Mivel évekig bölcsészkarra jártam, ezért csak óva intenék mindenkit, főleg a lányos anyukákat, hogy jó ötletnek tartsák a BTK-t, mert az oktatás eleve szar, de a kiskocsmában randizgatás is itt burjánzik. Mai tanulsá: több kapcsolatban élő férfit le kell lőni.

Kedves Szakítós blog, blogolvasók!

Szeretném megosztani veletek szakítós-történetem, ami gyakorlatilag még a mai napig tart. A főszereplők: én (Nóra, akkor 19), Balázs (akkor 19), Olga (szintén akkor 19), és Edina (akkor 17), illetve még egy-két emberke, aki néha-néha beleszólt a történetbe.

Az egész 2007 októberében kezdődött…

Elkerültem egyetemre (egy vidéki BTK-ra), új élet, új emberek… Eléggé vágyódtam vissza a régi gimnazista időkbe, mert egyszerűen odavoltam a volt iskolámért, osztályomért, évfolyamomért (mellesleg volt atlétikás évfolyamtársam, Máté után sírtam, akivel nem sikerült összejönnöm 4 év alatt, mert – bevallom – nyuszi voltam). Nos, teljesen egyedül egy új egyetemen, igencsak nem volt kedvem ismerkedni. Végül egy esős októberi napon, egyik tanóra előtt egy srác a szakomról rohant oda hozzám, ugyanis azt a kulcsot kereste, amit épp felvettem a padlóról. Hamar beszélgetésbe elegyedtünk, óra után elhívott a közeli kiskocsmába, ahol két sör felett végigfilozofáltuk a világot. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megértetem magam valakivel, ennyire jól. Úgy ömlött belőlünk a mondanivaló, mintha rég nem látott cimborák lettünk volna.

Ezek után, már sokkal szívesebben jártam egyetemre, általa megismerkedtem több szaktárssal is, rájöttem, hogy milyen érdekes és színes emberek vannak körülöttem, hamar elfeledtem a régi időket, előrenéztem a jövőbe. De a viszony baráti maradt (bár helyesnek találtam Balázst már az elejétől fogva). Vizsgaidőszak alatt nem is találkoztunk, csak futólag eltöltöttünk egy kellemes vizsga utáni napot 2008 januárjában.

Az események februárban kezdtek meglódulni. Balázs szakított barátnőjével, Olgával (3 éves kapcsolat!), majd egyik nap viccesen kijelentette, hogy keressek neki egy újat. Március elején volt egy ötletem, hogy egyik este az időközben összekovácsolódott haveri társasággal elmehetünk kicsit kocsmába. Mindenki benne volt, irány a törzshely. Estére eléggé jó hangulat kerekedett, és mivel Balázs a városon kívül lakik, felajánlottam neki az albérletem szabad ágyát. Már a kocsmában átkarolta derekam, és szépeket suttogott a fülembe, például „Végre magamhoz szoríthatlak”. Éjjel elcsattant az első csók (más nem). Gyönyörű volt.

Másnap korán keltem, mert Pestre utaztam. Visszatérvén még pénteken beszéltünk, de nem voltam biztos, hogy nem csak egy futó kaland-féleség volt-e az egész. Még úton hazafelé sms-t kaptam tőle (idézem): „Amióta elköszöntünk, nagyon hiányzol…”. Innentől kezdve a rózsaszín köd leereszkedett, csiripeltek a madarak, még a legidiótább BKV-s is aranyosnak tűnt… menthetetlen lettem, na.

Következett 1,5 szép hónap, ahol sms-ek, bókok, csókok, kedvességek tucatjával lettem elárasztva. Az ágyban minden stimmelt, fantasztikus volt, szellemileg is minden oké, jókat tudtunk beszélgetni, közös hobbijaink vannak (tánc). Majd április közepén krach… nem tudja feledni az ex-et (aki mellesleg ugyanebben a városban van). Padló, sírás, az élet nem értése. Bármily rövid is volt, nem tudtam feledni, nem akartam ennyiben hagyni. Ő közben az ex-el immáron 625-szörre összejött.

Fontos állomás Balázs májusi születésnapja (amit egybe tartott Olgával, ő 3 nappal fiatalabb). Gondoltam, aki mer, az nyer, és elmentem a buliba. Olga teljesen kiakadt, jól elrontottam az estéjét. Ellenben én iszonyat jól éreztem magam és a sok ismeretlen ember közt hamar sok új barátra találtam. Balázs örült nekem, a kis ajándékomat, át is ölelt többször, fokozva azt a hitet, hogy talán még nincs vége. Közben Balázs jó haverja, Tamás vigasztalt, szemet is vetett rám, de hárítottam. Június vége felé kaptam egy megbízást, hogy vezessek egy turistacsoportot Veszprémbe. Előtte este 11-kor csipogott a telefonom. Sms tőle. Visszahívtam, hogy mi van, eléggé víg volt a telefonba (ivott valamennyit), hogy szakított Olgával, kérdezte mikor jövök Szegedre. Nem tudtam aludni, tudtam, hogy mit akar. Egész hajnalba mérlegeltem a dolgot, rájöttem, hogy nem szabad feladnom a kapcsolatot. A csoportvezetés napján otthon hagytam a telefonom, amikor éjjel hazaértem sms, hívások. Talált nekem egy albérletet, méghozzá az ő társasházában (épp kerestem egy olcsót), jöjjek és nézzem meg, mondom oké, hétfőn úgyis megnézek egy másikat. Vasárnap msn, hogy valamit akar mondani. Mondom, ha nem tud hétfőig várni, akkor hajrá. Hiányzom, sajnálja, hibázott, amint összejött Olgával, azonnal bánta, végig engem szeretett, az csak a szokás hatalma volt.

Hétfőn találkoztunk, megnéztem a lakásokat, majd beszélgettünk. Végül rábólintottam az újrakezdésre. Egy mozgalmas nyár indult. Rengeteget utaztunk egymáshoz (kb. 120 km-re lakok Szegedtől), közös sátrazások, ott alvások. Ment ez augusztus végéig. Közben Olga csak nem akart eltűnni a felszínről. Ugye távolság nagy úr tud lenni, nem tudtam (és nem is akartam) ellenőrizni Balázst, de szépen lassan megfertőzött az állandó gyanú (végül is egyszer már vesztettem Olga ellen). Felemésztett a féltékenység, sokszor kérdőre is vontam, hogy miért dumál még mindig vele (augusztus közepén egy közös haverjuk születésnapján pl. együtt buliztak, és a húga is falazott nekik…). Szeptemberben krach 2.0… Ő ezt így nem tudja folytatni, ki van készülve, mindenki rajta ugrál… tartsunk szünetet… kezdődött kb. 1 hónap bizonytalanság, hogy most járunk-e vagy sem. Amikor a barátaim rákérdeztek, hogy most mi tulajdonképpen együtt vagyunk-e, általában azt válaszoltam, hogy jótól kérdezed…

Közben elkezdett flörtölni Lucával, aki egy tánccsoportban van vele, de Luca kikosarazta. Olga besokallt erősen, és október elején elküldte vagy 200 oldalnyi msn-ezését Balázzsal. Megcsalt… nem egyszer, sokszor Olga szerint (ma már tudom, hogy csak egy alkalom volt, az is még a hivatalos második összejövetelünk előtt volt, tehát gyakorlatilag nem). De végig utalások voltak rá, hogy igenis megrántaná Balázs Olgát. Teljes zuhanás, annak ellenére, hogy nem szabadott volna engednem neki, többször is hagytam, a kedvébe jártam, segítettem neki, ha baj volt… én közbe meg csak süllyedtem és süllyedtem... Elvesztettem emiatt legjobb barátnőmet, rengetegen elfordultak mellőlem betegeskedtem, megjelenésem néha katasztrofális volt, de gondoltam, ha kitartok mellette, előbb-utóbb rájön, hogy mennyire kellek neki… de naiv voltam.

Végül október vége felé spontán összejött Edinával, aki eléggé mézesmadzagon ráncigálta. Gondoltam, ha ez boldoggá teszi, félreállok az útból. Jóba voltam Edinával, figyelmeztettem, ne akarjon Olgával ujjat húzni. Egyik kocsmás estén Balázs nagyon vicces kedvében volt, Edinát, Olgát és engem is odahívott. Én érkeztem utoljára, de az arckifejezésemért Oscar-díjat kellett volna kapjak. Végül, ahogy aznap Edina viselkedett, rájöttem, hogy egy kölyök még a lány (akkor töltötte be a 18-at, de ég és föld különbség volt ő és miközöttünk). Annak ellenére, hogy nem beszélgettem Olgával, teljesen ugyanezt láttuk és mondtuk Balázsnak. Szilvesztert is velük töltöttem, ott akartam újrakezdeni az életem. Végül újévkor tényleg valami végleg összetört bennem Balázs iránt, végre felfogtam, hogy nincs tovább. Most január közepén Edina kidobta Balázst, miszerint mi jobban összeillünk, miért nem vagyunk együtt. Balázsnak van annyi tartása, hogy a rimánkodó, vinnyogó, iwiwen nyilvános hattyú halálát rendező (még most is) csajt ne fogadja vissza.

Bocsánatot kért tőlem, megmondta, hogy rájött, hogy milyen emberhez van szerencséje, akiben tényleg bízhat, és nagyon becsül. Örültem a szavainak, mert tudtam, hogy nem visszakéreckedni akart hozzám. Ő is felfogta, én is, hogy mindketten túl sok hibát követtünk el ahhoz, hogy újrakezdhessük, de mint barátok, mindenképp van esély. Ebben az esetben ez nem sablonszöveg. Rendszeresen találkozunk, amolyan családtaggá nőttem ki magam, most is meghallgatom minden baját, megvigasztalom, tanácsot adok, remekül kiegészítjük egymást a mindennapok dzsungelharcában. Végre nem érzek haragot, fájdalmat, sem szerelmet. Nem háborog a lelkem…

Mi a tanulság?

Ne fogadd azt vissza, aki egyszer már otthagyott, mert ugyanaz miatt hagy ott újra.

Ne menj el addig, hogy az egészséged, a megjelenésed, és másokhoz fűzött barátságod menjen rá!

Az exeket azonnal le kell lőni! És sose bízz bennük!

Én rengeteget tanultam az esetből, teljesen megváltoztam. Ugyan – mint említettem – vesztettem pár régi cimborát, de magabiztosabb lettem, sok-sok emberrel ismerkedtem meg, akikről tudom, hogy akár az életem is rájuk bízhatom. Nyitottabb szemmel járom a világot, többet mosolygok, hálásabb vagyok azokért, akik vannak az életemben, bizakodva tekintek a jövőbe. Leírva talán nem tűnik olyan vészesnek a „szenvedésem”, de én megjártam belül a kálváriám, mert nagyon szerelmes voltam. De új életet tudtam kezdeni, és mint a főnix a hamvaiból, újjászülettem…

Nóri