Leléptem, nem hagytam mást, csak egy papírcetlit rajta egy rövid üzenettel.
 
 
Üdv Mindenkinek!
 
Ma találtam rá erre az oldalra, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem leírom eddigi egyetlen szakításom tanulságos történetét.
Nem lesz rövid, de úgy gondolom, hogy fontosak a részletek is.
Elöljáróban annyit, hogy ez talán az egyetlen olyan alkalom, mikor a "Jobbat érdemelsz nálam" szövegnek van valóságalapja.
De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.
 
2007 júniusában töltöttem a 18-at, mely alkalomra a szüleim megleptek egy 10 milliós bankszámlával, mondván nekem gyűjtötték lakásra, kocsira, bútorra, vagy amire kell, mivel nagykorú vagyok mostantól kezeljem én a saját pénzem.
Szüleimről annyit, hogy tanáremberek, így bár mindig mindenünk megvolt, sosem voltunk gazdagok, mai napig nem tudom, hogyan tudtak nekem annyi pénzt összespórolni.
Egy évvel később leérettségiztem és szeptemberben elkezdtem az egyetemet annak rendje és módja szerint.
A következő fontos eseményhez a második félévben jutunk el, mikor felvettem egy Tőzsdei spekuláció nevű tárgyat.
Ezen a tantárgyon belül lehetőség volt arra, hogy alacsony befektetéssel kedvező feltételek között tőzsdézzünk segítséggel, így kitapasztalva hogyan működik az egész rendszer.
Bár ekkor már dolgoztam a suli mellett részidőben, de amit megkerestem az fel is éltem, így hosszas megfontolás után úgy döntöttem, kiveszek 100.000 forintot a bankszámláról, ennyit még akkor is megér, ha az egészet elveszítem.
De nem úgy lett.
Nagyon gyorsan ráéreztem, a félév végére további 900.000 forint befektetésével 10 millió fölé tornáztam a tőzsdézésből szerzett vagyonomat, így csaknem megduplázva a megtakarításaimat.
Persze abból már nem tettem mindent félre, például a gasztronómia iránti rajongásomnak köszönhetően rendszeres étteremjáró lettem.
Így ismerkedtem meg írásom másik főszereplőjével, akit nevezzünk Eszternek, már csak azért is, mert így hívják.
Róla annyit érdemes tudni, hogy szegény vidéki családból származik, ahhoz, hogy tudja finanszírozni a pesti tanulmányait, elment 2 évre dolgozni hajóra, ahol pincérnő volt, csak utána kezdett egyetemre járni, de a pincérkedést folytatta itthon is.
Először 2009 áprilisában láttam meg, nem tartott sokáig, hogy fülig belezúgjak, pedig nem tudtam róla szinte semmit.
Bár gyakran találkoztunk, mivel törzsvendéggé váltam, annál lassabban ment az ismerkedés, mivel féltem a korkülönbségtől (én 19, ő 24) és attól, hogy elbénázok valamit, hiszen egyéjszakás kapcsolatokon kívül nem volt más tapasztalatom.
De egyre többet beszélgettünk, amíg egyszer csak eljutottam addig, hogy elég bátorságom volt elhívni randira. 
Randi randit követett és a 2009/2010-es tanévet a közös albérletünkben kezdtük el.
Bár annak ellenére nem tudtunk sok időt együtt tölteni, hogy együtt éltünk, ugyanis az egyetem és a munka szinte minden időnket felemésztette de, én nagyon boldog voltam és akkor még talán ő is.
Ez így volt év végéig, ám egy elborult szilveszteri fogadalomnak köszönhetően a kapcsolatunk az én jó voltomból elkezdett száguldani lefelé a lejtőn.
Történt ugyanis szilveszterkor, hogy végiggondoltam az elmúlt évet és most már számomra is érthetetlen módon
nagyon elégedetlen voltam azzal, hogy a 10 milliós kezdőtőkém megnégyszereztem és összeköltöztem egy gyönyörű és intelligens nővel.
Ebből kiindulva a következő célokat fogalmaztam meg magamnak: kell egy saját kocsi, mert az kell, kell egy az Eszternek, mert az is kell, kell egy saját lakás, mert az albérlet nem állapot, kell egy nyaraló a Mátrában, mert az jó, kell egy saját vállalkozás, mert az menő, és persze vissza kell adnom a 10 milliót a szüleimnek.
Mindezt teljesítettem nem egész 8 hónap alatt, ám két dolog is áldozatul esett az esztelen pénzhajhászásomnak:
az egyik a tanulmányi átlagom volt, ami diszkrét két jegyet zuhant, a másik a kapcsolatunk.
Már, ha azt kapcsolatnak lehet nevezni, hogy az egyik fél mos, vasal, főz, takarít, vásárol, ügyet intéz, közös programot szervez, míg a másik semmit, értsd SEMMIT.
Erre akkor jöttem rá, mikor egy májusi éjszakán arra értem, haza, hogy az asztal ünnepien megterítve, rajta a kedvenc ételemmel, a sütőben a kedvenc süteményemmel és egy szépen becsomagolt órával, amire már régóta vágytam, csak nem volt időm megvenni, neki viszont többhavi fizetésébe került. Ő a konyhaszéken ülve aludt, kiöltözve, kisírt szemekkel, gondolom egész este rám várt, míg el nem nyomta az álom.
Akkor esett le, hogy aznap volt az egy éves évfordulónk és én teljesen elfelejtettem.
Ekkor döntöttem el, hogy nem hagyom, hogy tönkremenjen lelkileg miattam, inkább szakítok vele, nem maradt más választásom, ha kevesebbet dolgoztam volna, akkor egy anyagi összeomlást kockáztatok, ha meg annál is kevesebbet tanulok, mint akkoriban, akkor tuti kicsapnak.
Még ott és akkor fogtam a cókmókom és leléptem, nem hagytam mást, csak egy papírcetlit rajta egy rövid üzenettel:
"Jobbat érdemelsz nálam."
Azóta alapítottam még egy céget, de már sokkal kevesebbet dolgozok és több időt fordítok az igazán fontos dolgokra, és lassan a tanulmány átlagom is visszatér a normális kerékvágásba.
Új barátnőm még nincs, bár lassan már ideje lenne, viszont Eszternek kb. 2-3 hónapja van egy új pasija, aki igazán jófej (ismerem szegről végről), aminek örülök, mert megérdemli.