Hiába süt a nap, leszarom. Vannak pillanatok, amikor az ember küzd, bízva bízik, de felesleges. Játszmázunk, minden egyes nappal és éjszaka, és délután a legnehezebb, ahogy Rachel mondja. Mi az a határvonal, ahonnan már nincs vissza és a Jóbarátok sem szórakoztat?


Képet innen loptam

Kedves Blogszerkesztők!

Ime egy sztori (naná, hogy az enyém). Mindenki okulására. Előrebocsátom, a nők is ugyanolyan balfékek, mint a férfiak :-) Játszmázunk, játszmázunk.... csak épp minek?

Előzmény. Hónapok óta tartó ismeretség, klasszikus randik az elején, aztán a Férfi közli, hogy ő most nem tud, nem akar komoly kapcsolatot kialakítani. Ő most tombol, hajtja a vére. Ez van és kész. De azért Nő és Férfi találkozgatnak (való igaz, Nő unszolására), azok a pár órák harmonikusak. Egyébként napi msn-kapcsolat,, órákig tartó beszélgetések mindenről. Nő belenyugszik, hogy ez csak erről szól. Mit tud tenni, belemegy.

Egyik délután Nő felhívja magához a Férfit, de az épp úton van egy haverjához. A Nő még egy sms-t ír - igen elítélhető módon -, hogy jót tenne vele, ha feljönne hozzá, mert kell a boldogsághormon és így nem megy a tanulás. Férfi nem válaszol. Másnap reggel msn bekapcs, Férfi egyből ráköszön Nőre, és íme:

Férfi üzenete:

hali

Férfi üzenete:

sorry a tegnapért, mikor már írtál halott voltam

Nő üzenete:

vhogy sejtettem, h nem fogsz visszaírni...

Nő üzenete:

persze még csak nyolc óra volt, gondoltam annyira még nem vagy behalva

Férfi üzenete:

8?

Férfi üzenete:

én 10kor olvastam

Nő üzenete:

jó, hát én 8 körül írtam...

Férfi üzenete:

hu télleg fél9

Férfi üzenete:

nem vettem észre

Férfi üzenete:

na hát ennyire voltam behalva

Nő üzenete:

hagyjuk... lett volna rá egy fogadásom

Férfi üzenete:

most utálsz?

Nő üzenete:

igen

Férfi üzenete:

de miért?

Nő üzenete:

vacilláltam, h magamat utáljam-e amiért f...sz vagyok, hogy hónapok óta szenvedek veled, vagy téged, amiért átversz a palánkon, és tudod, h én tudom, h te átversz, ennek ellenére mégis

Nő üzenete:

úgy döntöttem, h jobb ha téged utállak, mint magamat

Férfi üzenete:

jaj értem hát ha így kényelmesebb, mondtam hogy elkerülhetetlen a megutálásom

Nő üzenete:

neked így kényelmesebb

Férfi üzenete:

jaj értem, de jól ismersz

Nő üzenete:

ez most ironikus volt?

Férfi üzenete:

miért vertelek én át?

Nő üzenete:

azért mert láthatólag nem akarsz tőlem semmit, még azt sem, ennek ellenére msn-en mindig beköszönsz, órákat dumálunk, nagyon nem kéne

Nő üzenete:

nyilván ugyanúgy az én hibám is

Nő üzenete:

de feltűnt, h nem ez volt az első sms amire nem válaszoltál?

Férfi üzenete:

nincs igazad

Férfi üzenete:

azért nincs igazad, mert az utóbbi időkben a 'testiséget' nem igazán erőltettem, és pont emiatt, mert tudtam hogy balhé lesz belőle...

Férfi üzenete:

és ne mondd hogy nem így volt

Nő üzenete:

nem, ebben igazad van

Nő üzenete:

csak akkor ha nem akarsz balhét, és ha én már vagyok olyan liba, h belemenjek, akkor ne folytasd, mondd, h bocs, de nem

Férfi üzenete:



Férfi üzenete:

legközelebb így lesz

Férfi üzenete:

bár ahogy most becirkuszoltál nem tudom hogy lesz e legközelebb

Nő üzenete:

vagy oké, ha csak erről szól, akkor legalább ne csak én kezdeményezzek

Nő üzenete:

becirkuszoltam, tudom, ennyi

Férfi üzenete:

nem erről szol

Férfi üzenete:

mármint jól hangzik hogy csak szex, de tudod hogy nem menne, mert ugyanúgy cirkuszolnál, és a fejemhez vágnád hogy csak kihasznállak

Nő üzenete:

igen

Férfi üzenete:

szóval ebbe bele se menjünk

Nő üzenete:

akkor miről szól?

Nő üzenete:

de basszus én is szeretnélek kihasználni... azt miért nem lehet?

Férfi üzenete:

mert megutálnál

Férfi üzenete:

meg nem szeretem ha kihasználnak J))))

Férfi üzenete:

meg akkor -ha nem is tudatosan- leragadsz nálam, ami tök felesleges jelenleg

Nő üzenete:

igen, tudom, h ez a baj

Nő üzenete:

h egész egyszerűen leragadtam

Nő üzenete:

csak annyira kell, h átöleljenek, megsimogassanak, gyengédek legyenek velem, régebben ezt nem igényeltem, de most nagyon kell

Férfi üzenete:

én is így voltam vele

Férfi üzenete:

de kezdem kiölni ezt az érzést magamból

Nő üzenete:

és pontosan ezért volt olyan tökéletesen jó az az éjszaka, amit nálam töltöttél, amikor nem történt semmi, csak peace és kész [megjegyzés: azon az éjszakán csak puszta együttalvás történt, semmi több!]

Nő üzenete:

de miért ölöd ki???

Férfi üzenete:

mert még minek érezzek ilyet

Férfi üzenete:

tudom hogy para

Nő üzenete:

a te életed végülis...

Férfi üzenete:

it's my life

Nő üzenete:

hm

Férfi üzenete:

mibaj?

Nő üzenete:

csak nem vagyok vicces kedvemben

Férfi üzenete:

én sem ha ez vigasztal

Nő üzenete:

és miért vagy szomorú? vagy legalábbis nem feldobott?

Férfi üzenete:

hát hogy megint itt tartunk

mert sajnálom hogy nem tudok mit kezdeni a szituval, tudom hogy te mit akarsz, tudom hogy én mit nem akarok, ezt te is tudod, és hogy paradox a helyzet, azért

Nő üzenete:

ez nagyon lol

Nő üzenete:

én mit akarok, szted?

Férfi üzenete:

nem a mit a lényeg

Férfi üzenete:

hanem hogy mást

Férfi üzenete:

ha ugyanazt akarnánk nem lenne gond

Nő üzenete:

de, de, a mit a lényeg

Férfi üzenete:

nem tudod mit akarsz

Férfi üzenete:

te olyan vagy

Férfi üzenete:

aki belemenne egy kapcsolatba, attól függetlenül komoly-e vagy sem, 'majd lesz valami úgyis'

Férfi üzenete:

én meg nem

Nő üzenete:

mert ez közben derül ki

Férfi üzenete:

igen

Férfi üzenete:

és értem is

Nő üzenete:

nem mennék bele akárkivel

Férfi üzenete:

persze

Férfi üzenete:

nyilván

Nő üzenete:

légy szíves mond ki, hogy nem kellek neked sem így, sem úgy, sokkal egyszerűbb

Férfi üzenete:

megint cirkuszolsz

Nő üzenete:

nem!!

Nő üzenete:

mást akarunk, oké, én belemennék egy kapcsolatba a majd meglátjuk alapon

Nő üzenete:

te nem. te azt akarod, h vkinél az első látásra/ első randik után érezd, h komolyan kell neked. nyilvánvalóan ez nem én voltam

Nő üzenete:

ugyanakkor érzelmileg függetleníteni akarod magad mindentől. ergo, nem akarsz semmit sem érezni. akkor meg a fenti megállapítás nem igaz.

Nő üzenete:

én mindent akarok, te semmit... ezt télleg nehéz összeegyeztetni

Férfi üzenete:

félreérted

Nő üzenete:

igen?

Férfi üzenete:

mármint én nem akarok 1-2évig semmi komolyat, nem akarok olyan randit, nem akarok belezúgni senkibe, járni bárkivel is

Nő üzenete:

tehát nem akarsz semmit

Férfi üzenete:

mintha nem tudtad volna ezt eddig is most úgy teszel

Nő üzenete:

de tudtam, csak nem fogtam fel...

Nő üzenete:

meg

Nő üzenete:

nem is tudom, amikor itt voltál [azon a bizonyos együttalvós éjszakán], utána úgy éreztem, h ez csak duma, de, h talán mégis lehetne vmi

Férfi üzenete:

nyilván tudatom&érzéseim nincsenek mindig közös nevezőn

Nő üzenete:

szóval, te sem tudod mit akarsz

Nő üzenete:

erre most azt fogod mondani, h félreértem

Férfi üzenete:

félreérted

Férfi üzenete:

pont ez az hogy tudom mit akarok

Nő üzenete:

csak azok a fránya érzelmek

Férfi üzenete:

hát ja, azok néha cirkuszolnak

Nő üzenete:

na ezért mondom, h átversz a palánkon

Férfi üzenete:

de miért

Nő üzenete:

mert amikor ketten vagyunk (tény, h nem gyakran) mintha őszinte érzelmekkel telten fordulnál felém, ami nyilván félreérthető

Férfi üzenete:

jaj igen

Férfi üzenete:

értem mire érted

Férfi üzenete:

nem hazudok érzelmileg sem senkinek

Férfi üzenete:

sőt úgy nem hazudok igazán

Férfi üzenete:

amúgy lehet

Nő üzenete:

tudom!!!

Nő üzenete:

akkor mi az igaz? ami a tudatodban van, vagy az érzelmeidben?

Férfi üzenete:

de amúgy sem hazudok csak nem mondok el olyat amit nem akarok

Nő üzenete:

(esküszöm egy terápiás beszélgetés....)

Férfi üzenete:

nincs igazság vagy hazugság

Férfi üzenete:

ha valakivel jól érzem magam érzelmileg az jó, de tudatosan tudom azt, hogy többet nem szabad, és nem is kell, mert összességében jobb így, mint amúgy...

Férfi üzenete:

és ne feledd azt sem, hogy a történet sok szereplős

Nő üzenete:

vagyis?

Nő üzenete:

volt egy harmadik?

Nő üzenete:

ezt most nem értem

Férfi üzenete:

is

Férfi üzenete:

meg negyedik

Férfi üzenete:

meg ötödik...

Nő üzenete:

azaz???

Férfi üzenete:

mi azaz

Nő üzenete:

milyen negyedik, meg ötödik szereplő?

Férfi üzenete:

lány

Nő üzenete:

ja, h mással is?

Férfi üzenete:

nyilván

Nő üzenete:

nyilván

Nő üzenete:

és mindegyikőjükkel ugyanolyan jól érzed magad

Férfi üzenete:

de ez sem újdonság

Nő üzenete:

nem, tényleg nem

Nő üzenete:

meg hát sejtettem

Férfi üzenete:

ezt nem mondanám hogy ugyanolyan jól, mindenki más

Férfi üzenete:

nem vicces

Nő üzenete:

huh, leterhelt lehetsz msn-en

Nő üzenete:

de igen... az, nagyon

Nő üzenete:

itt is vagy, meg igazából nem is

Nő üzenete:

úgy teszel, mintha...

Nő üzenete:

a többi is cirkuszol?

Férfi üzenete:

néha

Nő üzenete:

szar lehet

A Nő sem egy szent persze, egy-két csók itt-ott bulikban elcsattant mással is (egyszer pont a Férfi egy barátjával). De tovább sosem ment. Ezt a történelmi igazságtételért jegyzi meg a szerző

Végül a Férfi és a Nő megállapodnak, hogy mivel olyan jókat beszélgetnek, ez a szellemi viszony fent marad.

Epilógus: ilyen egy 21. századi Veszedelmes viszonyok-történet. Mindenki érti a másikat, csak épp leszarja J