A viszony (tökéletesen hétköznapi okok miatt) konfliktusokkal terhelődött, ezzel nagyjából párhuzamosan nyitottunk mindketten a külvilág felé.

Üdv! Tervben van, hogy az egyik legdurvább szakításomat megosszam veletek, de kell hozzá a másik érintett fél is – ugyanis barátságban maradtunk és érdekesnek találjuk, ha egy poszton belül mindkettőnk szöges ellentétben álló nézőpontját leírjuk. :) Addig azonban be kell érnetek egy másik eseménnyel. Szinopszis olvasni nem tudóknak: Volt egy csajom, megcsaltuk egymást, aztán ő jobban engem, mint én őt, megsértődtem és szétváltunk, de azért tovább dugtunk, amikor a végén meg velem csalta meg az új pasiját, akkor úgy éreztem, elégtételt vettem és végleg vége lett. Kifejtős verzió: Egyes részleteket a diszkréció miatt nem osztok meg, koncentráljunk a végére (tapsot kérek). Annyit célszerű tudni, hogy elkötelezettségünk egymás iránt minden téren annyira erős volt, hogy nem követeltük meg a szexuális hűséget, nem féltettük a kapcsolatunkat. Így aztán nem egyszer volt alkalmam két nő közé kerülni, de a hatosban játszott vetkőzős activity is simán jó pornófilmtéma lenne. Mondhatnám, hogy fiatal korom a mentségem az eseményekre, de inkább az a hit, hogy majd én okosabb/szerencsésebb leszek mint bárki más a történelemben. Nem így lett, a szemem kinyílása vezetett a szakításhoz. A viszony (tökéletesen hétköznapi okok miatt) konfliktusokkal terhelődött, jött az ultimátum, vagy megváltozik, vagy vége. Ezzel nagyjából párhuzamosan nyitottunk mindketten a külvilág felé, immár nem csak szexuálisan, nekem egy nálam jóval idősebb, intelligens és nagyon szép üzletasszonnyal, neki egy nála jóval fiatalabb, elvont stílusú kisfiús emberkével. Én hittem abban, hogy a kaland az kaland de a szerelmünket mindez nem törheti meg (na ja, lehet alákeverni a fújjogást). Normális ember a kapcsolat végét látná, én akkor hittem abban, hogy ettől leszünk erősek, mert levezetjük a feszültséget de attól még szeretjük egymást. A szemem akkor nyílt ki, amikor bulizni ment a pasijával, együtt tértek haza, azt hitték, alszom, és ahelyett, hogy mellém feküdt volna (ahogy azt meg is beszéltük előre), a kisszobában vetette magát a fickóra. Udvariasan megvártam, amíg a félreérthetetlen hangok elcsitulnak, (kéretik a balek szót minden helyzetben talpig úriemberre cserélni egy pillanatra) átmentem, közöltem a tényállást, asszonyka sírva könyörgött, de nem volt visszaút. Két héten belül elköltöztem. Utóélet: még kb. egy éven át randiztunk és szexeltünk csökkenő intenzitással. A legvégén megpróbált visszacsábítani, mondván hogy a rokonságának nem mondta el a dolgot, csináljuk vissza. Egyre nem számított: tudtam, hogy terhes egy alkalmi pasitól és úgy véltem, be akar ugrasztani hogy aztán az enyémnek címezze a gyereket. Életem egyik legizgalmasabb szexe lett belőle, amelyet természetszerűen a popsijában fejeztem be, tekintettel a körülményekre. Ezt követően még egyszer-kétszer kihasználtam a vérmérsékletét; utolsó alkalommal egy fesztiválon hurcoltam a sátramba, mással járt ugyan, de ha szexről van szó, nemigen tudott nemet mondani (mint utólag megtudtam, annál is sokkal kevésbé, mint együttlétünk alatt hittem volna), szóval azzal az elégtétellel zártam le az egészet, hogy velem csalta meg az aktuálisat és így éreztem, hogy a kör bezárult, az univerzum kiteljesedett. Röviddel később szert tettem egy nagyszerű barátnőre, aki mellett megtanultam, milyen egy rendes kapcsolat, de ez már másik történet.