lakodalmat éltem meg, minden vendég ragyogóan  érezte magát, és az alkoholtól áztatva távozott.
Ugye volt egy ilyen kijelentésem, hogy a nászéjszakán megteheti először  és utoljára, hogy behatol a  fenekembe.
Igen ezért volt jelentősége az első részben, nálam a hátulról az a fenekemet jelenti, hiszen amúgy természetes dolog, hogy hátulról is belémhatol, ez hozzá tartozik egy egészséges ember szeretkezési szokásaihoz. Nálam legalábbis igen.
Eljött a várva várt nagy nap...
Reggel korán keltünk, fodrász, sminkes, fényképész, polgármesteri, hajnalig tánc.
Hajnalban fáradtan de boldogan tértünk haza a mi kis meghitt hálószobánkba.
De Béla inkább úgy döntött, hogy nem teszi meg, de még csak hozzám sem ért. :(
Nászéjszaka mint olyan nem volt!!!
Fáradság, vagy kimerültség?-döntsétek el!
Én kezdeményeztem, de nem reagált, nem mintha annyira popsiba akartam volna kapni, de állni akartam a szavamat.
Ha viszont ő ezt nem akarta, akkor kerek perec miért nem monda meg? Eddig nem volt ellene kifogása, és többször említette is, hogy megkapom a magamét, csak jussunk el az ágyig. Azóta sem tette meg senki, már nem is szeretném, akkor volt rá egy valakinek lehetősége, nem élt vele, puff neki, ennélkül halok meg. Ennyi.
De azét a nászéjszaka hiányát, többször is az orra alá dörgöltem.
Ezen felül, kiegyensúlyozott voltam, terveztük az életünket. De ami nagyon érdekes soha nem jött szóba, hogy gyereket szeretnénk, vagy hogy ideje lenne családot alapítanunk. Tesójának időközben megszületett a babája, és valahogy ha hiányzott egy bébi elmentünk és órákon át játszottunk vele. Mindent megvettünk neki, semmiben nem szenvedett hiányt a kicsi. Független attól, hogy az anyját nem csíptem a picit imádtam, és sok időt töltöttem vele. De közös baba még nem jött szóba.
Volt hol laknunk, volt pénzünk, jártunk szórakozni, nyaralni, megvolt mindenünk, de nem kellett több.
Időközben munkahelyet váltottam, belefásultam az állandó műszakozásba és elegem lett, már túl sokK volt.
Olyat munkát vállaltam, ahol nem volt mindig szabad a hétvégém, de nyugodt voltam és elégedett.
Béla akkoriban élte motoros éveinek fénykorát, és néha nem értette meg miért nem tudok elmenni Sirokra 3 napra, vagy éjjelekig sörözni a haverjaival, mert reggel mennem kell, és helyt kell állnom. Fáradtan folyton hibáznék és akkor biztosan nem lesz tartós helyem a cégnél. Amit nagyon nem szerettem volna.
Ebből viták voltak, veszekedések. Tavasztól-őszig azt hallgatni, hogy most ide megy, most oda megy motorral, persze egyedül, mert én mindig csak dolgozom, az fontosabb mint ő. Nem volt fontosabb, de a szabadságaim alatt azért nem egy sátoros  igénytelen hétvégére vágytam, hanem tengerpartra, szállodába, kényelemre. Ezekből adódóan,  a szerelem már nem volt az igazi, sex is elmaradozott. Megváltozott, de nem kicsit.
Ahogy telt múlt az idő, már szinte alig beszélgettünk, ha otthon volt akkor a motorját bütykölte, nem kommunikáltunk szinte semmit.
Üres lakása mentem haza, haverjainál volt, nem hívott, nem evett otthon, elegem volt belőle.
De annyi esze ritkán volt, hogy a melóból hazavigyen, ne kelljen busszal közlekednem. :(
Csípős megjegyzéseim, és szájtépéseim elmentek a füle mellett...
A házasságunk másfél évig tartott, és zátonyra futott. Mindketten hibáztunk, és éreztük, hogy véget kell ennek vetni, mert idegileg mindketten rámegyünk. Hülye voltam abban hogy nem szóltam időben, hogy ez nem jó nekem, de nem akartam őt korlátok között tartani, értelmes felnőtt házas ember, tudnia kell, hogy mi a dolga. Gondoltam én.
Elegünk lett egymásból és hazaköltözött, én maradtam a lakásban, megegyezés szerint.
Nem bírta elviselni, hogy minden nap elszámoltatom, hogy hol volt, hol evett, mit csinált.
Gondoltam tartozik ennyivel nekem. Ő nem így gondolta.
Mélypont érzelmileg.
A válópert én adtam be, vagy 4 hónappal a hazaköltözése után, mivel rá a mai napig várhatnék.
Telefonon néha kommunikáltunk, de nem volt búcsúszex, és személyes találkozó is csak a bíróságon.
És úgy gondoltam, ha ismét el tudott hagyni, nem tudtuk megoldani a problémákat akkor nincsen értelme várni, esélyt adni,
könyörögni és miegymás.Le kell zárni, békén kell hagyni egymást.  Amúgy meg már ketyegett a bilológiai órám, gyerekevállalást tekintve, amiről még mindig nem esett szó.
Én már vágytam egy saját babára, és már 25 fölött voltam. És ha sosem válok, sosem nyitok új kapcsolat felé...
Talán kényelemből, talán szeretetből, de ő nem akarta ezt bevállalni.
A válásunk simán ment és még aznap meghívott hozzájuk egy utolsó közös ebédre.
Szüleivel és a tesójáékkal zajlott a gasztronómia csoda elfogyasztása. Úgy érzetem ezt azért teszi, hogy tudjam nem haragszik rám, maradunk barátok.
A kedvencemet főzték, és jól elbeszélgettünk, mintha éppen semmi sem történt volna 1 órával ezelőtt.
Nem értettem a viselkedését, nem tudtam hova tenni a dolgot. /utólag már tudom, akkor neki  akkor már volt új kapcsolata/
A mai napig jóban vagyunk, és ha találkozunk az utcán, mindig megcsodálom a kisfiát, és nincsen semmilyen
tüske bennem iránta, és azt hiszem benne sincsen harag, és gyűlölet. Szerintem hálával tartozik nekem, hogy ennyi
mindenen kitartottam mellette, támogattam, kihúztam a mélyből.
De mivel én egyedül maradtam a lakásban, és magányos is voltam ezért sok barátnő feljárogatott akkoriban, hogy ne legyek egyedül, és próbáltak talpra állítani, a válás után. Meg  amúgy is szerettek nálam lenni, mert ők még a szülőkkel laktak, nálam  viszont  nem voltak szülők, nem kellet lábujjhegyen járni, és nem szólt senki meddig ég a villany stb.
Ezt csak azért írtam le, mert a barátnőm volt nálam, éjjelekig elbeszélgettünk, mikor telefonált a barátja, hogy hol van, mert pont erre jön haza délutánosból a munkából az egyik haverjával felugranának.
Jöjjenek, elférnek.
Folyt. köv.