Pedig milyen harmonikusnak indult a kapcsolat, ugye.

Kedves Párok, Pártalanok!

Évek óta rendkívül harmonikusnak idnuló kapcsolatban élek.
Azóta a kezdeti összhangnak nyoma sincs, két neveletlen külyök tapossa két lábbal, üvölti szét teli torokból egykor volt nyugalmam romjait. Értelmes szép feleségem pedig smasszerként felügyeli minden mozdulatunkat.
Szakítsatok, amíg lehet, amíg nem teszi szinte lehetetlenné a gyermekáldásnak nevezett csapása az ösztönöknek. Legyetek önállóak, ne veszejtsétek magatokat egy egy kékebb (barnább, zöldebb)
szempár kelepcéjébe. Férfi vagyok, fériakhoz szólok inkább, mert a női lélek úgy gondolom más. Nem azért mert másnak született, azért mert legtöbbször másmilyenné deformálta az élet.
Ők amíg a fiúk botokkal láthatatlan ellenséget űztek, vadregényes tájakon kalandoztak a város széli bozótosban, nos ők már akkor is anyák voltak, egy kockás pokrócon lakberendeztek, neveltek és
várták haza a férfit. Nem értem őket, számomra ez már akkor is dögunalomnak tűnt.

Amíg az összeköltözés szóba nem kerül, általában rendben mennek a dolgok. Addig egy kapcsolat program, akár a mozi, egy koncert vagy a sport, csak sokkal izgalmasabb és érdekesebb. A szerelmes másik
lelki tükrében látni magunkat hízelgő, érezni, hogy örömöt, élményt nyújtunk a másiknak felemelő. Könnyen vetemedik ijenkor arra az emberfia, hogy az összeköltözést jó ötletnek tartsa. Tapasztalatom szerint ez főleg női berkekben komoly és fontos választóvonal, onnantól lehet a barátot páromnak nezezni, és komoly kapcsolatról beszélni. Pedig már az a szó, hogy komoly, lehetne figyelmeztetés. Ha a szerelem tiszta életöröm, mit keres a kellős közepén az a szó, hogy komoly. Ha meghallod, menekülj. Azt jelenti, eztán mindent együtt kell csinálni, amíg nem szakítasz, vagy nem kerülsz kilábalahatatlanul mélyre ebbe a tényleg komoly kelepcébe. Szokd meg a romantikus vígjátékokat, mert komoly kapcsolatban a Star Wars infantilis, a horror gusztustalan, a thriller után rossz álmok miatt szenved a kedvesed. Búcsúzz el kedvenc játékaidtól, mert a nő nem csak nőre féltékeny, hanem mindenre, ami rajta kívül lefoglalja a férfit. Nyugodj bele, hogy kedvenc könyveid helyett funkció nélküli díszvázák és teamécsestartók állnak a

polcokon. Ha a mécses ég, légy nagyon gyengéd, mert különben a világ legfigyelmetlenebb fickójának tart majd. Siess haza mert unatkozik, tartsd ízlésesnek a kórházfehér kanapét, amire a szine miatt nem heveredhetsz csak úgy le, ha hazatértél. Hs bútorvásárláskor, sok nő számára ez egy kapcsolat csúcsa, megpróbál majd rábeszélni egy kihúzható billentyűzettartós sarokíróasztalra, és erre te igent mondasz, elvesztél. Bekerültél a papás mamás játékba és már csak a baba hiányzik. Esetleg előtte az a jelmezbál, amit ő élete legszebb napjának szeretne nevezni, emiatt aztán heteket hisztizik végig, sütinek öltözik és addig basztat, míg meg nem tanulsz keringőzni.

Soha nem lesz vége. Minden évben új katalógusokkal rukkolnak elő a bútorboltok. Mindíg lesz mit irigyelni a szomszédtól. Vad bikából szelíd barommá válsz, míg mindezt megteremted.

Ostoba dolog ez, fordítva működik. Az első három pillanat a legérdekesebb, utána minden csak veszít kezdeti fényéből. Egyre kevésbé érdekesek egymás számára, mégis egyre többet követelnek a másiktól.

Ha a másik érdekessége már nem elég, hogy az elvesztett szabadságért, megvalósulatlan tervekért kárpótoljon, már szar az egész, a megszokás mégis összetart. Meg az a fajta bizalom, ami mondjuk abból áll, hogy előtte már le merem venni a cipőmet, ha lukas a zoknim. Formálni kezditek egymást, mert sokszor, legtöbbször nem kész emberként, hanem jó alapanyagként tekitetek a másikra, akiből majd lehet valami. Most még ugyan kardigánt hordasz, de előbb utóbb rávezetnek majd az ingekre. Kicsípve vonulsz nap mint nap a munkahelyedre, hogy pénzt szerezz a bútorokra. Irigyel mert neki, ha valaki ki van öltözve, azt jelenti, szórakozni megy.

Bármennyire is volt kemény a napod, fő gondod úgy is az lesz, hogy ő unatkozott, és hogy próbálnád csak egyszer te ki, milyen is otthon kimosni, kivasalni, elmosogatni. Az automata mosógép, mosogatógép semmit sem könnyített a nők helyzetén. Mert valójában nem az a bajuk, hogy ők végzik a házimunkát. Az igazi baj a heti orgazmusszám folyamatos csökkenése. Ahogy csökken egyre idegesebb, amitől aztán sok férfi úgy gondolja, nem simogat olyan kutyát ami harap, ettől aztán még idegesebb, míg a végén egy merő folyamatos stressz az élete. Egy feszült nő meg körülbelül annyira vonzó, mint egy Dacia Logan. Újra felfedeződik mellette az önkielégítés aminek legalább szabályozható a minősége.

És megérkezik a kis pocaklakó. Minek? Sok sok ember kell még erre a világra? Trónörökös, mikor legfeljebb a WC-t nevezhetnéd trónnak? Mert irtó aranyosnak tűnnek a reklámban? Mert anyu is és az anyós is nagyi szeretnem már lenni, ti meg engedelmes gyerekeik vagytok? Mert hiú vagy és azt hiszed, majd ő lesz a szobrod? Mert ő majd garantáltan emlékszik rád? Szerinted te a szüleid életének az értelme vagy? És megjön. Amíg aranyos, addig ordít és büdös, amikor már nem bödös, akkor akaratos és az is marad ha nem vagy elég kemény zsarnok, hogy iszlámot csinálj otthon. Előre mondom, hogy nem vagy az. A gyerek még csak hat éves, de már úgy viselkedik veled, mint egy kőgazdag amerikai tini, aki ferrari helyett lexust kap a sikeres érettségiért. Majd tönkremész, hogy hozd a fiatalos jófej figurát, amitől csak még jobban megvet, és valóban, egyáltalán nem áll jól neked. Attól még, hogy letorrentezel egy Slipknot albumot, nem kerülsz közelebb hozzá, legfeljebb nem hallgat többé Slipknotot. Kirándulás helyett játszótereket keresel fel más városokban, nyaralás helyett nézheted egész nap, ahogy fagyit követel magának a tengerparton.


Szakítsatok az első gyanús jelre, inkább gyászoljatok egy hetet, mint kínlódjatok egy életen át. He én időben megteszem, már lehetne vitorlásom, horgászstégem, vállalatom, sportkocsim, kutyám, szeretőm, gondolataim, művem, döntéseim. Így egyik sincs. Minden energiám elfogy abban amiből nem bírtam időben kiszálni.

Létezik jó megoldás persze. Lányok, keressétek a mamák kedvenceit. A mama pedig legyen kedves. A kalandor férfi előbb utóbb szabadságát veszve ketrecbe zárt őrültnek érzi majd magát, az órásmester típus pedig képtelen lesz elmélyülni a szenvedélyeiben és az italban fog helyette. A mama kedvencének fő gondja mindíg is az imádott nő volt, egyszerűen csak vegyétek át a mama helyét és azt gyúrtok belőle amit akartok. Még a fehérre berendezett nappalin sem fog ellenkezni.

Üdv,
Adhoc