Történetek egy lány életéből. Itt kérdeznénk rá, milyenek a rendőr apukák? Hogy viselik, ha ilyen félreküldött smssel találkoznak?

Sziasztok!

Sokat gondolkodtam, h leírjam e történeteim, hát íme. Ígérem rövid leszek.

Akivel először jártam

Na neki nem tudtam rendes nevet adni se... Egy hétig jártunk, rendőr apámnak ismerős volt a fiú neve. Hát kiderült nem véletlenül, azonnal szakítottam.

Az áldozat

Ő volt az, aki tényleg szeretett. Távkapcsolat volt, de ennek ellenére csodálatos 3 hónapot töltöttünk együtt. Ez alatt jöttem rá, h ő volt az, aki csak a felejtésre kellett, hiszen még csak őszinte sem voltam vele a legelemibb dolgokban. És hogy mi volt az? Az a következő történetből derül ki, ahol van okotok bőven MNKzni.

Az első

Művészlélek a javából. Az esetem. És egy szombat éjszaka. Csókváltások. Aztán hónapokig nem is látom. És egy újabb szombat éjjel. Újra ugyanez lenne, de ott a barátom (Akivel először jártam, csak egy hét volt, de neki meg akkor kellettem volna:( ) Szóval semmi. Könnyes szemmel el. Megint semmi hónapokig. És megint egy buli. Megint csókváltás. Aztán már egy megbeszélt "találka". Na itt már nem csak csók volt, nekem az első. Pedig nem is jártunk, de nagyon szerettem, hát ezért engedtem. Na ezt nem mondtam el az áldozatnak. Képtelen voltam feldolgozni, h ezt is odaadtam neki, mindent, és neki nem kellettem. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Utána egy évig nem beszéltünk, elmentünk egymás mellett, mint 2 ismeretlen. Ma már tudom, h ha nem ivott volna annyit nem tette volna meg (ez rám is igaz), és honnan? Nem rég tudta meg, h akkor és pont ő...azóta nagy a bűntudata, látom a szeméből...

és aki csak egyszerűen bunkó

Fél év. Először az a lila köd, és nehezen jöttem rá, h miket is mond rám. Először csak az tűnt fel, ha egy kicsit piál is (egy pohár sör is elég volt) agresszívabb, csúnyán beszél velem (lekurvázott, lehülyézett). Ezért egyre többször vesztünk össze. Napi szinten ivott, volt, mikor 40 fokos lázzal rohantam utána, h szeretem, és ne haragudjon rám. Bármi történt én voltam a hibás. De én nem hagytam ott. Ehhez az kellett, hogy olyan részegen érkezzen hozzánk, h az öcsémet smárolja le helyettem. Na itt indult meg a lavina. Másnap rosszul éreztem magam, és haza akartam menni, kértem, h ne veszekedjünk, segítsen valamit, ne hagyjon így itt. Mondanom sem kell nem tette, sőt, mikor hazaértem apám azzal fogadott, h anyu kapott egy smst tőle, majd egy másikat, h véletlen "félreküldte". Én is megkaptam utána. Valahogy így kezdődött: "Basszanak véresre te rohadt kurva..." Aput sohasem láttam még ennyire rossz szinben, falfehér volt. Nem csak ő. Másnap otthagytam. Elég volt. Utána az öcsémmel sírtunk, ő még a sokk miatt, amikor lesmárolta. Ja, azt is megkaptam, ha olyan gyerekünk lesz, mint az öcsém, az az én hibám lesz. Szerintem senki sem tehet arról, h az öcsém fogyatékos. Sokkal többet kaptam az öcsémtől mint bárki mástól ebben az életben.

Hát ennyi, lehet MNKzni, MPGzni, mindkettőt megértem. Név, email cím ne jelenjen meg, köszi.