Vasárnapra mindig leeresztünk, de hát ez van. Még egy utolsó újévi történet, holnaptól jön vl a friss, ropogós szakításokkal.

Üdvözlet!

Az én történetem közel két éve esett meg. Felfoghatjuk újévi átrendeződésnek is :)

Kicsivel több, mint fél évnyi vajúdás után (nem részletezett áldatlan állapotok) szakítottunk életem nagy szerelmével (áldatlan állapot: teljesen meg nem szakított kapcsolat az exével). Mindez kb. vízkereszt környékén történt.

Vagy két hétnyi szünet után megismerkedtem egy aranyos sráccal, aki valamiért kicsit furcsa volt nekem. Ma már hibbantnak mondanám. Kettő alkalommal találkoztunk, ebből a második szexbe torkollott, ám ezt követően diszkréten megkért, hogy hagyjam el a lakását, mert buliba megy. De azért kedvesen elkísért hazafelé félútig, mert pont útbaesett neki.
Másnap pedig csak este értem utol, mert fürdőzni ment az állítólagos barátaival.
Hab a tortán, hogy emberünk leszögezte: a 'szeretlek' szót nem fogjuk használni... Mert azt nem mondani, hanem érezni kell... (Anyádnak, gondoltam.)

Mindez persze nem tántorított el, csakhogy egy hét után audienciát kért tőlem elhagyott életemszerelme. Találkoztunk, és még egy esélyt kért tőlem. Az addigi problémákat elgördítette az útból, így semmi akadálya nem volt :) Mérlegeltem, és próbaképp küldtem egy sms-

t az újfiúnak, amiben finoman megkérdeztem, hogy tervezhetek-e vele kicsit hosszabb távra is, mire a következő halálosan gagyi választ kaptam: "Hát ezt neked kell tudnod..." Anyádat.

Estére halasztottam az sms-t, majd némi on-line tárgyalás (msn) után (miközben ismét figyelmeztetett, hogy nem fogom tőle a szeretlek szót hallani) közöltem vele, hogy ez nekem nem nagyon lesz jó nekem. Visszamentem életemszerelméhez. Újfiú pedig még aznap este SMS-ben közölte, hogy ő tudta előre, mert ő kiváló emberismerő. Anyád.

Mindenesetre életemszerelmével azóta is együtt vagyunk - árkon bokron, de együtt. Újfiú meg bekaphattya.

Csók!
Jolánia