Ez a lány küldte az aranyló húsleves történetét, amikor a disznótoron az egész család szívatta szerencsétlen csávót. A lánynak ezutánsem fordult jobbra a sorsa, legalábbis ez a garázsban tankolás elég szarul hangzik.

 A héten a képeket a Yummie-ról lopjuk

Sziasztok!

Először a benyalás része :), kedves Szakítósblog! Nagyon köszönöm, hogy kiraktátok mindkét sztorimat, hadd kedveskedjek egy harmadikkal is.

Volt egy pasim, akiről sokáig és azon túl is azt hittem, jobb nem jöhet. (Az itt felszisszenő és lelkemért aggódó kommentkartácsokat megnyugtatom, jött :))) Tudni kell rólam, hogy nem igazán olyan háttérben nevelkedtem, ahol megtanulhattam volna azt, hogy milyen az, amikor egymást szereti és tiszteli két ember, de mint mindenhonnan, innen is van kiút, és egész korán rájöttem, hogy bizony ki lehet ebből lépni és lehet tisztelni egy másik embert, mi több, szeretni is csudijó dolog. És e felvezetés csak azért kellett, hogy megértsétek, miért is fontos ez nekem. Szóval miután láttam gyerekként más családoknál, hogy azért nem egy eleve elabortált dolog a szeretet, felnővén mint minden ösztrogén vezérelt modell, én is kerestem az igazit. Volt pár halott próbálkozás (pl. a "hajlékony fiú a húslevessel" vagy a "túl pöttyös faltörő kosocska" :))).

Két dolgot fogadtam meg: 1. sohasem juthat oda el egyetlen kapcsolat sem, hogy akár egy pofont is kapjak, engem férfi nem üthet meg. 2. az én kapcsolatomban nem lesznek csúnya szavak, ősi mesterséges anyád, baszdmeg, köcsög, szemét, ilyenek. Pár fentebb említett tévedés után 23 évesen találkoztam a fúval, kinek neve Laci (Józsi, Géza, Ubul, ki mit szeret). Telik-múlik az idő, a kapcsolat működik, bár mindketten hendikeppel indultunk, ez tény. Emberünk egy olyan cégnél dolgozott, ahol bizony nem volt nehéz némi lecsurranó gázolajcseppeket egyenként összehangyázni és beletankolni az autóba, és menni, menni, messzire, új tájakra. Nem mondom, sok helyre eljutottunk, sokat utaztunk (tudom, MNK, kihasználtam, hogy utaztunk, bla-bla). Egyetlen gond a tankolással volt, mert a garázsban tartott hordóból kellett a naftát valahogy átaplikálni a kocsiba egy elmés kis szerkezettel, ami egy gumicsőre volt szerelve. Ez nem a klasszikus megszívom-köhögök-kiköpöm a maradékot-káromkodom típusú gumicső, hanem egy ún. kotyogós modell, rázni kell a cuccot, és a benne lévő golyócska csinál valamit. Szőke is vagyok, nő is vagyok, mérnök nem vagyok, szóval a nálam okosabb férfikartácsok tudják hogy is működik ez. Az én feladatom egy ilyen tankolás során, hogy a csövet valahogy odafogjam az autó tankjához, s hogy nehogy apuci angol gyepje tönkremenjen, egy ronggyal körbefogni. Szegény küzd, rázza a csövet, épphogy elindul egy kis gázolaj, megint rázás, megint semmi, rohadtul idegesítő volt :) Kicsit untam is, hideg is volt, sötét is volt ráadásul mert ezt mindenképpen este kell csinálni egy bejárati ajtó feletti fényforrás mellett. Megy a káromkodás százzal, nekem a nagy sóhajok, hogy legyen már vége, aztén a letolás, hogy most mit sóhajtozom, nem igaz, hogy nem bírom ki, etcetera, etmacera (eltelt már félóra és még fél liternél több nem volt a kocsiban, az is oly nehezen került bele, mint a diszkoszvetős pisi a pohárba). És igen, uraim, megtörténik a rémálom, egyszer csak kicsúszik a kezemből a mindenhonnan likidzses cső, leesik, kb. 1,5 dl gázolaj kiömlik, rá a betonra, fűre, gatyámra, kocsi oldalára. Emberünk reakciója: BASZD MEG!!! Asszem ott valami megtört bennem :) Válasz: baszd meg te! Cső a betonra ledob, szarunk a gázolajba, berohantam a házba, felkaptam a táskámat, távirányítóval kinyitottam a kaput és inkább haza busszal, mint veled egy kocsiban bárhová is még egyszer. Azért a megállóban már röhögtem :) Persze utánam jött, persze kibékültünk, persze szakítottunk még párszor, de ezután már semmi nem volt ugyanolyan. És mindezt ezért a két szóért.

Teszkóba sokat jártunk, az is megérne egy sztorit, amikor elmentünk akciós kabátot venni, és 2,5 óra volt mire meglett, hogy cipzáras, vagy gombos, egy számmal nagyobb legyen vagy pont jó, felpróbálva egy a, inggel, b., pulóverrel, c, zakóval, és megsértődött, hogy nekem megfájdult a lábam, mert a Teszkók úgy vannak kialakítva, hogy le ne tudj ülni, csak max. a cipőosztályon, de ha oda leülök, mekkora szemét vagyok már, hogy a huszonötezredik tükör előtti pördülésnél nem vagyok ott. Azért is megsértődött, hogy egyre unottabban mondtam, hogy így is tetszik a kabát és úgyis, csak jó lenne már végezni. Mert miért nem tudom megmondani, ha nem tetszik. Vagy ha igen. Vagy hogy milyet vegyen. Mondom, én fogom hordani? Aztán valahára eldöntötte, kifizettük a rongyos 12 rugót a kabátért, és végre hazamehettünk, ahol is egész este hallgathattam, hogy mennyire antiszociális vagyok. Ehh... MNK? Nem. MPG? Így közel három év távlatából már azt mondom, hogy nem. De nem ezért lett vége. Az egy másik sztori, hosszú nagyon. Talán egy közép amerikai sorozatba belefér. Csók.