A legőszintébb szerelmeslevél a legnehezebb helyzetben lévő sráctól, aki a barátjába szeretett bele. Fiúszopat, fiúszív.

Innen loptuk

A történet már évtizedes, a helyszín egy kisváros, ő L., meleg gimnazista fiú (18), én K., hetero pályakezdő fiú (24). Röviden: homokos srác reménytelenül beleszeret egy heteróba, na és az ezzel járó kavarás. Miért írom a Szakítósra? Mert a kis csöpögősségen túl még mindig ez a legszebb, legőszintébb szerelmes levél, amit kaptam. Kedves mai modern lányok, akik dekára méritek a férfiakat: hol van már a romantika? Hol van már Tatjána levele? Ez a kis búza megmutatja, íme:

"Kedves K.!

Elég furcsa, hogy egy fiú ír Neked levelet, de remélem, ha elolvastad, rájössz, miért volt erre szükség. Ez a nagy vallomások levele. Sokat gondolkoztam, de jobb, ha kiírom magamból, talán megszűnik a belső nyomás, amitől hónapok óta szenvedek.
Már sokszor utaltam rá, s talán időközben rá is jöttél, hogy kicsit elütök az „átlag” fiúktól. A saját nememhez vonzódom, magyarul meleg (köznapian buzi) vagyok. Ez van. És ez nem átmeneti érzés, hiszen 13 éves korom óta tisztában vagyok vele, bár csak 1-2 éve kezdtem komolyan szembenézni azzal, mivel is jár ez az én életemben.
Most végre megértheted, miért vagyok gyakran egyedül. Egy ilyen kisvárosban szinte lehetetlen megfelelő partnert találnom. A dolgot pedig még nehezebbé teszi a melegekkel szembeni előítélet és elutasítás. De hát miben különbözöm én más férfiaktól? Ugyanúgy szeretek, ugyanúgy vágyom az ölelésre, szexre, ugyanúgy szenvedek… A különbség annyi, hogy képletesen nem Gabriellát, hanem Gábort szeretek. Azt pedig nagyon utálom, amikor azt mondják, hogy ez nem „normális” párkapcsolat. De miért?
Mert kevesebben vagyunk? Akkor le a vörös hajúakkal? Vagy a másságtól félnek? Vagy azt gondolják, hogy ez csak egy divat? Hisz egyáltalán nem is könnyű így élni. Aki nem született melegnek azt nem lehet átnevelni. Szerintem az ellenkezője sokkal gyakoribb. Sokan a társadalmi nyomásnak engedve hetero életmódra „váltanak”, s talán egész életüket boldogtalanul élik le.
Ám ennek a „betegségnek” vannak előnyös oldalai is: mivel te azonos nemű vagy, pontosan tudod, hogy a másiknak mi a jó, hogyan jó, mikor élvezi, mikor tetteti csupán, stb. Vagy neked, mint férfinak, milyen gyakran adódik lehetőséged bejutni egy női öltözőbe vagy kollégiumi zuhanyzóba, ahol kedvedre legeltetheted a szemedet? Nos, az én helyzetem ebből a szempontból egyszerűbb…
A tesód a múltkor felajánlotta, hogy elvisz Pestre valami „meleg helyre”, de tudod, én nehezen ismerkedem, s a távolság is nagy akadály. Amíg szerelmes vagyok, addig nem tudok másba szeretni. És most elérkeztem a vallomáshoz.
Szerettél már bele leszbikus lányba? Hát remélem, nem fogsz! Nincs ennél szörnyűbb a világon! Hiszen tudod, hogy semmi esélyed, még arra sem, hogy majd idővel beléd szeret. Én magam sajnos hónapok óta ettől szenvedek. Én hülye, pont kibe szerettem bele? Beléd! Borzasztó, nem? Persze végig tudtam, hogy hülyeség, de az ember az érzelmeinek nem parancsolhat. Az egészben az a furcsa, hogy amikor először megláttalak, nem is tetszettél. Aztán később beszéltünk pár szót és szimpatikus lettél. A döntő fordulat akkor következett be, amikor a tavaszi jótékonysági esten egymás mellett ültünk. Onnantól kezdve halálosan beléd szerettem. Persze az eszemmel tudtam, hogy ez totál értelmetlen, de az érzelmeim végleg elragadtak.
Onnantól minden nap kész szenvedés volt. Már nem tudtam melyik a jobb: ha látlak, vagy ha nem. Amikor otthon voltam, mindig találkozni akartam Veled. De amikor végre Veled beszélhettem, azt kívántam, bár otthon lennék, mert sejtettem, hogy ezután újabb álmatlan éjszakák következnek. Gyűlöltem ahogy a szemembe néztél, mert úgy éreztem, hogy a pillantásod a csontomig hatol és menten összeesem. Gyűlöltem, ahogy hozzám értél, mert olyankor az ájulás környékezett, annyi gyöngédséget véltem felfedezni az érintésedben. Ez talán a jellemedből adódik, vagy csak egyszerűen én magyaráztam bele. A lényeg, hogy szerettelek volna gyűlölni, vagy szerettem volna, ha Te gyűlölsz meg engem, de „sajna” nem sikerült. Aztán igyekeztem eltávolodni Tőled, de ez is épp ellenkezően sült el: barátilag egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
A legnagyobb pofont a karnevál jelentette, amikor első este a „nőügyeidről” meséltél nekem. Második este pedig összejöttél V barátnőmmel, amihez én is adtam egy kis segítséget. Akkor már égetett a vágy, hogy boldoggá tegyelek, s jött a megfelelő pillanat és személy akivel ezt elérhetem. Otthon persze vertem a fejem a falba. Halálosan szenvedtem, ugyanakkor örültem is, hogy két, számomra fontos ember boldog lehet. És V társasága jó indok arra, hogy tudhassak Rólad, többször találkozhassak Veled. Soha nem voltam féltékeny V-re, sőt, közelebb kerültem hozzá, mint valaha. Csak akkor fájt, mikor arról mesélt, merre jártatok, mit csináltatok, de örültem a boldogságának és hallottam felőled is.
Egyszer a reményt egy nagy oszlophoz hasonlítottad, melyet az ember folyamatosan épít. Nos, reményeim bábeli tornya oly magasra és szilárdra sikeredett, hogy már semmi sem dönthette le. Pedig bíztam abban, ha együtt látlak V-vel, elmúlik ez a borzasztó érzés. Nem jött be. Mikor meglátlak, görcsbe rándul a gyomrom és folyamatosan feszít. Nincs étvágyam, bármilyen finom ételt is tesznek elém. Mit mondjak, kiadós kis fogyókúra!
Tudom, undorító, amit most le fogok írni, de a fürdőgatyámat szándékosan felejtettem nálad, csak hogy találkozhassak Veled, mikor visszahozod. Borzasztó dolgokra vetemedtem mi? Nem ragozom tovább.
Szeretném ha tudnád, hogy ezzel a levéllel csak meg akarok szabadulni a nyomástól. Szeretnék továbbra is a barátod lenni, szerelemtől függetlenül – és gondoltam, hogy ha nem vagyok őszinte, hogyan lehetnénk barátok? Ennyi.
Remélem nem utáltál meg, nem undorodsz tőlem. Abban bízom, hogy most kimászom ebből a gödörből. Külföldre megyek dolgozni, hosszabb ideig nem látjuk egymást. Nem szeretem a leveles vallomásokat, de mindezt nem tudtam volna a szemedbe mondani. Kívánom, hogy érezd jól magad, bulizz, nőzz, meg minden… és remélem, mikor hazajövök már más emberként láthatsz viszont. Ölelem V-t is, vigyázz rá!

Üdv.

L."

A történet utóélete: L. tényleg más emberként jött haza, meleg barátokat és önbizalmat szerzett, most párkapcsolatban él egy sráccal. V-vel szakítottunk, de az már egy másik sztori :-) Én élem szép legényéletem, de buzi azért nem vagyok! :-)