értékellek mint embert

Most hogy a szakítósblog másik fele elrepült Cannes-ba, egyedül maradtam a gmail postafiókunkkal, és nem nagyon értem, hogyan lehetséges az, hogy a körülményesen megírt levelek mindig nekem jutnak. Most a monogramozás, az ábécével jelölés után újabb iskola képviselteti magát: az értelmezhetetlen fedőnevek. De hát kit ne érdekelne egy love-story, amelyben a női főszereplőt Űrsasnak hívják, és egy krokodil ül az asztalnál? Bónusz: ingyenzene. 

Hogyan szponzoráltam a volt csajom új pasijának lakhatását közel két évig?

Nos, sokáig haboztam, közzé tegyem-e az alábbi történetet, de végül arra jutottam, hogy ha már egy egész albumot írtam egy szakítás miatt, akkor ennek itt a helye.

A mese régi időkbe nyúlik, számtalan kitérője túlmutat az itteni kereteken, ezért nem is vesződnék a leírásukkal, csak a lényegre próbálok koncentrálni.

Adva vagyon két huszonéves jóbarát (az egyik maga a mesélő, Kába Mádi, míg a másik az Alantas Rozsdás nevet viseli), akiknek barátságáról hetedhét országon túl is beszélnek. Szerteágazó tevékenységeik között sok a közös, jól megértik egymást, együtt járják a hegyeket-völgyeket, és még a lányok terén is igen hasonló az ízlésük. Mit ad isten, bele is szeretnek egyazon leányzóba (őt úgy hívják, hogy Fohász Ujjaez) a Balatonnak partján, ami alapjaiban rengette meg barátságuk várát. De nem ám aféle balatoni flörtölés volt ez, hanem színtiszta szerelem, amely elhomályosítja a szemet és görcsbe szorítja a gyomrot, valamint zeneszerzésre sarkall. A gyönyörű, ámde naív és tapasztalatlan leányzó nem is nagyon tudta hirtelen, melyik lovagnak kínálja fel szívét, rövid ideig azonban Kába Mádi tűnt befutónak, miközben Alantas Rozsdás az őrület szélére került. A szerelem vak, de annyira azért nem, hogy Mádi végignézze, ahogy Rozsdás kárt tesz magában, ezért összeszedve minden erejét, emígyen szóla: kiszálltam, tiéd a pálya. Majd többé nem érintkezett Fohász Ujjaezzel sem szóban, sem írásban. Néhány hét elteltével Rozsdás boldogan meg is jelent a szóban forgó leányzóval a hintójában, Mádi idővel beleszokott a helyzetbe, a barátság lassan helyreáll, a boldogság pedig csaknem egy évig felhőtlen, amikor is a hintó vonzereje megcsappan, és a leányzó kiszáll belőle, hosszú hónapokra a depresszió mély bugyraiba taszítva Rozsdást.

Innen loptam a képet

Hali!
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy én most szakítottam vagy sem!
Az én történetem egy nagyon messzi-messzi időben kezdődik! De csak röviden,mert úgysem férne ide egy regény!
Én 18 voltam a, pasim (Z) 19, amikor megismerkedtün egy buliban. Szerelem első látásra, minden símán megy! A mai világban elképzelhetetlenül hosszú udvarlás az első ágyjelenetig (8hónap), de megérte, mindkettőnknek az első volt és maradt is sokáig úgy 16 évig!
Aztán jöttek szépen az évek, összeköltöztünk ,majd összeházasodtunk, s a vidéki kisvárosból elköltörtünk a fővárosba,mert ő (mármint a férjem) kapott egy jó ajánlatot.
Gyökértelenek voltunk a fővárosban, csak egymásnak éltünk ,dolgoztunk, s szép lassan kezdtünk barátokra találni, kinyílni a világ felé.
Aztán jött a gyerekkérdés, ami nem ment símán, kellett a biológiának segíteni, de 2 éve megszületett a gyerkőc és boldogok voltunk.
Legalábbis én úgy gondoltam.

Kedves szakítós!

Már régóta gondolkodom hogy megírom valamelyik történetemet, most
végre rászántam magam.
Remélem bekerül....
A kommentelők pedig gondolkodjanak csak, vajon ki írta ezt:D

Megosztanám veletek egy nem túl szerencsésen végződő történetemet,
hátha valaki tanul a hibámból.

Ez egy nagyon szépnek szánt (néhol talán egyenesen szépelgő) írás „kill your idol" témakörben, nem kevés belátnivalóval. sajnálom a szépelgő stílust, de így méltó az eset... fényéhez?

Volt egy csaj, akit nagyon meg akartam fektetni gimiben.

Eszement alakja volt, őrületes feneke, hegyes cickói, huncut szeme, és valami hihetetlenül érzéki szája.

Modoros volt a végtelenségig, abból az „e leányból bölcsész lesz, akárki meglássa típusból".

Mindent tudott mindenről, és amit esetleg nem tudott, arról is alapos és kiérlelt véleményt nyilvánított.

Sziasztok,

Néhány unalmasabb poszt – nem akarok megsérteni senkit – után a kommentekben kedves olvasótársaim kértétek, hogy legalább MNK-zni lehessen, megkövezni stb.

Az én sztorim, remélhetőleg, eleget tesz ennek a kérésnek.

Tinisztori. Mindketten 16 évesek vagyunk, én, a nőnemű lény életemben először szerelmes, állítólag ő is. Két és fél hónap nagyszerűség, addig nem tapasztalt permanens vigyorgó állapot. Aztán egy hetet nyaralok a családdal. Visszatérve randi, minden ott folytatódik, ahol korábban abbahagytuk, szeretjük egymást minden módon. Órákkal később felvetem, hogy esetleg elindulhatnánk a megbeszélt találkozóra a barátainkkal, mert el fogunk késni. Itt kezdődik az ő szakításba torkolló gondolatfolyama: "Nekem már nem fontosak a barátok. (Én persze közben értetlenül pislogok.) Nekem már azt hiszem, semmi sem fontos ebben az életben. Se a pénz, se semmi." Erre én, kis buta, pajkosan rákérdezek, hogy "De azért én még fontos vagyok, nem?". A válasz: "Nem, már te sem...igazából már a szerelem se fontos". Ennél a pontnál valami olyasmit éreztem, ami tán a szívrohamhoz lehet hasonlatos (bár szerencsére még nincsenek tapasztalataim róla), és a buszmegálló felé sétálva kérdezgettem, hogy de hát mégis, ezt hogy gondolja, próbáltam az utolsó szalmaszálakba kapaszkodni, és nem felfogni, amit mondott. Buszra szálltunk, és ott jött a feketeleves: közölte, hogy ő a korábbi barátnőjét szereti(!), és hogy amíg én nyaraltam, már össze is jöttek, sőt, már az előző hónapban is találkoztak kétszer, bár akkor állítólag még nem történt semmi. Tehát kiderült, hogy többször hazudott nekem, megcsalt, és ezek után még kihasználta az utolsó randit, majd egy teljesen önellentmondó dumával szakított. A hab a tortán az volt, amikor - még mindig a közlekedési eszközön - volt pofája elővenni egy kis papírlapot, amire egy verset írt a csajnak, és felolvasta nekem, hogy hogy tetszik, szerintem jó lesz-e...

Helló!

Én most eltekintek a szokásos kezdő formulától! Az én történetem nem egy sima szakítós történet, hanem a kezdődő válásom története.
Ez egy sima egyszerű történet, de a vége nem annyira szép!Vagy csak megszokott ez a fajta befejezés egy hosszú kapcsolatnál?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Valamikor a messzei időben kezdődött:: én 18, a párom 19. Diák szerelem. Minden a szokásos mederben kezdődött, bulizás ,együttjárás, fesztiválok...stb.
Család ledöbbent, amikro bemutattam, mert nem volt egy tipikus jó fiú, akkoriban ezt a stílust alternatívnak mondták. Ja, a dátum! 1991!:)
Szóval ezen is túl voltunk, ami ritkaság számba ment, hogy sazexet nem kapkodtuk el, mivel mindkettőnknek az első volt, így nem az első randin esett meg.

Na, akkor jöjjön a fiúszív-lányszopat helyzetek magasiskolája. Nem kapcsolat, de a lekoptatás ott van a szeren. Az egész gyakorlatilag egy este alatt lezajlott, és igazából csak a vége miatt nem lehet filmet csinálni belőle. Nevek, helyszínek nélkül, nehogy felismerjenek.

I. felv.
2007 Nyár, nyári tábor, sok srác, még több csaj, meg is tetszett az egyik, oda is mentem hozzá, oltári mákom volt, hogy ő is zenészpalántának készült, így nem okozott különösebb gondot lyukat beszélni a hasába. Persze az egyhetes tábor alatt túl sokra nem jutottam, számát elkértem, egyszer-kétszer röviden találkoztunk (zenész-zenész találka, mit csinálnak? zenéket csereberélnek.). Aztán eljött a szeptember, ilyenkor mindig jazz-fesztivál van (5 napon át, minden este 8-tól 1-ig), és lévén jazzbuzi vagyok, sikerült kiügyeskednem két sajtójegyet. Volt egy jópajtásom akivel terveztük, hogy megyünk, de közben ugyebár bejött a képbe a hölgyemény, így a jegy az övé lett (mármint nálam volt a jegy, csak gondoltam ő jön el velem).

Sziasztok!

Pár hónapja fedeztem fel a blogot, azóta rendszeres olvasója vagyok. Tegnap velem is megtörtént egy olyan szakítás, amire egyáltalán nem számítottam. Megosztom Veletek. Nem mondhatni, hogy fájdalmas, vagy tanulságos, inkább meglepő.

Kb. 3 éve ismertem meg Mariánt, együtt utaztunk munkába. Én 24 voltam akkor, ő 27. Rögtön kiszúrt magának, én is felfigyeltem rá,de akkor még volt barátom. Fél év flörtölgetés után jöttem vele össze, nem sokkal azután, hogy szakítottam a barátommal. Következett másfél év tömény szenvedély, állandóan szexeltünk, szinte függtünk a másiktól. Már az elején tisztáztuk, hogy egyikünk sem akar komoly kapcsolatot. Mindketten egyedülállóak voltunk, nem ártottunk senkinek a kapcsolatunkkal. Jól elvoltunk, rengeteget beszélgettünk, szinte jóbarátokká váltunk. Voltak problémák, mert ő elég féltékeny természetű, annak ellenére is, hogy megbeszéltük, hogy semmi komoly nem lesz. De ezek a csetepaték mindig tisztázódtak. Valami hihetetlenül jó volt vele a szex, elégedett voltam. Kb 1 éve kezdődtek a gondok, akkor már egy és fél éve húztuk. Egyre ritkábban találkoztunk, sosem ért rá, elhanyagolt. Nem válaszolt az üzeneteimre, nem vette fel a telefont. Ha kérdeztem, mi a baj, csak annyit mondott, hogy fáradt. Állította, hogy nem akar szakítani, imád engem, csak engem akar...stb. de csak egyre rosszabb lett.