Sokáig nem tudtam túltenni magam rajta. Sokszor amikor vele álmodtam, arra ébredtem, hogy a kezéért nyúlok. Ijesztő volt.

 

Hogy kell egy ilyet elkezdeni? Elmesélek egy sztorit, legyen mit olvasnotok. Én akkor 18 voltam, a lány, Zsófi, 17. Szokásos sztori, egy házibuliban megismerkedtünk, kis huza-vona után összejöttünk. Nagyon jól megértettük egymást, rengeteg időt töltöttünk együtt, sosem veszekedtünk. Első szerelem volt mindkettőnknek, talán ezért is kötődtünk nagyon egymáshoz. Aztán Zsófi egyetemre ment, sajnos elég messzire, így elég ritkán járt haza. Néhányszor én is meglátogattam, de nagyon hiányzott. Főleg, hogy korábban minden szabadidőnket együtt töltöttük. Sokat mesélt a bulikról, fiú barátairól, elég féltékeny lettem, főleg egy srácra, akinek a nevét a legtöbbször hallottam. Ezidőben már az együttlétek sem voltak olyanok mint régen, nem jártunk el bulizni, csak ültünk otthon és együtt unatkoztunk. Egyszer aztán Zsófi hazajött, este találkoztunk, kicsit unatkoztunk, majd lefeküdtünk aludni. Reggel szakított velem. Lehet hogy vak vagyok, de ezt nem láttam előre. Majdnem megőrültem, szenvedtem, nem értettem, hol rontottam el. Bő három évet töltöttünk együtt. Néhány hét után összejött egy fiúval. Persze azzal, akire féltékeny voltam. Otthon szenvedésből önpusztításra váltottam, sok évnyi kihagyás után ismét zülleni jártam. Persze Zsófival nem tudtam egy légtérben tartózkodni, nagy ívben kerültem. Sokáig nem tudtam túltenni magam rajta. Sokszor amikor vele álmodtam, arra ébredtem, hogy a kezéért nyúlok. Ijesztő volt. Jó két év után jöttem össze egy másik lánnyal, Évivel, de még korai volt. Aranyos lány volt, de nem tudtam beleszeretni. Már alig gondoltam Zsófira, de ha megláttam valahol, ökölbe szorult a gyomrom. Önpusztításból önépítésre váltottam, újra sportolni kezdtem, jó munkám lett, vettem egy menő kocsit, összebarátkoztam magammal. Évivel már egy éve együtt voltunk, nem volt rossz, de végig hiányérzetem volt mellette. Szemét voltam, de nem hazudtam neki, tudta, hogy nem vagyok belé szerelmes. Egyszer aztán összefutottam Zsófival, és valahogy szóba elegyedtünk. Elég sokat beszélgettünk, kettőnkről is persze. Kiderült, hogy a lovagja elég csúnyán elbánt vele, és azt is elmondta, hogy nem csalt meg, utánunk alakult ki a dolog a másikkal. (Vagy így volt, vagy nem, a lényegen nem változtat.) Ez a beszélgetés annyira felbolygatta bennem a dolgokat, hogy másnap szakítottam Évivel. Néhány hét múlva egy buliban találkoztam ismét Zsófival. Részegek voltunk, mire észbe kaptam már ölelt, csókolt, szerelmes szavakkal bombázott. Szakadtak a sebek, azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán néhány találka után jött a felismerés. Ez a Zsófi már nem az, akibe beleszerettem. Minden, ami miatt szerettem, ami miatt különbnek láttam másnál, amibe még évekkel a szakításunk után is kapaszkodtam, kiveszni látszott belőle. Mindketten megváltoztunk, és már nem illettünk össze. Megbeszéltük, hogy hülyeség volt az egész, részegek voltunk, legyünk jóban. Ez kellett hozzá, hogy túl tudjam tenni magam rajta. Azóta nem zavar, ha belép a törzshelyemre, néha beszélünk is. Már nem keresem a kezét a takaró alatt.