ismerkedjen nyugodtan másokkal, mert én semmit nem tudok neki ígérni így a távolból, nem akarom visszafogni és találkozni sem tudok vele elég sokáig.

Most jutottam el oda, hogy írok róla és itt, Nektek, hátha másnak is tanulságos lehet az én hülyeségem. Szóval az én legutóbbi, majdnem "szakítós"sztorim a következő (igazándiból ez fejben közös megegyezés volt, mert én is lemondtam valahol az egészről már lélekben, bár velem „szakítottak” gyakorlatilag és érzésre én jöttem ki rosszabbul az egészből, még így is): Alapok: netes társkereső (pfff), hetekig ismerkedés, egy hullámhosszra kerülés és szimpatizálás, alig várt találkozás mindkét részről, pozitív első találkozás, amit több követ, hosszú beszélgetések, közös programok, ajándékok egymásnak, meghívások, kb. második-harmadik randin kimondja, hogy nem akart belém zúgni, de mégis megtörtént(????), ő kezdeményez csókot (ennél több nem történt). Azt tudnotok kell, hogy ilyen rövid ismerkedés után én nem ámítottam őt azzal, hogy hasonlóan érzek, mert nem ismertem még igazán és nekem több idő kell ehhez, ettől függetlenül bírtam és vele akartam lenni, ezt mondtam is neki, mással nem ismerkedtem rajta kívül. Mindeközben (kb. 1 hónap után) tudtam meg, hogy több hónapra külföldre kell utaznom a munkám miatt, amit egyből elmondtam neki is, mondván, ez eléggé befolyásolhatja a további ismerkedésünket – és pasiról lévén szó, ki tudja, hogy kibír-e ennyit. Azt mondtam neki, hogy ismerkedjen nyugodtan másokkal, mert én semmit nem tudok neki ígérni így a távolból, nem akarom visszafogni és találkozni sem tudok vele elég sokáig, amíg nem vagyok itthon, próbáltam neki teret hagyni és tök fair lenni. Nagyon normálisnak tűnt, azt mondta többször is, hogy nem, ő nem akar mással, és nem baj, mielőtt elmegyek (kb. 2 hetünk volt még addig) jó sokat találkozunk, feltöltődik belőlem és amikor haza tudok jönni félidőben, akkor is minél többet (egy hét alatt majdnem minden nap összefutottunk), a köztes időt meg csak kihúzza valahogy, chat/telefon stb. A lényeg, hogy biztosított róla, hogy ő már komolyan gondolja velem, idézem: „odáig van meg vissza” +"vár" rám és ha a pár hónap után hazajöttem, folytatjuk élőben. Nyilván sejtitek, hogy ez végül nem így alakult, de nem szaladnék ennyire előre. Szóval, kimentem, mindennap írogattunk, hetente egyszer/max kétszer beszéltünk kb. telefonon is, de igazándiból ő volt mindig is az, aki csüngött és jobban ragaszkodott, még így kb ismeretlenül is, ami nekem fura volt és megjátszottnak éreztem kicsit. Most utólag megértettem, hogy miért mondta azt magáról, hogy ő kapcsolatfüggő – sokáig nem bírja egyedül, mindenáron kell neki valaki és csak úgy tud létezni, ha valakinek a valakije (előtte kb. 1-2 hónappal szakítottak az előző barátnőjével, amit viszont szerintem még most sem hevert ki). Teltek a napok, hetek, hónapok, hosszú chatelésekkel, telefonbeszélgetésekkel stb. és kezdtem érezni, hogy valami már nem olyan vele, illetve, hogy talán nem vagyok egyedül, ha értitek mire gondolok, női megérzés. Mesélgetett nekem 1-2 lányról azelőtt, akikkel még ismerkedett előttem, illetve velem egyidőben, de úgy tudtam, hogy ezekkel nem foglalkozott és rám koncentrált attól kezdve, hogy találkoztunk, ill. hogy azokat nem tartotta komolynak. Na ez nem volt teljesen így… Volt ugyanis egy lány, akivel eljárkált piálgatni, meg bandázni, amíg én nem voltam itthon, de ezt csak véletlenül vettem ki a szavaiból, hogy többször is volt ilyen alkalom. Azt is valahogy furán tudtam meg, hogy ezzel a lánnyal és annak a baráti társaságával tervezgette, hogy együtt mennek az egyik nyári feszt-re, ottalvósan, sátorban, több napra. Itt jegyezném meg, hogy hívtam, hogy jöjjön ki hozzám egy-két hétre, szállást tudok neki adni és addig is együtt lehetünk. Erre az volt a válasz, hogy drága a repjegy (nem az) és ha küldök neki, akkor jön is, meg állati „viccesen” megjegyezte, hogy ő ilyen uncsi helyre, ahol én vagyok, nem is jönne. A lényeg, hogy a heti fesztiváljegyre és piálásokra a csajjal nem sajnálta a pénzt, úgyhogy már itt elkezdtem észbe kapni, hogy talán nem is úgy van, ahogy ő mondja sokszor – bort iszik, vizet prédikál típus. A feszt előtt egy héttel olyan szinten leitta magát, hogy idiótaságokat művelt hajnalban az utcán és ezt még közhírré is tette az egyik közösségi oldalon, egy cuki kép postolásával – de ő nem feltűnési viszketeg, á nem. Mivel én nem ilyennek ismertem meg addig és egyáltalán nem tartottam poénosnak a szerinte halálübergigavicces poént, kiakadtam, hogy hogy csinálhatott ilyet, 30 évesen kb. Szegénykém nagyon a szívére vehette (ó hát hogyne), mert azt írogatta, hogy „te nem is szeretsz engem, meg utálsz”, és hasonló hülyeségeket. Az, hogy elmondtam a véleményem valamiről, amit furának tartok és egyáltalán nem hozzáillőnek, az még nem jelenti azt, hogy utálom. Azt el kell mondanom, hogy azzal oltogatott engem, hogy ő amúgy nem ilyen, meg nem piálós, de a szakítása után most inni akar, meg lazulni, mert, hogy ez egy ilyen nyár lesz most nála, de ha hazajövök, visszarázódik és újra normális lesz – ezt így… Ádehogy. Oltás a köbön. Nem akarom tovább húzni nagyon a sztorit, elmentek a csajjal a feszt-re, gondolom egy sátorban is aludtak egy hétig majdnem – ami nekem azért volt fura, mert a srác a szex puszta említésére is terelni kezdett és előadta, hogy jajj, mindenki ezzel jön a társkeresőkön is és neki mennyire elege van a témából stb – pasi létére. Hozzáteszem, hogy csak egy tök hétköznapi és átlagos dolgot említettem akkor meg, nem akartam megerőszakolni, nem vagyok rámenős típus – nem is történt közöttünk a csóknál több. A feszt alatt is írkáltam neki még sms-eket, hogy lássa, hogy nem haragszom rá és nem utálom, vagy nem mondtam le arról, hogy mi ketten még lehetünk egy pár. Ezekre válaszolt is, de tök hidegen, nyilvánvalóan a másik csaj hatása miatt már. A sztori vége, hogy hazajöttek és az egészről úgy értesültem, hogy a már említett közösségi oldalra postolt kb ezer képet, ami a fesztiválélményeit örökítette meg, köztük közös képeken a csajjal. Komolytalan. Nekem ez rosszul esett, mert egy szót nem szólt előtte, annyit sem mondott, hogy figyu, nem vagyunk egymáshoz valók, vagy mással jobban érzem mégis magam, meg az kéznél van éppen és lehet vele piálni, te meg nem vagy itt, vagy bármit, csak szemtől-szemben és nem így, sunnyogva és gerinctelenül (nem gyerekek vagyunk már, pontosabban én nem). Ha számított volna neki akár csak a barátságunk, vagy én mint ember, ha egyáltalán szeretett volna egy pillanatig is, sosem tett volna ilyet, de már tudom legalább, hogy mi az igazság. Szóval végül én kérdeztem rá, hogy akkor most mi van, akkor kaptam meg, hogy neki megváltoztak időközben az érzései és hogy én amúgyis olyan távolságtartó voltam vele (hát igen, több ezer km távolságot tartottam, lol), meg nem akartam ezt a kapcsolatot annyira mint ahogy ő, ráadásul én kritizáltam az életstílusát is (de amúgy ő nem ilyen ám – érzitek az iróniát remélem). Ezután kihúztam őt az életemből véglegesen, azóta sem váltottunk egy szót sem és ez jobb is így, mert hazug és link emberekre nem vagyok kíváncsi. Most majd jönnek a kommentek, hogy hogy lehettem ennyire naiv, meg ennyi idő után és többnyire távkapcsolatban mit vártam mégis, blabla. Hát igen, tényleg én voltam a hülye, hogy ennek ellenére reménykedtem és hinni akartam, hogy létezik egy normális, szerelmes pasi, aki betartja a szavát és nem csinál segget a szájából. Nem így történt, úgyhogy vessek magamra, amiért pont belé botlottam. Hát ennyi, meg egy bambi.