Ezt a történetet direkt a nyári utazások idejére tartogattuk, hogy megint el tudjuk mondani: külföldiekkel nem ismerkedünk, se Düsserdorfban, se Rómában, sehol. Nyaralni menjetek, pihenjetek, ne essetek szerelembe! És a végén mindig nekünk van igazunk, mert ide külditek a sztorit.

 

 

Sziasztok, régóta blograjongó vagyok, elhatároztam, folyamatosan elküldöm pofáraesési történeteimet.

Az utolsó most, előző héten kezdődött. Baráti társasággal utaztunk Düsseldorfba, együtt laktunk egy nagy lakásba, egyik haverom ott dolgozó barátnőjénél. Második este a lány vacsorát szervezett, ahová meghívta egy olasz ismerősét is, Carla-t is. carla szintén csak vendégségben volt a városban. Ahogy megláttam, azt éreztem, megfordul velem a világ. Nem volt különösebben szép, de olyan energiák áradtak belőle, amihez nem voltam hozzászokva. Láttam, az ő szeme is felcsillan. Eztán arról szólt az este, hogy ketten beszélgetünk, nevetgélünk, egy közös nyelven, angolul. Egyikünk sem volt nagyon penge ebben, de a kommunikációs vágy hatalmas volt.

Szerelmesnek éreztem magam, ez pillanatok műve volt, én csodálkoztam ezen a legjobban, nem történt így még ilyen velem azelőtt. Carla amolyan művészféle volt, énekelt, amatőr színjátszott, remekül táncolt, és nagyon jó humora volt. A hetet eztán együtt töltöttük, persze sex nélkül, nem akartam lerohanni. Bejártuk a környéket, ettünk, borozgattunk, sétálgattunk, a környék igazi romantikus fészek volt. Negyediknap végén már ott tartottunk, hogy legegyszerűbb lenne Róma mellé költöznöm, hozzá, a tengerparttól nem messze lakik, milyen szép lenne. Minden jel arra utalt, ő is belémbolondult. Aztán letelt a hét, nekem haza kellett jönnöm. Persze lehet, hogy hülyén csináltam, már a reptér felé sms-ekkel bombáztam, a szépségéről, a különlegességéről, a terveimről. Otthonról emailekben folytattam. Azt éreztem, nincs veszteni valóm, a dolog kölcsönös. Egész nap a közös képeinket nézegettem – gyönyörűek. Aztán írtam neki, hogy akkor hétvégén valóban elmennék hozzá Rómába, ő már csütörtök óta ott van. Na és itt jön a lekoptatás. A válasz: „Jöhetsz, csak az kissé bonyolítja a dolgokat. Elfelejtettem mondani, hogy nem élek egyedül. Csók: Carla.” Eztán írtam még egy magyarázatkérő email-t, hoyg ezt miért nem mondta. A válasz csak annyi, hogy ha mondta volna, nem udvarolok neki, és neki erre szüksége van, és akkor kivel nézett volna várost. Szóval itt van tanulság: a külföldieknek ritkán higgyünk, a hirtelen jött romantika mögött mindig befigyelhet egy otthon hagyott apu.