Az első történet nagyon vicces a mélyhűtött Jagermaisterről, a második meg szomorú, mert ilyenek vannak benne hogy: Én voltam élete legjobb pasija, többet kapott tőlem mint bárki mástól addigi életében és tulajdonképp mindig is egy ilyen férfira vágyott, aki szereti, nem veri át és mindent megtesz érte, de neki ez így nem megy. 

A héten a szép képeket NAK blogjából lopjuk

Hali!

Egyből 2 történettel is tudok szolgálni :) Nem feltétlenül kell kirakni, de mindenképp meg kellett osztanom valakivel aki teljesen pártatlan és nem tud semmit egyik félről sem. Főleg a 2. történetre gondolok. Elég szubjektív, mert egy ilyen történet nem lehet másmilyen, de hát ez van. Köszönöm, hogy elolvastátok. A többit már rátok bízom, kezdjetek velük amit szeretnétek. Jah, a helyesírásom borzalmas és a betűket is előszeretettel cserélem fel, szóval előre is elnézést a hibákért, próbáltam többször átnézni de még akadhatnak benne hibák :$

Az első tavaly szeptember 21-én történt, itt jegyezném meg, hogy a névnapomat szeptember 21-én tartom. Találkoztunk a hölggyel, hogy megünnepeljük a neves eseményt. Amikor megérkezett, egyből a kezembenyomta az ajándékot majd rágyújtott. Majdnemhogy láncban dohányzott. Kérdeztem, hogy van-e valami baj. "nicns semmi". Kimentünk sétálni a Margit szigetre, elültünk egy padra és megkérdeztem ami már nyilvánvaló volt az elmúlt 1 órában. "Szakítani akarsz?". 15 perc csend után végre bevallotta, hogy igen. Az ok: egy héttel azelőtt naogyn fájt a torka és javasoltam, hogy igyon meleg, rumos teát, az jót fog tenni. Mivel nem talált rumot, így a mélyhűtőből ivott 1 kupicányi jäger-t és nem lett jobban, sőt. Restellem, de a mai napig csak nevetni tudok ezen, akkor is jót kacagtam az eseten, de Ő ezt naogyn a szívére vette. 11 hónapig voltunk együtt és leginkább ezt hozta fel érvnek. Amikor már 20 perce jöttünk kifelé a szigetről, merthogy jó mélyen bementünk, megkérdezte azt amivel megkoronázta a napomat: "Ugye nem baj, hgoy a névnapodon dobtalak ki?" Nem tudotam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek...

A másik ennél jóval szomorúbb. 3 hónapig voltam együtt egy csodálatos, életvidám, elragadó lánnyal. Az előző kapcsolatai 2hét/2hónap, kölcsönös átverés és megcsalás, vagy pusztán szex alapokon nyugodtak. Velem őszinteség és szeretet volt fő pillér, ami tartotta a románcot. Boldogok voltunk de megijedt, hogy most mi lesz. Szakított. Nem hagytam annyiban, megtettem mindent, hajnali fél 1kor biciklivel vágtam neki a még véletlenül sem kivilágított útnak, hogy visszaszerezzem. Majdnem elütöttek, de az sem érdekelt, nagynehezen kilyukadtam nála, beszélgettünk, végül rájött, hogy mégiscsak én kellek neki. További 6 csodálatos hónapot töltöttünk együtt. Sajnos sosem voltam túl ésszerű az ilyen dolgokban, mindig inkább a szívemre hallgattam. A lányka elég önző volt, elég sokat kellett alkalmazkodnom, de egy cseppet sem érdekelt, mert boldognak láttam és számomra ez volt a döntő. A kapcsolatunk elejétől kezdve tudtam róla, hogy Ő nem szerelmes, szóval elkövettem mindent, hogy ezt megváltoztassam. Erőnek erejével próbálkoztam, mindig igyekeztem a kedvére tenni. Megint eljött az imádott dátumom, szeptember 21-e. Kaptam tőle egy képet kettőnkről bekeretezve, megcsókolt, átölelt és közölte, hogy szeret. 2 nap múlva szakított. A döntést az ajándékok átadásakor hozta, búcsúajándéknak szánta.
Három és fél órán át beszélgettünk. Megpróbálta elmagyarázni, hogy mit és miért tesz. Ő nem szerelmes. Kb ennyi. Én voltam élete legjobb pasija, többet kapott tőlem mint bárki mástól addigi életében és tulajdonképp mindig is egy ilyen férfira vágyott, aki szereti, nem veri át és mindent megtesz érte, de neki ez így nem megy. Mondta, hogy neki kell egy kis izoláltság, hogy elfelejthessen. Említettem, hogy nekem meg pont az ellenkezője kell. Látni akarom, hogy túltette magát rajtam, hogy boldogan éli tovább az életét. Megegyeztünk, hogy nem írok rá MSNen, hasonlók. Nincs több lehetőség, itt vége a dolognak, ne is erőlködjek, végleg vége. Beletörődtem.
Az egyik legjobb barátomhoz mentem egyből, a buszutat végigbőgtem és még ott sem fogytam ki a szuszból. Az egészben a legszebb, hogy az egész kapcsolat alatt láttam, hogy míg én kiteszem a lelkem és néha megpróbálok még ennél is többet, a lányka közel sem tett ennyit. Ez Őt is zavarta eléggé, de nem akaródzott változtatni. Még aznap este letiltott MSNen. Pár hétre rá kitörölt IWIWről és megszakított minden kapcsolatot annak ellenére, hogy nem zaklattam, elfogadtam a döntését. Közben a legjobb barátnőjétől kérdezgette, hgoy mi van velem. Én el lettem vágva minden információtól, Ő pedig rólam érdeklődött folyamatosan. Pont ellenkezőleg, mint ahogy megbeszéltük. Az egészben a legszebb, hogy mindenkinek azt modnta, hogy az én érdekemben tette meg ezeket a lépéseket holott tisztában volt azzal, hogy ez nemhogy nem könnyíti meg a dolgom, inkább mégjobban megnehezíti. Az alvásidőm egy hét alatt elérte a 16 órát. Megpróbáltam magamban megoldani a bennem dúló problémákat és mondanom sem kell, hgoy elég jól sikerült. Azóta pszichiátriai kezelésekre kell járnom és nyugtatókon élek. Félreértés ne essék, az öngyilkosság gondolata még csak meg sem fordult a fejemben, ahogy az alkoholizmus sem. A 2 közt választottam egy remek középutat ami a mai napig csodálatos ötletnek tűnik, mégsem tartozik a társadalom által elfogadott viselkedési normákhoz.
Így majd másfél hónap távlatából már tudok őszintén mosolyogni és kezdek talpra állni, de még mindig rettentő fájdalmakat okoz a hölgy puszta látványa is. Állítása szerint Ő szeretné, ha még a jövőben találkoznánk és barátok lennénk, mert szerinte értékes és jó ember vagyok. A jővőben, majd. Én leginkább úgy érzem, hogy ismert eléggé ahhoz, hogy tudja mit fog művelni velem mindaz amit az "érdekemben tesz". Érdemes lenne olyan emberre "kötleni" a barátságomat aki pusztán önzőségből képes tönkretenni a másikat? Jelenleg nem igazán tudom mit fogok neki mondani, ha egyszer úgy futunk össze, hogy nem menekülök el. Vagy kiabálni kezdek, vagy csak bánatosan megcsóválom a fejem és eljövök. Sosem tudtam rá haragudni, még most sem. Képtelen vagyok rosszat kívánni neki, vagy rosszat mondani rá. Szerettem, bíztam benne és amikor igazán szükségem lett volna rá, egyszerűen hátat fordított és az orromra vágta az ajtót. Életemben nem csalódtam még ekkorát emberben.
Hálaistennek a nagyrészén túltettem magam, már csak a járulékos károkat kell felszámolnom. Elég idiótának tűnik, hgoy egy sci-fiből idézek, de azt hiszem pont ide illik:
"A szerelem nem olcsó érzelem. Néhányunknak lehet része benne anélkül, hogy benyújtanák a számlát, de csak akkor, ha valaki kifizeti helyettünk."
Frederik Pohl - Találkozás a hícsíkkel
Úgy érzem, itt én fizettem ki minden számlát, kamatostul.