ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

2007.07.30. 14:06 |

Az összeköltözés nagy próba egy kapcsolatban, ekkor derül ki, hogy milyen is a kedves valójában. Hogy egy undorító hasonlattal éljek, ekkor válik el a szar a májtól.

Kirsten Dunst nagy kedvencünk, nemcsak mert szép és okos, hanem mert nagyszerű színésznő is, imádtuk a Marie Antoinette-ben hatalmas parókájával amelyen az énekesmadaraktól a kishajókig díszítésként minden megtalálható volt.

Kirsten sok hollywoodi szívtipróval alkotott már egy párt, köztük Jake Gyllenhallal is, ám nemrég átnyargalt a rocksztárokra, és a Razorlight énekesével, Johnny Borrellel kezdett randizni, sőt össze is költöztek. Na ez volt a hiba, vagy ki, hogy látja lehet, ez volt a jó lépés, mert így kiderült, mennyire nem illenek össze Johnnyval. Ugyanis Kirsten rendmániás, Johnny meg finoman szólva nem az, mi mást is várnánk egy rocksztáról? Ugyhogy, Kirsten kénytelen volt kiadni szerelme útját.

Tanulság: ne járjunk rocksztárral, vagy ne költözzünk össze vele, vagy tegyünk le arról, hogy szerelmünk átnevelhető és fogadjuk el olyannak amilyen.

(PS: augusztus 12-én a Sziget Nagyszínpadán próbálhatjuk meg elcsábítani a rendetlen rocksztárt. Kirsten look-a-like-ok előnyben!)

A távkapcsolatban mi egyáltalán nem hiszünk, hiszen mihez lehet kezdeni többszáz kilométeres távolságból? Semmihez. Az msn, gtalk, e-mail és skype-kapcsolatoknak nincs értelme - deklaráljuk egy pápai bullában most. Jegyezzétek fel!

sziasztok,
 
egy barátnőmmel esett meg. a jól ismert elköteleződés-fóbia legszebb gyöngyszeme.
 
külföldi pasi, távkapcsolat. lángoló szerelem, a fapadosoknak hála havi 1-2 hétvége megadatik. kölcsönös megértés, minden szinten, kifejezetten "ő az igazi" feeling. aztán a pasi valahogy kezd ritkábban telefonálni, emailezni. majd egyszercsak: ne haragudj, de ez nekem így túl szoros.
 
:-)))))))
 
sztem ez csúcs szöveg.

A rasztafiú megszívta, és mi hangosan nevetünk. Tanuljuk meg, személyiségünket akkor sem szabad feladni, ha kurva nagy csimbókokból áll a hajunk, rágcsálók élőhelye és hiszünk Bob Marley feltámadásában.

 

Egyszer régen volt egy fiú, aki szeretett volna velem járni. Nekem a legkevésbé sem volt ehhez kedvem, de éppen abban a korszakomban voltam, mikor az ember lánya oroszlánkörmeit próbálgatja a pasikon, tehát nem fojtottam el azonnal és egyértelműen a dolgot. De mem is történt semmi, csak baráti találkozókon beszélgettünk a félhomályos sarokban. Aztán következő alkalommal nekem szegezte a kérdést, hogy mi lenne, ha járnánk.

Biztos várható volt, de én naív voltam és gyakorlatlan, így hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Csak az jutott eszembe, hogy azt mondjam, ne haragudj, nem tetszik a raszta hajad. Mivel korábban elmondta, hogy két éve növeszti, etetgeti, meg amit egy ilyen hajjal szoktak, és nagyon büszke rá, azt gondoltam a haja csak fontosabb mint én.

A következő bulira rövidre nyírt hajjal jött. És akkor meg kellett neki mondanom, hogy így se kell... Nem kívánom senkinek, azóta is kísért a dolog, pedig eltelt majdnem 20 év.

 


Ezen a blogon is szép számmal kikeltek már a telefonon való szakítás ellen, mondván ennél bunkóbb dolgot nehezen lehet elképzelni. Telefonban odavetni, hogy "nem kellesz már" annak az embernek, aki nem is olyan rég még a mindent jelentette, vagy legalábbis igencsak közel állt hozzánk, még ha csak testileg is, akkor is szemétség. Az sms-szakításról már ne is beszéljünk, sokak szerint annál alább nincsen.

Nos, a dolog talán akkor megbocsátható, ha éppen messze van tőlünk a másik, a szakítás pedig nem várhat. A sztárok, mint tudjuk elfoglalt életük, a rengeteg utazás, forgatás miatt még nehezebb helyzetben vannak: nem könnyű megtartani a kedvest, de olykor szakítani még nehezebb, hisz földrészek választhatnak el egymástól.

Jessica Alba is arra kényszerült a minap, hogy telefonon tudassa barátjával Cash Warrenel, hogy "nem szereti többé". A dolog szépséghibája talán csak annyi, hogy Jessica egy két és fél éves románcnak vetett így véget. Talán mégis megérte volna repülőre ülni. A telefonbeszélgetés után Jessica embereket küldött Los Angeles-i otthonukba, hogy segítsenek Cash-nek összeszedni a holmiját.

Cash-t a szakítás híre "derült égből a villámcsapásként" érte, és azt is megszellőztette, hogy talán másik pasi lehet a dologban. Jessica még nem kommentálta a hírt.

Azt már régóta tudjuk, hogy az ágy és a hideg víz utáni egyik legjobb találmány a youtube, de most valami egészen fantasztikusra bukkantunk a sok-sok szemetet is tartalmazó, ámde népszerű videómegosztón. A "How to break up with your girlfriend in 64 easy steps" egy Lev Yilmaz nevű csávó remekműve, aki "Tales of Mere Existence" címmel rajzolgat mindenféle bájos butaságokat, katt ide az összes videóért (jó, vannak képregények is, azok is kurva jók). Az értékellek mint embert szerkesztősége egy emberként rendült meg a videó megtekintése után, úgyhogy a szavak helyett nyomjuk meg a play gombot.

 

Ezennel új rovatot indítunk útjára, mától a sztárvilág édes-bús történeteit, rétestésztaként húzódó  kapcsolati drámáit és érdekes, tanulságos szakításait fogjuk elemezni. Ígérjük, nem foglalkozunk mindenféle csip-csup botránnyal, hanem csakis a velőtrázóan döbbenetes szakításokkal, mindannyiunk okulására.

Elsőnek álljon itt a sokak által a világ legszebb nőjének tartott Kate Moss és málészájú drogos barátja Pete Doherty újabb szakítása. Sokadszorra mentek szét, de azt mondják most már tényleg vége. Mi ebben nem vagyunk annyira biztosak, hiszen mi is ismerjük azt a még számunkra is érthetelen vonzódást, ami miatt annak ellenére is bennemaradunk szörnyű se veled se nélküled kapcsolatunkban, hogy tudjuk, csak rosszat tesz nekünk. Pete még a kábítószerek poklába is magával rántotta szegény Kate-et.

Ám Kate mégis kiállt magáért, borított és új életet kezd, vegyünk példát róla! A minap a következőket nyilatkozta volt szerelméről:
"Pete undorító. Úgy néz ki mint egy meztelen csiga és úgy is viselkedik, csak piszkot hagy maga után." 

Bízunk benne, hogy a dolog így is marad.

Ezt a titokzatos levelet kaptuk el szakít nevű olvasónktól.  Régóta gondolkozunk azon, hogy itt a szex miatt, az alvás miatt szakadt-e meg a kapcsolat, vagy mi történt? Azon se csodálkoznánk, ha ezzel a rébusszal egy al-kaida sejtet mozgósítanánk. Mindegy, mert megéri.

lehet akként is, hogy igazából el sem kezdődött:

ő: - nagyon álmos vagyok. és most mindjárt el is alszom.
én: - jó. akkor gyorsabban csinálom.

azóta sem/nem járunk.

Zsolt sem érti, mi sem értjük, mi volt a gond a történetben. Ha minden igaz, szerette volna meglepni a szerelmét, de a lány az örömkönnyek helyett jól behisztizett. Sajnos ez sokszor megesik nemtársaimmal, ilyenkor vagy túlléptek ezen, vagy mint Zsolt tette, jól kirúgtok minket a picsába.

Ez egy valós történet, amiből talán mindenki tanulhat egy picit.

13 óra munka után átugrottam a barátnőmhöz akivel lassan 1 hónapja voltunk együtt. Hajnalban jöttem el, 5 kor keltem és újabb 13 óra munka várt rám, ezután este átutaztam a fél várost hogy megszerezzek neki valamit amiért már nagyon rágta a fülem. Estére kellemes programot szerveztem, szauna, fürdés, lazulás csak ketten.
Mikor átértem hozzá és átadtam az ajándékot, nagyon örült.
De 5 perc múlva már tombolt és én lebénulva bámultam ahogyan egy felnőtt földhözveri magát hiszti közben és letépkedi magáról a ruhát, csak azért mert nem tetszik neki a fürdőruhája. (mivel egész nap otthon volt és előre tudott a tervről megértem hogy nem tudott beszerezni újat)

Úgy gondoltam hagyom üllepedni az élményt, mert nem tudnék kultúrált formában hozzászólni, de ő addig piszkált hogy mindjak már valamit hogy mondtam.

"- Mit akarsz hallani?
Hogy nem viselkedtél emberhez méltóan?
Azt hogy nagyon megleptél és csalódtam benned?
Azt hogy nekem erre nincs szükségem?
- Jó akkor beszéljük meg!
- Épp most beszéltük meg."

Részemről a tanulság enyi: Rövid időre bárki lehet normális.És ha valaki nagyon nyeregben érzi magát, az már nem becsüli meg annyira amit kap a másiktól elkezdi bontogatni a szárnyait, és nézegeti medig mehet el, hogy hol van a határ.

Aki viszont vissza akar élni a kedvességgel, az nem érdemli meg. Nemhogy a kedvességet, de talán az ismeretséget sem.

A hosszú kapcsolatok befejezésénél csak egyetlen dolog fájdalmasabb: a soha el nem kezdődött dolgok lezárása. Chiccának is fáj, nekünk is fáj, tépjük fel együtt sebeinket, a legnagyobb szemétség, amikor még csak esélyt sem kapunk, rögtön a rajtnál elbuktatnak minket.

Nem igazi szakítós történet, de attól még fájt: volt egy fiú, akivel sokáig nagyon közel álltunk egymáshoz, de a vonzalom ellenére csak nem akart átmenni új dimenzióba a kapcsolatunk. Egy puhatolózásom a következő eredménnyel zárult:

Én: Szerinted milyen viszonyban leszünk egy év múlva?

Ő: Hát gondolom, majd becsajozom, és emiatt irgumburgum lesz.

Azon nyomban irgumburgum lett :)

Üdv, ex-d.

(és remélem, nem fog kihalni a blog, szerintem szuper :))

(a dicséretet köszönjük, küldjetek sok-sok szakítós sztorit és nem fogunk meghalni)

A szakítás traumájának feldolgozásával nagyon sokan szenvedünk, de a Szakításblogra mi sem voltunk felkészülve. Egy csávó a szakítás pillanatától vezeti gondolatait exéről. Minden bejegyzést tessék elolvasni itt>>

A lusta klikkelőknek bemásolok egy random bejegyzést:

Bájolognak. Egymás fülébe sugdolóznak és nevetgélnek. Idegesít.

Néha nem is látom őket a tömegtől, meg azt sem szeretném ha észrevennének.

Hamar egy kém film közepébe képzelem maga. feladat van. Észrevétlenül ki kell kémlelni, mit is csinálnak.

Rendelek egy spitz + bomba kört. Borzasztó ize van, de erős.

Aztán újra és újra rendelek.

Az agyamat már lila köd borítja. Látom a testbeszédet. A b.nőmé vonaglik, látom, hogy kívánja. Sugdolóznak vagy apró puszikat is adnak egymásnak nem látom.

Próbálok helyeszkedni. Várok egy egyértelmű jelre. Ne hogy már hülyét csináljak magamból egy vaklármával.

Várom, hogy megtörténjen a csók. Az bizonyíték lenne. Várom, akarom! Nem tudok már másra gondolni. Már nincsenek is ott az emberek, csak ők meg én.

A szívem úgy ver, mint még soha. Érzem az adrenalint. Már régen feküdnöm kellene ennyi alkoholtól.

Megtörténik. Elcsattan a csók és egy segg markolás. Ki markolt, hát persze, hogy a b.nőm.

Vége, elszakad a húr. Odamegyek. Adok egy puszit az arcára, de szinte tudomást sem vesz rólam. Ránézek lacira, de nem is látom az arcát. Megfogom és arrébb lököm. Visszaáll, így elindulunk kifele.

Utközben még elmarok egy borosüveget egy asztalról. Kint artikulátlanul üvöltök vele. Zavar, hogy részeg vagyok és nem bírom kifejezni magam. Ő nyugodtnak néz ki. Nem történt semmi ezt ismételgeti.

Én meg üvöltöm: NEM CSÓKOLTAD MEG??? NEM FOGTA MEG A SEGGED?

Jól érvel, azt mondja, az ő seggét fogták meg.

Meg kellene ütnöm, de nem megy. Nem. pedig nem félek én tőle, lehet bárki, bármilyen kapcsolattal, amit igyekszik is bedobni.

Tehetetlennek érzem magam. Csalódottan otthagyom, visszamegyek a kabátomért. Utaközben összefutok b.nőmmel.

Nem tudom miről beszélgettünk, de úgy rémlik nem fogta fel a helyzet komolyságát, olyan is rémlik, mintha mosolygott volna.

Kiveszem a ruhatárból a kabátom. Elindulunk hazafelé. Én továbbra is üvöltök, ki vagyok akadva. Csak halvány foszlányokra emlékszem. Pl:
"nem kell félned, sosem bántottalak, most sem foglak" "mekkora hülye vagyok" "ne izgulj a kontaklencsét megkapod"

Kezdi érezni, hogy nagyon elfajultak a dolgok. Az arcába üvöltöm, hogy végeztem vele, ennyi volt. Átölel, nem ereszt, sír. Nem akar elengedni, de semmi nem képes áttörni a dühömből épült falat. Otthagyom.

Innom kell. bemegyek egy 0-24 be. Sört veszek és kiöntöma szívem a boltosnak. Ki tudja miért. Ott már az fáj, hogy visszaélt a bizalmammal. Én hittem el, hogy csak barátok.

A boltos is kiakaszt, azzal jön, hogy nem a srác hibája. Igan valóban, lehet hogy kezet is kellene fognom vele. Fasz! Otthagyom.

Hazaindulok. Gyalog, hátha tisztulok. Már sokkal fáradtabb vagyok, mint dühös. Csörög a telefonom, ő az. Valamint mond, Körúton van? Mit keres ott? Mondom menjen haza, majd Vasárnap beszélünk.

De miért van a  körúton? Lacit keresi? Ezen kattogok, míg hazaérek. Beájulok az ágyba.


Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása