Azóta nem láttam, és nem is hallottam felőle semmit. Talán jobb is így, csak felkaparná a sebet.

Sziasztok! Egy tinilány történetét olvashatjátok. Én:15 [most17] Ő:18 [most 20] Személyesen elég visszahúzódó voltam fiúk terén, így 15 évesen [tudom vicces], de interneten próbáltam keresni a boldogságot. És amikor azt hittem megtaláltam nagyon boldog voltam. Egy társkeresőn ő írt először nekem levelet, megnéztem az adatlapját, szimpatikusnak találtam, de képen annyira nem tetszett. Váltottunk pár levelet, amiben kiderült, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk. Utána áttértünk az msn-re, ahol sokáig és sokat beszélgettünk. És egy szép őszi napon találkoztunk. Amikor először megláttam, azt hittem, hogy menten összeesek, olyan jól nézett ki. Meghívott teázni, utána elmentünk a Margitszigetre. Nekem eközben volt egy távkapcsolatom, és hihetetlenül szerettem, de én vágytam a testi dolgokra is, a tettekre, amit tőle sajnos nem tudtam megkapni.Ő hazakísért, nagyon udvarias és kedves volt. És elcsattant köztünk az első csók. Én nem akartam még...mégiscsak az első találkozó, de annyira jó volt, hogy nem tudtam ellenkezni. Felértem a lakásba és már is kaptam tőle egy sms-t, hogy nagyon jól érezte velem magát, és hiányzom neki. Ez a csók jelentette az járásunk kezdetét. Szakítottam miatta a távkapcsolatommal. Vele egyszer sem vesztem össze, és azt éreztem, Ő az igazi. Persze tudtam, hogy úgysem 15 évesen fogom megtalálni életem párját, de hát a szerelem elvakított. Nagyon szerettem. Két és fél hónapig voltunk együtt, de az utolsó hét számomra kínzás volt. Mindig írt sms-t, de azon a héten nem írt, nem keresett sehol és sehogy sem. Már a hét első napján éreztem, hogy valami nincs rendben. Én írtam neki hét közepén egy sms-t, annak ellenére, hogy többen is azt tanácsolták, hogy ne tegyem, de nem bírtam magammal.Ezt írtam neki:Hiányzol, miért nem keresel? Úgy érzem mintha már nem szeretnél. Egyedül ültem a szobámban és vártam a válaszra...ami meg is jött. Sírva olvastam az üzenetet, miközben kiléptem a szobámból. Édesanyám jött velem szemben és kérdezte mi a baj. Nem tudtam megszólalni csak kezébe nyomtam a telefont, aminek az elején az sms volt. Ez állt benne: Beszélnünk kell, pénteken átmegyek. Órákkal később válaszoltam neki, hogy nekem a péntek nem jó. Így vasárnap jött át, hozzá kell tennem, hogy pont Mikulás napján. Nem volt pontos idő megbeszélve, hogy hányra jön, így időben elkészültem. Éreztem, hogy a hasamban egy iszonyat nagy görcs van. Kicsíptem magam, hogy lássa mit veszít. Írt sms-t, hogy itt van, de nem kar feljönni, inkább én menjek le a lépcsőházba. Hát lementem, és beengedtem a kapun. Köszönésképpen egy puszit nyomott a nyakamra, aminek én kellően nem örültem. A párbeszéd így hangzott: Ő: Gondolom tudod miért jöttem. Én: Sejtem, de azért mondd. Ő: Szakítani jöttem. Én: [lehajtom a fejem, szememben már a könnyek] Miért? Ő: Már nem Szeretlek. Hetek óta kételyeim vannak. Én: Jól van, akkor ennyi, Szia. Rettentő sok érzés kavargott bennem. Egyszerre haragudtam is rá, meg nem is. A "Szia" kimondása után egyből megfordultam és eljöttem, még csak vissza se néztem. Úgy éreztem magam, mintha kitépték volna a szívem. Egy évig kellett ahhoz, hogy újra tudjak szeretni. Azóta nem láttam, és nem is hallottam felőle semmit. Talán jobb is így, csak felkaparná a sebet. Üdv: A