értékellek mint embert

A kigyúrt és jól fodrászolt zenész-portás és a dolgozó nő kutyasétáltatás közben összejönnek. Mi ér többet, egy Kludi csap, egy tévé vagy egy hatéves kislány? Karásonykor minden ilyen sztori szívszorító. Hiszünk abban, hogy blogunk a nyelvhasználat felfrissítésében fontos szerepet játszik: ma a pókhálózás szót tanuljuk meg.

Felhívás: várjuk az igazi karácsonyi lekoptatós történeteket, mert nem hisszük el, hogy soha senki nem szakított a karácsonyfa alatt a szájában bejglivel. Tűleveles, csillagszórós lekoptatós leveleket várunk!

Kedves SzakítsHaBírsz, még kedvesebb Fikázók!

Hát akkor legyen itt egy jó tíz éves történet amiről mái napig nem tudom eldönteni, hogy én szívtam vagy engem szívattak. Talán majd Ti megmondjátok.
(A bujtatott termékreklámért bocs, de számomra valahogy az adja a sztori savát borsát. Ha baj, ikszeljétek ki.)

Kora harmincasként éppen életem nagy szerelmét sirattam (már vagy három éve), amikor egy barátnőmmel kutyasétáltatás közben megismerkedtünk egy fiatalemberrel. Azért mondom, hogy fiatalemberrel, mert nagyon úgy viselkedett; roppant udvarias volt, magázott bennünket, igazság szerint felállt tőle a hátamon a szőr. A kutyák viszont csípték egymást, a barátnőmnek is tetszett, hát akkor legyen, sétáljunk együtt, igen, holnap is, ilyenkor. Pár nap alatt kiderült, hogy valamiért megtetszettem neki. Nem igazán viszonoztam a vonzalmát, az én ízlésemhez túl jóképű volt, túl jól fodrászolt, túl kigyúrt, és hát igen, legfőképpen, túl mesterkélten udvarias. Egyáltalán nem éreztem belőle azt a harmóniát ami egy jól ápolt, önmagával és az értékeivel tisztában lévő férfit jellemez - és amitől egyébként általában azonnal leesik rólam a bugyi.
Lényeg a lényeg, hárítottam a közeledését. Közben kiderült, hogy éppen válik, a felesége megcsalta. Ő maga zenész lenne, de most portásként dolgozik. Anyagi gondok azok vannak, most újították fel a lakást, nagyon szép lett, méregdrága Kludi csapokat szereltettek fel, ezt többször is elmondta.
A barátnőm közben győzködött, hogy milyen helyes ez a pasi, meg rendesnek is tűnik, szegény, rossz időszakát éli, azért ilyen félszeg meg szégyellős, nyilván ezért érzem őszintétlennek is. Egyébként is, egy ilyen telivér nőnek mint én (voltam akkoriban) kell egy pasi, nem kell annak olyan nagy fenekét keríteni, egy esélyt érdemes adni, blablablabla.

Végülis, igaza volt. A szerelmi bánat egy ideig elviselhető, de egyszer annak is vége kell legyen, egyébként is, legyek őszinte legalább magamhoz, nagyon rám fért már egy kiadós karbantartó pókhálózás. Mert addigra már ott tartottam, a nagy csalódás utáni gyászban nem hogy a pók beszőtt, de még a szűzhártyám is majdnem visszanőtt.
Vettem hát egy nagy levegőt és elfogadtam a legközelebbi randira hívást.
Igaziból nem bántam meg, a célnak (ti. pókhálózás) megfelelt volna a pasi, de valahogy nem volt az igazi. Vagy csak én nem vagyok alkalmas egy csak szex és más semmi kapcsolatra, de emberileg valami taszított benne, így aztán az ágyban sem tudtam igazán közel engedni magamhoz. Mindegy legalább ezt is megtanultam, nagy életbölcsesség, bruhhahaa.
Ez persze nem volt ilyen egyszerű, magamat hibáztattam, micsoda egy fapicsa vagyok, nem tudom elfogadni a férfiakat, biztos a tökéletest keresem, de legalábbis Őt, az EXet, aki ugye az igazi lett volna, ha ... de az egy másik történet, nem ide való.
Szóval próbáltam győzködni magam, hogy kell nékem egy pasi, nem normális ennyire egyedül lenni, ez meg legalább igyekszik a kedvemben járni, még ha nem is mindig sikerül neki, de legalább próbálkozik, blablabla....
A belső vívódásaimtől eltekintve a felszínen a kapcsolat fejlődött:
- Már elment az utolsó busz? Jó, hát akkor aludj itt.
- Nahát, tényleg, ma sem dolgozol, persze, gyere át.
- Anyád kizárt? Ja, hogy a lakatos....
- Szereted a tejberizst? Nem? A zöldbabfőzeléket? Azt se? A grillcsirkét. Jó.
- Tükörtojást vagy rántottát? Sonkásat? Aha.
- Jé, van nálad tiszta alsó? Jó, a koszosat dobd be a fehér zsákba, majd az enyémmel kimosom. A zoknit azt a szinesek közé, utálok szennyest válogatni. Igen, a farmert is oda.
Stb, stb, pár nap alatt gyakorlatilag hozzám költözött ... volna, ha hagyom. Még lakáskulcsot is próbált kérni, de azt naná, hogy nem kapott. Egyebekben is próbáltam hárítani, akkoriban két munkahelyem volt, este is dolgoztam, gyakran nem engedtem, hogy este 10-kor feljöjjön. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy nincs neki hol lakni, legalábbis az anyjánál nem nagyon szeret, azért olyan sürgős az összeköltözés.

Közben zajlott a válópere is, ráadásul valami haverjaival megszervezte, hogy in-flagranti kapják az asszonyt. Így próbált magának némi előnyt szerezni a válóperben. Közben az is kiderült, hogy a frissen felújított lakás egy 26 négyzetméteres "tanácsi" szükséglakás, ahol ráadásul jóhiszemű jogcím nélküliként laktak és amibe nagyon szép Kludi csapokat szereltetett mielőtt kiderült, hogy az asszonyka mással kavar. Volt még egy gyönyörű, 6 éves kislánya, az apaságot is megtámadta, genetikai vizsgálatot kért. Az anyagi helyzete is elég zavaros volt. Egy válófélben lévő embernél ez sajnos szinte természetes, de ő még annál is nehezebb esetnek bizonyult. Zenész lett volna és mindenféle nagy neveket mondott, hogy ezzel se fog többet játszani, az is szemét, amaz egy hisztérika, emez nem fizette ki, az volt az érzésem, hogy az egész magyar zenésztársadalom egy nagy ganajkupac, csak ő ér valamit. Nem is keveredik ezekkel a szemetekkel, inkább portás egy kollégiumban. Úgy van sok szabadideje is, az kell majd, ha lesz saját együttese.
Azt hiszem, soha nem fogom megtudni, lett-e neki.

A második hét vége felé egy nap megjelent nálam egy tévével, hogy lerakhatná-e egy pár napra.
- Persze, de honnan van?
- Elhoztam otthonról.
- El-Hoz-TaahAaddd?? Miért?
- Elhoztam, ottmaradtak nekik a méregdrága Kludi csapok....
- Azt mondod, hogy elhoztad a gyerekedtől a tévét??
- El hát, nem is biztos, hogy az én gyerekem, majd vesz neki az anyja, ottmaradtak a drága Kludi csapok, hát ....
- Az istenedet néked, mondd már meg, hány kibaszott Kludi csap fér el egy 26 négyzetméteres lakásban?? Képes voltál emiatt elhozni a gyerekedtől a tévét??

Azt hiszem, a szóhasználatból kiderül, hogy az utolsó mondatot már nem éppen úrinői modorban üvöltöttem.
Megsértődött, sőt, meg is sértett, micsoda goromba egy nő vagyok, amikor ő mindig olyan udvarias velem, nem ezt érdemli. A tévét azért lerakta, végülis, nem várhattam, hogy kézben vigye el, valami haverja fuvarozta oda aki rögtön ment is tovább.

A mosolyszünet viszont beállt, attól kezdve végképp nem bírtam elviselni, még az érintésétől is írtóztam. Vacsorát meg pláne nem kapott, mondtam, majd hétvégén találkozunk, addig hagyjon békén.
Pár nap múlva hívott, hogy most ráér a barátja, elfuvarozná a tévét. Én gyorsan összecsomagoltam a cuccait, borotvát, koszos gagyát, volt nálam valami gagyi fúrókészlete is, szóval mindent bevágtam egy szatyorba és az egésznek a tetejére ráhelyeztem az alig több mint két hetes kapcsolatunkból megmaradt három darab bontatlan kotont.
Jöttek a cimborájával, vitték a tévét és nagy félszegen kinyögte, hogy van itt még valami cucca, azt is elvinné. Én a kezébe nyomtam az összekészített szatyrot. Kicsit szétnyitotta, belenézett, nem kellett magyaráznom semmit se, a legfelül vigyorgó kotonok mindent elmondtak.

Az viszont biztos, hogy én többet barátnő rábeszélésére nem ismerkedek. Mert ha már így is úgy is minden nő kurva, legalább a saját ösztöneim szerint akarok kurvulni.

Különös, fantasybe illő történetet kaptunk. Eleve újsághirdetésen találkozott férfi a nővel. Eleve rögtön dúlt a láv közöttük. De amikor Cinkotán a tyúkólt megszereli, az olyan nekünk, mint amikor Neo először keveri össze a mátrixot a valósággal. És akkor még nem beszéltünk az anya-komplexusról.

Na, addig olvasgattam a blogot, míg kedvem támadt írni bele. Fogadjátok szeretettel történetemet!

Tizenegykét éves esetről van szó, a szereplőket ne is feszegessük!

Akkoriban meglehetősen magányos voltam. Társaságba nem jártam. Dolgoztam látástól-mikulásig, nem is volt se kutyám, se macskám ahogy az már lenni szokott az ilyen lúzereknél. De azért persze nyomasztott a dolog. Pótkeresztanyám addig könyörgött, fűzött, piszkált, hogy újsághirdetésre adtam a fejem. Feladtam egy hirdetést a legismertebb újságban (akkoriban hol volt még net?).

Na, teltek múltak a napok és beérkezett négy levél. Rögtön az első szimpatikus is volt. Megbeszéltem a hölggyel egy ismerkedő randit az Örs Vezér terére. Emberek! Szemem szám elállt! A lány az volt, akiről álmodtam! Kedves, csinos, intelligens! A végtelenségig szolid. Akkor diplomázott éppen az egyetemen. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Első este szerelmes lettem belé. És ő belém. Mármint állítólag, mert később aztán meglepő fordulat következett, de ne szaladjunk előre!

Heteken keresztül járogattam hozzá Cinkotára, mert ott lakott édesanyjával. Már a mamával is egész jóban voltam. Beszélgetgettünk. Kikérdezett az életemről, látszólag nem is talált kivetnivalót bennem. Vasárnaponként már délelőtt ott evett a fene, kijavítgattam a tyúkól tetejét, kivágtam a kiszáradt fát az udvaron, utána ebédet kaptam és délután elbeszélgettünk hármasban. Teljesen kész voltam. Úgy éreztem, itt van Amerika.

Néhány ilyen hét elteltével a munka Németországba szólított négy napra. Még sosem éreztem ilyen hosszúnak a távollétet. Olyan honvágyam volt, hogy a fene majd megevett. Amint lehetett száguldottam haza, mint a félőrült egy apró aranylánccal a zsebemben amit Münchenben vettem és szerelmemnek szántam. Hazaérve csak egy gyors zuhanyt engedélyeztem magamnak és máris száguldottam a lányhoz. A semmi kis lánctól amit neki vettem teljesen odalett. Az anyja kicsit helytelenítette a dolgot, hogy ékszert vettem a lányának, de nem morgott jobban mint ami elviselhető volt, azt is inkább csak a látszat kedvéért. Aztán hosszú csókolózás titokban, elmondtuk egymásnak a Tétova ódát mondatonként váltva. Majd a apuig kísért és búcsúzóul a fülembe súgta: szeretlek. Tánclépésben hajtottam haza Cinkotáról.

Másnap délután felhívtam telefonon, mert este megint mentem volna hozzá, de a mama vette fel. Azt mondta, a lány nem akar velem többé találkozni. Így, minden átmenet nélkül. Nem értettem. Kapálóztam, mindent kitaláltam. Kiálltam a jéghideg cinkotai HÉV-megállóba egy óriási csokorral, úgy vártam a csajt, hogy a munkából hazaérjen. Jött is. A csokrot köszönte, de nem akarta elfogadni. Valami olyasmit mondott, hogy a négy nap alatt rájött, hogy tulajdonképpen nem is hiányoztam neki. Csak néztem! És tegnap? Akkor az mi az ördög volt?

Párszor még megpróbáltam találkozni vele, de nem nagyon sikerült. Végül öt percet kaptam tőle az Örsön, ahol először találkoztunk. Azt mondta, ő nem tudja elhagyni az anyját, és előre tudja, hogy én ezt követelném tőle. Ez fura volt, mert ilyesmiről aztán szó sem esett köztünk soha.

Kerülőúton megtudtam később, hogy az eset után körülbelül néhány nappal elköltözött egy sráchoz, akihez később hozzá is ment feleségül.

Hát úgy látszik, én csak az egyik voltam, akinek a hirdetésére válaszolt. De erre csak utólag jöttem rá.

Kicsit fájt.

Többszereplős melodráma sok testi szerelemmel, amiben főszereplőnk egy búcsúszexszel ugrajta ki a nyulat a bokorból. A történetben új garbót is kell vásárolni.

Sziasztok,
inkább tanulnom kéne, mint ide írni, de abban reménykedem, hogy ha kiirom magamból akkor utána jobban megy a tanulás..
Megismerkedtem egy sráccal neten, a találkozást én húztam halasztottam, igazából azért találkoztam vele mégis, mert aki esélyes volt az eltünt, mint szürke szamár a ködben, és némileg hasonlitott az első nagy Ő-re.
Aztán tetszett benne, hogy egyszer kértem, hogy jöjjön és jött is, bár sok dolgot furcsálltam. Ilyen pl az exével való viszonya. Kicsit ellentétes is voltam, mert volt olyan kapcsolatom, ahol kedves "kedves" exe kavart be (ezúton is csókoltatom és remélem, hogy megvan még a piercingje, amit nagyon akart mutogatni az akkori barátomnak).
Gondoltam, hogy a történelem biztosan megismétli önmagát, dehát mit lehet tenni..Szóval mindennap találkoztunk, egészen addig amig, én egy napra el nem mentem Bécsbe, ott ismerkedtem meg egy sráccal ( de ez legyen egy másik történet) aki természetesen nem tudott itthon duló lamourról, ő meg elment egy hetvégére vagy sem, mert ugye pasiknak nem szabad hinni..Szóval amikor visszajött előállt smsben a "hétvégén sokat gondolkodtam nagyon kedves aranyos lány vagy, de nem érzek irántad semmitse, olyannyira, hogy le is feküdtem egy lánnyal" dumával. Napersze én padlón voltam, nem azért mert mással feküdt le, hanem, hogy ennyi ideig vetitett.Szóval elmentem egy sráccal inni..Mint az sejthető semmi jó nem származik abból, ha egy lány meg egy fiú iszik együtt, a vége az lett, hogy be kellett ruháznom egy garbós felsőbe, és korrektorba és alapozókba. Persze engem sem kell félteni, mondtam a pasijelöltemnek, hogy hallo, bucsuszex kimaradt, persze egyből jött, én meg friss sérüléssem büszkélkedve fogadtam.Természetesen kitalálta, hogy ez próba volt, hogy mit reagalok az smsre, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen túl teszem magam rajta.És arra számitott, hogy majd sirok, meg ragaszkodni fogok hozzá.
Szerintem ehhez nincs mit hozzáfűznöm..

Igazi szívet melengető love-storyként indul a történet, de hát a távkapcsolat az, amiben mi ugyebár egyáltalán nem hiszünk, úgyhogy némileg kiszámíthatóak voltak a történet fordulatai, de ez az utolsó vacsora jelenet...ez...ez...ez mi?

Sziasztok. Ez egy régi sztori, lassan 15 éves, a belőle kitűnő lúzerségemet ráfoghatjuk akkori zsenge zöldfülűségemre is.

A kilencvenes évek elején másfél évig jártam egy lánnyal. Igazi szerelem volt, sok mindenben az első neki is, nekem is. Ő akkor végezte a gimnáziumot, amikor a love story elkezdődött, én pedig akkor már egyetemre jártam Budapestre. Nem egy városban laktunk, de ez másfél évig jószerivel semmi akadályt nem jelentett. A hétvégeket együtt töltöttük, ő hétközben sokszor feljött hozzám Pestre, a nyarak és a szünidők pedig nem volt kérdéses.

Miután leérettségizett, nem vették föl sehova, abban az egy évben (tanévben) simán ment a kapcsolatunkban minden. A bajok ott kezdődtek, amikor másfél év után fölvették egy vidéki főiskolára. Látszólag az előzmények ismeretében ez se jelenthetett volna gondot, hiszen én hétközben amúgy is Pesten voltam, a hétvégék pedig megmaradtak. Az első jelek akkor jöttek, amikor a tanév elején, még szeptemberben sóhajtozni kezdett, hogy mennyire volt szeparálódva ő az elmúlt egy évben mindentől azzal, hogy lényegében csak velem és az én baráti körömmel találkozott.

Októberben már többször emlegetett egy Péter nevű fiatalembert, akivel egy főiskolára járt és egy kollégiumban lakott. Ez a Péter nagy hatást tett rá. Amikor pl. megírtam a barátnőm házi dolgozatát, ő se perc alatt meggyőzte, hogy ez nem jó, és írt helyette egy másikat. Nem sokkal utána kivette a barátnőm kezéből az általam ajánlott könyvet, mondván, az nem neki való olvasmány.

Novemberben a barátnőm zokogva bejelentette, hogy szerelmes Péterbe, de engem se akar elhagyni, hiszen annyira belenőttem már az életébe... Fölvetette, hogy mi lenne, ha hétvégenként találkoznánk továbbra is, viszont nem lennénk úgymond egymáshoz láncolva, és hétközben ő azt tesz és azzal, amit akar. Péter különben azt üzeni - mesélte -, hogy egyszer olyan szívesen leülne velem beszélgetni, hogy elmondja nekem, milyen ember is ő, mármint a barátnőm, mondván, én másfél év alatt nem ismertem meg, ő viszont másfél hónap alatt igen.

Hosszadalmas szakítási procedúra következett, aminek a csúcspontja egy kora decemberi péntek este volt. Telefonon megbeszéltük, hogy lemegyek a városba, ahova a barátnőm főiskolára járt, és beszélünk a jövőnkről. Le is mentem, de a kollégiumi szoba ajtaját zárva találtam, egy kis levélke lógott rajta, azzal az üzenettel, hogy ne haragudjak, de ő nem tud velem ma találkozni, túl zaklatott, és a hétvégét szeretné teljesen egyedül tölteni, hogy átgondolja, mi legyen.

Válaszoltam a levélre egy szívhezszólót, amiben megértésemről biztosítottam, odabiggyesztettem az ajtóra, majd kimentem az állomásra. Két vonat vihetett haza: egy korábbi és egy későbbi. Nem mentem el a korábbival, hanem visszamentem a kollégiumba. A szoba ekkor már nyitva volt: ott ült bent a barátnőm Péterrel, felvágottat és kenyeret vacsoráztak. Udvariasan köszöntem, és invitálásukat elfogadván én is csatlakoztam a vacsorához. Kedélyesen eleszegettünk, semelges dolgokról beszélgettünk, aztán hazamentem a későbbi vonattal. Az állomásról még fölhívtam a barátnőmet, hogy jövő héten találkozunk-e. Hát persze - szólt a felelet.

A következő hétvégét náluk, a szülei házában töltöttem, a barátnőmmel viszont két mondatot se beszéltem, annak dacára, hogy egy szobában aludtunk. Akárhányszor próbáltam beszélgetést kezdeményezni, visszautasított. Arra hivatkozott, hogy neki most tanulnia kell - december volt, itt a vizsgaidőszak.

Vasárnap este hazamentem. A barátnőmet azóta se láttam.

Mondom: mindez jó 15 éve. A slusszpoén, hogy sok évvel később lakást készültem vásárolni, és belebotlottam Péterbe. Korrektül elbeszélgettünk az eladandó lakás paramétereiről, biztosíttuk egymást affelől, hogy emlékszünk egymásra, de a régi dolgok nem kerültek szóba. Nem sokkal később bejelöltem őt az iwiwen. Ő visszajelölt.

Hát, ennyi. S persze, ha megjelenik, név és mailcím nélkül...

Köszönöm.

Egy nagyon dühös lány írt nekünk ékezetek nélkül. Részegen szerette a fiú a lányt, józanon kevésbé. A lánynak azért kellett örülnie, ha együtt vannak, akkor nem fekszik le 100 lánnyal. Figyelem, a fájdalommérő magas számokat mutat!

Azėrt irok, mert duhos vagyok. Duhos es csalodott. Nem is szakitottunk, tulajdonkeppen, de egyutt sem vagyunk, ezert faj meg mindig.

Ezzel a fiuval az egesz dolog egyejszakas kalandnak indult (az vesse ram az elso kovet…), regrol ismertuk egymast, szimpatikus volt, de soha semmi tobb.

Epp egy romokban hevero kapcsolatot probaltam kisirni mas vallan, hat epp o volt a szerencses. (Ilyenek a nok..)

Az elso egyuttletunk maga volt a pokol. Annyira ugyetlen volt. En sem ertettem, hogy lehet ilyesmit ilyen jol elrontani. Ennek ellenere talalkozgattunk, es kezdtek nagyon jol alakulni a dolgok. Joleso erzes volt. Hozzaszoktam a veszekedesekhez, a megalazasokhoz, feltekenysegi jelenetekhez stb. stb. hisz errol szolt az elobbi kapcsolatom.

Olyan volt vele lenni, mint egy oazishoz erni a sivatagban…

Picit zavart, hogy elottem rengeteg csaja volt, de azzal nyugtattam magam, hogy most a jelenben elunk, o engem akar, en ot. Usse ko…

Ekkozben kaptam egy kulfoldi munkaajanlatot, nehany honapra. Orultem, reg vartam erre, a munkamban is sokat jelentett. Szamitottam arra, hogy mellettem all, tamogat es megert, ehelyett duhos volt es szinte hiszterikusan toporzekolt. Nem ismertem ra. Naponta elismetelte, hogy ezennel vege lesz koztunk mindennek es sosem talalok egy olyan ferfit, mint o. Fajt, mert ugyanugy ereztem. Ereztem, hogy vegtelenul es szenvedelyesen szeret, de gyuloltem is, amiert kinozni es zsarolni probalt. De a kocka mar elvolt dobva.. Menni akartam.

Azon a hetvegen, amikor kozoltem vele a dontesem, epp a szuleinel volt. Csak nehany napra ra talalkoztunk szemelyesen. Elmeselte, hogy elfogadta a dontesem, es epp ezekben a napokban fekudt le egy masik lannyal, aki raadasul szuz is volt (21 evesen…ritkasag) es reszletesen elmeselte az esemenyt. De nem azert, mert szamitott neki szegeny lany, hanem a ‘szemet szemert’ elvvel rajtam probalt bosszut allni.

Nem tudom, hogy birtam ki, de csak annyit kerdeztem, szivem jol erezted magad?

A valasz igen volt…

Nevetogorcsom lett, aztan bamban mosolyogtam tovabb. Ezzel ez a tema igy is maradt.

Aztan elutaztam..es meg nem ert veget a sztori..

Nem igertunk semmit egymasnak, csak azt, hogy amikor visszajovok meglatjuk, hogyan tovabb. Ha jol emlekszem, azt mondta, hogy o megvar, mas nem erdekli.

Naponta e-maileket kuldozgettunk egymasnak, sms, chat, stb.

Aztan egy szep nap eltunt. Nincs ideje ma, gondoltam lesz majd holnap. Masnap sem tortent semmi. Aztan egy hetig sem lett semmi. Irtam, hivtam, null valasz.

Fajt, de elfogadtam, hisz az en dontesem volt otthagyni az egeszet.

Aztan nehany het utan ujra jelentkezett es megerositette azt, amit mar amugyis tudtam. Talalkozott valaki massal. De nem kell felreerteni, nem szereti, engem szeret, de en elhagytam ot.

Nem is ertettem felre es nem is kerestem ezek utan, talan azert sem, mert az ‘en vagyok az aldozat’ dumabol kicsit elegem lett.

Azota mar eltelt tobb honap is. En meg most is sokat gondolok ra, tudom, nem erdemel, esetleg egy hatalmas balegyenest, tolem csak ennyire futna.

A tegnap ujra jelentkezett. Olyan, mint egy bolyongo kisertet a multbol. Hol eltunik, hol elojon.

Ezuttal bevolt rugva. (Soha azelott.)

Azt mondta imad. (Gondoltam, akkor imadj.)

Meg mindig azzal a lannyal van. Vegulis, ha ujra egyutt leszunk, oruljek, hogy nem fekszik le szazzal, csak eggyel. (Szemet.)

Kerdeztem mit erez irantam..azt mondta, nem hisz a szerelemben, de szamara en egy kedves valaki vagyok. (Kedves valaki?!)

Megkoszontem es udvariasan elbucsuztam.

Most meg duhos vagyok. Nem is tudom kire jobban, ra vagy onmagamra?

Majd elmulik...

Minden jot,
Anna

U.i. bocsi az ekezetek hianya miatt…ooooh magyar billentyuzet, hoooool vagy?

A szerelem olyan, mint Rambo utolsó akciója. Nem akarsz bizonyos dolgokat megtenni, de szükség van rá. Ilyenkor mit csinál a férfi? Megélezi a harci kését, befesti az arcát és hosszú, loboncos fürtjeit piros kendővel rögzíti. Keveset beszél a férfi ilyenkor, főleg belülről fáj az élet neki. És akkor még az anyóst is szeretni kezdi. Mert szeretni jó.

Új évfolyamba kerültem az egyetemen,és ezzel együtt új csoporttársakkal gazdagodtam.Volt egy-két jó csaj,de én első látásra belehabarodtam az egyik lányba.Nagyon aranyos volt,kedves vicces,és nem mellékesen még gyönyörű is.Próbálkoztam nála orrba-szájba,de valahogy csak nem akart összejönni a dolog.Szilveszterkor aztán becsajoztam,és minden mindegy alapon,h otthon úgyis van barátnőm,intenzívebben udvaroltam neki és amikor kezdtem látni hogy lesz a dologból valami,azonnal szakítottam a csajommal.6 hónap után aztán összejöttünk.A világ legboldogabb embere voltam.Telt múlt az idő és kezdtem rájönni,h nem kell tovább keresnem,ő az igazi.Voltak természetesen problémáink,de megoldottuk őket.Nagyon "olaszos" volt a kapcsolatunk,egyik pillanatban veszekedtünk a másikban meg vadul szeretkeztünk.Már szinte hozzá is költöztem hisz ő helyi volt én meg kollégista,de a koleszba csak a legdfontosabb dolgokért jártam be.Egy idő után már kezdett terhes lenni a szerelme,mert nagyon ragaszkodós lány volt,el se hittem hogy ennyire oda van értem.Párszor szakítottam vele,de mindig beláttam,hogy őt szeretem,ezért a szünetekben nem is csajoztam,hisz tudtam hogy semmi értelme.Bevallom őszintén,hogy néha nem úgy bántam vele,ahogy kellett volna,de ezért később mindig bocsánatot kértem tőle.
Aztán 1 év 8 hónap után kezdődtek az igazi problémák.Egy sráccal kezdett smsezni,akivel pár napi együtt járt mialatt szüneteltünk és ez valahogy nem tetszett nekem,ebből jöttek a veszekedések és később ez eredményezte a szakítást is.Én dobtam egyébként,hisz biztos voltam benne,hogy ez is ugyanolyan lesz mint a többi és úgyis kibékülünk.Utolsó mondata az volt egy pénteki napon hogy mindig szerelmes lesz belém,és neki nem kell más férfi az életében,csak én,hisz bennem megtalálta azt amit keresett.
Szombaton a barátaimmal kocsmatúrát rendeztünk,és betértünk hozzá is,mert suli mellett egy pubban melózott.Kikértem tőle a piát,láttam hogy zavarban van nagyon,nemtudtam mire vélni ezt.Aztán mikor később hátrapillantottam láttam,hogy egy sráccal csókolózik...Kiakadtam teljesen,a srácot eltávolítottam tőle,és kérdőre vontam hogy mi ez.Azt mondta ez már régóta tart,úgyérzi szerelmes.Egy nappal korábban még belém volt az...Na mindegy.Teljesen padlón voltam,sőt még rátett egy lapáttal,hogy ő ma a srácnál alszik.Erre fogtam magam és hajnalban bemásztam hozzájuk,anyukáját felébresztettem,hogy hívja haza a lányát.Nagyon rendes anyja volt,szeretett engem nagyon és ez fordítva is igaz volt,és az egész családjára.Felhívta a lányát,hogy azonnal jöjjön haza,és próbáljuk megbeszélni a dolgot.Aznap még ottaludtam vele,egész éjjel néztem,ahogy alszik,csókolgattam,magamhoz öleltem,de nem reagált semmire.Kész voltam,sírtam,minden bajom volt,aztán inkább reggel szó nélkül eljöttem.Aznap délután meccsen megjelent az újdonsült pasijával,nem volt valami felemelő őket nézni.Nem tudtam belenyugodni ebbe.Telefonáltam,smseket küldtem,az első randinkat is megszerveztem,virágot vettem neki,eljárogattunk enni,sőt még főzésre is vetemedtem:)Egy idő után mondtam neki hogy döntsön.Vagy én vagy a srác.Mondta hogy szeret,de ez nem olyan egyszerű,de megnyugtatott,hogy szilveszterkor már együtt leszünk.A családja,barátaink,tartották bennem a lelket,hogy ne adjam fel,sőt még a főnöke is megígérte,hogy addig nem nyugszik amíg mi ketten újra együtt nem leszünk.Megígérte,hogy beszél a fejével.Ez a beszélgetés annyira jól sikerült,hogy karácsony este telefonált nekem,hogy összejött a főnökével...Itt már köpni-nyelni nem tudtam,ez az utolsó csepp volt a pohárban.Elhitette velem hogy van még esélye ennek a kapcsolatnak,de ezzel teljesen kinyírt.A gyűrűt amit még hónapokkal a szakításunk előtt vettem neki,hogy megkérem a kezét,beadtam az első zaciba,és a legelső méregdrága pulóvert megvettem a legelső boltban.Erre is kiakadt,hogy én hitegettem a lánykéréssel,és ezentúl hallani nem akar rólam.

Lassan kezdtem magam túltenni a dolgon,és sikerült egy nagyon szép lánnyal megismerkednem,járni kezdtünk,boldog voltam.Mivel kis egyetemre járunk,gyorsan elterjedt a híre ennek,és exem rögtön támadásba lendült.Írt egy smst,h még mindig szeret,és újrakezdhetnénk.Kiváncsi voltam,hogy ez az új lány miatt van-e,vagy tényleg akar valamit tőlem.Úgynézett ki hogy elölről mehet ismét minden,én erre dobtam a csajom és futottam vissza exemhez.Kiröhögött,h csak szivatta a fejemet és eszébe sem jutott,hogy összejöjjön velem.Na mondom szép,két szék között padló elég keményen.Azóta eltelt már egy év,játszottuk azt hogy utáljuk egymást,azt is hogy barátok vagyunk,én ilyenkor mindig kezdtem reménykedni,de azon kívül hogy kinyaltam a seggét,mindent megcsináltam amire megkért,más nem történt.Illetve az hogy az emberek előtt szénné alázást már mesterfokon űzte velem.De megérdemeltem mert hagytam magam.Mostanában megint az új főnökével jár és egy egy buliban összefutunk,és ha más csajokkal lát,akkor nekem jön és bunkózik.Letöröltem mindenhonnan,a számát is eltávolítottam a telefonomból,szóval sikeresen túlléptem rajta,néha hallok felőle a közös barátainktól,hogy osztja a fejemet,hogy nem hagyom békén,miközben annyira átnézek rajta,hogy annál jobban már nem is lehet.Zárómondatnak talán még annyit,hogy személyes bosszúként azóta majdnem az összes barátnőjét megdugtam...:)

ui:ha tetszett a történetem és felraknátok az oldalra,az emailcímemet légyszíves ne említsétek.
Köszi! Egyébként nagyon jó az oldal,alig várom a frissítéseket!További jó munkát!!!

Van az a Kiscsillag szám, hogy Ha én lennék a szerelmed, és van benne egy sor, hogy "Megszoknád a hús szagát / Megszoknád az ólmokat / Megszoknád az életem / Miként a sajátodat". Hát a levélírónak nem sikerült megszokni a hús szagát, ez van. Egyébként az intim zuhany bizonyára sokat segített volna, dehát milyen romantikus alkalomra lehet ilyent ajándékba adni kedvesünknek?

 

Sziasztok!

Régóta olvasom a blogot, de úgy látom, hogy hasonló történet nem volt eddig. Így megosztom veletek a Szomorú Szagú Lány történetét.

A hölgy egy nemzetközi cégnél volt alkalmazott valami front office jellegű állásban. Ennek megfelelően mindig puccosan volt öltözve, olyan ápoltnak tűnt, mosolygott, meg minden. Ezekre nagyon kattanok :-) Úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem vele. Tök aranyos volt, fantáziadús beszélgetőpartner és szemmel láthatóan bejöttünk egymásnak.

Nosza, kapcsolat gyorsított eljárással: pár ártatlanabb program után moziba mentünk egy elég romantikus filmre, az egyik kucsjelenetnél mi is egymásra találtunk. Innentől kezdve mézeshetek szép, biztos fejlődéssel. Pár hét után eljutottunk odáig amikor (az idő is melegedett, de nem ezért) elkezdtek lekerülni rólunk a ruhadarabok.

Elindulok lefelé, hát valami szúrós szag csapja meg az orromat. Orr tolat felfelé, szag csökken. Újra lefelé, erősödik. Maximuma valahol köldök alatt :-(

Többször próbáltam, a hatás mindig ugyanaz volt. Fürdés után is. Sajnáltam nagyon, de ez nekem így nem jött be. Nagyon érzékeny orrom van. Valami indokkal (már nem emlékszem pontosan) megváltam tőle. Lúzer vagyok? Poontos kellett volna?

A Golgota Egyház után egy újabb vallási csoportosulás került vérző szívünk elé. Mai témánk az Agapé Gyülekezet. A fiú egy szektás lánnyal ismerkedett meg, és hiába volt jó minden, ha néha bekattant.

Sziasztok!

az elmúlt hónapok turbulens történetét osztom meg veletek. Ha szektás lány kerül a közeletekbe, azonnal dobjátok! Az ilyen kapcsolatokból csak megaláztatás és fájdalom születhet!

Néhány hónapja jelent meg egy lány az életemben. Első pillantásra szimpatikusak lettünk egymásnak, tulajdonképpen szerelem volt villámütésre. Mindezek ellenére nehezen indult a kapcsolat. Számára azért, mert én egy hitetlen voltam ( = szektán kívüli), nekem meg azért, mert elég hamar kiderült, hogy fanatikus. Mindezek ellenére győzött a szerelem. Mindent elsöprő, lángoló érzelmek, egyre gyakrabb találkozások, egyre szorosabbra fűződő kapcsolat. Amúgy a szektán kívül teljes volt a harmónia. Azonos értékrend, közös érdeklődési kör, szóval idillinek tűnt a kép. Még a házasság is felmerült.

Még szektákhoz is elmentem vele. Rettenetes volt. Üvöltöző prédikátorok, a földön csúszó-mászó és görcsökben rángatózó hívek. Többször is elkísértem, de nem lett jobb. Pedig megpróbáltam. Én még ezt is el tudtam volna fogadni, de ő másképp gondolta.

Előbb az apróbb kis szekálások jöttek. Nem tehettem ezt, vagy azt. Rossz (nem szektás) zenét hallgattam. Moziba jártam. Aztán a kínzások. Nem foghatom meg a kezét, vagy egy ideig nem ölelhetem meg. Előre bejelentette mindíg, hogy beszélnünk kell és rossz dolgokat fogok hallani. Ilyenkor tudtam, hogy újabb megvonások jönnek. Válogatott kínzásokkal gyötört. Megalázott. Lenézett, mint mindenkit.

A legszebb az volt, amikor közölte, hogy már nem szerelmes. De ha belépek a szektába, akkor ismét az lesz. Ez volt az a pont, amikor meg kellett állapítanom a tökéletes agyhalált.

Most persze mindenki azt kérdezi, hogy miért maradtam mellette. Ezek a fanatikus agyviharok tartottak amíg tartottak, azon kívül meg egy végtelenül szeretetreméltó, kedves lány volt. Csodálatos volt vele, sokfelé jártunk, nagyon szeretett.

A végét borítékolni tudtam, de mégis reménykedtem. Az Agapé szeretetet jelent, azt hittem, hogy ez fontos neki. De a szekta mindennél fontosabbnak bizonyult. Napokig zokogott. Amikor kilökött, akkor is zokogott.

Csak inteni tudok mindenkit, hogy ne kezdjen semmilyen szektással. Azóta megismertem több embernek a történetét, akik hasonló cipőben jártak, mint én. Ezek az emberek mindenkin átgázolnak, nem érdekli őket semmi, csak amivel fanatizálják őket. Gyakran a szektájuk küldi ki őket, hogy flörtöljenek, ezzel is térítsenek. Vigyázzatok!

Ez hát az én történetem.

Eleve nincs az a nő, akiért érdemes ennyit vezetni havonta. A távkapcsolatot az értékellek mint embert szerkesztősége egyébként sem támogatja, könnyű "beleszaladni a bohóc utcába" - ez az egyik kedvenc fordulatom ebben a levélben. A bohócos motívum és a felvezetés ellenére sem vicces történet következik.

Mulatságos történet az enyém,de valahogy én magam nem tudok nevetni rajta...
Tavaly nyáron megismerkedtem 1 lánnyal a neten,másnap tali.Minden jól alakult,összejöttünk.

Olyanok voltunk mint 1 film főszereplői,minden nagyon jó volt.Szép lassan kezdte beadagolni a dolgait,miszerint Angliába dolgozott,és volt ott barátja amit még nem zárt le teljesen...Gondoltam sebaj,ő ott van,mi meg itt.December elején közölte velem hogy hazajött a barátja,de már szakítottak és nem jelent neki semmit sem. Mivel a szülei is ott dolgoznak,ezért kiment karácsonyozni oda,és úgy volt hogy január 3.-án jön vissza.Mint kiderült a volt barát még barát,és nem itthon van hanem kint.Na ezen nem kicsit buktam ki...

Január végén hazajött hozzám,nagyon megbánt mindent szöveggel...Itthon volt majdnem 2 hétig mire rájött hogy az volt a hiba hogy hazajött hozzám.Normális hangvételű szakítás,és mindenki ment a maga útján tovább.Idén szeptemberben újra egymásra akadtunk a neten keresztül,megint kezdett kialakulni a románc.Mivel fuvarozó vállalkozásom van,könnyen kivitelezhető volt hogy meglátogatom Angliába.Megszerveztem mindent,nagyon vártuk már a találkozást.Kamionnal 34 óra !!! alatt kiértem hozzá,minden rendben volt látszólag. Egy nap után rájött hogy ez neki nem működik...Hazajöttem lógó orral,de közben folyamatosan keresett telefonon.Adtunk még 1 esélyt a másiknak,1 hónap után újra útnak indultam hozzá.Közben ő már a közös vállalkozásunkat tervezte,mert haza szeretett volna jönni.Szóval megint beszaladtam a bohóc utcába,de ez még az elmondottakhoz képest is durva volt...Megérkeztem hozzá,természetesen azonnal ágyjelenet lett belőle,majd hosszú beszélgetés után némi alvás.Reggel 9-kor elment azzal a szöveggel hogy mosni kell,1.5-2 óra múlva jön vissza.Délben már kezdtem morcos lenni,küldtem 1 sms-t,amiben kérdeztem hogy minden rendben van-e. Válasz semmi.Hívtam többször-válasz semmi.Eljött az este,nagy nehezen elaludtam,de nagyon bántott a dolog.Másnap délben megjelent,és azt mondta :bocsi,átaludtam az egész napot,ezért nem mentem ki hozzád...

Elmentünk sétálni,majd vissza a kocsihoz.Újabb szeretkezés végén közölte:már kaptál puncit,most lelépek 2 órára,sietek vissza.Na azóta is jön...

Telefonon hívott,annyit mondott nekem, hogy túl jó vagyok neki.Tökéletes a sex,figyelmes,romantikus vagyok.Számomra ez kicsit felfoghatatlan.Ha így érez valaki,akkor miért nem mer igazán komoly kapcsolatot kezdeni???Ja,nekem ő a nagy "Ő" az életemben...

Tudom hogy 1 igazi barom vok,de ennyire szeretem őt.

Újabb szomorú eset bizonyítandó, hogy házinyúlra baszki tényleg nem lövünk! Ha meg igen, akkor semmiképpen nem dicsekszünk el azzal, hogy micsoda lepedőakrobaták vagyunk. Egyébként ha megvan a baj, akkor mi a helyes eljárás? Próbáljuk vigasztalni "meg minden" vagy mint Rachel, mondjuk meg, hogy "it is a big deal!"?

Nekem is egy kolléganős történetem van. Mindketten újak voltunk a cégnél hát mit tesz ilyenkor az ember keresi a hasonszőrűek társaságát. Rengeteget beszélgettünk és többször is leszögeztük hogy házinyúlra ugye meg kollégára nem lövöldöz éppeszű ember. Hátha még mindakettő jelen van, neki is meg nekem is van állandó kapcsolatunk szóval…..pssszzt! :-) A végén az lett a nagy barátkozásból hogy kezdett lassan kialakunli a románc: vette a poénokat hülyére röhögtük magunkat, értékelte a bókokat stb. Eljött az igazság pillanata: egyik héten huzamosabb ideig nem volt otthon a lakótársam hát viccesen megjegyeztem a hölgynek hogy mi lenne ha arra az időre hozzám költözne? Erre Ő nagyon komolyan visszakérdezett hogy ez jó ötlet? Mondom hogyne lenne az. Rendben el is jött a neves este nagyon rendben volt köztünk minden de nem volt szex mert azt mondta hogy nem biztos abban hogy Ő akarja-e ezt az egészet igazán. Rendben is volt a dolog nem próbálkoztam többet persze azért a sok smárolástól meg egyebektől kicsit nehezen aludtam el mellette de mindegy.

Másnaptól:

Öröm boldogság alig vártuk hogy újra együtt lehessünk és lehessen alkalom arra hogy újra együtt alhassunk vagy bármi mást amit egy ágyban művelnek az emberek. Ez volt eddigi életem talán egyik legszebb kéthete ez a boldog várakozás...komolyan.

Nagy nehezen került újra alkalom arra hogy ismét együtt lehessünk kettesben kényelmes körülmények között ezúttal nála. Meg is érkeztem iszogattunk kicsit beszélgettünk és valahogy végig nagyon ideges voltam mintha kicsit féltem volna attól hogy talán nem leszek elég jó az ágyban neki meg ilyenek. (Hozzá kell tennem hogy elég sokmindent mesélt a szexuális élményeiről, és ha már a fele igaz akkor is le vagyok maradva pedig énse vagyok már nyeretlen kétéves.)

Eljutottunk az ágyig el is kezdtük a mókát ment is rendesen és egyszer csak érzem hogy nem úgy áll a zászló ahogy annak kellene állnia. Ezen totál be pánikoltam és itt nagyjából vége is lett a dolognak, pedig jól indult és mindenki élvezte. Talán az idegesség vagy a pia, vagy kezdek öregedni hmm. Fene se tudja.

Lényeg hogy nagyon jól viselte akkor és próbált vigasztalni meg minden. Több-kevesebb sikerrel. Azt hittem hogy Ok! ez rendben is van majd legközelebb. Eljött a reggel, kialudtam magam meg minden, na mondom ez a mi pillanatunk: széttépem alatta a lepedőt. Azonban le lett hütve a lelkesedésem mert mondta hogy siessünk el ne késsünk a melóbol. Rendben van mondom siessünk, gondoltam hogy át kell gondolnia az estét és egyebek. Azon a héten nem is nagyon beszélgettünk valahogy nem akaródzott szembesülni a szomorú valósággal. Engem nagyon bántott a dolog mert őszintén kicsit talán bele is zúgtam.

A következő héten vissza tértünk a témára és nagyon biztatóan viselkedett majd kiugrottam a bőrömből. Eljött a következő lehetőség arra hogy együtlegyünk és nemet mondott valami tréningre hivatkozva. Eljött az azutáni lehetőség és az azutáni és az azutáni és mindre nemet mondott valami hülyeségre hivatkozva. Nem bírtam tovább, direkte rákérdeztem és lényegében meg se indokolta hogy mi a baja egyszerűen lebunkózott és azóte sem beszélünk. Pedig én megpróbáltam a kedvében járni még egy ideig de rájöttem hogy nagyon nincs értékelve a fáradozásom. A pohár viszont ott telt be amikor a többi kolléganőt is kezdte ellenem fordítani. Kezdek egyre rosszab szájízzel bejárni dolgozni...