Most kamu-e a sztori vagy sem? A szakítóblogon nem lehet elég nagyot álmodni, a legképtelenebb dolgok is megtörténnek emberrekkel. Meg hát: "Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot." És minden apához egyszerre tartozik egy Harmonia Caelestis és egy Javított kiadás.
Sziasztok! Egy ideje már a blog rajongója vagyok, olvastam itt már mindent, de sajnos vagy nem sajnos én is tudok újat mondani, írni. A pikáns kis történetem röviden:
Én 20éves egyetemista voltam a csaj szintén, egymás mellett ültünk (az egyetemi) előadásokon. Én kiszúrtam, ő kiszúrt, a csaj szőke, szép arcú, brutálisan dögös nőszemély. Eldöntöttem akarom, kell nekem mindenáron.(!) Baromira nem vagyok/voltam egy Don Juan de ez a csaj kiváltott belőlem valamit, amin felbuzdulva felhívtam magunkhoz (apámmal éltem együtt) közös „tanulásra”. Látszott rajtam, h a tanulás csak egy ötlettelen gyenge álca volt arra, hogy bepróbálkozzak nála:) és igeeeen(!) sínen voltam vette a jelzést, leleplezett de nem zavarta a helyzet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen fog menni a dolog, de pozitív csalódásként ért, amikor rám nézett, megcsókolt és ennyit mondott: „van nálad gumi?” Mondanom sem kell, volt nálam tök véletlenül (kb. 10doboz is). Megtörtént, aminek meg kellett történnie, hát nem éreztem szarul magam. Eksön után, csaj ki szobából, fürdőbe be, közbe apám haza jött(!) Egyből levágta a szitut, egyébként is jófej az öreg jelezte nekem, hogy ő nem is zavarna 1-2óra múlva, visszajön közbe (V betűt formált az ujjaival). Apám fordulna ki a bejáratin, amikor nyílik a fürdőszoba ajtó, és az én bombázom egy, száll törölközővel, libben ki onnan vizes hajjal 10/10 a csaj. Apám zavartan odaköszön, mire Anett kicsit megrémülve visszaköszön. Apám elment, Anett apámról áradozik, h milyen jóképű blabla….
Anettel a kapcsoltatunk pusztán a szexre összpontosult, én hiába akartam többet, de hamar levágtam, h ennyi a maximum, amit kaphatok, de megmondom őszintén baromira, élveztem a helyzetet még így is. Sokan csak álmodtak volna erről a csajról, nekem meg csak egy szavamba került, és jött egy jó kis párnacsatára. Anett egyre többet volt nálunk, igazából jó barátok lettünk (legalábbis szerinte:) ) csak mi sörözés helyett a szexuális étvágyunkat elégítettük ki. Apámmal is értelemszerűen egyre többet találkozott, beszélgetett, apám meg az a laza Apa benyomását keltette, akkor 45éves volt, értett a fiatalok nyelvén. Anettel ez az egész 4,5 hónapig ment. Nem volt párkapcsolat, de azért kötődtünk egymáshoz valamilyen szinten, kedveltük egymást, sőt ki merem mondani szerettük egymást, de ez nem szerelem volt. És eljött a vég..
Egyik együttlétünk során Anett kicsit vadabb volt a megszokottnál, (rohadtul nem zavart:) ) ezt talán mondanom sem kell. Meg merem kockáztatni ez volt a legjobb teljesítmény mindkettőnk részéről Az aktus:) után Anett odafordult hozzám és azt mondta: „azt hiszem, beleszerettem az apádba” Mondom magamba ez mekkora nem csak gyönyörű ez a csaj, még humorérzéke is van, megfogtam az istenlábát. Felnevettem, mintha az év poénját hallottam volna. Aztán hamar lefehéredtem, mert Anett, nem igazán nevetett, sőt nem is mosolygott. Aztán elhadarta az egész történetet, hogy mikor először meglátta apámat ő már akkor tudta (!)
Hamar összeállt nekem a kép, csak azért volt velem, csak azért történtek mindig nálunk a dolgok, mert reménykedett a (kis hülye), hogy apám közelébe kerülhet. Lehet h szex, közbe is apámra gondolt brrrrrrr . Mondanom sem kell hamar leépítettem a csajt, hiába próbálta kimagyarázni a dolgot, az egyetemen is levegőnek néztem. Otthon pedig semmit se mondtam el a történtekből, mert APÁM BEÁJULNA….
Lehet, hogy sokan azt mondják majd, h kamu, de sajnos nem az. (bár az lenne). Melóból írtam, szóval nézzétek el, ha kicsit összecsaptam, de remélem a lényeg átjön:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gonoszkiralylany 2008.01.19. 09:59:20
nemtudom 2008.01.19. 10:05:40
nemtudom 2008.01.19. 10:25:12
madz 2008.01.19. 10:39:32
Dr House 2008.01.19. 10:39:39
Simán előfordulhat az ilyen, fiatal csaj beleszeret egy 45éves csávóba.
Ez a történet nagyon üt...
venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.01.19. 10:49:15
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 10:49:46
Ja, és mikor jön a kötelező MNK, fiúk? :)
nemtudom 2008.01.19. 10:52:55
tényleg elgondolkodtató, hogy mit gondolthatott a csaj...
mindig arra várt a fürdőben, hogy apu véletlenül rányit? vagy egyszer a srácnak el kell mennie valahova? lehet próbálta úgy terelni a dolgokat, hogy családon belül kialakuljon egy kis szexuális szabadság?
érdekes lenne, ha ezt elmondaná
hoel 2008.01.19. 10:59:31
plüss_Teknős 2008.01.19. 10:59:48
Dr House 2008.01.19. 11:02:43
kacsa! 2008.01.19. 11:05:34
KKKKKK 2008.01.19. 11:07:35
nemtudom 2008.01.19. 11:07:48
Dr House 2008.01.19. 11:08:08
az lenne az igazi, hahahaha fiam bemutatom a mostohaanyádat:D:D:D:D
Ink · http://inkk.blog.hu/ 2008.01.19. 11:09:08
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 11:10:34
De azért az érdekelne, hogy apuka is megvolt-e a jánynak? Mert azt is el tudom képzelni, hogy nem csak akkor ment fel, amikor a srác volt otthon. És akkor az elég durva, hogy a papa a fia háta mögött tömi a tömnivalót.
De ez már csak az én agyszüleményem.
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 11:10:57
nemtudom 2008.01.19. 11:12:00
nemtudom 2008.01.19. 11:13:49
egy igazi pszichopata picsa megölte volna a srácot, aztán a temetés után feljárt volna apuhoz sírdogálni, aztán egyszercsak túlzásba vitte volna a vigasztalást.
ReWriter verziójától sem határolódok el
mxplanet 2008.01.19. 11:19:32
v_lad 2008.01.19. 11:21:35
Apámnak (most lesz 50) volt már 23 és 21,3 éves barátnője is a válás után. Utóbbi egy pár hónappal nálam is fiatalabb volt, mondtam is idösapámnak hogy azt azért már lehet nem kéne : D
Flea 2008.01.19. 11:23:38
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 11:25:59
És jól kijöttél a mostohaanyáddal :)
taphegyseg 2008.01.19. 11:26:25
renesis 2008.01.19. 11:27:32
nemtudom 2008.01.19. 11:30:04
az a baj, hogy ezt nem így fogom látni, ha én leszek negyvenes:(
renesis 2008.01.19. 11:33:02
Az meg fantasztikus mennyire beindulnak egy apára.
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 11:33:44
a pszicho verzió sem utolsó, télleg kispályás a csajszi. mondjuk rávehette volna egy jó kis hármasra is a srácot, akkor még vér se folyik. :)) és szerintem lesznek még itt ötletek :)
v_lad: tényleg, milyen volt a kapcsolatod a barátnőkkel? (esetemben nem volt az idősebb illetőnek még gyereke, úgyhogy nincs tapasztalatom mostohaanyáskodásban :))
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 11:36:22
köszikösziköszi, fiúk. sokkal jobban érzem már magam ezen az eleve elb.szott napon :))
taphegyseg 2008.01.19. 11:38:38
Nem csak a kortól függ, de renesisnek sok mindenben igaza van. Másra vágynak.
nemtudom 2008.01.19. 11:40:51
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 11:43:24
nemtudom 2008.01.19. 11:47:18
na ez a gáz. De a másik oldalról: 20-as csaj nem tudja férfiként tisztelni a 20-as srácot, ha a srác meg is próbálna férfi lenni a kapcsolatban, akkor előtörne a lányból a független picsa. De egy idősebb pasival ez természetes. Egy haver szokta mondogatni, hogy a szingliségben tespedő nők is azért tartanak macskát, mert a macskának megengedhetnek olyan dolgokat, amiket valójában nőként egy férfitól kellene "elviselniük", de az olyan "megalázó" lenne nekik.
nemtudom 2008.01.19. 11:48:37
Leeroy of SMV Design 2008.01.19. 11:59:31
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 11:59:55
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 12:02:29
., (törölt) 2008.01.19. 12:03:31
Ezt elkúrtad! Ha úgy is csak dugás volt, akkor nem mindegy? Ki tudja, kivel dugott még, ha ilyen könnyűvérü volt. Legalább családban maradt volna))
sourcerror 2008.01.19. 12:28:42
renesis 2008.01.19. 12:30:46
Ráadásul már most látszódik rajta milyen jóképű, sármos fickó lesz....apjára ütött :)
Dr F. 2008.01.19. 12:34:28
nemtudom 2008.01.19. 12:37:11
Világ Négere 2008.01.19. 12:46:24
Syolos 2008.01.19. 12:48:57
Tábornok 2008.01.19. 12:51:02
(én úgy értelmeztem, hogy mutter nem volt a képben)
Tevepata · http://popo.blog.hu 2008.01.19. 12:54:26
pipitánc 2008.01.19. 12:59:58
KKKKKK 2008.01.19. 13:09:16
Mindenben ilyen okos vagy? ;)
serialkiller01 2008.01.19. 13:13:24
-Jónapot, xy van?
-Nincs, de ha már itt vagy, gyere be egy kicsit...
:))
left-dick 2008.01.19. 13:17:56
A srác amúgy önző volt, apuka szülinapjára kölcsönadhatta volna a csajt, egy doboz viagra kíséretében... :P
v_lad 2008.01.19. 13:20:37
Nem igazán futotam össze idösapám korban korlátozott barátosnőivel.
A 23-éves hölgyike csapos volt e korcsmába, onnan ismerte az öreg, ő róla csak sokat mesélt meg hallottam a telefonbeszélgetéseket.
A 21,3 éveset meg szégyellte bemutatni : D Nem merte hazahozni mert Mamám is velünk lakik és hát kikapott volna : D
serialkiller01 2008.01.19. 13:24:22
v_lad 2008.01.19. 13:28:53
Egyébként elnézést kérek amiért nem tudok írni...
porthosz 2008.01.19. 13:34:51
Aztán mikor kiderült a dolog (a csaj véletlenül rájuk nyitott) akkor a csaj lett kidobva.
És a srác a mai napig jár a nővel (a barátnője anyjával)...
2008.01.19. 13:39:02
Paulybird 2008.01.19. 13:42:20
Paulybird 2008.01.19. 13:44:22
jó kis család lehetett.
ki is tagadták a hülye kislányt, hogy ne legyen útba, vagy azért megtartotta mostohlányának a srác?
v_lad 2008.01.19. 13:48:09
A hölgynek...izé lánynak szerintem avid szeretet és apa-figura hiánya volt. Egyébként nem tartott sokáig az eset, mert apám elkotyogta valami közös ismerősnek, a lány meg felháborodott hogy mit pletykálkodik.
kölcsönösen szégyellték egymást....
serialkiller01 2008.01.19. 13:48:16
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 13:52:26
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.01.19. 13:53:08
Igen, ez igaz ... egy negyvenes pasiban az a vonzó, hogy míg egy húszéves nem igazán tudja, hogy mit akar, neki van egy kialakult énképe és világképe. A nemvonzó viszont az, hogy (főleg ha hosszú ideje egyedül él) ez a világkép iszonyú merev, és mivel idősebb, ezért azt fogja képzelni, hogy ő az okosabb is, és nézeteltérés esetén valószínűleg nettó le fogja szarni, amit a húsz év körüli lányka mond. (Tapasztalatból beszélek :-/ )
Az ideális korkülönbség szerintem 5-10 év, a pasi javára. (A legeslegideálisabb pedig 8 év, mert a szerelmem pontosan ennyi évvel idősebb nálam :) )
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 13:55:33
Egyébként a csaj megszülhette volna apádnak az unokáját, aki a te öcséd let volna.
Retek · http://vakerda.blog.hu 2008.01.19. 13:57:13
kacsa! 2008.01.19. 14:01:11
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.01.19. 14:05:12
bodobács 2008.01.19. 14:21:23
nekem valahogy jobban esne az olvasás, na.
Mr. Spock 2008.01.19. 14:31:07
vesztes leszel mindig amíg meg nem halsz barátom.
azért együtt érzek veled szar lehetett.
menj az öregek otthonába, hátha találsz te is egy pótmamit.
:)
venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.01.19. 14:33:12
ps idén leszek 19 ^^
KKKKKK 2008.01.19. 14:48:39
Sergio 2008.01.19. 14:49:54
"Az ideális korkülönbség szerintem 5-10 év, a pasi javára. (A legeslegideálisabb pedig 8 év, mert a szerelmem pontosan ennyi évvel idősebb nálam :) )"
Apám 10-zel idősebb anyámnál, az elmúlt 22 év tapasztalata alapján ez már túl nagy különbség.. Max. 5 még talán belefér...
jadviga79 2008.01.19. 14:58:36
Semota,
Szerintem 4-5 ev az idealis, nekem a 8 ev nem jott be, vaskos kerdesekben az elmeny az volt, amit egy 40 evesrol irtal. Kezdes 18 ev, es tartott eveken at, az elmeny kesobb sem nagyon valtozott.
Valaki irta, hogy azt hitte, hogy a penz miatt keresik a fiatal lanyok az idosebbek ferfiak tarsasagat, majd rajott hogy nem igy van. Nagyon igaz, biztonsagkeresesbol.
venuswoman,
hasznald ki az idot, szorakozz, raersz kesobb ledekkolni egy erett pasi/fiu/ferfi mellett, aki biztonsagot ad. :)
kacsa! 2008.01.19. 15:05:39
forumuser 2008.01.19. 15:12:14
Óccsó szalonbőcsesség. Bocs.
Különben semmi gond nincs azzal, hogy a leányzónak egy negyvenes kellett, csak hát ez az elintézési mód... khm, szánalmas.
Paulybird 2008.01.19. 15:43:20
Paulybird 2008.01.19. 15:45:33
amúgy biztos jó, de én 40 évesen is inkább boldog házasságban élnék legszívesebben, minimum két szép gyerek, meg ami kell...
Dr House 2008.01.19. 15:50:05
Gecc 2008.01.19. 16:08:29
köszönni meg én fogok 2008.01.19. 16:31:11
A szöveg nem áll másból, mint egy kamasz képzelgéseinek kliséiből.
Szőke bombázó, aki egy pillanat alatt rágerjed a nem-donhuanra, és később se akar mást, csak szexet. Ja persze. És kocka feje volt és felfelé álltak a fülei.
pipitánc 2008.01.19. 16:43:04
BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.01.19. 16:52:20
Miért utálod a faterodat?
Helyében kitagadnálak.
De bunkó vagy.
doki 2008.01.19. 16:55:46
gege 2008.01.19. 17:02:01
Ó Istenem, add hogy fiú legyen... :))
kerikak 2008.01.19. 17:17:08
ennek a posztnak tényleg kamuszaga van és már megint egy "szerencsétlen pasi" akinek visszaéltek az érzelmeivel, annyira sajnálom..
0xFFFF 2008.01.19. 17:24:03
mrozek 2008.01.19. 17:28:36
Kopaszfarkú kis köcsögök, köcsöginák. Szerintetek ti mennyivel lesztek fiatalabbak negyven évesen? Egy negyvenéves nem öreg. Max a középkorának elején van. Tele van még erővel, már tudással és estenként ambícióval.
És igen volt veletek egyidős barátnőm, és ő akarta nem én, a szakítást meg én akartam, nem ő.
Ti mit tudtok felmutatni a fene nagy libidótokon kívül?
hoel 2008.01.19. 17:56:52
0xFFFF 2008.01.19. 17:58:29
Dr House 2008.01.19. 18:00:35
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 18:04:51
peca1000 2008.01.19. 18:12:01
Viszont a feleségem egy szintén hasonó korú faszival csalt meg (kollegájával egy 2 gyerekes családapával), pedig nem is voltam rossz az ágyban (sikításokból itélve:)
El is váltam tőle. Rá 2 évre még mindíg azzal a faszival találkozgatott, sőt annak családjával is ment nyaralni, és most is kirándulgatnak.
Akkor mit szóljak én? Azóta volt több csajom is, jelenleg is van.
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 18:20:12
Őszintén sajnálom.
Szerinted mit jelent az MNK?
gege 2008.01.19. 18:27:00
:)))
peca1000 2008.01.19. 18:28:09
KKKKKK 2008.01.19. 18:33:24
pistibacsi · http://henkajpan.blog.hu 2008.01.19. 18:46:46
babamama · http://babanevelde.blog.hu/ 2008.01.19. 18:52:08
Mr. Spock 2008.01.19. 19:11:33
egy szar blogon sok szar hozzászólás olvasása közben (az is csoda hogy tudsz olvasni, de lehet anyád olvasta fel neked) nehogy már komolyan vegyél egy szót is.
adok pénzt, vegyél gyógyszert (valami stresszoldót hogy megnyugodj).
na sör.
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.01.19. 19:21:12
ReWriter: csak mert olyan kötözködős vagyok: túros ;) :))
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.19. 19:26:46
Amire te gondolsz, azt valóban túros, de amire én gondolok az nem az. :)
Ezért nem úgy írtam
mxplanet 2008.01.19. 20:10:21
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.01.19. 20:40:49
firdarrig 2008.01.19. 20:42:48
"Részemről az egyetemet vonnám kétségbe, amilyen a helyesírásod."
El kell keserítselek. Mióta százas nagyságrendűek a létszámok, már hatalmas sikerélmény, ha egy esszében a mondatokban egyáltalán van állítmány... az ország egyik legnagyobb egyetemén (egy természettudományos szakon).
nemtudom · azallamenvagyok.blog.hu/ 2008.01.19. 11:47:18
eal 2008.01.19. 11:38:38
"ha a srác meg is próbálna férfi lenni a kapcsolatban, akkor előtörne a lányból a független picsa."
ha azt érted férfi alatt, hogy uralkodni próbál, akkor valóban :) és elárulom, hogy az idősebb pasik éppen azért jobbak, mert ők már rájöttek, hogy ez nem így működik.
"szingliségben tespedő nők is azért tartanak macskát, mert a macskának megengedhetnek olyan dolgokat, amiket valójában nőként egy férfitól kellene "elviselniük", de az olyan "megalázó" lenne nekik."
Ennek a nagy bölcsességnek semmi értelme, és ha elolvasnád, te is rájönnél.
Amúgy meg a macska egy végtelenül önző, kéjenc állat... a férfiakról eddig nem így gondoltam, legalábbis nem alapból. :)
0xFFFF 2008.01.19. 20:53:05
Nem gáz. Sőt ! Nagyon jó, ha a negyedik X után is egy friss huszonévest pörgethetsz ! Majd rájössz, majd akkor megérted, hogy miért tojik egy ilyen pár mindkét tagja rád és a hasonló véleményűekre=irigyekre. :)
tigrisliliom 2008.01.19. 21:19:29
És tényleg, vajon mit gondolt a picsa? hogy majd összehozod őt a saját apáddal? ehh, micsoda hülyék vannak...
Jayville · http://jayville.blog.hu/ 2008.01.19. 21:55:34
Milyen nők vannak a világon..ehhhhh.
kacsa! 2008.01.19. 23:45:48
Tudok olvasni képzeld bmeg.
Maci@Work · http://hungaricum.blog.hu 2008.01.20. 07:12:12
Nyami nyami :))
En nem latok problemat a 20 evvel fiatalabb csajban. Foleg ha nincs mellette 1 aktiv feleseged.
Sok ismerosom csinalja ezt, es nezzetek korbe a bulihelyeken. Hany 50es faszit latni 20as csajjal? garantalt oszinte szerelem, de ki a faszt erdekel, amig feszes huszasok copnak? :)
Amugy honnan veszitek, h apuci nem tolta a csajt??
Majd pont elmondana a kisfianak, h a baratnojet tomi.. (en tuti nem:) )
Reggie 2008.01.20. 07:17:26
sok az elvalt szulo, az ilyen csaj meg onkentes szocialis munkas gyakorlatilag. HIRDETNI MINDENUTT!! :)
kenguru30 2008.01.20. 10:55:50
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.01.20. 13:20:16
Persze azt én se komolyan állítom, h 8 év az ideális, azért is volt ott a smiley .. :) Az érettség szerintem nem életkorfüggő.
Én sok szempontból érettebben gondolkodom a koromnál, másrészt egészen más problémáim vannak, mint a huszonegynéhányévesek jó részének ennek nem kis részben az az oka, hogy évek óta önállóan élek, öneltartó vagyok, saját vállalkozásom van...
a barátom viszont nyitott, nonkonformista és laza ... és ami a legfontosabb, mindkettőnk lelkének van egy olyan szekciója, amelyik mindig 15 éves marad. Amellett, hogy a korkülönbség viszonylag nagy, egyenrangú partnerként kezel, minden döntést közösen hozunk meg.
A húszévkorkülis pasival a 20 éven kívül az is komoly gond volt, hogy egy Magyaroszágnál jóval konzervatívabb közgondolkodású országból származott, és egészen más elképzelése volt a nők szerepéről, mint ami Budapesten szokásos ... és ez mind gyakoribb összetűzésekhez vezetett a kifejezetten feminista Semotával...
Emellett az is zavart, hogy az érzelmeit szinte csak ajándékokkal volt képes kifejezn .. picit olyan érzésem volt, mintha meg akarna vásárolni, és ez lehet, hogy egy 19 éves naiv diáklánynál bejön, de nálam már nem annyira ... ha ruhát akarok venni, egyedül is el tudok menni :P
machmach 2008.01.20. 15:31:47
Morgan le Fay 2008.01.20. 16:33:54
firdarrig 2008.01.19. 20:42:48
"Amúgy meg a macska egy végtelenül önző, kéjenc állat... a férfiakról eddig nem így gondoltam, legalábbis nem alapból. :)"
A macskák legalább nem állítják magukról, hogy nem azok, a férfiakkal ellentétben:)
portások kedvence 2008.01.20. 19:06:21
Riszpekt!
laló 2008.01.21. 09:04:43
meglepő és tanulságos
kadaj01 2008.01.21. 09:29:41
Osvaldo Cavandoli 2008.01.21. 11:05:37
petya a barátságos :) 2008.01.21. 11:31:30