Én is régi hűséges olvasóként kezdem úgy érezni, hogy jövők egy sztorival.
A több év távlatából az egyik kevésbé szív ropogtató, de számomra bájos emlék és történet.
Igazi anyák napi ajándék.
Én éppen 24 éves leányzóként önálló és független életemet éltem, saját egzisztenciában, sokak szerint elismerten (éppen vérző szívvel és lélekkel) éppen semmilyen kötöttséget és komoly kapcsolatot nem kerestem bár van szívem és lelkem azt hiszem.
Kedves Szakítós!
"Inkább maszatolás, mint szex" címmel hoztad le a kis sztorimat kedden délelőtt.
Nagyon meglepett a kommentek számossága - a tartalmuk nagyjából a várható szinten mozgott egy-két kivétellel.
A következőket nem mentségemül, csak úgy, az árnyaltabb kép kedvéért írom meg.
Szijasztok!
Előre szólok, kicsit hosszú lesz!
Adott A mint pasi, adott K mint csaj, barátnőm és egyben lakótársam, és adott vagyok én, M. Január táján A kért tőlem jegyzetet, majd rajtam ragadt és vadul elkezdte csapni a szelet. Természetesen sikerült is magába bolondítania. Február elejére eljutottunk oda, hogy nem jövünk össze mert nem tudna úgy szeretni, mint kellene, de én szerelmes fejjel elfogadtam. Egy éjszaka sikerült nálunk "aludnia". K mint barátnőm és egyben lakótársam meg volt teljesen botránkozva, úgy szidta, mint még soha senkit, hiszen akkor még nem fogtam fel, hogy A kihasznál. A nem szerette K-t, K nem bírta A-t. Nah mondom, pedig egy kicsit összehaverkodhatnának. Adott volt április végén egy buli. Ott voltunk mind. A eléggé passzív volt, de K próbált vele összehaverkodni. A-val mi ketten hazamentünk, de úgy mint egy szerelmespár. Természetesen akkor is sikerült hajnalban, majdnem reggel 6kor elválnunk, ez egy péntek reggel volt. Szombat este K-val kezdtek msnezni és én kiakadtam, mert órákat msneztek és mindkettő lerázott engem állandóan kb 5 perc alatt. Az elmúlt 2 hétben többször akadtam ki, A-val összevesztünk, de elvileg már kibékültünk, K-val rideg marhatartás státuszába léptünk, csak a legszükségesebbeket szólunk egymáshoz. Szerelmes voltam, vagyok, és most életemben először azt kívánom, hogy ne legyek szerelmes. Minden este sírva fekszek le, mert K és A egész éjszakát végig beszélgetik msnen. Napközben van, hogy csak nézek magamelé és remegni kezdek, teljesen tönkretett a dolog. A mindig azzal jött, hogy nem tudok benne megbízni és bízzak meg benne... elkezdtem megbízni benne. Mindig is őszinte voltam A-val így ezt is elmondtam, hogy ez nekem nem jó és fáj és rosszul esik. A vége az lett, hogy én ejtve vagyok. És az egész nem is fájna annyira, ha nem két olyan ember támadt volna hátba így akikben megbíztam és akiket tiszteltem és kedveltem. Ez ugyan nem valódi szakítás, de nagyon fájdalmas. Én nehezen bírom, hiszen minden nap miközben én sírok, K vihorszva beszélget A-val.
Már régóta olvasom a blogot, és mostanra jutottam el odáig, hogy végre leírom az én kis történetemet.
Elég hosszú időt foglal magába a történet, de így lesz csak kerek, és egész.
2006 tavaszán kezdődik a történetem, és a történések utolsó állomása a legutóbbi szilveszteri buli volt. Ezt mondhatni 2 év. És ebben a két évben 2 pasi játszott szerepet az életemben, akiket én nem 1-1 arányban osztanék meg hanem inkább 1.6-0.4 arányban.
Tehát a történetem ott kezdődött, hogy 2006 tavaszán egyik osztálytársam Deni elkezdett jobban érdekelni mint egy szimpla barát. És kezdtem érezni, hogy már ő sem úgy néz rám, mint osztálytársra (később kiderült, hogy ekkor még mindent félreértettem). Hívott ide-oda, elvoltunk ketten. Aztán jött a nyár. Szinte minden héten találkoztunk, mentünk strandolni, fürdőzni. Ekkor már egyértelmű volt, hogy mindketten szeretnénk a másikkal lenni. És ezt már mások is észrevették. Eljött az első alkalom, amikor is kettesben mentünk csak fürdőbe. Magyon jól éreztük magunkat. És akkor elcsattant az első csók is… De azután nem történt két napig semmi. Ekkor már a nyári szünet utolsó hetében voltunk. Tehát végighúztuk a nyarat. Ő szervezett egy nyárvégi osztálytalálkozót náluk. Elhívott, hogy együtt hívjuk meg az embereket. Sokan meg is lepődtek, hogy ketten hívtuk meg őket. Aztán a bulin sem volt semmi. Mivel én lakom hozzájuk a legközelebb (egy utcában lakunk, max. 100 a táv lakhelyeink között) én maradtam legtovább a bulin. Haza is kísért. A kapunknál még beszélgettünk egy pár mondatot, aztán 3 puszival elváltunk (mintha szimpla barátok lennénk). Megint eltelt néhány nap. Nem bírtam tovább ezt az állapotot, és felhívtam, hogy ráér e, mert beszélnünk kellene. Át is jött. Egy órán keresztül beszélgettünk minden másról. Aztán rátértem a témára. Ő elkezdett mesélni valamit a volt barátnőjéről (akiről senki nem tudja, hogy egyáltalán volt), hogy a csaj mostanában hívogatja, és hogy újra akarja vele kezdeni stb. De Deni megnyugtatott és mondta, hogy ő nem akar tőle semmit. Ekkor, mint aki fél attól, hogy ezek után én meghátrálok kérdőn nézett rám, hogy mondjak már valamit. Mondtam neki, hogy ettől az én érzéseim nem változtak. Ekkor mindketten megörülve, egymásba borultunk, és örültünk a másiknak. És boldogok voltunk.
Sziasztok!
Én nem dumát kaptam, csak egy kis cibálást.
A szóban forgó pasi mint utóbb kiderült épp megcsalt. Én otthon pakolgattam saját kis odumban,
mikor is jött a gondolat, a cuccait a szoba közepére. Szépen összepakoltam mindent. Mikor hazajött
én leültem tévét nézni, nem akartam magyarázkodni sem...
Majd jött a duma, most miért, és mégis honnan tudtam meg?
Na itt jött a vörös köd... Meg kell egyáltalán tudni valakitől?
Mit is?
Szóval többen tudtak róla (a megcsalatásomról)...!
Ha így van akkor de pláne ott az ajtó... És visszaültem a tv elé...
Mire jött a figyelj rám, én szeretlek...
Szeretsz, más oldalán messziről?
Vagy csak kényelmes, hogy nem féltékenykedtem?
Nem is fogok... Ilyen emberért minek gyűrni az agyam, pláne a szívem...
Sziasztok!
Ez tök snassz lesz az oldalon talláható frankó kis szakítós dumákhoz és szakításokhoz képest, de nekem akkor is ez a kedvencem. Talán 16-17éves lehettem, a fiú hasonló korú. Úgy 6 nap után sétáltunk az utcán, mikor is a következő párbeszéd zajlott le köztünk:
Ő: Szakítsunk.
Én: Oké.
Ő ment balra, én tovább. Pont :)
Kedves Szakítós!
Az én kis sztorimâ026
Rendszerváltás idejének környékén, én 21 éves hajadon, ő közel dupla annyi idős és családapa /feleség+gyerekek/.
Egy munkahelyi rendezvényen ismerkedtünk meg, ő a rendező cég egyik vezető beosztású embere volt és bár minden pasi nagyon kultúráltan próbált csajozni â013 amiből ő sem volt kivétel â013 ő valahogy a távolságtartó, de rendkívüli érzékiséget árasztó magatartásával láttatta meg magát. A 2 napos rendezvény ideje alatt pár mondatos beszélgetéseken kívül â013 az is a munkára koncentrálódott â013 semmi nem történt, de a következő héten minden nap felhívott, hogy látni szeretne, ebédeljünk együtt. Nemet mondtam, gondolván 1 hét tömény sikertelenség után csak feladja â013 mivelhogy barátom volt. Ez a srác volt életem első fiúja és vele volt életem első szexuális kapcsolata is, ami sajnos a lehető legpocsékabb volt és az azóta eltelt idő alatt sem sikeredett jobbra...inkább nevezném maszatolásnak, mint szexnek. Tehát innen már talán érthető, hogy bár vevő lettem volna az idősebb úr érzékiségére, a helyzet viszont nem volt a legoptimálisabb. Szegény barátomnak a â01Emaszatolásonâ01D kívül volt még egy számomra rendkívül negatív tulajdonsága: imádta a focit, játszani és nézni is és bármelyik kedvéért képes volt felülírni bármilyen, már megbeszélt programot.
Sziasztok!
Maga a sztori nem annyira vicces, inkább a szakítás volt "frappáns", jó lesz a gyűjteménybe. :)
19 éves voltam, lány, naiv, csekély tapasztalatokkal bíró és szerelmes.. Ez együtt elég gáz kombináció, asszem. :) A pasi meg pont kétszer annyi, mint én, de ezt nem tudtam róla az elején, néztem max 26-28-nak. Jól tartotta magát. :)
Egy környékbeli boltban dolgozott, illetve az övé volt a bolt, gyakran jártam oda, úgy ismertem meg. Nyár volt, nem volt semmi dolgom, néha akkor is bementem, amikor nem kellett semmit vennem, hogy csak beszélgessünk. Pár hét alatt belezúgtam, de eszembe se jutott, hogy bármi lehet köztünk, csak szépen csendben szenvedtem, verseket írogattam, amiket meg is mutattam neki, és hát volt köztük olyan, ami egyértelművé tette számára az érzelmeimet. Én naiv fejjel tényleg csak közölni akartam vele, hogy mi van, de álmomban se jutott volna eszembe, hogy ő erre léphet valamit, mivel egyhamar kiderült számomra, hogy nemcsak boltja van neki, hanem felesége és két szép gyermeke is. Én meg úgy voltam nevelve, hogy aki nős pasival kezd, az kurva, és nem akartam így gondolni magamra. Később aztán kicsit átértékeltem a dolgokat.
Sziasztok!
Szokásos bevezetéssel kezdeném, jó a blog, olvasgatom néha, és így talán ha majd ha ismét ilyen helyzetben leszek, már lesz sok történet, amihez majd tudok viszonyítani, és könnyebb lesz elviselni... Ez a történet egész pontosan 2005ben történt, a szokásos első nagy szerelem kinyiffanásaként, a sztori lényege nem is a szakítás maga, hanem ami utána történt. A leányzóval másfél évet töltöttünk együtt, utólag (mint ilyenkor mindig) nem is értem, hogy miért, mert annyira nem volt jó, de hát ugye a szerelmes ember vak és bolond.
Maga a szakítás akkor történt, amikor kiderült, hogy engem felvettek egy másik városba egyetemre, őt meg sehova. Én persze hülye módon (fiatal voltam és tapasztalatlan) elterveztem, hogy akkor majd oda mi együtt leköltözünk, meg minden, egyszóval, dejólesznekünk. Amikor ezt épp kezdtem volna előadni, közölte, hogy szakít, mondván, nagytávolság, nemműködne, gyerekes vagyok, tehát amit az ifjonc férfiak szoktak kapni hasonló szituban. Ennek ellenére az egész nyarat együtt töltöttük, volt egy közös szűk társaságunk, akikkel elég sokat lógtunk együtt, sok közös buli volt, és én mindenkiben feltétel nélkül megbíztam. Nekem azért nem volt kellemes úgy vele lenni, hogy nem vagyunk együtt, dehát ha szeret velem lenni biztos van esélyem még, meg ugye másfél év az másfél év, közös emlékek blabla, szóval még reménykedtem, hogy menthető a dolog. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok, vége lett a nyárnak, énmeg még mindig epedeztem utána, amit nem is titkoltam, a társaságban is mindeni tudta, hogy én még mindig szerelmes vagyok. Gondoltam, ha már a sors úgyhozta, hogy el kell hagynom édes szülővárosomat tanulmányaim miatt, rendezek egy búcsúbulit, hogy méltóképpen befejezzük a nyarat...
Rosszul mondja a levélíró, egyrészt hitegette is a metrón megismert őszülő halántékú férfit, másrészt meg van a sztoriban igazi, bár értelmetlen szakítás, egyszer a parkba bámulva, egyszer pedig a nyelvi különbségekre hivatkozva. Vége az ünnepi nyitvatartásnak, holnaptól vár titeket vl.
Valami kis újdonságot is szeretnék vinni a blog történetei közé, mert legjobb tudomásom szerint hasonló történetet még nem küldtek be. Igazi szakítás nincs, tanulság sem sok.
A történet még februárban kezdődött. A Moszkva téren felszálltam a metróra. Egy férfi folyamatosan figyelt, néhányszor összenéztünk, de én leginkább csak azért, hogy megnézzem még mindig bámul-e. A Deákon gyorsan lepattantam a metróról, és sietős léptekkel elindultam a 3-as metró felé. Mozgólépcső fel, folyosó, mozgólépcső megint. Végig követ, mellettem van, néha picit mögöttem. Majd megszólít. Szép kék szemek, kissé őszülő halánték, enyhe akcentus. Elkéri a számom. De nevetgélve közli, hogy nem szokott utcán ismerkedni. Oké, megadom, már csak kíváncsiságból is. Én elsietek. Másnap jön is az sms, hogy ő Bálint, ha van kedvem, találkozzunk. Válaszolok, hogy rendben. Közben, persze lecsekkolom iwiw-en. Mit mondjak, szép arc, kellemes megjelenés, a köztünk lévő korkülönbség 21 év. Jajj, akarom is, meg nem is. De inkább nem, én még egyetemre járok, ő elmúlt 40, az apám lehetne. Meg is írom neki, hogy ne erőltessük, szerintem nem engem keres. De, de igen, egy kávét megér, mondja ő, én rábólintok. A Liszt Ferenc téren találkozunk. Én nyújtom a kezem, hogy mutatkozzunk már be rendesen is. Lagymatag kézfogás, már ez gyanús nekem. Beülünk a Karmába, elmeséli kalandos életét, végig zavartan vihog. Néha figyelmeztet, hogy nagy poén jön, persze csak én nem veszem észre. Azért lassan oldódik a hangulat. Köszönhetően annak, hogy én is szóhoz jutottam. Vegyes érzésekkel állok fel. Azt tudtam, hogy valami nagyon furcsa benne. Sokszor nem értettem, amit mondott vagy a vihogástól vagy az akcentustól, aminek semmi okát nem láttam, hisz született magyar, bár az egyetemet (még az előző rendszerben) Moszkvában végezte.
