A de nehéz az iskolatáska-problémát azért meg lehet fejelni.
Sokat olvasgattam itt, ma este úgy döntöttem leírom az én „szakításom”.
15éves korom óta csak osztálytársakkal jártam. 8. osztályban Pállal, de elhagytam Zoliért, majd rájöttem Pál az igazi és így tovább…
Szerettem mindkettőjüket, de vége lett, mivel ideje volt középiskolába menni.
Gólyatáborban megismertem egy srácot, Rolandot. Szerelem első látásra, ami még előkészítőn történt. Soha sem nézett rám, láthatatlan voltam számára. Gólyatáborban viszont egymásra találtunk. Boldogság. Aztán jött Nimród. Mivel Rolanddal, már nem ment minden simán, kettőnk közé férkőzött. Szakítottam Rolanddal, pedig ő még nagyon szeretett. Összejöttünk Nimróddal, igazából nem szerettem annyira, mint kellett volna, de mivel tudtam, hogy ő szeret, és „megérdemel”, adtam neki egy esélyt. (Nimród az osztálytársam volt, Roland pedig évfolyamtárs.) Később rájöttem, Nimród az, akire mindig számíthatok az életben és mellettem lesz, mint barát. Ezt mai napig így gondolom. 2évig jártunk. Boldogok voltunk, néha éreztem, hogy valami nem stimmel már, ő szeret, de én is? Szerettem, ez nem volt kérdéses, de eléggé? Volt egy srác (4lány volt az osztályunkban, a többi 30fiú), Dávid. Haverok voltunk, aztán megromlott a kapcsolatunk, mivel elárulta egy titkom és az után, nem beszéltem vele. Nimród viszont egyre jobban megkedvelte és barátkozni kezdtek. Ha nem említettem volna, Dávid is az osztálytársunk volt, csak úgy, mint Nimród. Dávidot nem kedvelte az osztály nagy része. Van egy stílusa, meg kell hagyni. Sokszor mondtam Nimródnak, hogy vigyázzon Dáviddal, mert nem egyenes srác és nehogy átverje. Aztán már azon kaptam magam, hogy Dáviddal nagyon jó haverok lettünk. Sokszor megfordult már az életem során olyan a fejemben, hogy milyen lenne egy haverral járni, de Dávidnál ez sosem jutott eszembe. Egyszerűen olyan volt, mint egy testvér, semmi hátsó szándék nélkül. Nimróddal 2008. 02. 26.-án lettünk volna 2évesek. Aznap reggel sétáltam a suli felé, Nimród várt rám, és messziről integettem már. Az egyik ismerősömmel jöttem be reggel, és csodálkozva kérdezte: „te 2 év után is így tudsz neki örülni? „erre a mai napig tisztán emlékszem. Aznap délután nagybátyám felhívott, hogy menjek be hozzá. Mivel Nimród matektanárhoz ment, Dávidot elhívtam magammal. Éreztem, hogy nem olyan felszabadult, mint rég, hazafelé menet, nem nézett rám… A buszon megkérdeztem, mi a baj? Válasza a tipikus „semmi”. Addig nyaggattam, míg kinyögte. Már máshogy néz rám. Nem úgy, mint egy barátra. Ez volt az a pillanat, amitől a mai napig szenvedek. Nem tudom még mindig mi volt benne. Dávid már korábban közölte Nimróddal, hogy valamit érez irántam, de Nimródot ez nem érdekelte. Biztosnak hitte a kapcsolatunkat. Mi fogott meg egy olyan srácban, aki hónapok - évek óta mellettem volt és sosem gondoltam rá „ÚGY”. Mi volt az, ami miatt egy 2éves kapcsolatot eldobtam? Merthogy eldobtam. Az óta a kijelentése óta folyton őt néztem az első padból. Majd kitörtem a nyakam, úgy néztem hátra. Tudtam, ha nem zárom ezt le valahogy, örökké törni fogom az eszem, hogy mi lett volna ha… felhívtam magamhoz egy csütörtök délután. Készültem beszéddel, hogy mi volt ez? Miért? Mióta? Mi lesz most? Lefeküdtünk az ágyra, ruhástól, mint két barát. Nem akartam tőle semmi olyat, csak egyszerűen beszélni akartam vele és nekem ez a legkényelmesebb póz. Elkezdtem a monológom, sírtam. Majdnem ő is. És aztán hozzám hajolt. Meg akart csókolni. Nem engedtem. De később újra próbálkozott. Akkor már nem bírtam ellenállni. Ki a teraszra, felrakott a korlátra, szenvedélyes csókok, repültem. Nem tudom mi történt akkor velem, de sosem éreztem ilyet. Valami olyasmi volt (van) köztünk, ami megmagyarázhatatlan. Akkor úgy gondoltam, vége. Ez hiányzott Nimróddal a kapcsolatunkból, amit akkor délután megkaptam Dávidtól. Azt hittem ez ilyen egyszerű lesz. Elváltunk, hogy minden jó lesz, Nimróddal maradok, köszönöm a délutánt, hogy rádöbbentett, mit érzek Nimród iránt… Elment. Felhívtam Nimródot és elmondtam neki. Azt hittem megharagszik, egy kis mosolyszünet, és minden tökéletes lesz utána. De ez neki is sok (k) volt. Vége lett. Dáviddal sokáig próbáltuk titkolni a kapcsolatunk, mivel Nimród volt az osztály favoritja, Dávid meg pont nem. Már nem is tudom, mikor vallottuk be, de ott mindenki elfordult tőlem. Hiszen elhagytam a legtökéletesebb embert, egy olyan emberért, aki közutálatnak volt kitéve. Lehet rossz döntés volt, de szerelmes lettem. Nimród nagyon kikészült. Hónapokig altatóval aludt el és rengeteget sírt. Persze ezeket később tudtam meg. Szóval az állás: Nimródot mindenki sajnálta. Engem utáltak, Dávidot meg még jobban. Suli vége. Nimród meg akarta verni Dávidot, de kettőjük közé álltam, és mindezt az egész osztály szeme láttára. Jó kis utolsó nap volt ez. Jött a nyár, Dáviddal minden jó volt. A szexről nem is beszélek. Mindenki képzelje el a legjobb numeráját 10xes szorzóval és érzelemmel. Egymásnak teremtett minket az isten is. Nyáron felújították a házukat, nem volt akkor szobája, ezért a nappaliban voltunk sokat. Ez tett be az édesanyjának, aki megutált. Teszem hozzá soha egyetlen anyuka nem utált. Sőt Roland anyukája a mai napig szeret. Dávid anyukája viszont sosem tudott elfogadni. A lényeg az, hogy az egész nyár, rohanás volt. Nagyon megviselt, mindenbe segítettem, hogy elkészüljünk, kész legyen a szoba, és boldogok lehessünk. Persze nem lett kész időben, minden eltolódott. Szerelmesek voltunk, de volt, amikor megcsúsztam és megcsaltam Nimróddal. Nem tudom miért. Még most is bánom. Megtudta, nem hagyott el, sőt megbocsátott. Hisztis p_csa voltam. Már késő, de rájöttem. Hisztiztem sokat a semmiért. Minden este veszekedtünk msn.en. Rettenetes voltam, beismerem. Minden este szakítottam vele, hogy én ezt már nem bírom. Egyik este megint befejeztem, de másnap nem békültünk ki. Február 26.-án, pár nappal a végleges szakítás után, rájöttem, hogy mekkora orbitális hülye voltam és beszélni akartam vele. De ő bejelentette az új barátnőjét. Ott egy világ dőlt össze bennem. Szerettem még mindig, mindenkinél jobban. Én voltam az, aki szakított a másikkal és ő talált mást, és ennyi volt. Akkor este átrohantam hozzá bőgve, de már hidegen hagyta. Folyton róla beszélt, de én nem bírtam feladni. Nem bírtam enni, sírtam. Eltelt pár hét. Szakítottak. Az után, sőt még az akkori barátnője alatt is szexeltünk. Ez a lényeg. Ez van a mai napig is. Nincs lezárva. Azt mondta, szeret engem, de nem tud velem már járni. Létezik ilyen? Szexet azt akar, mert Isteni egymással. Ő már lefeküdt másokkal is, mióta szakítottunk, de állítólag senkivel nem volt olyan jó, mint velem. Néha még fogja a kezem, olyan mintha tényleg szeretne, mondja is, hogy szeret. Nem bírok így túllépni rajta. Kellek is meg nem is? Nyári szünet van. Megfogadtam, hogy nem engedek többet, de nem bírom tartani magam. Tudom, hogy más lányokkal is kavargat, folyton van valami kis barátnőcskéje, de én vagyok az örök. Hülye vagyok, tudom. Igyekszem lezárni, de ha az ember szerelmes, nehezen tér észhez. Ha sikerült végre dűlőre jutnom, azt is leírom. Meglátjuk mit hoz a jövő…
Az utolsó 100 komment: