Munkahely, nős férfi, gyerekkel, vidéki konferencia - a többit kitaláljátok?

Kép innen

Másfél éve ismerkedtünk össze egy közös projektben, rögtön tetszett. Flört gomb bekapcs, e-mail csatározások. Akkor még azt gondoltam, ő a szuperpasi, nem elég, hogy magas, szőke, kékszemű, jóképű, intelligens, de még be is jövök neki. Lila köd, romantikus tini-álmok. Mikor összeállt, hogy felesége van, aki a második gyermekükkel várandós, kisebb hányingerem lett - hisz mit írogat itt nekem egy ilyen pasi ennyire nyomulós e-maileket?! Tulajdonképpen nem törtem annyira össze, inkább csak attól a perctől kezdve nem vettem komolyan az egészet. Az "ideális pasi, aivel lehet valami" kategóriából átkerült az "ideális nős, gyerekes pasi, akivel nem lesz semmi" dobozba. Flörtölni lehet, de tétje már nincs, mert nekem nem ez kell, nyilván neki sem, hisz helyes felesége van. Elpárolgott a szerelmes kislány tudatállapot belőlem, románcunk lecsengett - úgy maradt ahogy volt: virtuális-elméleti síkon.
Eltelt egy idő, sokat változtam, volt néhány élményem - de lényegében nem találtam olyan pasit, aki hosszú távon bejött volna, akivel együtt tölthettem volna pár igazán eszelős percet - nemhogy éjszakát. De ugye a női testnek is megvannak a maga igényei, egy év alatt azért elég méretes éhség és tűz gyűlt fel bennem.


Nos nemrég ismét közös projekt. Az ismerős flört gomb világít... hohó, ez alkalommal már szintet is léptünk, az e-maileken túl beindult az sms vonal is. Fú. ez a pasi nagyon nyomul... És továbbra is milyen helyes! (Az elméletek közben persze a fejembe tolultak - nős pasival soha! STOP. Csak szívás a vége, a családját úgysem hagyja ott (még ha szeretném se, de nem is szeretném), egyáltalán, nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.) De a flört nyilván jó a kis egómnak, és látszólag ő is élvezi a helyzetet. És ugye mióta rájöttem, hogy nős és nem tartom az egész dolgot komolynak lazább, spontánabb és közvetlenebb vagyok vele mint általában a férfiakkal, akik tetszenek. És ez persze olaj a tűzre.
És akkor jött a jól ütemezett a három napos vidéki konferencia. Naná, hog megszervezte, hogy a második naptól ott lehessen. Naná, hogy muszáj volt nekem is mennem. Naná, hogy a személyes varázs elveszi az eszem... Mi a frászt csinálok? Komolyan hagyom, hogy egy nős pasi a lábával simogassa a lábamat az asztal alatt, miközben a teljes 15 fős menedzsertanács értekezik körülöttem? Nem csak, hogy hagyom, viszonzom is basszus... és mindezt úgy, hogy miközben meztélláb harcolok a lábujjaival, kimért és racionális hangon profi beszédet tartok az új projekt várható hatásairól. Lábujjai közé veszi az enyéimet, megszorítja, úgy tartja - közben szakmai kérdést intéz hozzám; mit gondolok a marketiges hibákról? - Köszönöm a kérdést, úgy gondolom nem szabad az asztal alá söpörni a problémákat, a mostani helyzet ígéretes. - És viszonzom a szorítását. Látom a tüzet a szemében, teljesen beindult. Atya ég, izzik az egész tanácsterem minden levegő atomja, és a többiek még csak észre sem veszik, őrület. Hát bizony a tiltott gyümölcsnél semmi sem izgalmasabb... És jött az este... És jött a vacsora... És utána séta kettesben... És az a vidéki park... És az a félreeső árnyékos rét éjjel egykor... És a csókja... És az érintése... És a többi... Persze, hogy...
Ő szeretett volna még találkozni. Megismételni. Én is. Illetve nem. De közben igen. Kétségek mardostak mindenfelől. Mit kezdjek egy viszonnyal? Szex? Na ja, komoly érv... De nem tudok ellazulni benne, annyira nem megy ez azért nekem... Nyilván vonzó neki, hogy ellenállok - de ezt nem megjátszom, tényleg nem szoktam ezt én így. Meg kéne tanulnom elválasztani a szexet és a kötődést?! Lehet. Vagy nem?
Pár nap szünet következett, épp szabira mentem. Hiányoztam neki, hívott, írt sokszor. Egy darabig viszonoztam. Aztán egyre kevésbé. Aztán már nem is érdekelt. Már nem volt kedvem. Nem most. Nem így. Nem vele. Nem ezt.
A szabi utáni első lezárási próbálkozásaim nem voltak sikeresek - hisz magam sem tudtam mit akarok. Mindketten ragaszkodunk a helyzet izgalmához, nem csak egymáshoz vonzódunk, hanem kiélveztük a "muszáj titkolni" helyzet minden percét. Mert tényleg van abban valami báj, amikor egy megbeszélésen a kollégák között ülve kapok olyan sms-t tőle amitől a mellbimbóim még a szivacsos melltartón keresztül is világítanak...
De hiába minden erotika, romantika, hiába minden izgalom, és hiába az is, hogy totál összeillenénk. Nem csak az a baj, hogy neje van és családja. Egyszerűen az egész dolog nem lehet spontán. Ha látni akarom, azt meg kell tervezni, egyeztetni kell, mint egy ügyféllel. A vidéki konferencia éjszakája után nem is volt több alkalom. Sokáig nem tudtunk "időpontot egyeztetni", aztán meg már én nem akartam. Esti romantikázás? Ki van zárva, haza kell érnie a fürdetésre. Eszeveszett éjszaka és utána közös ébredés? Haha, jó vicc... Neki csak délutáni gyors menetre van ideje, ami szuper, de... nem vagyok ehhez elég spontán. És nem is akarok ennyire laza lenni... Az lenne a szuper, ha 7-8 év múlva, amikor már nekem is van x gyerekem egyszer csak egymásra találunk és spontán kitomboljuk a bennünk égő tüzet és egymás iránti vonzalmat. De addig is, én más irányba tartok.
Akkor sikerült lezárnom magamban, mikor már sms-ben hisztizett, hogy nem is törődöm vele mostanában, és mikor lehetünk végre egymáséi...
Négy válaszlehetőséget írtam le neki, és kértem, hogy válasszon. (Mindegyik őszinte és igaz, azon kívü, hogy válaszlahatőségek, pontosan ez minden ami ellene szól. Vége üzenetnek pont elég, szó szerint ezeket írtam neki is.)
1) A korrektség jegyében: soha, de kösz az élményt.
2) Az jövő üzenete: egyszer talán, de most nem hiszem.
3) A szuperköcsög lekoptatós: szállj le rólam, nős vagy!
4) A büszke nő: nem akarok a sztorid lenni. Viszlát.
Választott.