A szerelmet mindig megölik az olyan apró részletek, mint a fül, a hát, az orr vagy a test maga.

A történet időbeni átfutása 3 hónap. Megismerkedtem Imrével. Elbaszott egy neve van gondoltam. És akkor még nem tudtam a vezetéknevét: Lukas. Lukas Imre. Így hívták. Vagy legalábbis hasonlóan idióta hangzású neve volt. És mégis. Ledöntött a lábamról. Lehengerelt, és én is őt.

Szerelmes voltam. Nem néztem, hogy vannak-e ősz hajszálai, hogy lehetne egy kissé izmosabb alkata, hogy vékony görbe lábai vannak és elálló fülei. Hogy a nadrágja a seggébe vág. Ő viszont folyamatosan figyelt. Ahogy csomagoltam ki magam előtte pipálta ki az alkatrészeimet.

Eleinte nem tudtam, hogy bóknak szánja-e a megjegyzéseit:
- Milyen jó, hogy ilyen szép neved van, és nem Katának hívnak mondjuk. Minden 3. lányt úgy hívnak.
- Milyen jó, hogy rózsaszín és nem az a barna árnyalatú a mellbimbód.
- Milyen jó, hogy zöld a szemed, az előző barátnőm ezért nem tetszett igazán.
- Mázli, hogy nem vörössel fested a körmödet, mert az elég gáz.

Egy idő után sejtettem, hogy eljön az a pillanat, amikor nem megyek majd át a rostán. Amikor fennakadok valamivel. Nem kellett sokáig várnom:

Egyszer látom, hogy nézi a lábam:
- Te tudtad, hogy olyan a lábad, mint egy manónak?
- Tessék?
- Olyan fiúsan erdei manós a lábfejed.
- Hogy érted?
- Olyan vékony, és nem puha
- Aha. Nézd, én sem vagyok az a puha típus. Csontos vagyok. Ezért tetszem, nem?
- De, de! Legyél csak szép vékony, de a lábad lehetne puhább, húsosabb.
- Majd dolgozom rajta. Egyébként te észrevetted, hogy a füled 70 fokban eláll a fejedtől?
- Most visszavágsz?
- Nem. De most hogy így nézlek, hirtelen feltűnt.

Többet nem kritizált, de éreztem, hogy nem emellett az ember mellett szeretném növeszteni az első ráncaimat. És onnantól már én is megláttam az ősz hajszálait, az anyajegyeit a hátán, a nagy orrát és a görbe lábait. És már zavart.

Tanulság: ha a külsőségekre hajtasz, vigyázz hogy te is megüsd a saját magad által felállított mércét. Különben a hóhért is felakasztják egyszer.