A lány könnyen osztogatja a számát, a fiú meg nagyon nem ért a nőköhöz, de mégis próbálkozik. A randevú teljes csőd, de attól még ti kemény menő lányok, ne bántsátok a fura fiúkat!

Az az érzésem, hogy az idei szakítós-történet felhozatal messze elmarad az oldal rajongóklubjának elvárásaitól, így szakítva korábbi elhatározásommal, mely szerint én nem teregetem ki itt az életem, megosztok veletek egy szerintem vicces sztorit. Nem pont szakítós, csak leépítős.

Adva volnék egyfelől Én, 26 éves lány, és január első napjaiban egy koncert, amire egy kedves barátnőmmel mentünk el. Szóba elegyedett velünk két srác, akik 30as éveik közepét tapossák, átlagos megjelenésűek, alapvetően kedvesek, jó fejek – legalábbis az, akivel én csevegtem, és nem kimondottan helyesek. No de ez nem is baj, mert Mi nem kifejezetten pasizós szándékkal indultunk el aznap este az éjszakába. Habár, én 1-2 pohár bor után mindenkivel kedves vagyok, és beszélgetek, ami vezetett már néha kellemetlenségekhez – nyílván mindig vannak, akik többet képzelnek pár kedves szó mögé. A koncert alatt én elszakadtam a társaságtól, másfél órát ugráltam az első sorokban, majd amikor újra megtaláltuk egymást barátnőmmel, láttam rajta, hogy nincs a legemelkedettebb hangulatban, azonnal menni akart haza. Ok, menjünk. Előtte azonban a 2 srác is betalált minket, és viccesen számon kérték tőlem, hogy hova tűntem el másfél órára? Majd az, akivel kevesebb szót váltottam, elkérte a telefonszámomat.

Mint pasi egyáltalán nem jött be, nem az esetem, és kicsit csodálkoztam is rajta, hogy miért az én számom kéri el, mikor végig a barátnőmmel beszélgetett? Na de hát miért is ne? Nem tűnik egy pszichopatának, és ha az ez a legnagyobb vágya, ám legyen. (Igen, meglehetősen könnyelműen osztogatom a számom. Hiba.)

Eltelt egy hét, mikor az is fent nevezett úr keresett. Kevés közös téma híján elmeséltem neki, hogy koncert másnapján realizáltam, hogy elvesztettem egy ruhadarabot! J Erre rárepült! Mondván, hogy az öccséé a hely, szóval menjünk el, és egész biztos van talált tárgyak doboza, egy próbát megér! Hmmm, a lelkesedését nem egészen értettem, de más programom nem lévén találkoztam vele.

Itt kezdődött életem legfurább „randija” – amit én korábban egyáltalán nem is gondoltam randinak, csak feltételeztem, hogy 2 felnőtt, érett ember le tud ülni beszélgetni, ismerkedni fél órára  valahol, minden további szándék nélkül. Hát ő nem így gondolta. :-P 

Amint megérkeztünk, a srác rögtön intézkedni kezdett, hogy megvan-e  az elhagyott tulajdonom – amihez én vajmi kevés reményt fűztem, és nem ért  meglepetésként, hogy nincs meg. Ő viszont már ezen kétségbe esett, hogy „Juj, de kár. És most mi lesz?” Kedvesen mosolyogtam rá, hogy ez még nem a világ vége, és nyílván nem jövök el vele, ha nem szánok Rá (nyílván a srácra!) fél órát az életemből, szóval felejtse el végre, és beszélgessünk. Ok, és ezzel se szó-se beszéd, leül egy asztalhoz. Ez picit kínos volt számomra, mert azt gondolom, hogy ha beülünk egy helyre beszélgetni, akkor alapvető, hogy fogyasztunk is valamit, és nem csak melegszünk, mint a csövesek a villamoson!  Erre zagyvált valamit arról, hogy most egyik pultost se ismeri, szóval várjunk! Bevallom, akkor gyanút fogtam, hogy valójában egy megveszekedett petákja sincs. Na de kivárok. Most már érdekelt, hogy miről akar velem eszmecserét folytatni.

Én még ilyen pasit nem láttam, aki ennyire zavarban volt mellettem! Egyetlen épkézláb mondatot nem tudott kinyögni, és végig remegett a keze, és vörös foltok jelentek meg az egész fején! Ez kicsit ijesztő volt, és nem értettem, hogy miért van ez? És az a helyzet, hogy sajnáltam őt. 36 éves! Mondjátok meg, szerintetek mitől volt ennyire zavarban? (Nem vagyok egy domina! J ) Úgy értem ennyi idősen hogy lehet ennyire zavarban egy nő mellett?  Én továbbra is igyekeztem vele kedves maradni. Na jó, az azért idegesít, ha valaki végtelenül okosnak akarja láttatni magát, de ezt szörnyen rosszul adja elő, és 1-2 visszakérdezés, és közbeszúrt megjegyzésből világossá válik, hogy ki is az okosabb  (Szerénytelenül állíthatom, hogy én! J) Ja, és ilyen szól: „Az a baj ezzel a világgal, hogy az emberek nem gondolkodnak! Biztos te se gondolkodsz eleget.” :-D Ez most bók akart lenni?! :-P Ezen jót nevettem. Meg ezzel a gondolattal is elszórakoztattam önmagam, hogy ennek a srácnak az jelenti a randit, hogy leül valakivel és „elmondja” (inkább eldadogja) hogy ő tulajdonképpen mekkora májer, és hogy olyan végtelenül összetett, hogy már-már önmagát se érti! …

Akkor nagy zavarában kitalálta, hogy mégiscsak inni kéne valamit! Na végre! Ez az első kerek, egész gondolata! J Felállt, és várta, hogy én is kövessem. Miért? Nem tud idehozni 2 pohár sört, a 3 méterre lévő pulttól? Mindegy, követtem. Rám se néz, úgy mondja, hogy legyen az, hogy egy kört ő  fizet, egy kört én. Ok, persze, ez korrekt, nincs is ezzel semmi gond. Azzal már inkább, hogy a jelenlétemben kérdezgeti a pultost, hogy melyik sör az olcsóbb?! Ehh….az aztán az úriember! :-D Végre kikéri a lehető legolcsóbb sört, megkapjuk és akkor újra rám sandít, hogy akkor fizessem én az első kört. Na, ez volt az a pillanat, amikor az egekbe szökött a szemöldököm. WTF??!!!  Lehet itt kellett volna elküldeni a francba szegényt, de én meg nem vagyok az, aki  cirkuszt rendez mások előtt, szóval rendben, nyeltem egyet, és fizettem. De akkor eldöntöttem, hogy nem lesz második kör! Ahogy ezt megiszom, tépek haza!

Na de tényleg! Ha egy pasinak nincs egy lyukas garasa se, miért hív el egy lányt egy szórakozóhelyre, hogy aztán így hülyét csináljon magából?! Ha lett volna egy csepp esze, akkor azt mondja, hogy sétáljunk egyet a Városligetben, és séta közben próbálja  elnyekeregni, hogy mit is akar, és akkor nem hoz mindkettőnket ilyen kínos helyzetbe. Nem?!

Mindezek ellenére én még mindig nagyon igyekeztem türelmes maradni vele, és nem érzékeltettem a legkevésbé se, hogy zavarna, ahogy viselkedik. Nem egyszer ki is mondtam, hogy ne görcsöljön már, mi most csak beszélgetni próbálunk, nem kihallgatáson van! Amikor láttam, hogy ez nem megy, reménytelen eset a srác, akkor is laza maradtam. Ha már itt vagyok, legalább érezzem jól magam, és megpróbáltam viccesen felfogni az egészet.

Aztán újra bepróbálkozott az intellektuális vonallal, de ez is nagyon szarul sült el. :-P Kész vagyok attól, amikor egy pasi csupa elborult utópisztikus könyvről hadovál, és ha nem olvastál el mindent Prousttól és nem Thomas Mann a  kedvenc olvasmányod, akkor totál suttyó vagy! :-P Kinevettem, amiért ismételten sértegetni próbált, és két mondattal helyre tettem az agyát, hogyha már ő ilyen mélyen kiművelt agytröszt, akkor talán egy illemkönyv is befigyelhetett volna! J

Ja, annyi kiderült, hogy ő elméletileg zeneszerző (vagy mi az ördög ) gyakorlatilag meg munkanélküli, akinek felkopik az álla. Elfogyott a sör, felálltam, közöltem, hogy akkor én most megyek. Nem mondtam ki, csak magamban gondoltam, hogy most már untat a társasága, és különben se hiszem, hogy képes lennék a szerinte csökött értelmi képességeimmel felérni az ő magasröptű eszméit! J Akkor csak ült, teljesen magába roskadva, vörösebben, mint egy rák, nem múló kézremegéssel, és csak dünnyögte maga elé, hogy „Ezt elbasztam…ezt nagyon elbasztam…” Picit elmosolyodtam ezen,ezt  nem bírtam megállni, de nem nevettem ki! Akkor felnézett rám, és megütközve kérdezte: „Most kinevetsz?!” „Áhhh, dehogy” J Kaptam a kabátom, és elindultam, de már mellettem is volt. Nem szólt semmit, csak egyértelműnek vette, hogy hazakísér. Áááá! Még csak az kéne, hogy tudja, hol lakom! :-P Pont egy ilyen neurotikus futóbolond hiányozna!

A metrólejáróig kísért, illetve ő ment volna tovább  - gondolván, hogy gyalog megyünk, az esőben! :-P – de szóltam neki, hogy „Akkor én itt most elköszönök. Hello”  A pillanatnyi teljes értetlenség után valami megint elszakadt nála. Már fordultam volna el, hogy meneküljek, de a jó érzés felülkerekedett bennem.  Állunk egymással szemben, ő mint akinek most ölték meg az anyját, teljesen kész volt, mozgott a szája, valamit mondani akart, de nem tudott. Néztem rá kérdőn, kicsit közelebb is léptem, hogy halljam, mit akar mondani, és akkor könnybe lábadtak a szemei!

Neeee! Ez büntet! Körbepillantottam. Itt állunk BKV ellenőrök, csövesek és stricik háromszögében, és ez a szerencsétlen itt drámázik, és elsírja magát, amiért leépítem???! Ez valami vicc?!  Vagy inkább egy rossz álom, aminek sürgősen véget kell vetni! Annyit tudtam neki mondani, hogy „Nézd, talán nem kellene ilyen véresen komolyan venned önmagad, meg úgy alapvetően az életet! Légy lazább! Na szia” Ezzel sarkon fordultam, és lefelé már sprinteltem a metróhoz. Bevallom, hazafelé bennem is feltörtek neurotikus képzetek. Azon paráztam, hogy mégis utánam jött, és követ, így egy megállóval hamarabb leszálltam, és hazáig futottam a szakadó esőben. :-P

Azóta szerencsére nem hívott. Miből kellett volna gyanítanom, hogy tényleg egy őrült kéri el a számom? Már koncerten se ismerkedjen az ember? J És ha találkozol egy pasival, miért hiszi rögtön, hogy ez egy randi?! Tény hogy nagy az Isten állatkertje…és hozzá alacsony a  kerítés! :-P


TT