Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy ez annyira jó duma, hogy már fáj, vagy tényleg ennyire rossz. Mindenesetre használni fogom. 

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk

A story nagyon tömören és röviden, bár szerintem még ennyit sem ér meg, de ezt persze döntsétek el ti. Életem nagy szerelme a permanensen három hete tartó veszekedések után közölte velem, hogy hagyjam el a lakását, mert ennek így már tényleg semmi értelme. Megértettem a dolgot, bár felfogni nem igazán sikerült. Mivel az én otthonom cirka 230 kilométerrel odébb volt, így este 11 óra tájban, szerencsére ő sem úgy gondolta ezt a kijelentését, hogy induljak el a Duna-partra a hatalmas bőröndömmel. Na mindegy, a szitu a következő volt:

Én(a lány): ülök a nappali közepén és bömbölök

Ő(a fiú): tekeri a kis cigijét, mondván szívjunk még el utoljára egy kis gangesz-mangeszt, majd két fütyülgetés közben, mintegy mellékesen megkérdezi tőlem, hogy "Hiányozni fogok?".

Én: a takony és a krokodilkönnyek vegyi keveréke között, egy ellő vizílóhoz hasonló hangon kiböktem, hogy "iiiiiiiigennnn, naaagggyooon" hüpp-hüpp-hüpp.

Ő: "Nem para. Gondolj arra, mikor még nem ismertük egymást"  
 

 

Erre már tényleg nem tudtam mit mondani. Legszívesebben elröhögtem volna magam, de ez még a cigi elszívása után sem sikerült. Szerintem elég alpári és érzéketlen ahhoz, hogy elmenjen akár szakítósdumának is. A történet utána még hosszasan bonyolódott, a mai napig megy az ideghúzás (pedig már 2 éve is annak, hogy ott hüppögtem a nappalijában). Én a szakítás után egy röpke három hetes Cliff Barnes túrán vettem részt (a gyengébbek kedvéért Tintás Barnes fia, a még gyengébbek kedvéért totális részegség).  
 

Üdv!

Még több szakítás a szakítóskönyvben!