Nehéz kérdést szegezett a blogkomjúnitinek a levélíró, amit rögtön meg is válaszolt. A hosszú udvarlás ugyan mire jó, csak lelép közben a csaj, és még meg sem volt. Igaza van?

(via helloszabi)

Kedveseim!

Levelemben a monumentálisan túljátszott, „plátói" szerelem etalonját szeretném megosztani Veletek, mindannyiótok okulására:

2002-ben kerültem fel Budapestre, egy 2 éves főiskolai előkészítőre vettek fel. Túl voltam már ekkora néhány szerelemen és kapcsolaton, de rám jellemző módon a kettő sosem járt együtt: összejöttem lányokkal, együtt is voltunk heteket-hónapokat, de valahogy mindig kényes érzékkel tudtam belezúgni azokba, akiket nem kaphattam meg. Biztos megérne egy pszichológiai elemzést, miért volt (és van :-) mindig szükségem valami elérhetetlen „álomlány"-projektre, de ebbe most ne menjünk bele.

 

Szóval. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Megláttam L-t, és tisztára belehabarodtam. Minden hullámhosszomon csak az Ő kisugárzását fogtam.

Az iskola udvarán történt, szünetben. Mivel akkor még javíthatatlanul romantikus alkat voltam, hajlamos arra, hogy a szerelmet csak hiperlatívuszokban tudjam elképzelni, rögtön ott elkezdődött a túljátszás. Úgy éreztem, ezt a dolgot nem lehet csak úgy egy „helló"-val odalépve elkezdeni, ez valami sokkal fennköltebb, magasztosabb kell legyen, valami méltó az „Igazi és Tiszta Szerelem"-hez. Szinte azonnal elkezdtem, ahogy azt a szerelmesek tipikusan teszik, a magam ízlésére formálni a lányt, összerakni magamban egy személyt, külső vonásokból, öltözködés, gesztusok, metakommunikáció alapján, és közben ahol tudtam, érdeklődni utána. Mint kiderült, az egyik osztálytársával egy kollégiumi szobában laktunk, és sajnos minden egyes mondattal, amit hallottam Róla, megerősítést nyertem: igen, pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Ettől persze még jobban túljátszottam az egészet, és valami soha el nem jövő kivételes percre vártam, ami alkalmas és méltó lesz, hogy megszólítsam. Valójában csak gyávaság volt és félelem bennem, hogy elszúrom, és örökre le kell mondanom Róla. Így aztán 2 félév alatt semmi nem történt, jött a nyár, néhány futó kaland, de L-t semmi nem feledtethette, alig vártam, hogy szeptemberben visszajöhessek.

Amikor is Ő már nem járt abba az iskolába… Végül egy ordas hazugság során megszereztem a telefonszámát a tanulmányisoktól, és egy este aztán, félórai láncdohányzás és Depeche Mode hallgatás után felhívtam. Ahogy beleszólt, az elviselhetetlen rettegés, ami addig elborított, egy pillanat alatt szétoszlott: legalább fél órát beszélgettünk. A következő napokban is sokat hívtam, még randit is kértem, de végül nem találkoztunk, a kifogásra, vagy okra ennyi év után nem emlékszem, a lényeg, hogy hetek után sem alakult a dolog tovább, viszont anyám fiúgyermeknek szült a világra, és a libidó nagy úr: összejöttem egy másik lánnyal. A kapcsolat másfél évig tartott, meglepően nagy szerelem lett belőle, ami kitarott a Főiskola első félévéig, de amint vége lett, rögtön kiújult L. iránt érzett vágyakozásom, most már valami misztikus köddel felspékelve.

Itt ugranék pár évet, amik alatt L-lel változó intenzitással leveleztünk, Én néha felhívtam Őt, és közben megéltem pár futó kalandot, egy 10 hónapos kapcsolatot meg még pár egyéjszakást meg egy másfél éves kapcsolatot, aminek 2006 nyarán lett vége.

De L szelleme csak nem akart eltűnni, és szeptemberben, mi sem lehetne ennél szebb: megtaláltam wiw-en… Felvettem, küldtem neki valami vicces bejelentkező szöveget, és rögtön intenzív levelezésbe kezdtünk: nemrég szakított a barátjával (én a nőmmel), nagyon megviselte (engem is), stb, stb, nagy filozófiák, magvas igazságok, sziporkázó szellem levélben. És ismeretségek tucatjai alatt szerzett tapasztalataimmal - Vele ott folytattam, ahol 4 éve abbahagytam: túljátszottam. Nem akartam túl gyorsan közeledni, nem akartam elriasztani, minden úgy alakult, mintha egy filmben lennék, amit én rendeztem, és aminek szereplője is vagyok, imádtam azoknak a várakozással teli hónapoknak minden percét, és készültem a beteljesedésre…

Márciusban találkoztunk először, egy Kálvin téri eldugott kis étteremben. Ahogy leült hozzám és megszólalt, az elviselhetetlen rettegés, ami addig elborított, egy pillanat alatt szétoszlott: hajnalig együtt voltunk és beszélgettünk, körbecsavarogtuk a várost, és minden kocsmában megittunk egy Jägert.

Elképesztő volt, egy álmot kergettem évekig, amit közben úgy formáltam emberré, hogy az ihletőjét szinte nem is ismertem – amikor pedig ott állt előttem, hús-vér alakban is pont olyan volt, amilyennek megálmodtam. Egyébként a randi kölcsönös elégedettséggel zárult, következőt beszéltünk meg, hazakísérés (és az első hiba: ott helyben jó alaposan meg kellett volna csókolni, de Én csak szemérmes puszival búcsúztam), elalvás előtti sms Tőle, milyen jó volt Velem.

Nagyjából egy hónapig találkozgattunk, teljes egyetértés, kölcsönös érdeklődés és vonzalom – legalábbis szerintem.

Az Én hozzáállásom a következő volt: egy bizonyos számú nő "meghódítása" után a dolgok kezdenek átértékelődni. A szeptemberi szakításom után elkezdtem dolgozni éjszaka is, fotósként, két klubban. A szexuális életem minden addiginál változatosabb lett, és akkor finoman fogalmaztam…

Viszont senkivel nem voltam az L-lel közös első randinkat követő egy hónapban, és az egészre valami megtisztulási folyamatként tekintettem: igen, egy Nő, akire érdemes várni, egy kapcsolat, amit végre ki lehet élvezni elejétől a végéig. Örültem a kezdeti ismerkedésnek, a mentális pettingnek, úgy éreztem jó irányba halad ez az egész.

Több dolog is szólt a tempó lassúsága mellett (szerintem): Ő egy több éves kapcsolatot fejezett be, amin nyilván túl kellett lépnie, plusz a családi zűrjei otthon.

Én nem akartam sürgetni semmit, 27 évesen már (pozitív értelemben véve) kiéltként tekintettem magamra, és azt szerettem volna, ha mellettem nemcsak szórakozás közben érzi jól magát, de biztonságot is talál, nyugalmat, és a tudatot, hogy számíthat Rám.

Közben már jártam fenn Nála, találkoztam a testvéreivel, az Édesanyja meghívott a szülinapjára – életem legszebb hónapja volt.

És a vége:

Egy este felhívott, hogy ki van akadva (máskor is előfordult már, kicsit labilis volt, mint a nagyon intelligens, nagyon érzelmes emberek általában), és Velem akar lenni. Én már indultam melózni, mondtam jöjjön utánam, megiszunk valamit, stb.

Lejött, ott nem mondott semmit, de láthatóan örült, hogy Velem lehet, így nem érdekelt különösebben, egyébként meg biztos voltam benne, hogy a volt barátja jelentkezett be valami bunkó dumával, amitől kiakadt. (Elég csúf körülmények között váltak el, de ez nem tartozik ide…)

Szóval sikeresen lerészegedtünk és felmentünk a barátnőjéhez, akinél aludt, ha a városban volt. Ott további borozás, beszélgetés reggelig hármasban, majd amikor a barátnő elment a kislányával az óvodába - csókolózás a kanapén. Aztán a földön. Aztán a hálószobában. Végül nem történt ennél több, mert a barátnő közben visszatért, és Én (tessék megint a hülyeség) nem akartam, hogy az első szeretkezésünk így essen meg, részegen, egy idegen ágyában…

Végül együtt aludtunk a nappaliban, nekem délelőtt el kellett mennem dolgozni, de úgy volt, hogy este megnézünk egy előadást, majd eljön velem egy barátom búcsúbulijára, ott terveztem bemutatni a baráti társaságnak.

Az előadás után viszont kimentette magát, másnaposságra hivatkozva, amit – saját állapotomból kiindulva – elfogadtam.

Ezután eltűnt. Napokig nem vette fel a telefont, levelekre nem válaszolt, a szülinapján sem – így fogtam magam és kimentem hozzá. Előző este valami barátnős ünneplésen volt, én meg melózni, mindketten nyúzottak voltunk, de nem akartam elfogadni, hogy nem erről van szó, hanem arról az estéről.

Átadtam az ajándékát, elbúcsúztam. Hetekkel később sikerült kihúzni belőle levélben, hogy igen, arról van szó, hogy Ő nem is tudja, mit akart aznap éjjel, nem is tudja, mit jelentett neki az este, Ő teljesen összezavarodott, stb, stb, mindenki helyettesítse be ide a hasonló szituációkban hallott terelő dumákat.

Én végül abba is belementem, hogy továbbra sem sürgetem a dolgot, ha úgy érzi, elkapkodtunk valamit (!!!), folytassuk ott, ahol a bizonyos éjszaka előtt voltunk. Találkozót egyelőre nem beszéltünk meg, mert neki vizsgaidőszaka jött, és aztán az egész szépen csendben semmivé lett, és visszatért arra szintre, ahol évekig volt, most már kiegészülve az Én büszkeségemmel: eleget vártam Rá és tettem meg érte, ha akar valamit, keressen Ő.

Hát mondanom sem kell, annak a vizsgaidőszaknak már egy éve vége, de azóta sem láttuk egymást… :-)))

Hogy hol basztam el? Ott, hogy túljátszottam, ott, hogy addig vártam, míg nem lehetett már benne biztos, hogy mit is akarok Tőle, ott, hogy nem „csak" egy lányként tekintettem Rá, aki valójában volt, és leginkább ott, hogy azután is rávetítettem az álomképemet, amikor már azzal kellett volna foglalkoznom, ki is Ő, és mit akar valójában… Így aztán sok mindenben tévedhettem.

Aki végigolvasta, attól bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de jól esett kiírni magamból. Tanácsokat nem annyira várok, mint inkább véleményeket, mert így is ezer olyan apróság van, amit csak Mi ketten éltünk meg ebben az egészben, és amik ismeretének a hiányában alig hiszem, hogy teljes képet lehetne festeni az esetről.

Mindesetre Én azért adok egy személyes tapasztalatból eredő jótanácsot: mindenkit azonnal, az első adódó alkalommal le kell fektetni, mert ebben a mai világban azt hiszem már csak egy alapos kúrással lehet érzelmeket kiváltani az emberekből. Így a legrosszabb esetben is minimum egy orgazmussal leszünk gazdagabbak. Meg is próbálom betartani, de régimódi srác vagyok, így, ha tetszik valaki, még mindig beszélgetni szeretek vele ismerkedés gyanánt – és azokból még egy randi sem lesz később. Viszont akit meg csak a szexért fűtök meg, na, azokat nem lehet később levakarni.

Értitek Ti ezt? Azt hiszem el is megyek egy parafenoménhoz, és megkérdezem miért nem jöttünk össze L-lel, normális-e, hogy most azonnal örök hűséget fogadnék neki, ha kérné, és azt is tudni akarom, össze fogunk-e még jönni, mert különben halálomig nem hagy nyugodni a dolog… ;-)))

Ha kiderítek valamit, megírom!

Tsók