Tegnap kemény napunk volt, úgyhogy ma lazázunk egy hazudós lánnyal.

A kép innen.

Sziasztok!

Már most szólok, hogy ez nem szakítás, hanem lekoptatás lesz, de ha minden igaz, ez még belefér. :)

Friss egyetemista voltam, mikor kezdődött. Egy unalmas őszi nap a wiwes accountot megnyitva értetlenül pislogtam egy engem jelölt lányt nézve. Ugyanis a neve nem volt ismerős, kép persze nincs fent, csak mindenféle szőrös négylábúakról, amik roppant édesek, ofc. Így életbe léptettem a szokásos protokollt: kedvesen megérdeklődni, honnan kéne ismernünk egymást. A válasz kielégítő, egy lány az a volt gimiből, akit látásból ismerek. Bár nem szokásom mindenkit visszaigazolni, de ha már vette a fáradságot a válaszra, nem leszek akkora paraszt, hogy elutasítsam. :)

Hamarosan levelezés bontakozik ki köztünk, bár túl élénknek nem nevezném, a dolgok csak következő tavasszal, nyáron gyorsultak fel. Május körül felvetette az ötletet, hogy találkozzunk, és bár sok jövőt nem jósoltam a dolognak, belementem. Hát, alaposan meglepődtem azon, hogy hogy nem vettem én észre ezt a lányt a gimiben... De tartott a vizsgaidőszak, ilyenkor nem nagyon jut az embernek kapacitása cikázni a városok közt, amikor meg otthon voltam, akkor neki nem volt jó, így nem nagyon tudtunk összehozni találkozót.

Amikor végeztem, akkor ő pont leruccant valahova a barátnőivel, ahol sikerült is meglátogatni, sőt, úgy tűnt, sínen vannak a dolgok. Másnap smsben megkérdezte, hogy akkor köztünk tulajdonképpen mi is van. Miután vázoltam neki, hogy akár tekinthetjük úgy is, hogy járunk, gyorsan kibökte, hogy hát, ő nem tudja, mert előkerült valahonnan a volt barátja, és most össze van zavarodva. [Mondjuk azt nem értettem már akkor se, hogy honnan a rákból került elő a srác este, miután én távoztam, ami éjfél magasságában volt már...]

Itt persze megszólalt bennem a vészcsengő, de gondoltam, megéri küzdeni. Legalább annyit megvárok, hogy hazajöjjön, hogy rendezhessük a dolgokat. Hát, hazajött, de találkozni, azt nem sikerült, mert távollétében bizony eluralkodott a káosz otthon, és ugye ki másnak kéne kitakarítania és főznie, mint neki. Másnap is dolga volt. Harmadnap a barátnőivel találkozott. [Igazából nem emlékszem a pontos indokokra, mert ez nem mai sztori.] Lényeg, hogy sose ért rá, ráadásul kifejtette, hogy sajnos beiratták egy intenzív angol kurzusra is, ami 4 hetes lesz, és közben meghalni se lesz ideje. Na, itt mondtam azt, hogy akkor én lépek le a családomhoz nyaralni, majd ha ráér jelentkezzen.

A családi nyaralás alatt megeresztett néhány olyan hangvételű smst, amivel arra utalt, nagyon hiányzom neki. Persze ez marha jól esett, azonnal elfújta minden kétségemet. :) Odakinn még ajándékot is vettem a szülinapjára, ami közelgett már.

Hazaérve találkoztam egy cimborámmal, és miközben lázasan ecseteltem neki a terveimet másnapra (virágvásárlás, a nyelviskola előtt megvárás, és meglepés), látom rajta, hogy valami nagyon nem stimmel vele, majd kiböki: "Figyelj, nem tudom, hogy jól teszem-e, ha elmondom, de azt hiszem igen. Szóval most szólok, hogy míg kint voltatok, láttuk a lányt a volt pasijával kézenfogva sétafikálni a városban, és nagyon nem úgy tűnt, mint aki boldogtalan." Paff.

Persze, mint mindig, igyekeztem a dolgok jó oldalát nézni, (nem kell virágboltba menni :) ) de azért elég szarul éreztem magam. Másnap persze beszéltem a lánynal msn-en, de nemigen akaródzott neki említést tenni bármiféle pasiról. Persze a napi programját, azt nem tudta megmondani, mindenfélét ködösített, hogy valószínű, hogy otthon meglepetésbulit szervezett neki a családja, ígyhát ma bizony nem hiszi, hogy rá fog érni... Igazából már kezdett bennem felmenni a  pumpa, ezért megkérdeztem, hogy mit tudna arra válaszolni, hogy látták a városban valakivel.

Ez érezhetően úgy érte, mint derült égből a villámcsapás, a reakciója elég összeszedetlen volt. Válasz helyett visszakérdezett rá, hogy:
-kivel látták?
-hol látták?
-mikor látták?
-ki látta?
-és különben is: az én barátaim honnan tudják, ki ő? :D

Majd, mikor mindre szépen feleltem, valami ilyesmi volt a válasza:
"Nem valószínű, hogy láthattak engem kézenfogva valakivel."

Jamondom, nem valószínű? Hát, én azt hittem ez valószínűség elég diszkrét értékeket vehet fel: egész pontosan nullát, vagy egyet, anyukám. (Tekintve, hogy az időpont és a helyszín és jól definiált volt :) )

Itt nem tudom miért, de abbahagytam. Ha még arra se képes, hogy egy az egybe letagadja, azzal igazán nem tudok mit kezdeni. Így hát ráhagytam, legyen "nem valószínű", jó ünneplést kívántam neki, majd elköszöntem.

A továbbiakban mondhatni megszakítottam vele a kapcsolatot (szerencsére úgy adódott, hogy összejöttem mással, így egyszerű volt felejteni), bár nem is értettem, mi a fenéért írt ilyet másfél hónap után, hogy:
"Nagyon eltűntél, mi van veled?"

A történetnek folytatása is van, de azt nem írom most meg, inkább csak néhány tanulság:
-Mesterien manipulált néhány kedves szóval egy smsben.
-Ezt mindig olyankor tette, mikor tudta, hogy nem vagyok 100km-es közelben, tehát nem tudtam mit kezdeni a közeledésével.
-Nagyon ügyesen hitette el velem, hogy "sajnos most pont nem tudok veled találkozni".
-A későbbiek tanúsága szerint sose szakított a barátjával, az végig megvolt, ami jól magyarázza, hogy miért nem ért rá akkor se, mikor ez nekem még fel se tűnt (vizsgaidőszakban, az első találkozás után).

Írják mindig a népek, hogy nagy rajongójuk a blognak, meg ígymegyúgy... Nos, én is elég régóta rendszeres olvasó vagyok, de annyit még hozzátennék, hogy a blogtól tanultam is. Kevés tapasztalat híján ugyanis az ember hajlamos azt bemagyarázni magának, hogy az ilyen "ki kell takarítanom az egész házat, meg főznöm kell vacsit, sajna ma nem érek rá" típusú smsek igazak, még akkor is, ha harmadik napja kapja zsinórban őket. Megfordul ugyan a fejünkben, hogy az smst talán suttyomban írta a volt barátja lakásán két menet közt a fürdőszobából, de az ilyen "rémképeket" hamar el is hessegtjük, hisz jobb homokba dugni a fejünket... A blogot olvasva arra kellett ráébrednem, hogy ami rossz jel, az igen nagy valószínűséggel rosszat is jelent, és "nem valószínű", hogy pont mi leszünk a szerencsések, akit nem vernek épp át. ;)