Persze férfi mondta nőnek, és alapvetően egy kapitalista birtoklási vágy az előfeltétele.
Gyakorlat teszi a mestert, avagy az eddigi legócskább mondat, amit férfi szájából hallottam:
Tamás több mint 2 évig minden alkalommal, amikor találkoztunk azt bizonygatta, hogy Ő csak engem szeret, csak velem lenne boldog, és hogy ő még nőt nem akart ennyire stb. Én azokban az években próbáltam megmenteni a házasságomat, és mindig elmondtam neki, hogy szerintem nem én vagyok, akit ő keres. Eltelt egy év, hogy nem találkoztunk (addig is csak munka ügyben). Aztán egy év múlva összefutottunk egy áruházban. Tamást, még mindig hebegett-habogott amikor meglátott, olyan zavarban volt, mint egy tini, pedig már majdnem 50 volt. A házasságom ekkor már végleg-vége utáni állapotban, de még egy fedél alatt éltünk. Tamással megbeszéltünk egy randit, és elkezdődött valami ismerkedés féle, bár nagyon ritkán találkoztunk. Egy hónapon belül a férjem elköltözött. Addig nem nagyon kötöttem Tamás orrára, hogy mi van otthon, viszont amikor a férjem már nem lakott ott, egyszer megkértem, hogy jöjjön értem. Amikor beültem a kocsijába, egyből azt kérdezte, hogy hol van a férjem? Nem sok kedvem volt belebonyolódni a dologba, de addig erőltette, míg elmondtam, hogy elköltözött.
A rémületre az arcán ma is tisztán emlékszem, ezt még megfejelt a következő mondattal:
„én nem akartalak téged kizárólagosan”.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2009.02.21. 12:51:12
2009.02.21. 12:51:59
2009.02.21. 12:52:34
2009.02.21. 12:53:13
Tóthi 2009.02.21. 12:53:39
Tóthi 2009.02.21. 12:54:28
flymazs (törölt) 2009.02.21. 12:54:56
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.02.21. 12:56:15
flymazs (törölt) 2009.02.21. 12:59:35
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.21. 13:00:57
flymazs (törölt) 2009.02.21. 13:03:41
Parajka 2009.02.21. 13:03:56
MPG (a kivétel meg erősíti a szabályt).
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.21. 13:05:27
Borsószem 2009.02.21. 13:11:41
Tamás, érett korára való tekintettel, tudja mit akar.
Valószínűleg volt már házas, végigasszisztált menstruációs görcsöket, hisztiket, szőrös lábat, lenőtt hajat, foghagymaszagú ujjakat stb. Úgy döntött, ilyet többet nem akar. Ezt a részt meghagyná a T. férjnek, ő pedig konzerválná a nővel a randiidőszakot, ahol örök a parfüm, frissen fodrászolt haj, csini ruha. Lehet, hogy igaza van? :)
(Off: Mi van a férfiakkal? Ma mindegyik megőrült?)
flymazs (törölt) 2009.02.21. 13:15:57
(Nem hinném, nálunk minden oké)
Borsószem 2009.02.21. 13:16:31
2009.02.21. 13:17:15
E'hitted, h ekkora fasza eresztés vagy, maom? :)
Kapcsolatban lévő nővel ismerkedés = fasztarisznyának van nézve, kinek kellene komolyra egy olyan nő, aki vele is úgy csalt meg valakit?
nyanyanya 2009.02.21. 13:21:50
2009.02.21. 13:24:35
...a hülye is tudja, hogy ilyenkor legjobban úgy lehetne kibaszni vele, ha nem provokálják a nők a további közeledését, hanem leszarják, kár, hogy ezzel a lehetőséggel a kapcsolatban lévő nők (valamiért) igen ritkán élnek, a legtöbb ameddig tudja, még azt se mondja el a nyomuló pasinak, h kapcsolatban van, inkább utasítja el vmi más indokkal, aztán megint provokál, hátha így kevésbé unja meg.
2009.02.21. 13:25:11
+
nyanyanya 2009.02.21. 13:29:07
eino. 2009.02.21. 13:29:55
De nem értem, miért a kitolás az egyetlen lehetőség ember és ember (nő és férfi) közötti viszony ,,rendezésére".
Egészen egyszerűen 50 évesen is lehet valaki sumák, aki csak a jó részt akarja egy nőből. Béna alak, mert nem tudja, hogy a többi is jó ám. 10 év múlva már nem a szex lesz az elsődleges, hanem az, hogy legyen, aki a Flektor tapaszt ráteszi a derekára. Aki elkíséri szívkatéterezésre. Aki megfőzi a diétás levest. Aki SZERETI, lógó zacskótartóval is.
Idióta trottyjelölt..
Borsószem 2009.02.21. 13:32:42
(Megjegyezném, hogy itt asszonyka abszolút tisztán játszott, nem csalt meg senkit.)
2009.02.21. 13:38:11
Egy házas nőből csak a jó részt lehet/érdemes akarni. Azért a pasik többségének van annyi realitásérzéke, hogy ha összejön a prodzsekt, akkor tudják miként kell tekinteni az ilyen nőre. Hiszen feltehetően azzal is pont így ment a cuppcuppcejetlek anno, aki vele lett megcsalva, ki ad hitelt az ilyennek ezek után?
Fordított helyzetben a nők nagy részének már nincs ilyen képessége és elvárása, ők örömmel állnak be sokadik fasztarisznyának abban az ostoba reményben, h majd megfogják a hejespasit, aki otthagyja értük a hivatalost. "Hiszen anuta meg a nagyi is megmondta, h én vagyok a legszebb az osztályban." :)
flymazs (törölt) 2009.02.21. 13:40:49
Így objektíven elhelyezhettem magam a láthatatlan, de annál valóságosabb ranglétrán :)
Muha 2009.02.21. 13:41:07
2009.02.21. 13:41:35
így van. De attól még, hogy tisztán játszott, ostoba és beképzelt volt, ha egy pillanatig is számolt azzal a lehetőséggel, hogy azok a neki mint házas nőnek leadott bókok korreláltak azzal a képpel, amit ő ténylegesen keltett magáról. Márpedig, ha utóbb ismerkedni kezdett, akkor feltehetően számolt vele.
Muha 2009.02.21. 13:41:51
Krizsabali 2009.02.21. 13:46:49
dex.ion 2009.02.21. 13:47:22
abend.blog.hu/2009/02/21/k_amp_k_1
köszi
Borsószem 2009.02.21. 13:48:11
Muha 2009.02.21. 13:50:45
Borsószem 2009.02.21. 13:52:08
2009.02.21. 13:54:02
Hááááát. Benned biztosan nem tápláltak, vagy ha igen, akkor pont az ellenkezőjét, mert mindig következetesen alulértékelted magadat, ami miatt nem mer(t)ed kihasználni a lehetőségeket.
Más kérdés, hogy az ön-alulértékelés abból a szempontból biztonságot ad az embernek, h kisebbek a kudarcok és nagyobbak a sikerek. Voltam már olyan szituációban az egyetemen, amikor sikerrel elhitettem és elhittem magamról, h egy lúzer vagyok, ezért amikor komoly sikert értem el, akkor lett respektje, míg ha "profiként" tettem volna le ugyanazt a teljesítményt, mindenki csak megrándítja a vállát, hogy tettem a dolgom, na és?
Szóval néha tényleg nem árt az embernek kicsit leértékelni magát, akkor jobb a siker íze és nagyobb elismerést is kelt sztm.
Muha 2009.02.21. 13:54:55
Borsószem 2009.02.21. 13:55:03
2009.02.21. 13:55:14
ha befejezted a buzizást, visszamászhatsz a csatornába.
2009.02.21. 13:58:31
Nincs benne semmi hajlítható, értelmezni kell a karaktereket. Nem azt mondtam, h kibaszott a férjével vagy mnk, hanem azt, hogy ostoba volt.
Mint ahogy az egész posztban ostoba, ahogy nagy nyilvánosság előtt patakot sír arról, hogy férjes asszonyként nem kapott komoly ígéretet.
Persze ugye mindenki magából indul, nőként, fordított helyzetben, fiatalkorában biztos sokszer megtette a helyespasinál.
dex.ion 2009.02.21. 13:59:52
Krizsabali 2009.02.21. 14:02:00
a csatornás részt pedig nem értem, kifejtenéd?
kávéfőző 2009.02.21. 14:02:15
2009.02.21. 14:02:38
:DDD
flymazs (törölt) 2009.02.21. 14:04:09
Szerintem az ember énképének kialakításában számít, amit magával hoz.
2009.02.21. 14:05:44
mondom, vissza a csatornába. :)
Koori 2009.02.21. 14:09:00
a multkor cincogtam hogy a sok szar tinisztori blablabla..
erre itt van ez 50 eves emberek????
asszem inkabb szogre akasztom a kompjutert:(((
Muha 2009.02.21. 14:09:02
2009.02.21. 14:10:05
Találtam egy kurvajó elírást a saját szakdogámban, amikor egy ítéletet fordítottam magyarra:
"A szerződés részét képező dokumentumok maguk is egyértelművé teszik, hogy a Burger King éttermek tevékenységét a Miamiban lévő SZÉKHELY fogja irányítani"
helyett:
"A szerződés részét képező dokumentumok maguk is hangsúlyozzák, hogy a Burger King éttermek tevékenységét a Miamiban lévő SZÉKELY fogja irányítani"
:DDDD
bigthereal 2009.02.21. 14:10:40
ezt nem is értem igazából...
de mit akart a csaj egy 50 feletti maustól?:)
dex.ion 2009.02.21. 14:10:54
Nő vagy, csak nő, de-de-de dekoratív jelenség
Ide kis rúzs, oda a festék
Olyan vagy már, mint egy festett kép,
Nő vagy csak nő, vagy csak nő,
Nő vagy csak, Nő vagy csak nő,
Vagy csak nő, Nő vagy csak nő vagy csak nő.
Többre vágysz, házra és pénzre,
Szép csillogó, ékszerekre.
Kicsinyes vagy, műkedvelő
Nő vagy csak nő,
Nő vagy csak nő vagy csak nő.
Nő vagy csak nő, vagy csak nő,
Nő vagy csak, Nő vagy csak nő,
Vagy csak nő, Nő vagy csak nő vagy csak nő.
Nem vagy okos, csak nagyon szép
Nő vagy csak nő, de-de-de dekoratív jelenség
Ide kis rúzs, oda a festék, olyan vagy már
Mint egy festett kép.
Nő vagy csak nő, vagy csak nő,
Nő vagy csak, Nő vagy csak nő,
Vagy csak nő, Nő vagy csak nő vagy csak nő.
Vagy csak nő, vagy csak nő, vagy csak nő, vagy csak nő,
vagy csak nő, vagy csak nő, vagy csak nő, nőnő vagy csak nőnő vagy
csak nő!
www.youtube.com/watch?v=No6HHcuihl4
dex.ion 2009.02.21. 14:12:02
KiNG 2009.02.21. 14:14:57
No, ez érdekes. Épp tegnap a metrón szemben ült velem egy 26-28 év körüli, gyönyörű, magas, szőke anyuka a 2 év körüli gyerkőccel meg a barátnőjével. Ilyet még nem szemeztem nővel soha, pláne full extrással. Lehet, hogy elvált/özvegy/magányos? Lehet, nem is az ő gyereke volt, csak vigyázott rá? Vagy csak MNK? Esetleg megismert valahonnan? :D
Van, akinek tetszik, ha bámulom. Van, aki viszonozza is.
Van, aki pedig elküld a fenébe.
flymazs (törölt) 2009.02.21. 14:15:16
nagyon nézd át, mielőtt beküldöd :)
eino. 2009.02.21. 14:16:29
Eddig nem jött össze= a nő csak kurva/szemét (szemét kurva) lehet. MInd csak pénzt, dugást, szuperjóképű férfit akar, és lehetőleg egyszerre. Ebben a tévedésben könnyebb élni, mint szembesülni a valósággal.
Ezzel az erővel én is utálhatnám a férfiakat, mert élethosszra nekem sem jött még össze, ráadásul még gyerekem is van az egyiktől. (Akinek se pénze-nem miattam - , se Alain Delon kinézete...Egyszerűen csak nagyon szerelmes voltam, évekig)
De nem utálom őket, csak az ilyen görényeket, mint a posztban. Aki azt mondja, hogy csak a posztíróval képzeli az életet, az utána ne mondjon mást a tényekkel szembesülve.
És ezzel válaszoltam mp-nek is.
2009.02.21. 14:18:12
egyáltalán nem gyűlölöm a nőket, de erről nem egy krizsabalival állok majd neki vitatkozni.
KiNG 2009.02.21. 14:18:25
dex.ion 2009.02.21. 14:18:29
nabazmeg az én voltam! mindegyik! te voltál az? mind a négyen azt beszélgettük után, mér bámul ez a csávó minket annyira, reméljük nem aberrált...
dex.ion 2009.02.21. 14:20:00
állítsunk fel pár kurva nagy máglyát mondjuk a deákon, a blahán meg a várban, és tűzre mindet amelyik arra jár
Blogerovac 2009.02.21. 14:22:45
KiNG 2009.02.21. 14:23:25
Férfiakat meg nem bámulok! :)
dex.ion 2009.02.21. 14:24:47
eino. 2009.02.21. 14:24:53
-----------
Dex.ion, miért?
dex.ion 2009.02.21. 14:25:53
Krizsabali 2009.02.21. 14:27:06
@majompásztor: nem mintha vágynék rá, hogy "vitatkozz" velem, már csak azért sem, mert nem vitaindítónak írtam, amit írtam, de áruld már el, hogy mégis mit tudsz te rólam azon kívül, hogy számtalan megnyilvánulásod bicskanyitogatónak érzem?
Nicole drága 2009.02.21. 14:27:44
eino. 2009.02.21. 14:28:55
ezt miért:
dex.ion · abend.blog.hu 2009.02.21. 14:20:00
@majompásztor: bazmeg, én gyűlölöm őket!
állítsunk fel pár kurva nagy máglyát mondjuk a deákon, a blahán meg a várban, és tűzre mindet amelyik arra jár
dex.ion 2009.02.21. 14:30:00
eino. 2009.02.21. 14:30:44
,,én a magam részéről sokszor gondoltam ezt, aztán némi utánagondolás arra késztetett, hogy módosítsak arra, hogy talán én basztam ki saját magammal..."
Pontosan! Csernus, te és én is jól látjuk :)))
:(
Nicole drága 2009.02.21. 14:30:54
2009.02.21. 14:31:50
goto -> első pont :)
dex.ion 2009.02.21. 14:32:11
dex.ion 2009.02.21. 14:32:53
eino. 2009.02.21. 14:34:59
Nicole drága 2009.02.21. 14:36:15
dex.ion 2009.02.21. 14:36:17
dex.ion 2009.02.21. 14:36:50
Döglött Guminyúl (törölt) 2009.02.21. 14:37:34
KiNG 2009.02.21. 14:41:31
kzol 2009.02.21. 14:42:38
Én azt mondom, hogy az ilyen nőt jól szájba kéne baszni. Vascsővel. Többször.
dex.ion 2009.02.21. 14:43:14
dex.ion 2009.02.21. 14:44:19
ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.02.21. 14:44:56
Zseniális.
:Đ
bzzzzz 2009.02.21. 14:53:42
Ez jó volt :D
El tudom képzelni faszikám hogy berosott :D
Azt gondolta, hogy miatta lett kirugva apu.. :D
Fetrengek. Idióta.. :D
bzzzzz 2009.02.21. 14:54:24
csajozzál már be baszki..
:D
2009.02.21. 14:57:30
annyi szinte biztos, h a csávó szájából a kocsiban elhangzott mondat tudatos revans volt.
Kíváncsi vagyok, fordított helyzetben hány női egónál nem bassza ki a biztosítékot, ha nyomul valakire mint egy állat, visszautasítják valaki más miatt, aztán miután annak vége, nagy kegyesen előkapják a fiókból, ha ló nincs alapon. Nem tűnik úgy, hogy a másik oldalon pasitársadalom 85%-a számára ez egy működőképes stratégia lenne. :))
flymazs (törölt) 2009.02.21. 14:57:34
Parajka 2009.02.21. 14:58:58
Talán mert azt hiszik, akkor izgalmasabbnak tűnnek a férfiak számára.
Olyan ez, mint mikor a pasik előadják a nagy macsót annak érdekében, hogy a nők észrevegyék őket.
A valóság persze messze más mindkét oldalon. Aztán a hétköznapok forgatagában jönnek sorra a csalódások. Mert senki sem szuper és izgalmas állandóan.
bzzzzz 2009.02.21. 15:00:58
ó, az ő nyomorkuról nem én tehetek :)
bzzzzz 2009.02.21. 15:02:05
Parajka 2009.02.21. 15:03:05
Gondolom a csaj 45 éves lehet. Akkor hány évessel kéne kezdenie? Harmincas izomgyerekkel?
dex.ion 2009.02.21. 15:04:30
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 15:04:51
- Józsikám, hát Te vagy az? De megváltoztál, amióta utoljára találkoztunk!
- De uram, kérem, hagyjon békén! Nem is Józsefnek hívnak!
- Józsikám, hát már a neved is megváltozott azóta?
flymazs (törölt) 2009.02.21. 15:11:49
2009.02.21. 15:12:43
te majd akkó gyere ide nyomizni, ha megvót a fricike v legalább egyvalaki, aki megszánásból honorálta végre a permanens seggnyalást. :>
2009.02.21. 15:14:20
Borsószem 2009.02.21. 15:14:26
Szóval a hajlíthatóságot arra írtam, amit mazs önalulértékelésének viszonylagos hasznosságáról írtál.
Parajka 2009.02.21. 15:16:50
Kösz a linket. :)
2009.02.21. 15:19:55
Narddal értek egyet, 50es biztonságijátékos nyomipasiért nemkár:)
2009.02.21. 15:20:31
1.
Baj van elektromos rendszerrel? :)
2.
De mi abban a hajlíthatóság? Nem azt mondtam, hogy jó, ha az ember mindig alulértékeli magát, mint pl. mazsi, csak azt, hogy néha ennek is lehetnek a előnyei.
nade télleg húztam a könyvtárba.
Borsószem 2009.02.21. 15:22:31
KiNG 2009.02.21. 15:24:11
Borsószem 2009.02.21. 15:26:16
kzol 2009.02.21. 15:29:39
KiNG 2009.02.21. 15:29:42
bzzzzz 2009.02.21. 15:32:05
hát öcsém, ha téged kapcarongynak tudnak használni, akkor tényleg balfasz vagy megérdemled, és vascsővel gyorsan magadat is szájba baszhatnád, a biztonság kedvéért. :)
B terv:
verd ki, megkönyebbülsz.
:)
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 15:42:19
Parajka 2009.02.21. 15:45:50
Voltam már én is nagyon csalódott, volt, hogy irtózatosan szenvedtem.
De soha nem jutott még eszembe, hogy emiatt bárkit is gyűlöljek: sem a volt szerelmemet, sem az összes más neműt.
Tulajdonképpen nagyon sajnálom azt, aki szenved. Szerintem aki gyűlölködik, az meghosszabbítja a saját szenvedését. Az meg mire jó?
kzol 2009.02.21. 15:46:28
B terv:
Jó, gyere ide, kiverem. A fogaidat. :-)
Borsószem 2009.02.21. 15:46:43
Parajka 2009.02.21. 15:47:17
Idénynyitó magyar foci: a Vasas 3 góllal vezet a Honvéd ellen, az első félidőben!
Lehet, hogy mégis feltámadunk??? :)
C10H12O6 2009.02.21. 15:49:53
és .
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.21. 15:50:35
És hát épp ez a kurvaság lényege is. A férfiak dugási kényszerét kihasználva különféle egsziztenciális előnyökhöz, személyes örömökhöz jutni, amiben a férfi személye számít a legkevesebbet.
Ezért marad el a házasságban a dugás is automatikusan. A nőnek ugyanis erre akkor már semmi szüksége nincs. De csak a férjétől. Mástól annál inkább. Naná. Mert újabb fejlemény, korunk vívmánya, hülye pasi lefosztva, büdös kurva elválik, és újabb áldozat után néz, amíg még tűrhetően kelendő áru a piacon. Dugás meg végképp nuku. A nő, mint olyan, pedig már nemcsak egyszerűen büdös kurva, de gyűlölt ellenség is egyben, aki a tapasztalatokra nézvést persze, igyekszik is mindenben megfelelni ennek a képnek.
terran 2009.02.21. 15:51:33
Parajka 2009.02.21. 15:54:46
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 15:55:28
Ebben a képben mit látsz? A gyerekek hét delfint....
chanlikhangnick.googlepages.com/nickdiary20060322a.jpg
Ez meg egy nyakörves tollászkodó kacsa -- Dóri lányom szerint...
knol.google.com/k/-/-/1m38742kj1jp7/7l6orf/emoticon-0165-muscle.png
2009.02.21. 15:55:49
- gonosz tréfa volt :) -
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 15:56:35
flymazs (törölt) 2009.02.21. 16:05:33
S. Annyi 2009.02.21. 16:08:07
2009.02.21. 16:09:28
ha bekövetkezik az a pesszimista forgatókönyv, hogy egy-két év múlva már nem azon gondolkodunk, hogy hol kapunk fűnyírós telefont, hanem azon, hogy mit zabáljunk, akkor talán az emberek is visszaszállnak majd a realitások talajára és véget ér ez az ostoba korszellem, bár meglehetősen fájdalmasan.
Nekem már az is teljesen furcsa, hogy a nálam csak 8-10-15 évvel idősebb unokatesóim mennyivel normálisabb ismerkedési kultúrájú világban éltek mint az én korosztályom, pedig az időben azért nem akkora szakadék.
Parajka 2009.02.21. 16:12:44
Mindkét bekezdéssel max. egyetértek.
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.21. 16:24:20
Ehhez képest miért kellene megint? Nem kell.
Zine 2009.02.21. 16:27:39
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.21. 16:29:12
2009.02.21. 16:32:10
A csaj meg málé, nem jött rá, hogy vannak olyan férgek, akik akik tét nélkül szívesen nyomulnak, felelősségtől menekül, mert ezért nincs neki nője 50 évesen, s ha meg is kap, utána meg sose többet. Undormány a faszi, ez van.
Tóthi 2009.02.21. 16:35:32
Ennyi erővel elbaltázott első házasságomból azt a konzekvenciát kellett volna levonnom (a saját hülyeségem helyett), hogy a férfiak
1. élősködő faszok,
2. csak házvezetőnőt keresnek,
3. ha beteszik a seggüket a biztosba, kitör belőlük a vérbunkó,
4. egy idő után impotensek is lesznek.
Aztán most itt futnám az ámokot egyedül és besavanyodottan. Egészségedre!
2009.02.21. 16:41:30
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.21. 16:43:25
kiraaaaa 2009.02.21. 16:50:00
Parajka 2009.02.21. 16:52:23
Úgy izgibb lenne a többieknek. :)
kiraaaaa 2009.02.21. 16:53:18
bár ezeket a krikszkrakszokat sem értem...
2009.02.21. 16:56:16
tunni akarom ki van a másodnickek mögött! :)
2009.02.21. 16:59:29
bár ennek kicsi az esélye.
2009.02.21. 17:00:58
2009.02.21. 17:04:18
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.02.21. 17:05:30
Hozzam a rágcsát a műsorhoz? :)
Amúgy éhes vagyok! Nagyon! :))))
2009.02.21. 17:07:51
öööö Te voltál az egyik vitában álló másodnick? De akkor ki a másik?
kiraaaaa 2009.02.21. 17:09:54
@Zsitke (luuuusta macs, nyújtózik): gyere, kész a kaja:) thai zöldséges tészta, brokkolikrémleves:)-kapcsolj be este:)
kiraaaaa 2009.02.21. 17:10:44
döm-dö-döm 2009.02.21. 17:12:05
kiraaaaa 2009.02.21. 17:13:07
2009.02.21. 17:14:41
Privátban kaptam egy üzenetet arra vonatkozóan, h vkiben felmerült a gyanú, hogy ízfokozó én vagyok.
NEM. Ismétlem, NEM én vagyok serbalinovátz ízfokozó.
Vannak másodnickjeim, de a fenti vitában álló nickek egyike sincs köztük.
2009.02.21. 17:16:22
Krizsabali 2009.02.21. 17:16:58
2009.02.21. 17:17:15
Nem tudom, h ez mire enged következtetni, de elég furcsa.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.02.21. 17:19:47
Jó!
A menü is :)))
Itten kérem női kör lett... majd később leszek!
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.02.21. 17:19:52
És teneked mi a másodnicked???:)
2009.02.21. 17:21:53
nem hozom nyilvánosságra, most számoltam össze, kereken 20 db van :))
2009.02.21. 17:23:44
2009.02.21. 17:26:55
nem, magammal sosem beszélgetek, a többségüket csak egy-egy hsz keretéig, poénból használtam.
Más:
tök vicces, most látom itt a kocsmában, hogy a szomszéd asztalnál is vmi netesgyíkarc találkozó van. :D
2009.02.21. 17:27:49
akarom mondani egy-egy hsz erejéig
2009.02.21. 17:28:19
2009.02.21. 17:32:19
zacc café
tök mókás, szerintem most először találkozhatnak, mert mindenki csak vigyorog mint a vadalma, ráadásul még fulljózanok is. A beszélgetésből úgy tűnik vmi bőcsészfórumszerű lehet.
2009.02.21. 17:33:49
2009.02.21. 17:35:45
előbbi..
2009.02.21. 17:37:54
2009.02.21. 17:40:47
2009.02.21. 17:43:39
:))))
Úgy látszik parázsosul a hely. Na tényleg léptem.
2009.02.21. 17:43:49
2009.02.21. 17:44:51
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.21. 17:47:23
Hogy a hsz-emet miért kopiztam be ide is, annak okával te pedig bőséggel tisztában vagy.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.02.21. 17:51:22
Miért is kukkantottam be... megyek vezekelni! :)
2009.02.21. 18:05:17
Tóthi 2009.02.21. 18:08:09
Valaki magyarázza már meg nekem, miért jó a másodnick, ha utána bevallják a létezését? Azt már megértettem, hogy van, aki a markánsabb véleményét nem szívesen vállalja, és ezért több nevet használ. De így nem logikus.
Fluent 2009.02.21. 18:14:16
2009.02.21. 18:16:27
Tóthi 2009.02.21. 18:28:02
2009.02.21. 18:30:43
2009.02.21. 18:36:58
Ez az, harcra fel gyozni kell... Es ki gyozott, sikerult lecsapnod azt az aljas Biztosit Ekot ?
2009.02.21. 18:44:11
Nem is szomoru az a dal :)
2009.02.21. 18:51:23
star77 2009.02.21. 18:54:49
2009.02.21. 19:08:20
Borsószem 2009.02.21. 19:11:18
Mi a helyzet?
Tóthi 2009.02.21. 19:13:23
Borsószem 2009.02.21. 19:19:57
2009.02.21. 19:23:04
2009.02.21. 19:23:53
Huhhh mi lesz itt ha tönkremennek a gyógyszergyárak, nem lennék most a kemény mag helyében :DD
Borsószem 2009.02.21. 19:25:55
Szakdoga?
2009.02.21. 19:27:56
megírtam, elküldtem, kár hogy két hét alatt lett összebaszva, mert még egész jó is lehetett volna.
Jövő péntekig talán még tudok igazítani rajta, akkor van ugyanis a leadás.
2009.02.21. 19:30:02
én már nem vagyok keménymag, tudod Te, mire gondoltam.. :)
Borsószem 2009.02.21. 19:35:20
vadkörte (és vár csak ül ) 2009.02.21. 19:35:26
Borsószem 2009.02.21. 19:39:20
vadkörte (és vár csak ül ) 2009.02.21. 19:43:36
ti is hiányoztok nekem, kevesebb időm van mostanában
tegnap egy másik társasággal ittam, de többet ilyen nem fordul elő :)
2009.02.21. 19:44:08
Borsószem 2009.02.21. 19:44:34
Lunatica 2009.02.21. 19:44:49
Borsószem 2009.02.21. 19:45:51
Borsószem 2009.02.21. 19:47:20
Borsószem 2009.02.21. 19:49:07
Lunatica 2009.02.21. 19:50:59
vadkörte (és vár csak ül ) 2009.02.21. 19:51:05
háát olyan mintha dolgoznék csak fizu nélkül :)
sokat kell most kórházban lennünk gyakorlaton meg tanulok mellette
két hét múlva 2-ből vizsgázom
gyógyulást neked,
ha felmegy a lázad,és fáj a füled, menj le dokihoz ám
Borsószem 2009.02.21. 19:53:46
Lunatica 2009.02.21. 19:55:56
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:02:13
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:03:00
Tóthi 2009.02.21. 20:04:44
Borsószem 2009.02.21. 20:05:49
@Lunatica: Ahh, akkor nincs gond, nekem aztán rengeteg időm lesz kifeküdni. Ma is egész nap mennyezetet festettem. :)
Borsószem 2009.02.21. 20:08:58
Áruld már el, hogy fiú lesz vagy lány!
vadkörte (és vár csak ül ) 2009.02.21. 20:09:27
szánkóóó
de jóó neked :D
én husky kutyával hógolyóztam :)
Parajka 2009.02.21. 20:10:11
Ez jóóóóóó! :)
Tóthi 2009.02.21. 20:13:18
De egész másképp viselkedik, mint Ivadék, úgyhogy akár fiú is lehet. :-)
2009.02.21. 20:14:41
@Tóthi: megértelek, mert a hagymát csak nyersen szeretem.
Szia Luna meg vackorka!:)
Tóthi 2009.02.21. 20:15:05
2009.02.21. 20:15:35
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:17:09
@vadkörte (vidám): hóembert is építettünk fagyott hóból, azóta se olvadtam ki :D kéne visszamenni szaunázni, ezek a finnek tudnak valamit... :D
2009.02.21. 20:18:04
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:19:53
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 20:25:31
C vitamin, amennyit a gyomrod bír (nálam ez úgy néhány ezer milligramm/nap szokott lenni). Ha vírusos nyavaja, akkor a tanninok csodát tudnak tenni. Iszonyat száraz, lehetőleg reduktív technológiával készített vörösbor (pl. francia...). Csinálj belőle forralt bort, mert azért az etil-alkohol nagyobb mennyiségben keresztbetesz az immunrendszernek, a tanninok ellenállnak a hőnek egy darabig legalábbis biztos.
Meggybefőtt, ananász, zöld tea. Ez utóbbiból javasolom a gunpowdert, esetleg a fehér teát. A senchák a nagy kedvenceim, de szerintem alacsonyabb a polifenoltartalmuk, és ugye az írtja a vírust, tehát influánzára nem annyira jó, mint a brutálabb ízű zöld teák. Szerintem.
Borsószem 2009.02.21. 20:26:14
@Ms Nihil Purple: Többé ne forduljon elő! :D
Na kedveseim, nem tudom már tartani a fejem, benyomok vmi vény nélkül kapható kokszot, és nézek vmi nyálas-romantikusat, hátha attól jobb lesz!
Jók legyetek!
Lunatica 2009.02.21. 20:29:54
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:36:16
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 20:40:26
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 20:58:14
Tóthi 2009.02.21. 21:00:28
@Borsószem: Nyálassal vigyázz, nehogy a gyomrod is felforduljon! :-)
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 21:01:55
Istvan... :P
Nem Te vagy az első, akinek nem jönnek be az unicode karakterek vagy nem bírja elolvasni a vicces betűket...
A lila izé... tudod mit jelent... vagy félreértelek, vagy kicsit furcsa, hogy ily fennhangon hírdeteted, persze Te tdod, én csak kíííííváncsi vagyok, mint mindig...
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 21:12:14
KiNG 2009.02.21. 21:22:01
Én viszont úgy érzem, többet nem megyek Parázsba.
2009.02.21. 21:37:20
@The King & Kinga: miért? Megint gáz volt?
@꒐ʃʈʊᓈᘣ: Steve nehezen, de rájöttem...:)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 21:37:26
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.21. 21:38:03
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 21:39:13
hivatalos verzió :P
♏ěᎶ ♏ιηδιᎶ ƙᘢя Ꮙᓇ ڶʘʘʘʘʘɭ ěℛℤ℮♏ ᗰᗆᎶᓇᘻ ‼
@The King & Kinga:
C'est la vie...
Én majd akkor, ha kapok az asszonytól engedélyt :))))
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.02.21. 21:42:50
István.... hát bazzzzd meg az unicode-s szövegeket!!!! :))))
Amúgy jóestét és jóccak is!
Jó az ágyban - aludni is-, meg is keresem :)
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 21:45:45
KiNG 2009.02.21. 21:46:49
@min0rity r3port: tudod, én nem rájuk bukom. Örülhetsz, jól kibasztál velem.
@꒐ʃʈʊᓈᘣ: bezony, ilyen ez a szelaví, és ez cseppet sem zavar...
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 21:48:05
Mos' m'ér'? Nem bírtad kiolvasni, hogy
"még mindig kurva jóóóóól érzem magam!!"?
Megyek és burkolok még egy kis friss gyömbért, meg valami csokit. Teljesen addiktív lettem a friss gyömbérre...
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 21:48:34
@꒐ʃʈʊᓈᘣ: izé, keress egy kockát... :D
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.21. 21:55:45
2009.02.21. 21:57:56
KiNG 2009.02.21. 21:58:35
KiNG 2009.02.21. 22:05:29
2009.02.21. 22:09:07
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 22:09:51
Áááá, a kocka az baromi unalmas. De ha egy szabályos tetraédernek levágod a négy sarkát, majd egy-egy kis tetraédert teszel visza rá, a szabályosnak a negyedét, akkor azzal ki tudod pakolni a teret hézagmentesen.
Meg van ugye a Penrose tiling, amivel ki lehet aszimmetrikusan rakni a síkot:
en.wikipedia.org/wiki/Penrose_tiling
na, ezt csináljad meg 3D-ben, akkor ügyes vagy.
Ezt meg érdemes megnézni, mert ha nem is érted meg, mi is ez az egész, akkor is szemet gyönyörködtető:
images.google.hu/images?hl=hu&q=penrose%20tiling&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi
Szerintem...
2009.02.21. 22:10:00
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 22:12:36
KiNG 2009.02.21. 22:12:46
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 22:16:40
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.21. 22:32:30
Jajj, dehogy kell a fáradtságra fogni. Mi a halál faszáért kellene tudni egy átlagembernek, hogy miért nem lehet szimmetrikusan ötös szimmetriával kirakni a síkot és aszimmetrikusan meg miért lehet?! Most lehet, hogy meg fogsz lepődni, de én sem értem, hogy aszimmetrikusan miért lehet. Látom, és elhiszem, ennyi... Penrose bácsi mégiscsak egy okos különc fizikus. A fizikusok okosak.
Na, jóéjt mindenkinek.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 22:41:22
KiNG 2009.02.21. 22:44:05
mütyür 2009.02.21. 22:56:08
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.21. 22:56:26
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 23:15:57
mütyür 2009.02.21. 23:19:33
KiNG 2009.02.21. 23:24:02
@min0rity r3port: aha... Így van, jól van. Ez is megérne egy beszélgetést.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 23:24:44
mütyür 2009.02.21. 23:32:51
dél-koreai filmes napot tartok:D
KiNG 2009.02.21. 23:34:16
mütyür 2009.02.21. 23:36:11
My Sassy Girl
The Host
A Tale of Two Sisters
...
mütyür 2009.02.21. 23:37:20
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 23:38:29
mütyür 2009.02.21. 23:39:45
@Ms Nihil Purple: nem üldöz senki, nyugi:)
KiNG 2009.02.21. 23:43:02
És mitől d-koreai? A rendező, a helyszín, a történet, a szereplők??
mütyür 2009.02.21. 23:45:09
KiNG 2009.02.21. 23:48:24
Borsószem 2009.02.21. 23:48:56
Al Pacino...
mütyür 2009.02.21. 23:49:28
Borsószem 2009.02.21. 23:49:49
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.21. 23:52:58
KiNG 2009.02.21. 23:53:31
KiNG 2009.02.21. 23:56:18
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.21. 23:57:22
mütyür 2009.02.21. 23:59:47
@The King & Kinga: nagyon jó és sokatmondó filmek...
Borsó: igyál egy finom zöldteát és feküdj le aludni...
Borsószem 2009.02.21. 23:59:59
Jó éjszakát!
Borsószem 2009.02.22. 00:00:43
Szép álmokat!
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 00:01:51
@Borsószem: jóéjtet!
KiNG 2009.02.22. 00:08:48
2009.02.22. 00:10:16
Jobbulast :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 00:15:58
Megcélzom én is az ágyamat, jóéjt mindenkinek!
mütyür 2009.02.22. 00:20:03
serbalinovátz-ízfokozó (törölt) 2009.02.22. 00:31:02
A pontosság kedvéért azt azért megjegyezném, hogy nekem valójában és konkrétan fogalmam sincs arról, hogy te tényleg pszichopata vagy-e avagy sem. Mert amit időnként szóvá tettem, az egész pontosan csak annyit jelentett, hogy tulajdonképpen az általános viselkedésed olyan, mint egy echte pszichopatáé.
Sok különbség a kettő között ugyan nem nagyon van persze, de azért mégsem egészen ugyanaz.
Továbbá tévedésben is vagy. Ennek ugyanis, hihetetlenül inkorrekt húzásaidhoz és végtelen számú aljasságaidhoz képest és valójában az égvilágon semmi különösebb jelentősége nincs.
Javasolnám továbbá, hogy Penrose-zal pedig ne foglalkozz. Einstein-hez hasonlóan és Hawkins-szal együtt véve ugyanis, nem igazán az a probléma velük, hogy ők is az angol-amerikai hatalmi fikció tudományos szellemiségének díszpintyei, hanem sokkal inkább az, hogy valójában halvány fingjuk sincs a fizikai létezés tényleges és tulajdonképpeni lényegéről.
De aztán abszolúte. És ami persze eléggé elképesztő és némiképp ijesztő dolog már úgy önmagában véve is.
mütyür 2009.02.22. 00:31:49
megyek én is, jóéjt, és szép reggelt mindenkinek:)
hovatovább (törölt) 2009.02.22. 05:23:41
Parajka 2009.02.22. 08:50:15
Lunatica 2009.02.22. 09:42:38
mütyür 2009.02.22. 09:46:40
ez a hovatovább ki a franc? mákostekercs 165.alteregoja?:)
Parajka 2009.02.22. 10:13:56
Muha 2009.02.22. 11:14:53
bzzzzz 2009.02.22. 11:23:54
2009.02.22. 12:52:35
Ahogy elnézem itt, igazából visszatér a régi blogélet, csak más szereplőkkel? Ja úgy mások, hogy sok egy van itt csak más-más névvel. Magam nem vagyok egy menekülős alkat, csak megjegyzem: a hülyeség valóban konstans....:S
További szép napot!:D
Lunatica 2009.02.22. 13:10:05
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.22. 13:14:26
:-)
Lunatica 2009.02.22. 13:15:15
Borsószem 2009.02.22. 13:42:44
(Úgy néz ki, megúszom, lázam nincs, és egyből a köhögés+szexi, rekedt hang fázisába léptem.)
Muha 2009.02.22. 14:01:23
Miújság veletek?
Borsószem 2009.02.22. 14:03:50
Muha 2009.02.22. 14:11:17
flymazs (törölt) 2009.02.22. 14:15:41
Lunatica 2009.02.22. 14:21:21
Koori 2009.02.22. 14:32:29
flymazs (törölt) 2009.02.22. 14:35:41
Koori 2009.02.22. 14:43:24
erzelmi zsarolos nem hepiendes szivosszetorosset amiben burjanzik a vad szex, na ilyen poszt kell.
ja es szigoruan 25 folotti eletkorral
2009.02.22. 14:44:57
a
fejem
Muha 2009.02.22. 14:47:20
Még évekkel ezelőtt esett meg velem a következő.
Volt egy barátom (lány), akinek volt egy fiúja (fiú). A lány itt volt Pesten és sokat találkoztam vele. A fiú pedig lenn vidéken. Az életük tipikus távkapcsolatként működött. Lány minden hétvégén haza, fiú néha fel. Nagyon jól elvoltak egymással. A gumit kölcsönösen vették, teszkóban mindenki pakolt. A fiú nagyon szerelmes volt, a lány szintén azzal a különbséggel, hogy úgy élt, mintha lenne egy másik élete.
Sok időt töltöttünk együtt. A lányt előbb ismertem, és barátom volt, a fiú pedig később barátommá vált.
A lány a másik életében bulizott, pasizott, és úgy csalta, ahogy csak bírta.
Persze ez kitudódott és dráma hegyek keletkeztek, amit nem tudtak megoldani és szétmentek. Akkor nem szóltam a fiúnak, hogy tudtam róla, és azóta sem.
a kérdés pedig: Hol húzódik annak a határa, amikor kívülállóként bele kell avatkozni egy kapcsolatba, ha egyáltalán bele kell.
Muha 2009.02.22. 14:50:01
Milyen szerepe lehet egy barátnak, egy barátnőnek, egy testvérnek, vagy akár egy szülőnek. Ki meddig mehet el?
flymazs (törölt) 2009.02.22. 14:50:54
2009.02.22. 14:51:08
Hi! :)
na ez egy jó kérdés. minnyá elszívok egy cigit és közben gondolkodom rajta.
Muha 2009.02.22. 14:53:04
flymazs (törölt) 2009.02.22. 14:54:51
Muha 2009.02.22. 14:58:23
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:01:18
Koori 2009.02.22. 15:02:57
Borsószem 2009.02.22. 15:03:38
@muha: Számomra nem azért nehéz ez a helyzet, amit vázoltál, mert nem tudom eldönteni, beleszólhatok-e ennyire egy kapcsolatba. Nem egy vitájukban kell igazságot tenni. Egyszerűen csak jót akarok a barátomnak, és nem hagyom, hogy átbasszák. Mondok egy sarkított példát, amiért (érzem) kapni fogok hideget-meleget. Mondjuk a barátom lakást akar venni, és teljesen beleszeret egybe, ami tökéletesnek tűnik. Nekem vhogy a fülembe jut, hogy a házból kispórolták az anyagot, a kivitelező már sitten van, és két, általa korábban épített ház már összedőlt. Nem fogok csak azért hallgatni, mert "nem szólok bele a barátom üzleti ügyeibe."
Az általad leírt helyzet számomra azért volna nehéz, mert mindketten a barátaim. Melyikkel szolidális inkább az ember? Viszont a struccpolitika sem jó megoldás, mert hosszú távon ez a helyzet egyiküknek sem jó. (És most az elsődleges cél ugye, nem az, hogy az Igazság bajnoka legyek, hanem hogy jó legyen a barátaimnak.)
Azt hiszem, én beszéltem volna a lány fejével. Elmondtam volna, mennyire nem korrekt így átverni a fiút, és mellesleg nekem sem kellemes a helyzet.
A blog nevében köszönöm a vérátömlesztést! :)
Borsószem 2009.02.22. 15:06:00
Koori 2009.02.22. 15:07:42
tehat nincs szuksege a fiura mint baratra mert:
" nem élhet teljes életet, és nem akarja még lekötni magát teljesen"
innentol lehet menni a barathoz es vigasztalni.
amugy a tobbi marmint testver, szulo etc. beleszolasa az mind szitu fuggo, szerintem, + van akinek szuksege van "utmutatasra" van aki viszont nme ker a "jo tanacsbol"
Muha 2009.02.22. 15:08:14
2009.02.22. 15:09:45
Ez alól egy-két nagyon extrém esetben képzelhető el kivétel (pl. az átbaszott fél pszichikailag kirívóan instabil alkat, akiről feltételezhető, hogy a hír hallatán saját magára is veszélyes lenne), de 10-ből 9-szer a fenti szerint döntenék.
Borsószem 2009.02.22. 15:10:09
"Amiről nem tud, az nem fáj neki!" ????
Én meg az ilyen barátságból nem kérnék, ahol ezért nem mondja el a barátom, hogy egy kibaszott illúzióban élek...
Koori 2009.02.22. 15:10:37
ez igaz de egyszer ugy is kiborul a bili aztan mehet a pogo a barattal hogy ha tudtad miert nem mondtad el stbstb.
valszeg ugrika baratsag, megeri?
2009.02.22. 15:12:25
@muha: A lány volt az 1. sz. barát, ilyenkor az ember szíve odahúz. Fordított esetben valszeg szóltál volna. Bár, mint tudjuk, nincs barátság ffi és nő közt:)) Amugymeg, nélküled is kiderült, erre lehetett számítani. Ilyenkor a kivárás egy kicsit kevéssé szimpatikus, de elfogadható taktika. Sztem
Muha 2009.02.22. 15:13:07
2009.02.22. 15:14:19
egyébként is milyen barát az olyan, aki még a hozzá legszorosabban kötődő embert, a partnerét is átbassza? Akkor majd a barátait nem fogja? Lehet, hogy tényleg nem, de annyira már nem bíznék meg benne, hogy ezt feltételezzem róla, onnantól meg nem érdekel barátként.
2009.02.22. 15:15:22
gondúhassad :)
Koori 2009.02.22. 15:15:54
2009.02.22. 15:18:27
akik annyira közel állnak hozzám, azokról biztosan tudom, hogy ilyet sosem tennének, tehát ez a probléma nem merül fel.
Koori 2009.02.22. 15:18:46
2009.02.22. 15:18:56
2009.02.22. 15:19:57
Borsószem 2009.02.22. 15:20:16
Sajnos én sosem tudtam sunyizni, vagy hallgatni. Ezt a barátaim is tudják. De azt is, hogy sosem hazudnék vagy ártanék nekik.
Egyébként voltam ilyen szituban, mikor a legjobb barinőmet a orrom előtt csalta meg a barátja. Szóltam. Kaptam hihetetlen nagy lebaszást, hogy az ő Bélája ilyet sose tenne, és mi jogon szólok bele. Ezek után egy évig csalta és verte(!) a srác, a lány meg engem hívott sírva minden másnap. Megmondtam neki, hogy ő választotta, ne bőgjön, hisz szereti, de szóljon, ha ki akar szállni. Úgyhogy szakításkor kimenekíthettem a lányt a lakásból, mert a csávó rázárta az ajtót.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:20:28
Koori 2009.02.22. 15:21:34
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:21:50
Borsószem 2009.02.22. 15:23:01
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:23:52
Koori 2009.02.22. 15:24:25
2009.02.22. 15:25:59
hol, mivel?
Borsószem 2009.02.22. 15:29:07
2009.02.22. 15:30:32
Ez a sztori nagyon durva!!! Vannak ilyen lelkialkatú emberek, láthatta a családban is. Vagy egyfajta bizonyítási kényszere is, hogy Béla nem is olyan. Nem szabad Bélát bántani szavakkal se, sőt, támogatni kell a csajt a kétségeivel, ha Bélára csak egy csepp negatív megjegyzést teszel, egyből dédelgeti magában, hogy nincs igazad, s védi, mint egy anyatigris. Nem normálisak...:(
@flymazs: egyetértek.
2009.02.22. 15:30:37
Ja, a barinő leosztja, hogy "te büdöskurva". :)
Ha csak egy ilyet láttam volna valaha is és nem pedig azt, amikor először a feloldozást, aztán a biztatást osztják bőkezűen, ahogy olvasták a picsamagazinjaikban is. "Valósítsd meg önmagad" , "ne legyél a párod rabszolgája" stb - sajnos inkább ez megy, amikor a barinő osztja az okosságokat a riherongy barinőnek.
A pasik közti barátságban se gyakori az ilyen típusú kritika, de nők között aztán végképp nem láttam még soha ilyet.
Muha 2009.02.22. 15:30:50
"Sajnos én sosem tudtam sunyizni, vagy hallgatni."
Kell szólnod vagy sem? hol a határ? Mi a jogod és mi a kötelességed?
2009.02.22. 15:33:32
mármint érdemi kritikát és feloldozást/biztatást.
Koori 2009.02.22. 15:33:46
ezt irtad es ebbol arra kovetkeztettem hogy ez egy altalanos, a tarsadalom minden tagjat erinto velemeny. Ezert kerdeztem hogy mi lenne ha az egyik fel lenne a baratod a masik pedig "csak" a barat parja.
Borsószem 2009.02.22. 15:34:59
Szerintem inkább azt kell tudnod, a barátod mit várna el. Jó esetben már a barátság kialakulása során adódik egy apróbb ilyen szituáció, mikor ez kiderül. (Mondd, szerinted jól áll ez a szoknya? - Kilógnak belőle a sonkáid bazze! - Nagyon csini vagy benne! :D)
Én pl. megmondom az első ilyen jellegű szituációban, hogyha később megtudom, hogy kíméletből információvisszatartás történt, pofánrugom! :)
2009.02.22. 15:35:39
Na, helyesen:
"mármint érdemi kritikát és NEM feloldozást/biztatást."
Muha 2009.02.22. 15:35:47
Funky-dijumvisu keverék
www.youtube.com/watch?v=WU5nJ_ZzAms
www.youtube.com/watch?v=6LHuuX99PcA
Borsószem 2009.02.22. 15:35:58
2009.02.22. 15:36:31
Értem. Erre írtam, hogy kevés barátom van, ők pedig biztosan nem tesznek ilyet.
Muha 2009.02.22. 15:38:03
www.youtube.com/watch?v=Hd2v47XkXb0
2009.02.22. 15:39:59
Szóval mindenki a saját bőrét viszi a vásárra. Az árát is ő kéri és/vagy ő fizeti meg.
Muha 2009.02.22. 15:41:33
@Letícia: hundert procent egyet értek
2009.02.22. 15:42:18
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:42:19
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:44:45
Az élet más területén (nem párkapcsolat) én is kaptam már iszonyú kemény kritikát.
2009.02.22. 15:45:21
Azt majd mérlegeli ő.
Te nem értékítéletet közölsz, hanem csak tényeket, neki pedig jogában áll eldönteni, hogy a saját értékrendje szerint mit kezd vele.
2009.02.22. 15:46:13
Nálunk meg olyan volt, hogy 5en voltunk nagyon jó barátok. 2 pár és egy szinglipasi. Aztán a másik árból a csaj megcsalta pasiját szinglipasival. Voltak előjelek, de annyira naivak voltunk, hogy nem vettük észre. A megcsalt srác meg akart bocsátani, de szétmentek elég hamar. Érdekes volt nézni, ki-ki mellé áll. Aztán persze az Élet elrendezett mindent. A csalfa barát ma rémgáz házasságban él, a megcsalós lány olyan pasiba zúgott bele halálosan, aki veri és nem becsüli meg. Megcsalt pasinak aranyos barátnője van, meg jófej kislánya:)
2009.02.22. 15:46:36
Muha 2009.02.22. 15:47:10
Fordítva akartad ugye?
Értékítéletet nyomunk, nem tényeket. saját életünkben sem vagyunk tisztában a tényekkel. szövöszö
Muha 2009.02.22. 15:50:17
@Letícia: :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:50:34
2009.02.22. 15:51:04
Borsószem 2009.02.22. 15:51:19
A te sztoridban tényleg az a nehéz, hogy ha mindkettő (három) a barátod, ki mellé állj.
Koori 2009.02.22. 15:51:22
2009.02.22. 15:51:38
Nem!
Ha elmondom A-nak, hogy partnere, B, tegnap C-t elégítette ki a Szimpla Kert mellékhelyiségében, az KIZÁRÓLAG tényközlés. Ő pedig majd eldönti, hogy mit kezd vele.
Na most leugrom a boltba.
2009.02.22. 15:53:32
Ez válasz Leticiának is. Az értékítélet az, hogy valami jó/nem jó, a tény az, hogy leszopta/nem szopta. A fenti példában csak tényeket közöltünk.
Borsószem 2009.02.22. 15:53:45
Muha 2009.02.22. 15:54:16
Muha 2009.02.22. 15:55:26
Koori 2009.02.22. 15:56:16
na ez az, en hatarozottan elitelek barmilyen fizikai eroszakot, foleg ha az a gyengebb (?) serelmere tortenik, DE azert valahogy el kell jutni a pofonig is...
flymazs (törölt) 2009.02.22. 15:57:26
Koori 2009.02.22. 15:58:11
Muha 2009.02.22. 16:00:05
2009.02.22. 16:00:28
Koori 2009.02.22. 16:00:33
van egy eszkalalodasi ut arra gondoltam.
Koori 2009.02.22. 16:01:48
Muha 2009.02.22. 16:02:15
2009.02.22. 16:03:34
2009.02.22. 16:05:31
Aqweren 2009.02.22. 16:06:03
Nekem csak lány barátaim vannak, elég kevés, de valódi barátok, és nem tartom minden esetben helyesnek a feltevést hogy a csajok csak megerősíteni tudják egymás hülyeségeit és nem őszinték, de tudom, kivétel erősíti a szabályt...
Viszont úgy gondolom, hogy a barátokat azért "tartja" az ember hogy minden helyzetben őszinték és kritikusak legyenek, egyébként mi értelme lenne? Jól érezzük magunkat amikor minden okay, de ne konfrontálódjunk a másikkal a másik érdekében? Szerintem ez egyáltalán nem beleszólás a másik életébe, hanem csak egyfajta visszajelzés a cselekedeteiről, mert nem azt mondod a barátodnak hogy csináld ezt vagy azt, hanem hogy ha folytatod a hülyeséget amit elkezdtél, mi lehet...és ha úgy látom, hogy a barátom az én értékrendemmel, vagy a sajátjával teljesen ellenkező dolgot művel, akkor nem megyek el mellette szó nélkül. Volt olyan lányismerősöm aki olyan barátságot szeretett volna mint amit majompásztor említ, vagyis hogy csak a kis egóját kellett volna fényezgetni, azt is csak akkor, ha szüksége lett volna rá, de mondhatom, nem lett barátság belőle. Igenis a barátok legyenek kíméletlenek, ha kell, ha valódi barátság, akkor ki kell bírnia az ilyesmit. Már csak azért is, mert ha szóvá tesz egy barát valamit, amit nem kellene csinálni, de nem értesz vele egyet, akkor is elkezdesz amellett a dolog mellett érveket felsorakoztatni, hogy meggyőzd, és ez által magadat...vagy pont ellenkezőleg: rájössz hogy nincsenek érveid és tényleg nem jól csinálod.
Nem voltam még ilyen helyzetben, de ha tudomásomra jutna valami, ami hátrányt, sérülést okozhat egy barátomnak, szólnék neki...pláne ha párkapcsolati a dolog (pl. újdonsült partnere bepróbálkozna nálam :P)
Hmmm...egyébként érdekes hogy míg barátság esetében ez megvan, addig párkapcsolatban nem nagyon találkoztam ilyesmivel...bááár ott a szerepek nagyon mások, kevesebb a bizalom és nagyobb a sértődékenység...de ez vajon helyes így? :/
Koori 2009.02.22. 16:06:39
Pl: Leti egre jobban fel, retteg a partnerteol aki rendszerint agressziv, hangos, fenyegeto stb, de soha nem jutott "fizikai" fazisba a dolog, Erre Leti aki nem birja tovabb a nnyomast fogja a sodrofat es szemen ba**za az embert.
A kulso szemlelo mit lat a Leti egy allat, veri a partneret.
Bocs Leti nem szemelyeskedni akartam es tlejsen bizonyos hog nem vagy ilyen ember csak kapora jot a kommented.
2009.02.22. 16:11:24
És akkor amit látunk is, vagy tapasztalunk is, egy tanulás része, valamiről ismerettel bírni az egy előzetes tanulás. Na most nem akarom a végletekig fokozni, hogy a dugás is metafizikai képzelődés tárgya lehet, de azt elfogadom, csupán dugni valakivel vagy szeretni valakit, az két különböző dolog lehet másnál.(PS: nálam nem, de én nem vagyok normális:D)
És mi a fontosabb? Hogy szereti a haveromat vagy megdugatja magát mással, akinek a nevét se tudja, mert pl. részeg, fizikailag megőrül, hogy nincs vele, akit szeret?? És a csajokkal is van úgy, hogy másra gondol, mint akivel dug. Szóval ezernyi kérdés merül fel, amire én magam nem vagyok jogosult dönteni, ha nem az én relációmban van. És eben persze az is benne van, én se tűröm el ezt. Az árulkodást sehol se szeretik szerintem.
Borsószem 2009.02.22. 16:11:51
2009.02.22. 16:12:52
2009.02.22. 16:13:10
Tehát attól még, hogy nekem szubjektíve gyanús a helyzet, puszta valószínűség alapján nem ültetném el a bogarat a másik fülébe, mert ez - ha mégis tévedtem - komoly károkat okozhat, teljesen fölöslegesen.
Ahhoz pedig, hogy teljesen meg legyek róla győződve, tettenérésre vagy valami hasonlóan erős bizonyítékra van szükség, ilyen pl. az is, ha az illető nálam próbálkozik be.
2009.02.22. 16:13:57
nem azt mondtam, hogy nem lehet, hanem azt, hogy nem gyakori.
Borsószem 2009.02.22. 16:16:10
2009.02.22. 16:17:04
És OK, beszéljünk az objektivitásról...Taníts Mester, ne szerénykedj!:)
@Koori: hát nem haragszom, nem is haragudhatnék, mert nem rólam volt szó. Mondjuk az tény, hogy elég temperamentumos vagyok, és ha egyszer felhúznak, akkor nem fogom be a szám...még nem vertem meg senkit, de szájon már vertem férfit, mert pimasz volt. És a 0.-os gimis táborban megvertem egy srácot, mert meglökött viccből...:)
Krizsabali 2009.02.22. 16:18:10
2009.02.22. 16:20:34
Muha 2009.02.22. 16:20:36
2009.02.22. 16:22:42
Muha 2009.02.22. 16:24:39
@Krizsabali: jó, amit mondasz, csupán részemről ott van a hiba, hogy a saját világképemet erőltetem két emberre olyan téren, amihez nincs is közöm. Hisz az ő dolguk.
no lesarkítom mert mennem kell a dolgomra. Kb olyan mintha lebasznám a nő barátomat, hogy miért nem seggbekukizik, hisz szerintem az kurvajó.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 16:26:49
2009.02.22. 16:28:19
@Aqweren: szerintem jó, hogy beleszóltál!:)
MUHÁCSKA és BORSÓKA, jó kis témát dobtatok be...
Muha 2009.02.22. 16:28:40
2009.02.22. 16:30:08
flymazs (törölt) 2009.02.22. 16:30:16
2009.02.22. 16:30:43
"viszon sok női barátnőjük van, amit az aktuális párjuk nehezen visel"
höhö csak nem azt mondod, hogy fordított helyzetben már tetszik annyira a fijúlány-barátság c. talonépítés? :))
2009.02.22. 16:30:49
Iszonyú...a velvet csajai készülődését és végeredményeit nézve, és hogy állítólag ők is a középmezőny...azta, iszonyú!:S
2009.02.22. 16:34:28
2009.02.22. 16:34:29
egyébként én is úgy gondolom, hogy a női partner jelentéktelensége tudatosításának (és ezáltal verbális szintű kötődése ténylegessé tételének) a záloga a demonstratíve sok lánybarát. :)
Legyen nagyobb talonod, mint neki, akkor tisztelni fog, különben meg átnéz rajtad és - a verbalitás szintjén túl - szarik rád nagy ívben.
2009.02.22. 16:37:20
illetve nem nagyobb talonod, hanem jobb talonod. Érezze, hogy bármikor otthagyhatod egy nála jobb nőért, akkor talán nem fog megszopatni. Ez persze egyúttal megmagyarázza azt is, hogy miért csak a pasitársadalom kb felső 15%-ához tudnak tartósan kötődni.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 16:37:22
2009.02.22. 16:39:31
flymazs (törölt) 2009.02.22. 16:40:28
2009.02.22. 16:40:52
Aqweren 2009.02.22. 16:55:35
2009.02.22. 17:02:30
Így van, ironizáltam, persze, hogy egyedül.
Borsószem 2009.02.22. 17:36:20
flymazs (törölt) 2009.02.22. 17:46:40
GAbica 2009.02.22. 18:20:00
2009.02.22. 18:24:38
@majompásztor:
Máshogy gondolom. Egy pasinál a sok női barátnő és a nulla, vagy csak alig ffi barát nekem más üzenetet hordoz. Azt, hogy a pasinak az önbizalmához szükséges, hogy újabb és újabb barátnőciket szedjen fel, pl. az én barátnőim közül:). Itt nem a talonbantartás van. Ezekkel a nőcikkel nem fekszik le (bár lehet, hogy csajszik közül 1-2 megtenné), csak kell neki a flört. Én olyan pasit szeretnék, akinek egészséges önbizalma van, nem szorul ilyen megerősítésekre. És persze van sok haverom is, és ha versenyezni kell egy ilyen pasival, nem maradok alul flörtölésben sem, csak én nem ilyen pasit akarok, meg semmi kedvem játszmázni, bizonyítgatni folyton. És ez nem egyenlő azzal sem, hogy el kell punnyadni egy kapcsolatban. Van nem ilyen pasi is, hálistennek:))
flymazs (törölt) 2009.02.22. 18:26:56
@Pink szabadságon: ebben vagyon igazság :)
2009.02.22. 18:30:08
GAbica 2009.02.22. 18:42:34
2009.02.22. 18:44:25
GAbica 2009.02.22. 18:45:17
2009.02.22. 18:49:07
Asszem nézek egy kis dr. House-t - jó pasi, és az önbizalma nem szorul ilyen megerősítésekre:))
GAbica 2009.02.22. 18:50:09
2009.02.22. 18:53:11
GAbica 2009.02.22. 18:53:43
2009.02.22. 18:58:22
GAbica 2009.02.22. 19:01:29
flymazs (törölt) 2009.02.22. 19:09:01
zebulon (morcos harcilepke) 2009.02.22. 19:09:07
flymazs (törölt) 2009.02.22. 19:11:02
GAbica 2009.02.22. 19:14:26
@zebulon (harcilepke): dettó :)
@flymazs: de legalább stílusosan csinálják :D
GAbica 2009.02.22. 19:15:10
flymazs (törölt) 2009.02.22. 19:17:34
Nem rossz sorozat, tényleg, csak már kicsit sok :)
GAbica 2009.02.22. 19:20:16
zebulon (morcos harcilepke) 2009.02.22. 19:20:54
GAbica 2009.02.22. 19:21:56
flymazs (törölt) 2009.02.22. 19:27:44
Az valóban érdekes volt, ahogy rájöttek lépésről lépésre, mi a gond, de annyira egy kaptafára készültek az epizódok...
A mai sorozatokat elnézve azonban kétségkívül a színvonalasabbak közé tartozik :)
Amit még nézek/hallgatok időnként, az az NCIS.
mütyür 2009.02.22. 19:42:12
mi a téma?:)
zebulon (morcos harcilepke) 2009.02.22. 19:42:54
végülis igen, itt a blogon is problémamegoldás zajlik :)
@flymazs: mindenféle helyszínelő jöhet. :)
sajnos kevés az új rész, a régieket már kívülről tudom.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 19:44:18
www.youtube.com/watch?v=YjzIBI3jkKY
2009.02.22. 19:56:24
Jól kitakarítottam, hogy ez milyen egy produktív munka....:) Most merülök a nem oly látványosan produktív, de sok munkát igénylő szellemi tevékenységbe...:S
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:02:08
bzzzzz 2009.02.22. 20:05:50
Szerintem meg nem arrogáns bunkó.
Nyers, meg kíméletlen, meg a saját szórakoztatására manipulatív is, de valahogy nekem sohasem volt az a véleményem, hogy arrogáns bunkó.
Az meg marha jó, hogy a negyedik évadra tudtak olyan dolgokat beleírni a sztoriba, amitől még jobb lett, az ötödik évad elejét úgy vártam, mint a kisgyerek a karácsonyt.. nem csalódtam.
Igaz mostanában nem töltögettem le, de most hogy emlékeztettek.. :)
2009.02.22. 20:06:42
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:09:32
Én is kicsit pihengettem ma, de már neki kell állnom melózni :S
bzzzzz 2009.02.22. 20:11:46
hosszú volt az éjszaka? :D
2009.02.22. 20:12:16
2009.02.22. 20:15:29
Csak mi hárman vagyunk talpon?
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:16:26
mütyür 2009.02.22. 20:18:59
Caddy 2009.02.22. 20:19:19
Leti drága én egész nap lurkoltam, csak nem akartam belefolyni tudatosan, mert akkor még most is szaladna a lakás. :)
Jó volt a délutáni eszmecsere, azt szívesen megdumáltam volna én is.
Nagyon jó nap volt. Mindkét húgom nálam ebédelt, csináltunk vagy ötven képet jókat röhögtünk.Királyság volt a javából. :D
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:20:11
Caddy 2009.02.22. 20:23:30
Nektek milyen volt a nap?
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:24:00
bzzzzz 2009.02.22. 20:25:11
bocs igaz, és télleg, mütyi is írta :)
szia caddy :)
2009.02.22. 20:27:02
@Caddy: na de jó, ha királyság volt!:) Én köszi jól vagyok, olyan jó volt, hogy lazíthattam végre sok-sok idő után...:)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:27:27
mütyür 2009.02.22. 20:28:08
bzzzzz 2009.02.22. 20:31:06
ebből már nem jövök ki jól, érzem..:)))
mütyür 2009.02.22. 20:33:00
@bzzzzz: hát nem:) de oda se neki:)
NickyOnline 2009.02.22. 20:37:25
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.02.22. 20:42:14
Jó volt a délutáni vita-kör... sajnálom, hogy nem vehettem benne részt :(
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:43:03
Parajka 2009.02.22. 20:44:35
Nekem is ideálisnak tűnik, kivéve a macskákat.
+ A fürdőszobában a kád a panorámaablak előtt álljon, abból nézegetnénk kifelé a havas tájra, a hegyekre és a tóra/folyóra.
Jöhet Mozart is. :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 20:50:18
Macskák nélkül. Annyi különbséggel, hogy én napsütötte toszkán lejtőkre és ódon olasz házakra néznék szívesen :)
2009.02.22. 20:50:46
Muha 2009.02.22. 20:53:09
Caddy 2009.02.22. 20:53:37
@bzzzzz: szeva :)
@Letícia: ááá a lusta hétvége is királyság! :D
Caddy 2009.02.22. 20:55:13
2009.02.22. 20:55:32
Parajka 2009.02.22. 21:01:18
Elméletben. Mert éppen az előbb kaptam észbe, hogy tavaly augusztus 5-e óta minden nap dolgoztam.Vagy bent vagy itthon. Mozsmá' biztos, hogy nem vagyok normális. :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:02:07
Előtte meg bárpultavatót tartottunk egy barátnőmnél :)
Parajka 2009.02.22. 21:02:19
Ismerős környék. Nem rossz, nem rossz. :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:02:42
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:03:42
Parajka 2009.02.22. 21:08:30
Azóta azt vonzom.:)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:08:37
My Dying Bride - Deeper down
Parajka 2009.02.22. 21:09:56
Akkor jól összejöttünk itt egy páran.
Caddy 2009.02.22. 21:11:00
Bárpultavató ez jó. Gondolom elég rossz buli volt, és hamar távoztatok is? :D:D:D
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:11:02
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:13:40
Majd valamikor, Caddy :)
Parajka 2009.02.22. 21:17:58
Úgy értem, hogy azt írta le, ami mindig is tetszett, amire mindig is vágytam. Aztán ősszel voltam valahol és rájöttem, hogy az az. Akkor ugrott be, hogy mit olvastam.
(Nem tökéletes, de most nem bírom átírni.)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:20:19
bzzzzz 2009.02.22. 21:28:56
az tényleg nagyon rossz lehetett :))
Caddy 2009.02.22. 21:31:51
Ezt úgy kell elképzelni, hogy megépítette a bárpultját a lakásba,és bárszékkel körülötte, rajta a kedves barátok, és rendelnek? :D
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:32:53
Parajka 2009.02.22. 21:34:09
Semmi gond. :)
A lényeg, hogy bennem összeállt a kép ott és akkor.
Caddy 2009.02.22. 21:39:17
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:41:27
2009.02.22. 21:41:28
2009.02.22. 21:44:57
Ez a Johnny Deep fantasztikus pasi...Nem csoda, hogy Kate Moss falnak ment, amikor otthagyta...:)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:45:00
De ez álom, ha a realitásokat nézzük :D
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:46:28
2009.02.22. 21:49:20
És tudom, hogy nem vagy egy ezoterikus alkat...se macskával , se nélküle...:)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 21:50:34
Parajka 2009.02.22. 21:51:12
Igen, ilyesmi előfordul. De szerintem oda kell figyelni a megérzésekre. Hiába tudjuk az eszünkkel, hogy jó vagy nem jó valami, nem attól leszünk boldogok. Nekem már többször bejött. Ha meg nem figyeltem rá, akkor meg boldogtalan voltam.
Caddy 2009.02.22. 21:54:32
Ha az álmokat nézzük. :D
2009.02.22. 21:56:31
2009.02.22. 21:57:33
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:03:14
Két napig élvezném a nyugit, aztán kaparnám a falat, ráadásul objektíve is lehetetlen, mert a párkapcsolatom, a barátaim, a munkám ide köt(nek).
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:03:48
Parajka 2009.02.22. 22:08:59
Értem. Nekem az volt akkor a jó, hogy a szeretett pasival voltam együtt, ráadásul a bejárás is megoldhatónak tűnt (amíg muszáj). Épp azt nézegettük páran, mert egy közös barátunk ingatlant akart venni arrafelé.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:10:07
Az az egyik gond a belvárossal, hogy a lakások a legtöbb helyen hülyén vannak leválasztva, régen hatalmas volt egy lakás, szétszedték, de úgy, hogy van olyan lakás, ami emiatt rendkívül rossz elosztású.
Én pl. falra másznék attól, hogy több szoba van, de egymásból nyílnak, mert nem tudsz elvonulni, vagy átbukdácsolsz mindenkin, vagy rajtad bukdácsolnak át, ez pl. olyankor, ha valaki hajnalban jön haza, nem szerencsés...
zebulon (morcos harcilepke) 2009.02.22. 22:11:08
asszem nem vágyom el innen. :)
legfeljebb a Vörös tenger partján egy kis vityillóba...
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:11:19
Parajka 2009.02.22. 22:12:39
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:12:54
2009.02.22. 22:14:15
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:15:36
Parajka 2009.02.22. 22:15:37
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:16:09
Caddy 2009.02.22. 22:16:13
Tényleg vannak borzasztó megoldások, pont azért amit írtál, de azért ki lehet fogni a tutit.
Na csajok, én el.
Jó éjszakát. :)
2009.02.22. 22:19:05
zebulon (morcos harcilepke) 2009.02.22. 22:19:20
a Vörös? tudok helyeket ahol nem lőnek. és ha mégis, hát akkor is megéri. :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:20:29
(marha nehéz kifogni, barátaink most keresnek belvárosban lakást, iszonyú sokat megnéztek már, de nem láttak olyat, amit úgy tényleg szívesen megvennének :S)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:22:11
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 22:42:27
2009.02.22. 22:42:58
Sziasztok! Szép álmokat!:)
2009.02.22. 22:44:26
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:45:59
Ó, volt itt minden, mint a vásárban :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:47:10
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 22:50:47
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 22:51:46
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 22:52:37
2009.02.22. 22:54:06
flymazs (törölt) 2009.02.22. 22:57:10
@Nard: szia :) Ez eléggé rosszul hangzik :S
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 22:57:11
Szia :) Már jól, megyek holnap melózni is, rendbejöttem, csak fájnak a kezeim :S
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 22:57:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:01:10
Jah kiszereltem a zárat a nagy setétségben, közben meg az ujjaim odafagytak a csavarhúzóhoz, az ujjaim az életem, mint egy zongoristának :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:01:38
vázkulcs 2009.02.22. 23:02:05
Kezdjük meg a hetet. :D
www.youtube.com/watch?v=GBiDR1hx3d8&NR=1
A poszthoz, a csaj min lepődött meg, a faszi mitől ijedt meg? A többi részét értem. :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:02:52
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:03:35
Szia Cukinyuszi! Nem, nincs itthon pótzár,megoldottam némi dróttal :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:05:46
@Ms Nihil Purple: na, ezektől tudok falramászni, azt a nyomorék egy hetet (vagy már annyit se) nem bírják ki, alkalmazkodás nulla.
Azt nézik, hol pofázhatnak és baszhatnak ki másokkal.
Utálom ezeket a fajta embereket.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:08:56
Nekem az a mákom, hogy errefelé semmi ilyesmi nincs se Sziget se semmi, max F1, de az jó is messze, szóval nemigen zavar az autózsinnyegtetés :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:08:58
2009.02.22. 23:09:39
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:10:50
2009.02.22. 23:12:31
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:14:48
Amikor a budai hegyi utcák jól lefagynak, vagy ráesik a hó, akkor kocsival is nagyon mókás :) kb 4 éven át küzdöttem fel magam gyalog, és úgyis kapaszkodtam mindenbe :)
@Ms Nihil Purple:
Be! Ugyan ki lopna el? :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:15:18
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:16:05
@Nard: jaja, ahogy a napokban is volt :S
vázkulcs 2009.02.22. 23:18:19
Egy hétig odakötni őket a legnagyobb hangfalakhoz, utána már nem zavarná őket. :D
www.youtube.com/watch?v=hkDg2Y_owOE&feature=related
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:18:43
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:19:51
Nem jut túl a vérebeken :)
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:21:27
Mint ahogy kibírom a szomszéd lakásfelújítását, noha otthon voltam kemény 3 napot betegállományban és kurvára nem a fúróra szerettem volna ébredni...megjegyzem, ők is kibírták a miénket.
Vagy ezer példát lehetne mondani. Pár nap miatt ekkora hisztit csapni csak azért, hogy a másiknak se legyen jó, hát ez a szomorú magyar mentalitás, sajnos.
Megjegyzem, szomorú, de tény, hogy Magyarország jelenleg ezt az egyetlen rendezvényt tudja felmutatni, mint nemzetközileg is nagyhírű, tömegeket vonzó programot.
Ennek kicsinálásán igyekeznek oly szorgosan.
2009.02.22. 23:24:44
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:26:04
Megjegyzem évről-évre egyre szarabb a sziget. Még amikor nem volt ennyi lószar a szigeten mint mostanság, akkor még élvezhető volt. Nagyjából már olyan mintha egy plázában járnék, kb olyan árakat is látni sajnos. Nem is járok már ki igazán, nagy néha, ha van valami érdekesebb előadó (nagyrészt már nincs az sem, mert az általam kedvelt előadók, nem jönnek el,mert szarnak egy ilyen zéró helyre, vagy már rég halottak)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:27:01
Ugyan engem nem rabolnak el, ki tenne ilyet? :D Kinek kell egy kocka?
bzzzzz 2009.02.22. 23:27:26
nyaf-nyaf-nyaf..
:))
Borsószem 2009.02.22. 23:29:51
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:31:33
Én úgy vagyok vele, hogy kinn vagyok a barátaimmal, rengeteg koncertből válogathatok és jól érzem magam és nem azért megyek ki oda, hogy fikázzam, hogy "bezzeg x évvel ezelőtt milyen jó volt, most meg..."
Az árakról meg...hát, egy korsó (ami 2008-ban 6 dl volt) Ászok 320 Ft volt, ha jól emlékszem, vagy valahogy így, egy akkora lávaköves hotdog, amit tetszés szerint telerakok és egész napra elvagyok vele, mert alig bírom megenni is, 480.
Hát, már bocs, de szerintem a Sziget benn kifejezetten olcsó.
Ha meg azt nézed, hogy nyolcezer-valahányszázas napijeggyel több olyan koncertet is megnézhetsz, amire külön-külön lenne min. 30-40 e Ft a belépő...
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:31:52
Nem nyafogok, csak minek adjak ki pénzt olyasmire, ami abszolút nem érdekel? :) Sokezeré' nyeljem a port, viseljem el a sok bunkót, ráadásul nincs ott semmi, amiért érdemes lenne ott lenni? :) Néhány kezdő balfasz zenekar meg valami ezredvonalbeli külföldi előadó nem ér meg pénzt nekem. Unatkozni ingyen is lehet, otthon (bár nem, mert itthon olyan zene van amilyet én akarok, és nem kötelező szar Tankcsapda shit) :D
2009.02.22. 23:33:04
2009.02.22. 23:34:21
Borsószem 2009.02.22. 23:34:36
2009.02.22. 23:36:08
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:36:16
Nagyon sok külföldi jön több éve rendszeresen vissza, sőt beszélgettünk egy holland sráccal, aki mondta, hogy most csak pár nap szabit kapott, ezért nem nagyon tud itt körülnézni, de amit eddig látott, nagyon tetszik és mindenképpen visszajönnek haverokkal körülnézni Magyarországon.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:36:45
www.youtube.com/watch?v=mHYU2Q62pdw
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:37:04
2009.02.22. 23:37:18
vázkulcs 2009.02.22. 23:37:21
Tankcsapda kurva jó, bár már annyira nem értékelem mint 10 éve. Az idő vasfoga kezd megrágcsálni? :)
www.youtube.com/watch?v=f2_s5X3kAec
2009.02.22. 23:38:55
2009.02.22. 23:39:49
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:41:19
Ami nekem furcsa volt a Szigeten, az inkább a Party Arena, meg a tucctucczene.
Ez alter-rockfesztiválnak indult anno, nem érzem annyira odavalónak.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:42:20
Én tuti nem :)
Borsószem 2009.02.22. 23:42:32
vázkulcs 2009.02.22. 23:42:38
Annyira tetszik? Vagy fordítva? :D
www.youtube.com/watch?v=02hukM-nJDU
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:44:45
Akkor meg nem csinálom az zárat :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.22. 23:45:28
www.youtube.com/watch?v=6obrXjcVUyE&feature=related
vázkulcs 2009.02.22. 23:47:50
Ahogy idősödik az ember változik az ízlése mindenben. :D
Jót lehet bulizni, csajozni, zenét hallgatni, berúgni, betépni, ezért jó egy-egy napra, de egy hétig nem bírom a tömeget, és azt, hogy nem lehet normálisan tisztálkodni.
www.youtube.com/watch?v=zBUJztI884M&feature=related
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:49:29
Én soha nem szerettem, olyan műrokker szarnak tartottam, nem fedeztem fel benne semmi eredetit. Most is lábrázást kapok tőle ha meghallom bárhol. Kellemetlen, fülsértő förtelem. Véleményem szerint.
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:50:36
Borsószem 2009.02.22. 23:50:54
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:53:21
vázkulcs 2009.02.22. 23:54:19
tuc-tuc zenénénél azért több mondanivalót tartalmaz. :)
www.youtube.com/watch?v=9aTVzmxsQtY&feature=related
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:54:52
flymazs (törölt) 2009.02.22. 23:58:24
www.youtube.com/watch?v=eE5eFKXkIwI
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.22. 23:58:36
Azok annyira kimaradtak, hogy nem ismerek egyet sem :)
@vázkulcs:
Mindkettőt hanyagolom, nincs lényegi különbség a kettő között, egy szint :)
2009.02.22. 23:58:37
2009.02.22. 23:59:43
Szép álmokat!D
flymazs (törölt) 2009.02.23. 00:01:20
De jóccak :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.23. 00:04:04
vázkulcs 2009.02.23. 00:06:00
Szép álmokat.
@Nard:
Itt van még egy kedvencem, de ez a videóval az igazi. :)
www.youtube.com/watch?v=kcvlIR9i3mU&feature=PlayList&p=6327B7ABEAE85033&playnext=1&index=17
Jó éjt nektek én el.
Borsószem 2009.02.23. 00:06:49
flymazs (törölt) 2009.02.23. 00:09:35
www.youtube.com/watch?v=Bzr6E8QqB3U
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.23. 00:19:26
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.23. 00:44:33
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.02.23. 00:50:27
Shau 2009.02.25. 11:27:04