Értékellek mint embert

Kedves olvasók!

A filmszemle miatt még a héten időszakos szünetet tartunk, türelmeteket kérjük. Valamint: küldjetek posztokat, ha van kedvetek.

sziasztok:

vl

A vascső alkatú fiúval volt először orgazmusom.

Kedves Szakítós blog,

Ebben a pillanatban jutottam arra az elhatározásra, hogy megosszam veletek ritka érdekes storymat... :)
Nos, anno, a kapcsolat kezdetén voltam én 18, ő 23.
Túl egy 4 és fél éves kapcsolaton annyira ki lehettem borulva (így utólag visszagondolva), hogy ráfanyalodtam.
Srácot úgy kell elképzelni, hogy cirka 40 kg-al kevesebb, és 10-15 cm-el alacsonyabb, mint én... No igen...Vascső...Szép pár lehettünk...De az arca és a kedvessége megfogott...mondhatni jókor, jó helyen...
Mindenki tiltakozik, anyu, barátnok, haverok..."Semmi keresnivalótok nincs egymás mellett"
De a fránya rózsaszín szemüveg...Összejöttünk hát...
Nos...Megfogott...A szex tartott mellette, mint később kiderült, ugyanis elég színes szexuális életem ellenére, vele volt először orgazmusom. Na pfff...gondoltam, jó lesz ez nekem egy pár hónapig, amíg nem találok mást...Igen ám, beleszerettem...(vascső...kérlek, légyszi, üssetek agyon).
A kapcsolat 3 és fél évig tartott (néhány hónapig jó lesz,mi?), és egyszer nem mertem tőle megkérdezni, hogy mikor volt a II. világháború, mert féltem, hogy a XVII. századra fogja betájolni...
Tudni kell, én oda vagyok a történelemért, politikáért, sosem vártam volna el, hogy órára pontosan tudja, mint én, de még napra sem...de azért nagyjából évtizedre illik... Ezt az ő esetében inkább nem erőltettem...Gondoltam a szerelem mindent áthidal... (még azt is, ha vki szerint a Fidesz szélső bal...Istenem, mekkora barom vagyok...)
Igen ám...a szerelem elmúlt fél év után...Mondom rendben, nem tudja mikor volt a világháború, de legalább jó az ágyban...
Az élete arról szólt, hogy meló után elmehessen egyet sörözni, billiárdozni, csocsózni a haverokkal. Minden áldott nap...Mert állítása szerint ő megdolgozott ezért, ergo jár neki. Hála Istennek nem éltünk együtt, mert rövidtávon kiraktam volna....Én viszont folyamatosan haladtam A pontokból a B pontokba (meglett a hőn áhított jogsim, felvettek a főiskolára, elvégeztem az első évet, etc...) No ezeknek ő nem tudott örülni...egyre több és több lettem nála...
Képtelen voltam szakítani vele, mert saját bevallásom alapján is társfüggő vagyok...Vascső...megint...Mindegy ki, hogy, miért, de kivárok...Életemben soha senkivel nem szakítottam még...négy félnek mondható félrelépése volt, mert "csak csók"...persze asszisztáltam hozzá... :D Pfff...a telefonszámlát mindvégig én álltam (mert hát flottás vagyok, nekem csak 8 Ft/perc, ergo fizessem csak én, gumit nem használtunk, de a fogamzásgátlót szintén én álltam)...hozzátenném, közel a dupláját kereste, mint én, 8 általánossal, nyelvtudás nélkül...
Aztán hirtelen betoppant egy férfi az életembe, virtuálisan tartottuk a kapcsolatot, várta, hogy le tudjam zárni életem eme csodás fejezetét...nos...egy patkánynak éreztem magam, hogy fájdalmat okozok, de ott hagytam kedves tudatlan párom...
Mai napig bömbölve hív fel a telefonban, sajnálja, hogy nem tudott edig megbecsülni, és ő mostmár látja, és tudja, hogy mennyit érek én, és menjek hozzá feleségül, és mindennél jobban szeret, és ő belehal, és felvágja az ereit inkább...Menjen hozzá, akinek két anyja van, és egy se mostoha...
Lezártam...Boldog vagyok, és büszke...

Üdv,
Cinege

 Majd ha egyszer megtanuljuk becsüni a másikat, akkor ennek a blognak nem lesz értelme.

Én 21 éves lány, ő 23 éves szintén lány. Nem, nem futó kaland, még majdnem azt is bemeséltem magamnak, hogy életem nője.
Nem kerestem barátnőt, nagyon is jól elvoltam a szingli életemmel, a karrierépítésemmel, amikor teljesen váralanul betoppant az életembe a leányzó. Már első randin azonnal egymásra kattantunk, oltári nagyokat beszélgettünk, még nagyobbakat szeretkeztünk, kihoztuk egymásból a legjobbat, pedig mindketten tudtuk, hogy nem illünk össze. Mondjuk úgy, hogy én túl "normális" vagyok, ő pedig túl zabolázatlan :) Megvolt minden mézesmázos maszlag, egymásba szerettünk, mindeki dícsérte, hogy mennyire kivirultam mellette és soha nem nyíltam még meg ennyire egyik páromnak sem. Eltartottam anyagilag, gyakorlatilag nálam lakott, érzelmileg is igyekeztem biztosítani számára a stabil hátteret, mert tudtam, milyen hánytatott sorsa volt gyerekkorában. Úgy érzem valóban megtettem érte MINDENT (az éjszaka közepén hajlandó voltam kirohanni neki cigiért, ha fájt valamilye azonnal ugrottam, hajnalban keltem, hogy elkészítsem neki a kajáját a munkába menet) az egész életemet rááldoztam, még hajlandó lettem volna külföldre is költözni, csak hogy ne kelljen miattam feladni az álmát. Majd másfél hónap után jöttek a viták, bizalmatlan voltam vele szemben, pláne azok után, hogy a szemem láttára flörtölt egy másik lánnyal. Szilveszterre teljesen kizsigerelt az exem a bunkó viselkedésével, folyamatos depresszióban voltam a veszekedéseink miatt és folyton a megoldásokat kerestem, hogyan tudnám előhozni ismét belőle azt az odaadó, bájos nőt és miként szabadulhatnék meg az alpári, nagyképű és bunkó stílusától. Eljött a világ legpocsékabb szilvesztere, amit ő azzal tett szebbé, hogy másnap ismét találkozott azzal a lánnyal, akivel flörtölt és tesztképpen (!) megcsókolta. Erről én persze mit sem sejtettem, sőt mikor felkerült egyszer szóba a csaj, váltig állította, hogy már nem is jön be neki. Állítása szerint ekkor még bűntudatot érzett, mert megcsalt (pedig a kapcsolatunk elején tisztáztam vele, hogy nálam megbocsájthatatlan a megcsalás) és próbált küzdeni a felángolása ellen. Igen, úgy küzdött, hogy miközben esténként mellettem feküdt (ekkorra már összeköltöztünk), közben a másik nővel levelezgetett. Majd mára betelt a pohár, s miután becsiccsentve ért haza exem és azt hangoztatta, hogy megdug mindenkit (igen, ennyire alpári és bunkó volt a stílusa), nem kellett sokáig faggatni és bejelentette, hogy másba szerelmes... igen, abba a bizonyos lánykába... Csattant is a nagy pofon, pedig megígértem neki, hogy soha egy ujjal nem nyúlnék hozzá. Majd szépen lassan előbüffentek belőle az információk: már kétszer is lefeküdt vele. Hozzátenném, a két eksön között eltelt egy hét, amikor azért még meg akarta dugatni velem is magát, de nem ment neki már velem, mert úgy érezte, megcsalja (!) a szeretőjét... Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy miután megdugatta magát, este hozzám bújt, velem aludt el, azt hazudta engem szeret és engem csókolt elalvás előtt. Most akkor oda-vissza csalt, vagy mi?
Persze jött a szöveg, hogy ő ezt nem akarta, nem akart megbántani, sokkal jobbat érdemlek nála, de az érzelmeinek nem tudott parancsolni... kérdem én, miért nem lehetett ezt nyíltabban csinálni: szakítunk, aztán mehet világnak és azzal fekszik össze, akivel akar. Ő maga mondta, hogy azt tette velem, amit a legjobban megvet és amit az exe is művelt vele hónapokig. Kérdem, akkor miért érdemeltem pont én ki ezt?
Nem tagadom, hogy én is hibás voltam a dolgok elromlásában és én vagyok a legnagyobb balf@sz, mert nem dobtam már ki korábban, de mégegy ilyen gerinctelen emberrel nem találkoztam. Visszaolvasgatva és visszaemlékezve leestek a dolgok, hogy mikor miért viselkedett úgy ahogy, miért kezdte eldugdosni előlem a netes beszélgetéseit, miért kellett neki wap a telefonra, miért akart saját lakásba költözni és még sorolhatnám. A legundorítóbb az egészben, hogy mikor legutóbb felmerült, hogy szakítani akarok vele, még ő mondta, hogy útálja, ha lemondanak róla és én ezt ne tegyem... pedig akkor már megdugatta magát a szívszerelmével. És még ő hisztizett, hogy miárt nem bízom meg benne!
A kapcsolatunk tipikus esete annak, hogy ha egy nő megkap mindent, az túl jó neki, nem tudja megbecsülni és másra vágyik. Tanulságul szolgáljon a történetem, hogy nőben nem lehet megbízni, bármennyire is bájos és őszinte. Az ember soha ne adja fel az elveit és ne forduljon ki önmagából más kedvéért, mert csak papucs válik belőle!

Legalább az vígasztal, hogy a szerető a közelembe se érhet (mások állítása szerint sem, nem csak a büszkeség és sértettség beszél belőlem), még csak ki sem tudta elégíteni szex közben, de ha neki ez kell, akkor menjen csak és tegye tönkre magát más mellett. Köszönöm én jól vagyok, kiszerettem belőle, de ezek után ne könyörögjön mégegyszer a barátságomért. Neki még nagy szüksége lesz rám, de nekem semmit nem adhat. Nem fogok neki minősíthetetlen stílusú leveleket írogatni, annál azért éretebbnek tartom magam és én minek utáltassam meg magamat vele, nem én voltam a hunyó, legyen csak bűntudata... már ha lesz.

Egy felszarvazott nő

Tescoba voltunk, de inkább interspar, de legutóbbi bevásárlás helyett is inkább a szeretőjéhez rohant
Gumi nyilvánvaló okokból nem kellett, katona sem szeretnék lenni :D

Walt Disney meséit az élet írja, no meg Kovi.

Sziasztok!

Mostanság egyre gyakrabban olvaslak benneteket. Komolyan nagyon jók ezek az írások. S ezek hatására, úgy elgondolkodtam az eddigi "hosszabb" - rövidebb kapcsolataimon. Mondjuk mivel 16 vagyok (l), nem nagyon vagyok híve a hosszú párkapcsolatoknak, azaz eddig nem voltam. :)

Ez is csak picivel több, mint egy hónapos volt. Abból meg közel három hetet nem voltam itthon. De kezdem az elején. Négy hónapos (leghoszabb) kapcsolaton voltam túl, mondhatnám szabadultam belőle. Éljen a singly élet, bulizás ezerrel, haverok, pia, buli, még egy kis buli, s talán volt buli is! Egy kocsmázás után megismrekedünk pár arccal (én és a barátnőm) s két pasival elmegyünk egy parkba, kiszellőztetni a fejünket. Nekem nagyon bejött az egyik, s majdnem rámásztam, bizonyos alkohol - mennyiség hatására persze. Aztán ő a barátnőmmel jött össze. Ott volt akkor éjjel még két tag. Egyikkel kezdünk dumálni, semmi komoly, de nagyon jól nézett ki. Másnap yahoo-n bejelölt az a parkos pasi. Elszálltam, úgy örültem, hogy milyen jól néz ki, s milyen menő, s meg akar ismerni. Húú. Első randi lefújva, nekem nem jó, második randi majdnem lefújva, nekem nem jó, aztán lett belőle egy 30 perces beszélgetés, egyeztetve az esti találkozást. Eljön az este. Minden megy a maga módján, egyszer csak kéz a vállon és így tovább. Édes négyes egy barban, mivel ott volt a barátnőm az új pasijával, aki nekem tetszett előző este. Kocsival hazavitt, s ott még beszélgetés, ez az. Első csók. Nem is olyan jó. Aztán mégis. Aztán kocsiülések hátra. Nem volt semmi, persze. Tudta, hogy három nap múlva elutazom. Két nap eltelt. Telefon. Nem találkozunk mielőtt elutazom? De. Na akkor éjjel esett le nekem az egész. Megint kocsi, ülések hátra. Komoly célzások. Mi mást akarna? Csak meghzni.. De nem jött össze. Megkérdezte akarom-e folytatni a kapcsolatot, mondom nem tudom, te? , igen. Jó. akkor legyen ez. Elhúzok. Ki tudja mi lesz. Legalább lesz itthon valaki aki vár. Még ki sem mentem az országból, telefonok, smsek. Úgy hiányzom, ne menjek. Na ekkor teljesen bedőltem neki. Annyira jó dumája volt, hogy egyből belezúgtam. ( A buszon összenyaltam egy taggal, egymás mellett aludtunk, ennyi. Utána még két este voltam vele.) Minden ok. Napi 2 sms. Egyszer egy régebbi barátnőm írja "Nem akarom, hogy csalódj. Velem is megtörtént már. De tudnod kell E. megcsalt" Telefon ki a kézből. Kiakadás. Hiszti. Tusolás. Hideg víz. Aztán elő egy borotvát. Akkor csináltam ilyent életemben először . Én csak " testi fájdalmat akartam, hogy ne érezzem, mi lelkemben végbement. ".. Irja az smseket. Nincs válasz. Felhív. Beszélünk. De semmi rólunk. Amikor hazamentem találkozni akart, mondom jó. Nem mond semmit. Én mesélek. "Király volt stb." Egyszer megkérdem: s akkor mi volt K-val (aki mellesleg a falu második legnagyobb ribanca, vele csalt meg) . "Ja, semmi. Ő mászott rám, én nem akartam, ne haragudj." Mondom én is voltam egy taggal. "S ki az? Hogy néz ki? Mi volt? Mit csináltatok?" Kicsit ekkor kiakadtam. Megint kérdezte: - Akarod folytatni, én igen. - Nem tudom. - Többet nem csaljuk meg egymást. Hittem neki. Hát jó. Még két hét eltelik. Teljesen jó minden. Elvoltunk. Egyszer megkérdezte. - Szűz vagy? - Igen . Ekkor arra gondoltam " Jó. Tudom mire megy ki a játék." Akkor döntöttem el, hogy 1 hét s kirugom, csak azért akartam várni, mert volt egy nagyon jónak ígérgező bál náluk, amire persze meghívott. Úgy volt, hogy hazahoz, de akkor nem tud inni (hú, mekkora kihagyás) 5 telefon, le van rendezve, közel hozzájuk egy rokonnál alszom, oda a haverja visz el, ő meg tud inni. Ez így jó is volt, csütörtökön teljes lázzal vásárlás, mert szombaton bál. Tesóm pénteken bevágja, hogy ő látta E-t a városban K-val. De nem volt semmi, csak sétáltak s még voltak ott 6-an. Én "Nem. Nem csalt meg. Nem képes rá. Én ismerem őt. Miért tette volna?" Elő a borotva. Másodszor. Este sms tőlem. Nem kellenne beszéljünk? Hív. Remegett a hangom is az idegességtől, amíg azt nem mondta, "gondolom tudod mi történt" addig elhittem, hogy ez nem lehet. Aztán talákozás. Beszállok a kocsijába. Smse jött. Visszahívja. "Mindjárt megyek" Én "Csaknem a ribancod?" De igen. Próbáltam méltósággal viselni, de remegett az egész testem. Pétek este vége. "Tudom, hogy balfasz vagyok, egy ócska köcsög." Az. Úgy szálltam ki a kocsiból "Akkor jó qwázást!" s hatalmas kacagás.

(Később kiderült, hogy meghuzta K-t, akkor a bálon, s haza is vitte kocsival és nem piált..)

Hát ez ennyi volt. Magamra haragszom a legjobban, mert ismét hittem egy tagnak. Mert azt hittem nem csak a szex a lényeg. Mert azt hittem, hogy ismerek valakit. Mert hittem, hogy lehet második esély.

E-vel nem beszélünk. Köszönünk az utcán, ha találkozunk. K-nak nem köszönök.

Most van barátom. Jól megvagyunk. Szeret. Szeretem. És megbízom benne, mindennél jobban. És remélem ő is bennem :)

 már szakítani sincs kedve az embernek.

Hello!
Nem leszek hosszú, a kapcsolat sem volt az. Lány 22, fiú 25, találkoznak, járnak, egészen sokat vannak együtt, ahhoz képest, hogy elég elfoglalktak. Van egy közös sportjuk, hetente mennek is valahova emiatt. A lány ezt a sportot komolyabb formában egy másik társasággal is űzi, évek óta, ez nem tetszik a fiúnak. Majd a lány elmegy emiatt egy hosszú hétvégére, utána pedig nemsokára két hétre, ami már a találkozásuk előtt le volt fixálva, a másik társasággal, és na nem mintha kéne engedély, de a lány elkéreckedett a fiútól oda. A két program között a lány barátnőinél találkoztak volna. Volna, mert a hétvége után azzal hívta fel a fiú, hogy valami baj van, nem tudja mi(féltékeny). Lány mondta, hogy akkor beszéljék meg, de ne a barátnők előtt, hanem inkább utána. Válasz: "Csak ezért nem megyek fel Pestre". Lány ezután elutazott köszönés nélkül, majd másfél hét múlva kapott egy sms-t: "Na mikor viszed már el a cuccaid?"
Utólag persze azonnal eszébe jutnak az ember lányának olyan beszélgetések, amik után azonnal szaladni kellett volna: L: Hogyhogy csak fiú barátaid vannak? F:Hát lányokkal akkor beszélgetnek a fiúk, ha barátnőt akarnak. Ennyi.

Elvesztettem egy jó pasit, mert biztos arra gondolt, hogy ezt a balhés csajt jobb is elkerülni.

A kép innen

Elveszíteni az újat a régi miatt!

 

Társaim biztatására leírtam nem átlagos történetemet, mert kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá a kommentezők.

Egy elég hosszú kapcsolatban éltem, ami egy idő után elvesztette varázsát, és úgy döntöttem jobb lesz kiszállni belőle. Nem éreztem már azt, hogy szeretném, és azt hogy nekem ő kell. Mindig jobbra vágytam mellette és tudtam, hogy nem képes megadni nekem azokat a ténylegesen alap dolgokat, (iskolázottság, munkahely) ami egy felnőtt kapcsolathoz és az élethez kell. Többször biztattam, hogy kezdjen valamit az életével, mert ez így nem jó, de mindig csak ígéreteket kaptam. A szerelmével nem volt probléma, mert tényleg nagyon imádott. Sokra is becsültem érte, csak rossz volt, hogy míg én küzdöttem a diplomával és, hogy majd valamit kezdjek az életemmel, addig ő egy szakmáig nem jutott el. Nagyon nehezen tudtam lezárni, mert nem nagyon engedte, hogy véget érjen. Többször megpróbáltam, de egyszerűen nem hagyta!

Két héttel a "részemről végleges" szakítás után találkoztam egy sráccal (kis tökély volt) akibe megtaláltam azokat a dolgokat, amit benne nem. Megismerkedtünk és boldog is voltam, és örültem neki egészen addig, míg az exem szépen ki nem ütötte. Az első csókig jutottunk el, ami örök élmény marad így meg már főleg sajnos.

A csók után kiszálltunk a kocsiból és még beszélgettünk egy kicsit, és akkor arra járt a régi barátom,(na ez már tényleg az elkerülhetetlen sors fintora) aki minket meglátott és elborult az agya. Odajött és a kezét nyújtotta a srácnak, de a másikkal már ütött is. A srác padlót fogott és én meg csak ordítottam, hogy ne tegye. Ezután következtem én......
Szörnyű egy este volt. Aznap az egész családom nyugtatóval aludt el.

Ja és az új? Na az már mondanom se kell ezek után hallani sem akart rólam.

Még beszélgettünk ezek után, és próbáltam menteni a menthetőt, és hogy én tényleg nem tehetek arról, hogy ezt tette, de nem nagyon érdekelte.

Elvesztettem egy jó pasit, mert biztos arra gondolt, hogy ezt a balhés csajt jobb is elkerülni. Pokoli egy érzés meg találni valakit és két hét leforgása alatt el is veszteni nem a te hibádból.

Valahol meg is értem meg nem is a srácot.

Elvileg nem tehettem arról, hogy ez történt, de másrészt meg ki az aki bevállal két monoklit egy új csajért?
Na Ő nem!

Mindenkinek megvan a maga kis árnya a múltból, akiről már a legjobb barátjának sem beszél? Mert nincs mit beszélni róla, nincsenek események, nincsenek tények. Csak és kizárólag a gondolataiban él, és összeszorul a gyomra, ha hasonló kinézetű embert lát az utcán? 5 év múlva is ez lesz?

A kép innen

Egy táborfélében találkoztunk először. Kiszúrtam magamnak, kiszúrt magának, összejöttünk, beleszerettem. 18 évesek voltunk ekkor.

Ahogy vége lett, mi is szépen távolodtunk egymástól, én totálisan éretlen voltam hozzá, ő már akkor is egy ufo volt számomra. Pár hónap után szakított velem. Olyan voltam, mint valószínűleg mindenki, aki 1. 18 éves kis hülye és 2. először dobnak ki, sírtam, letargiába estem, nem ettem, 10 oldalakat írtam a naplómba, és minden helyre el kellett mennem, ahol esélyem volt rá, hogy összefutunk. 

8 év telt el azóta, az első 4 évben párszor megpróbáltuk újra, de mindnek ugyanaz lett a vége, azaz vége lett, én szenvedtem mint a kutya, de már nem mutattam, ő fogalmam sincs mit csinált, mert sosem sikerült igazán közel kerülnöm hozzá, csak pillanatokra, 1-1 mondat erejéig. A második 4 évben már nem próbálkoztunk egymással, a kapcsolatot sem tartjuk, fogalmam sincs hol van, mit csinál, kivel él.

De nem tudom elfelejteni, nem megy. Van más, komoly, együtt élünk, szeretem, szeret, vele szeretnék lenni és vele szeretnék maradni. Vele képzelem el az életem, tudom, hogy kiegészítjük egymást és minden jó, de ott motoszkál a fejemben az a másik, akivel nem tudom elképzelni az életemet, hogy gyerekeink legyenek, csak… és nem tudom mi a csak. Lehet, hogy egy illúzió, mert sohasem sikerült igazán megismerni, sohasem sikerült eljutni addig, hogy megszokjam, hogy Ő van nekem. És ezért kellene még mindig. Vagy lehet, hogy nem is kellene. Lehet, hogy ha találkoznánk, nem éreznék semmit, csak megrántanám a vállam, és konstatálnám, hogy elmúlt minden iránta. Nemtudom.

Néha próbálkozom neten, hátha megtudok róla valamit, de sehol nem találom. Persze a számát tudom és e-mail-t is tudnék neki írni, de nem akarok. Túl direkt. Ráadásul mit mondanék neki?

Mindenki így van ezzel? Mindenkinek megvan a maga kis árnya a múltból, akiről már a legjobb barátjának sem beszél? Mert nincs mit beszélni róla, nincsenek események, nincsenek tények. Csak és kizárólag a gondolataiban él, és összeszorul a gyomra, ha hasonló kinézetű embert lát az utcán? 5 év múlva is ez lesz?

Ha egyszer pont kerül a végére, megírom.

A kispadról könnyű mondani, hogy állj fel, menj tovább, szedd össze magad, stb, a
középpályán már máshogy látja az ember a dolgokat.

A kép innen

Hali Szakítósok!

A történetem olyan friss, hogy szinte még vérzik /emo off. Itt ülök
egy üveg bor, egy karton cigi (fogyatkozóban sajna) és Metallica
balladák mellett és próbálok írni. Előre is elnézést ha nem lesz
konzisztens a történet, de most valahogy nem a történetvezetés fonala
érdekel, hanem hogy kiírjam magamból.

Kezdődjön a történet az Úr 2008. esztendejében, a két szereplő Ádám és
Éva (lol). Átlagos egyetemi bulinak indult a péntek este, mint a
legtöbb a koliban, egészen addig amíg meg nem láttam Évát. Már nem
emlékszem mi fogott meg benne, erősen antipina állapotomban voltam
abból kifolyólag hogy az előző, gimi másodikban elkezdett kapcsolatom
nemrég ért véget. Pár hete már dagonyáztam az önsajnálat mocsarában
(modorosblogra vele, magyarszakon a vizsgaidószak kikezdi az embert),
de amikor megláttam akkor rögtön meggyógyultam. Vagy csak túl részeg
voltam, lényegtelen. Mint a legtöbb nem diszkópatkány-jellegű
kapcsolatnál, a miénk is beszélgetéssel indult. Egyedülálló, mélyen
vallásos, szűz. Itt tettem le róla, de valahogy elmentődött a
telefonszáma. Pár hét múlva felhívtam (az alatt a pár hét alatt
összegabalyodtam egy kicsit, később lesz szerepe), találkoztunk és
elindult az udvarlásnak nevezett, mára már outdated folyamat. Néhány
hónapra rá, majdnem pont a vizsgaidőszal végére egy pár voltunk. A
nyáriszünet felét hol nálunk, hol náluk töltöttük.

Nyár vége felé felvetettem az ötletet, hogy mi lenne ha hanyagolnánk a
koleszt és kivennénk egy közös albérletet, ha már komolyan gondoljuk a
kapcsolatot (addigra már nem volt szűz). Belement, találtunk is
megfelelő helyen és árban levő lakást, ki is vettük. A kaució egészét
én, azaz a szüleim fizették. Eltelt egy hónap, jöttek a számlák, a
főbérlő, stb. Akkor derült ki, hogy Éva drága egy fillért nem tud
adni, mivel a szoctám már elment. Valamire. Mindegy, megoldottam,
hálistennek a szüleimnek nem okozott nagyobb anyagi nehézséget.
Megbeszéltük, hogy elmegy dolgozni egyetem mellett, a szoctámmal
együtt kijön annyi, hogy felesben tudjuk fizetni a dolgokat. A
kapcsolatunk alatt mellesleg végig vita tárgya volt hogy én miért nem
megyek el dolgozni, miért a szüleim tartanak el, vagy leginkább az,
hogy miért kell neki dolgoznia, miért nem kérek annyit hogy neki ne
kelljen dolgoznia, ha már megtehetném. Bármennyire is konzervatív
vagyok a hagyományos férfi-női szerepeket illetően az azért mégis
nonszensz hogy fél év után az én kontómra éljen. Nemmellesleg én se a
lábamat lógattam, két egyetemre jártam, emellett apám vállalkozásában
töltöttem be tiszteletbeli rendszergazdai és angol/német tolmács
szerepét ami azért megint nem kevés időmet vette el, de legalább
jólesett a tudat hogy nem "élősködök" hanem besegítek. (sajnos a
gulyáskommunizmus idején mind a számítástechnika, mind a nyelvtanulási
lehetőség limitált volt) Eltelt a 2008/2009-es tanév is, balhékkal, de
jó úton voltunk a diploma, papa-mama-gyerek-munka mókuskerék felé.

2009 nyarán édesapám váratlanul kórházba került, nemsokára elhunyt.
Éva a temetésre nem jött el ("sajnálom, dolgoznom kell hogy tudjam
fizetni az én részem", talált) Érthetően eléggé megzuhantam, a
"nagyvilági", minden héten buli, pia, haverok szentháromság szétesett,
ezt a párom nehezményezte. A helyzeten nem javított az sem, hogy
édesanyám egészségi állapota is rohamosan romlani kezdett, elsejsén ő
is elhunyt. BÚÉK... :fanyar smiley: Ilyenkor persze az ember elvárja,
talán jogosan, hogy a mindennapos szurkálódások megszűnjenek, érzelmi
támaszt keres, általában a párjában. Megkaptam? Gondolhatjátok... Az
elmúlt pár napban durván megsűrűsödtek a balhék, tegnap megjött a
kegyelemdöfés:

"teljesen megváltoztál, nem ilyennek ismertelek meg, nem vagyok a
dajkád, hogy ápoljam a leked, amúgyis, most hogy meghaltak a szüleid
ideje a saját lábadra állnod és megtapasztalni azt a szenvedést amin
én megyek keresztül"

Azonnal szakítottam, az albérletet felmondtuk, a kaució felét
megtartotta mintegy "fájdalomdíjként" a velem töltött idő miatt...
Most ülök itthon, szüleim házában, és gondolkozok. Mit rontottam el.
Nagyjából megvan a lista, le is írom
1; az exemmel való összegabalyodás után (megint ő döntött úgy hogy
mégse kellek) nem kellett volna dafkéból, önigazolásképpen felszedni
Évát, hogy márpedig akkor is lesz barátnőm. Nem álltam készen rá, mást
vártam tőle/láttam benne mint ami. Nem voltam szerelmes akkor, és
talán később se, csak ragaszkodtam.  Amúgy jópárszor a szememre
hányta, hogy hogyan mertem csajozni miután megismertem.
2; Nem alakult ki bizalmi kapcsolat, nem engedtem igazán közel
magamhoz, csak a "külső burkomat" ismerte, mégis azt vártam tőle hogy
megértsen, tudja mikor mi fáj és segítsen. Hiába tettem én meg érte
bármit, talán az, hogy ő semmit nem tudott ilyen téren tenni értem
frusztrálta.
3; Amikor láttam hogy az összeköltözés problémás a munka miatt azonnal
vissza kellett volna mennem koleszba és nem hagyni hogy mártíromkodjon
a munkában, majd folyton a szememre hányja.

Hirtelen ennyi, a bor elfogyott, "menni kéne végre, egy utolsó slukk
és vége, a cigarettám elég" Menni, de merre? A kispadról könníű
mondani, hogy állj fel, menj tovább, szedd össze magad, stb, a
középpályán már máshogy látja az ember a dolgokat.

Tudom nem helyes amit tettünk és sokan elitélnek ezért, hiszen mindketten házasok vagyunk, de sajnos én úgy érzem, hogy az érzelmeket nem lehet befolyásolni és a szerelem mindent legyőz.

A kép innen

Sziasztok!
 
A sztorim nem egyszerű: vagyok én, mint egy férjes nő, és van Ő (mondjuk K.), aki szintén házas gyerekkel.
Egy pár éve ismertük már egymást és mindig is éreztem valamit amikor talákoztunk, de igazából csak addig tartott amig beszéltünk, aztán mindenki ment a maga dolgára. De aztán egyszer úgy alakult a dolog, hogy éreztem, hogy ez már egy kicsit több mint barátság, ő elejtett mindig egy-két megjegyzést én meg persze válaszolgattam, szintén elég kétértelműen.
Oda jutottunk, hogy én megmondtam neki őszintén, hogy érzek iránta valamit, nem tudom pontosan mit, és ha ő úgy érzi akkor mondja azt, hogy hülye vagyok és felejtsem el. DE nem ez történt, hanem azt mondta kölcsönös a dolog!
Aztán email emailt követett, és elég gyorsan eljutottunk addig, hogy találkoztunk. Ez egy pár hétig volt így, aztán ő úgy döntött, hogy elmondja otthon, mert szeret engem és velem akar lenni.
Mondtam jó, akkor én is megteszem, mert olyan helyen lakunk ahol elég sok az ismerőse neki is és nekem is, és nekem is minden vágyam az volt, hogy vele lehessek és én is elmondtam otthon. Persze senki nem fogadta kitörő örömmel, ami ugye érthető, de mindig úgy gondoltam, hogy nem mi vagyunk az első emberek akik elválnak.
Aztán nemsokra rá elköltözött, én meg félig-meddig laktam nála, de már több mint egy hónapja nála aludtam minden nap.
Nagy volt a szerelem, egész nap szinte telefonon beszéltünk, ha dolgoztunk, este órákat csak beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást, és úgy éreztem egyre jobban szeretem, és ezt az ő részéről is éreztem.
De aztán jött a fordulat pontosan január első napjaiban (jobban nem is kezdődhetett volna az új év), ugyanis K. azt mondta elbizonytalanodott. Nem tudja mit akar, szeret engem, de...
Én eljöttem, hogy gondolkozzon egyedül mit akar. De három nap után, elmentem hozzá és mondtam, hogy én ezt így nem bírom, elmegyek. Úgy éreztem,hogy meg tudnék halni amikor azt mondta, hogy nem tudja mit akar, de nem szerelmes már belém és ez neki így kevés. Ez szinte felfoghatatlan még ma is számomra, mert már azt akarta, hogy ismerjem meg a gyereket, velem tervezte a jövőjét, már úgy volt, hogy én is költözöm hozzá és hirtelen elmúlik a nagy szerelem.
Persze sokan óvtak ettől, hogy gondoljam meg, meg hogy a szerelem elmúlik..De én olyan ember vagyok aki nem hisz az ilyeneknek(ben), mert én ha szeretek akkor nagyon nagyon szeretek és tényleg bármit megteszek, megadok a másiknak.
Most úgy érzem, hogy nincs semmi tervem a jövőre nézve, mert ő volt a mindenem és legfőképpen összetört bennem valamit, ami úgy érzem, hogy soha nem fog helyre állni, az pedig a bizalom egy másik ember felé.
Nem tudom mi lesz velem, de el nem tudom képzelni, hogy mégegyszer megbízzak egy férfiban és kiadjam neki az egész életemet, ahogy neki tettem ezalatt a pár hónap alatt.
Talán rájött, hogy szabad ember és azt csinál amit akar, azzal akivel akar? Vagy egyszerűen csak összezavarodott és időre van szüksége, nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem gondolt abba bele, hogy mit tesz azzal, akiért egy héttel ezelőtt még mindent megtett volna.
Tudom nem helyes amit tettünk és sokan elitélnek ezért, hiszen mindketten házasok vagyunk, de sajnos én úgy érzem, hogy az érzelmeket nem lehet befolyásolni és a szerelem mindent legyőz.
Szerintetek létezik ilyen??? Egyik óráról a másikra elmúlik egy szerelem?

Az egyetlen ferfi, aki fontos volt neki, mar nincs tobbe. Probaltam megbeszelni, hogy ezt megis hogy gondolja, meg ennel oszintebbnek tunt az egyutt toltott ido. Total kikeszultem, a siras hataran voltam.. de hiaba, nem sikerult job belatasra teritenem - ezzel gyakorlatilag ki is rakta a szuromet.

A kép innen

Kedves Szakitos!

 

Szoktam olvasni a blogot, es mindig sikerül találni valami érdekes szitut. Hát íme egy tőlem. Nemileg ertetlenul allok a velem tortentek elott es hatha kapok valami iranymutatast toletek.. Elore bocs ha hosszura nyulik, de igy szurtem le a tortenteket magamban.

 

Szoval, a tortenet ugy masfel eve kezdodott. En 19 eves fiu, o 17 eves lany. Legyen mondjuk Marti. Egy szakkozepbe jartunk, amikor megismerkedtunk egy tarsasagon belul. O elsos volt, mindig a nagyobbakkal logott, igy kerult bele a mi tarsasagunkba is. Mindig mosolygos volt velem, kedves volt de eleinte nem igazan tekintettem tobbnek, mint egyszeru havernak a bandan belul. Gyakran jartunk koncertekre meg bulikra, egy jol osszeszokott tarsasag volt ez. Ahogy teltek multak az evek egyre jobban megkedveltem, meg mindig nem tortent koztunk semmi, olyan baratkozos szituban voltunk, es ugye mar o sem volt az a kis fruska, ahogy megismertem. Mindig jokat tudtunk dumalni, elegge egy hullamhosszon mozogtunk, legalabbis igy tunt meg akkor.

 

Nalam mar kozeledett a suli vege, aprilis korul gabor baratom egy oriasi hazibulit csapott, olyan vegzosok vagyunk -szerut. Marti is ott volt. Nagyon kioltozott az alkalomra, rogton megerkezesekor tudattam vele, hogy nem semmi! Aztan jott a szokasos partymenet, orias ivaszat, total megorulest nyomott mindenki. Amikor mar kicsit alabbhagyott a hangulat, Martival egy sarokban kotottunk ki. Rohogcseltunk es iszogattunk, a hajnali mamorban pedig elcsattant az elso csok. Ekkor tudatosult bennem, hogy valojaban menniyre vartam mar ezt a pillanatot. Es a jelek szerint o is. Mint ket amoba, egymasba karjaba ragadva maradtunk reggelig. Hazudnek magamnak ha taganam, nagyon regota vart pillanat volt ez – a jelek szerint szamarar is .

 

Etttol kezdve amikor csak lehetett egyutt voltunk, de mivel en az erettsegire es a zarovizsgaimra keszultem ez nem jelentett tul sok idot. Nehez idoszak volt ez – de hala Martinak eleg a vartnal konnyebben atveszeltem.

Megvoltak a vizsgaim, es elkezdodott a leghosszabb es talan legszebb nyar. Nekem mar semmivel nem kellett torodnom, csak hogy mikor lehetunk egyutt. Es persze nyar leven nem volt kerdes, hogy egyfolytaban. Mivel nekem kicsit lazabb felfogasuak voltak a szuleim, amikor egyutt aludtunk, nalam tettuk. Ahhoz kepest hogy miota voltunk egyutt, viszonylag hamar testilelki lett a kapcsolatunk. Ugy ereztem szinte mindent tudok rola. A nyarunk csodalatos volt. Egy alkalommal leleptek a szulei, es athivott, hogy fozocskezzunk egyet nala, es aludjak ott, mert ilyen meg ugyse volt. Es tenyleg, belegondoltam, hogy mar hat honapja egyutt vagyunk es eddig csak nalam toltottuk a meghitt alkalmakat. Dehat ugye mindig a szulok volt az emlitett kifogas. De sosem csinaltam ugyet belole.   Amikor beleptem a szobajaba, akkor ert talan a legnagyobb sokk vele kapcsolatban, ha igy utolag belegodolok. A szobaja fala tele volt ragasztgatva Michael Jackson plakatjaival!!! Nem csak egy par volt, hanem minden negyzetcentire jutott, epp csak az ablakra nem volt ragasztva. Persze egy eleg kis panelszobarol beszelunk, de zavaroan soknak tunt igy is. Kisse meglepetten neztem ki a fejembol, bazz. hiszen addig egy szoval sem emlitette ezt. A csajom a popkiraly legnagyobb fanja. Tudtam, hogy kulonbozik kicsit a zenei izlesunk, nameg hogy o szereti a popposabb, szerintem nyalasabb zeneket, de hogy ennyire… rendesen kilettem.

Amikor vacsi kozben finoman rakerdeztem a dologra, viccesen felutve a temat, kisse zavarba jott. Probalta elterelni valami hulyeseggel, de en csak nem hagytam magam. Ki kellett deritenem, hogy miert nem emlitette ezt eddig egy szoval se. Talan cikinek erezte a dolgot ?! Vegul amikor mar kellokeppen vitatkozosra vettuk a figurat, egy hirtelen jott agyjelenettel kioltottuk egymasbol a duhot. En persze meg utana is cikiztem kicsit a dologgal, de akkor mar lathatoan nem zavarta – de ereztem h kinos ez neki es nem igazan fogunk errol kesobb se sokat dumalni..

 

Ettol kezdve szinte soha tobbe nem aludtunk nala. Pedig mar ismertem a szuloket is, egyszer egy mozizas alkalmaval osszefutottunk veluk. Ezt leszamitva minden csodalatos volt, eszrevetlenul teltek multak a honapok..

 

Aztan valahol tavaly tavasszal egyre tobbszor veszekedtunk egymassal. Szo volt rola, hogy a nyaramat Angliaban toltom az egyik rokonunk boltjaban fogok dolgozni, es hogy az milyen jo, mert a nyelvet is tudom gyakorolni. En nagyon lelkes voltam, o viszont egyre surubben borult ki azon hogy azalatt a ket honap alatt majd en biztosan becsajozok es elhagyom ot. En hiaba mondtam neki, hogy ugyan felejtse mar el a dolgot, meg hogy szamomra csak o letezik, egyre kevesbe sikerult lenyugtatnom. Aztan eljott a tragikus nap mindkettonk eleteben. Tragikomikus inkabb... Junius 25-en meghalt Michael Jackson. Akkor meg nem tudtam, hogy ez mennyire ranyomja majd belyeget addigi idillinek tuno mindennapjainkra. Azon a heten Marti epp egy taborban nyomult az osztalytarsaival, emiatt nem is talakoztunk. Kovetkezo heten mikor talalkoztunk Marti nagyon furcsan viselkedett. Az addig mindig mosollyal az arcan elvarazsolo lany buskomoru arca, kisirt szemei teljesen sokkolo latvanyt mutattak. Probaltam kiszedni belole, hogy mi a baja, tortent e valami. Valami olyasmit mondott, hogy az egyik nagymamaja lebetegedett, es par napra elutazik hozza mert mar amugy is reg latta. Nem volt okom mast hinni, ezert nem is feszegettem a dolgot, probaltam amolyan altalanos bolcsessegekkel nyugtatni, hogy ne izguljon, minden rendbejon, nincs semmi baj, meg ilyenek. Erre o meg jobban kiborult, meg sirt… majd huppogve kozolte, hogy o most inkabb hazamegy pihenni, hatha attol megnyugszik.

 

Utana ket hetig nem lattam. Probaltam hivni, smst kuldtem , de semmi reakcioja nem volt. Nem hivott vissza, nem adott semmi eletjelet. Probaltm a vonalas szamon is, de a szulei azt mondtak, hogy inkabb ne keressem.

 

Eltelt ujabb ket het, amikor feljott hozzam. Ertetlenul faggattam arrol hogy mi tortent, hol volt, miert nem reagalt semmire.

Majd oszinte arconcsapas jott. Elmondta, hogy valojaban semi baja a nagyijanak, kizarolag azert tunt el mert total kikeszult Jacko halalatol. Volt olyan hogy egesz nap ki sem mozdult a szobajabol es csak bogott. Engem sokkolt az egesz tortenet. Meg azt is mondta,hogy ezzel az egesz elete romokba dolt. Mire megkerdeztem, hogy dehat velunk mivan? Az nem szamit, hogy en ott vagyok mellette?? Erre o azt felelte, hogy az egyetlen ferfi, aki fontos volt neki, mar nincs tobbe. Probaltam megbeszelni, hogy ezt megis hogy gondolja, meg ennel oszintebbnek tunt az egyutt toltott ido. Total kikeszultem, a siras hataran voltam.. de hiaba, nem sikerult job belatasra teritenem - ezzel gyakorlatilag ki is rakta a szuromet. Meg sirdogalt egy kicsit majd hazaindult. Ott alltam, neztem ki a fejembol, es nem ertettem. Azota sem jottem ra, hogyan tudtam ennyire felreismerni valakit…

 

Azota amikor beszelek a kozos baratainkkal nem igazan hozzuk szoba az ugyet, ok sem igazan ertik ezt. En persze azota mar ujra Angliaban vagyok es dolgozok. A lenyeg h minel messzebb legyek tole, hatha igy konnyebben felejtem el a legjobb, egyben a legszornyebb kapcsolatomat. Lehet savazni, biztos en vagyok a luzer, h addig nem vettem eszre Marti pszichotikus-fanatikus masik enjet. Dehat szerelmes voltam akkor, fejemen a lila koddel…köszi a tanácsokért.

J.
 

 

 Egy nem vonzó punk vallomása.

Üdv szakítósok!

Előre szólok, ez nem éppen egy szokásos szakításos történet. Sőt, szakításosnak sem tudnám nevezni, párkapcsolat híján. Na mindegy, tanulságokat le lehet vonni.
22 éves punk srác vagyok. Húgommal élek egy kétszobás családi házban. "normális" párkapcsolatom még anno négy éve gimnáziumban volt, de minden volt csak nem jó és szép, ahhoz képest 1 évig nyúztuk egymást. Több nem is kellett. Egyrészt az életstílusomat nem sokan tudják elviselni, másrészt kinézetem minden, csak nem vonzó, harmadrészt a nőkről ill. a párkapcsolatokról alkotott véleményemre alaposan rányomta a bélyegét az exem, ill. a követező sztori. Egyéjszakásokkal teljesen jól elvagyok.
Húgom minden csak nem szép és kedves. Beszélő viszonyunk kimerül a reggeli "Kell kávé? -Igen -Akkor főzzél, mer én megittam, szia" típusú beszélgetésekben. Ha valamit üzenni akar, akkor átordít az eléggé vékony falon (ennek sok jelentősége lesz!) Átlag kéthetente cseréli a pasijait (addig viselik el) egy állandó vendégünk van a barátnője, Noémi.
Noémi a maga módján szép, eléggé zárkózott, mosolyogni talán hétszer láttam a 2-3 év alatt. Túlzottan sosem érdeklődtem iránta, és nem úgy vettem észre, mintha ő akarna valamit. Mondjuk az ő kőarcáról semmit sem lehet leolvasni.
Két hete ültem a szobámban, amikor húgom belerúgott a falba. Ez úgymond egyezményes jel, hogy megy el, zárjam ki. Kimegyek, éppen veszik a cipőt Noémivel, kinyitom az ajtót, várok. Húgom kiviharzik, Noémi baktat utána, és ahogy elment mellettem viccből meglegyintettem a fenekét. Még csak nem is erősen szóval teljesen ledöbbentem, amikor hirtelen megfordult, vörös volt az arca, és le akart pofozni. Levegőben elkaptam a kezét, és megelőzendő egy balkezes próbálkozás, könyöknél fogva magamhoz rántottam. Ahogy szikrázó szemekkel lihegett fél centire az arcomtól, kimondottan szép volt. Nézelődni mondjuk nem volt idő, mert kb. 3 mp után megcsókolt. Hát ez sem ért felkészülten. Egyrészt Noémitől mindent vártam, csak nem érzelem-kimutatást, másrészt, hogy pont engem?... Hmmm... Első tévedés.
Szóval megcsókolt, én meg kb 2 mp döbbenet után visszacsókoltam. Sokkal jobb volt, mint képzeltem róla. A válla fölött viszont megláttam húgom, hát... finoman szólva dühtől eltorzult arcát, uh. ott vége is volt a "romantikának". Noémi szép lassan kibotladozott az ajtón, gondosan a földet nézve. Húgom még rám áldozott egy "dögölj meg" típusú pillantást aztán elmentek. Kb. 5 óra múlva jött meg, úgy vágta be a bejárati, meg a szobája ajtaját, hogy zengett a ház.
Másnap. Reggel a szokásosnál is "modorosabb" volt, uh. nem is nagyon erőltettem a beszélgetést, elmentem dolgozni. Aznap nem jött Noémi, furcsálltam is.
Harmadnap, szombat. Éktelen nagy ajtócsapódásra ébredtem fel, és a vékony falnak köszönhetően végighallgattam húgom tombolását Noéminak, aki ezt mégis hogy képzelte, meg stb. Aludni esélytelen volt, hallgatózni nem akartam, szóval felöltöztem, kimentem a ház elé rágyújtani. Épp visszatérőben voltam, amikor az orrom előtt húgom feltépi az ajtót és elrohan. Noémi ott ül az ágyamon, átkarolva a térdét, és szünet nélkül zokog. Leültem, átkaroltam, csitítottam. 5 perc után már beszélő állapotba jutott, és elhüppögte, hogy ez most neki mennyire rossz, meg ő nem ezt akarta, ÉS hogy ő nem akar veszekedni húgommal, hiszen annyira szereti. A szemem kapásból keresztbe szaladt. Ezek... Járnak??? De így már legalább pár dolgot értettem. Gondoltam, kisírja magát a vállamon, utána lenyugszik, és beszélünk. Második tévedés.
Nem is tudom meddig ültünk ott, ő szünet nélkül zokogott, én meg csitítottam. Kulcs csörög, bejárati kinyílik, ott áll húgom, és mivel pont belát a szobámba, meglát minket. A vér kifut az arcából, beront a szobájába, és persze bevágja az ajtót. Noémi persze újra összeomlik, én meg ott ülök két szerelmes nővel egy házban, és hát... mit ne mondjak elég hülye egy helyzet. Ráadásul... Egészen megtetszett Noémi. Nem viccelek. Az túlzás, hogy beleestem, de már nem is volt annyira közömbös. Később Noémi kibontakozott az ölelésből (nem nagyon örültem neki) és átment húgomhoz. Mondom második felvonás üvöltözésből. Erre? nagy csend, és kb 5 perc után... a testi szerelem hangjai!!! Itt szakadt el a cérna, és mentem el egy kocsmába...

Azóta eltelt másfél hét. Húgom két napja megint megtanult köszönni, Noémi ismét naponta itt van, és köszönésen kívül nem nagyon szól hozzám, és gondosan a földet nézi, ha egy helységben vagyunk.
3 alapvető kérdés nem hagy nyugodni.
- Mióta járhatnak ezek? (hozzáteszem, Húgomnak lassan három(!) hete van fiúja egy másik városban, és vele is eléggé intenzív (kösz, vékony fal tervezője) szexuális életet él.)
- Miért csókolt meg Noémi? Kétlem, hogy akar/t tőlem valamit, (bár a viselkedése jelenleg nem ezt bizonyítja) mindenesetre elég sűrűn gondolok Rá.
- Minden nő ilyen hülye???

Kösz, hogy végigszenvedtétek
Csótány

 Az első mindig szar. Mert jó.

Kedves Szakítósok!
Ha a blogot olvasom mindíg találok olyat amibe bele illik az én történetem, de még nem mertem írni...
Most meg teszem.

Az én történetem egy táborral kezdődött.Iskolai szervezésű tábor volt, én voltam a legfiatalabb (16). Autókkal mentünk és mivel elég hosszú volt az út mindenki elég jól össze barátkozott a kocsiban ülő többi emberrel. Én egy olyan autóba kerültem ahol a tábor tulajdonosa(24) volt a sofőr. Egészen jól össze haverkodtunk csinált rólam egy fantasztikus képet(ennek majd jelentősége lessz a sztori végén).

Vége lett az egy hétnek haza jöttünk ki derült róla hogy egy egysületben sportolunk, én addig észre sem vettem. Este még msn-en beszélgettünk egy kicsit de csak mint barátok. Másnap nagy aktívan bulizni készültünk barátnőimmel gondoltam még fel megyek msn-re meg nézem ki van fent. Hát ő ott várt rám rögtön írt, beszélgettünk kicsit de mondtam hogy mennem kell. El kérte a számomat hogy tudjuk tartani a kapcsolatot internet nélkül is. Másnap semmi nem jött össze teljesen kész voltam estére, le feküdtem aludni és akkor csörgött a telefonom. Hát vajon ki volt az... Én kis híján el kezdtem sírni a hangja hallatára mert mint kiderült azért hívott fel mert egy olyan számot hallgatott amiről én jutottam eszébe.(azóta meg hallom a számot ő jár a fejemben).Így ment minden tovább el kezdtünk találkozni is. Már minden nap hívott, sms-ek mikor mit csinálunk. Két és fél hétig így ment minden. Egszer nem ért hozzám nem próbált közelíteni, semmi ilyesmi. Utána egy beszélgetésünk alkalmával ki fejtette hogy ha idősebb lennék már tuti a csaja lennék mert olyan ember vagyok hogy az a szemében érték.

Egyik este el vitt a városba. Ültünk a kocsija hátuljában és lépett, el kezdte simogatni a hasam, úgy csókolt hogy azt sem tudtam hol vagyok.Fantasztikus volt. Sokat beszélgettünk továbbra is de itt már jóval több volt köztünk mint barátság. Én többször előhoztam a korkülönbség témát és mindannyiszor ki fejtette hogy több vagyok neki annál mint hogy ez miatt ő máshogy nézzen rám. Minden tökéletes volt az elkövetkezendő időszakban, jött volna hogy akkor nyilvánosság, együtt vagyunk. Meg hátrált, nagyon meg hátrált mert azt mondta hogy érzi hogy nincs kész egy új kapcsolatra (az előtt a bizonyos tábor előtt néhány nappal lett vége az előző kapcsolatának). Meg ígérte hogy ugyanúgy keresni fog és találkozunk azzal az egy kis bökkenővel hogy nem "járunk". Bele mentem de nem volt jó és ezt ő is látta rajtam. Tette egy fel ajánlást hogy ha nekem úgy jobb akkor inkább ne is találkozzunk nem keres, mert nem tudja nézni ahogy szenvedek a közelsége de mégis elérhetetlensége miatt.(neki is rossz volt de nem akarta hogy a későbbiekben a most el követett hibája miatt szívjak) Bele egyeztem... És ezzel olyan hibát követtem el amit ma tudom hogy már nem tennék meg. El engedtem, nem kerestem utána, Őt meg kötötte az ígérete. Pedig komolyan gondolt anyumékkal többször beszélt én voltam szüleinél stb...

Hihetetlenül hiányzott, napi több telefon beszélgetés után a nagy csend nem volt túl jó. Kínzó volt egyszerre szorított és ürességet csinált bennem, sokat sírtam, a saját hülyeségem miatt is. De aki volt már szerelmes tudja milyen ez...
Most itt ülök gép előtt és pont néztem iwiw-jét, semmi változás egy ideje...DE nem volt egész hónapja még hogy meg szakadt köztünk a kapcsolat fel töltött egy képet egy lányról nagy betűkkel"szerelmem!!!"(17) címszó alatt. Nem volt jó érzés látni, de tudtam hogy ez a bosszú(szánalmas...)mert amit anno a táborban csinált rólam kép kötelező képpen profil kép volt még ő is fel rakta magához többi táborozóval együtt, de én ezt a képet le szedtem egy miniszoknyás tűsarkús képre kicserélve. Előtte néhány nappal pedig egy sráccal látott sétálni (csak barát) és elég ferde szemmel nézett ránk.

Aki ismeri azt mondta hogy ilyet tőle még nem láttak pedig látták már nem egyszer csajozni. Mondták azt is hogy ne essek annyira kétségbe ennek nem ennyi a vége csak tart a kövekezményektől és most szünet van... Én mindenesetre hiányolom a mai napig is, írtam neki Karácsonyi üdvözletet, amire válaszolt, közömbösen...

Nekem a mai napig hiányzik, egy részét még mindíg nem tudtam ki verni a fejemből...Végülis ő életem első nagy szerelme....

Várjak rá????
Üdv.:Ladybug

Drámai történet, hosszú is, megosztó is.

Elnézést, ez hosszú lesz, de nagyon durva...

28 éves voltam, túl pár komoly csalódáson, nehezen adtam a szívem
bárkinek. Amikor megismertem a lányt, legyen L (18) nem volt szó
köztünk korkülönbségről, vagy bármi olyanról, ami akadályozta volna,
hogy közel kerüljünk egymáshoz. El voltam bűvölve, hiszen elég jól
nézett ki, fiatal, okos és legfőképp érett lánynak tűnt, aki jó
nevelést kapott, hasonlót, mint én a szüleimtől. Mivel svájci nemesi
családból származott, tripla állampolgársággal, ezért rendesen fenn
hordta az orrát és bár én nem tudtam komolyan venni a dolgot egy jó
ideig, végül a lány irántam mutatott rajongása meggyőzött, hogy van
jövője a dolognak. Szerelem lett, mindkettőnk részéről. Vagy mégsem?
Hamar kibuktak a rejtett problémák, amit a szép felszínt megkarcoltam.

Meglepődve tapasztaltam, hogy a lányban olthatatlan gyűlölet ég az
apja iránt, aminek napi szinten hangot adott. Elmondása szerint Öt
semmi sem érdekli, csak a látszat, hogy a családja tökéletes és minden
más családtag nevet rajta, munkatársai gyűlölik és nincs senki aki
szeresse. Elvileg a társadalom egy megbecsült tagjáról, egy híres
orvosról van szó.

Örök kérdés, de most a fiú volt fiatalabb, de összesen sem idősek.

Számít e a korkülönbség vagy nem?
Bárcsak soha nem beszéltünk volna arról a szar kocsiról!!!!

Egy 24 éves csajszi vagyok, aki másfél évet töltött el egy kapcsolatban 21 éves â01Eálom pasijávalâ01D. Eleinte zavart a 3 év korkülönbség, vagyis inkább engem, de mindenki azt hajtotta, hogy a kor az nem számít, ha valakik szeretik egymást! Hát igen hagytam magam meggyőzni és utána már tényleg nem érdekelt ahogy telt az idő. Megszerettem nem is kicsit és ő is engem! Annyira, hogy igen komoly terveink voltak egymással (eljegyzés, házasság, stb.) Büszkélkedett velem a haveroknak, hogy milyen komoly csaja van, és hát hogy bennem megtalált mindent, és el is vesz majd 3 év múlva feleségül. Ezt én tényleg elhittem mert tényleg hihető volt és az érzéseivel nem tudott átverni, hisz annyira sírt az elváláskor isâ026

Egy MILF találkozik a görög istennel.

Kedves Mindenki,

Az én történetem mottója az lehetne, hogy jobb(?) mindent tisztázni az elején.

A pasi a netről volt ismerős, egy társkeresőről. Szimpi volt tel.számig jutottunk, annyit tudtam róla, hogy magas, jófej, valami programozóféle. A kapcsolatunk félbeszakadt, nekem nem volt időm netezni, ő nem keresett. Aztán pár hétre rá, szombat este felhív, hogy nincs-e kedvem randizni. 37 vagyok, egyedül élek, a gyerekem már önjáró, gondoltam, adok egy esélyt egy hosszú estének. Öt éve elváltam, voltak pasik az életemben, de sokáig egyiket sem bírtam. Igényes nő vagyok és a normális férfiak ebben a korban vagy elváltak és sebeiket nyalogatják, vagy házasok és félrelépegetnek, vagy nem pasik.

Nyár volt, belvárosi pub, ettünk, ittunk, és kicsit többet, mint szoktam, de nem voltam részeg. Először nem nagyon tetszett, férfias volt, de nem olyan, mint amilyenről a nők álmodnak. A pasinak állati humora volt, széles válla, elképesztően okos, és gyönyörű zöldesbarnás szemei voltak, sokat nevetett, és rámenős volt, de nem tolakodó. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy borzasztóan kívánom, egyfolytában a nagy, húsos száját fixálom, és biztos voltam benne, hogy kiszúrta. Nagyon figyelmes volt, minden mozdulatomra reagált. Kimentem a mellékesre, és a fejemhez kaptam. Hát HP vagyok én? Itt ülök egy nálam sokkal fiatalabb (mint később kiderült, csak pár évvel), aki hamarosan hazavisz, és hanyatt dönt, és azt sem tudom, mi a neve, kicsoda-micsoda?

Visszamentem és elhatároztam, hogy először is tisztázom a felállást. Rám mosolygott és kész, végem volt. Lábam megremegett, és ahogy hozzám libabőrös lettem, ebből is tudtam, hogy ostoba vén liba vagyok. Fogalmam sincs, hogyan kerültünk a lakására, akkor már az ösztöneim vezettek az agyam lekapcsolt. â026és ott jött a meglepi: olyan teste volt, mint egy görög istennek, a mellkasa, mint egy kovácsfújtató, és a férfiasságaâ026 én még ilyet nem láttam, csak felnőtteknek szóló természetfilmeken, de ott is csak elvétve. Fura ezt kimondani, de gyönyörködtem benne. Hossz, vastagság, német keménységi fok...

Namármost, nekem nagyon ritkán adatott meg, hogy jó legyen, sajnos a pasik ez ügyben igen gyengék. Ha GPS-t adok az erogén zónáimmal, akkor sem találnak semmit, illetve nem is nagyon érdekli őket. Nekik én nagyon bejövök, három perc és helló, de cserébe csak a romantikus lepedőmosás marad nekem a fürge ujjaim után. Ez a pasi mindent tudott, nem jött zavarba, magabiztosan tett-vett, és a méret és tapasztalat elérte hatását, életemben először hüvelyi orgazmusom volt â013 fogalmam sincs hányszor, három után elvesztettem a fonalat. Utólag azt mondom, három és fél órán át zajlottak az események, a szobát alighanem újra kell vakolni, lehet, hogy kicsit hangos voltam.

Utána beszélgettünk. Három gyereke van, feleséggel, jómóddal konszolidált polgári élettel. A lakás nem az övé, az egyik barátjától kapta kölcsön. Ettől kicsit kivert a hideg veríték. És itt jött a mondat, amitől egyszerre olvadtam és fagytam. â01EHa megkérdezed, elmondtam volna.â01D
Egy szavam sem volt. Úgy kielégített, mint férfi még soha, olyan pontokat fedeztem fel, amikről azt sem tudtam, hogy ott vannak â013 pedig higgyétek el, kerestem őket eleget â013 és úgy eltűnt előlem, mint hó a tejben.
Egyszer még összefutottunk az utcán pár évvel később. Megismert, mosolygott, nekem meg a hangjától kifutott az erő a lábamból. Pár szót beszéltünk, de sietett â013 irigylem a feleségét és az aktuális barátnőjét.
... és ha néha eszembe jut â013 mert eszembe jut :) â013 belebizsergek még ma is. Azóta, ha hallom kolléganőimtől "nem a méret a lényeg", meg "a futó kalandok" kifejezéseket, én csak vigyorgok, mint falusi fruska az angolvécére.

Viszont azóta előre gondosan mindig tisztázom, mi a helyzet. Nincsenek is futó kalandok! ...és nem is találtam ilyen pasit még egyet.

Nem véletlenül van most vizsgaidőszak, vigázzatok magatokra. Elkezdjük 2010-et, küldjétek a leveleket.

Lekoptathatatlan 40 éves pasi. Én akkor 23.
Régi sztori, konkrétan ez a szöveg egy e-mailezés része, nem is írok bele, copy-paste az akkori verzió:

(...) De ezzel még nincs vége az idősebbekkel való kalandjaimnak - legutóbb egy nálam két fejjel alacsonyabb százkilós negyvenhárom éves főiskolai tanár kábult ki. Esküszöm, nem akartam.. Dehát mit csináljak, hogyha valaki arra gerjed, ha elküldöm a büdös francba? Mondjuk úgy indult, hogy nagyon tetszett neki a határozott kézfogásom és elkezdett bókolni. Ha jó formában vagyok, ügyesen replikázok a bókokra, nem esem hanyatt. Ez persze bejött neki. Házibuli volt, később folytatódott a történet a táncparketten. "Szeretem a magas és talpraesett lányokat!"- mondta és a parkett felé tessékelt. "Én meg nem különösebben vonzódom a köpcös öregemberekhez." replikáztam merészen. Hát itt elkékült, de feléledt a tűz.. A táncba belementem. "Az nem a derekam, az feljebb van, és ne dörgölőzz, ennyire nem vagyunk jóban" mondtam neki tánc közben (még csak nem is volt lassú hogy tapiesélyes-helyzet legyen, hanem rángatós-rocky, amit tánciskolában tanítanak és párban táncolnak... Hozzá kell tennem, hogy nem vezetett rosszul, viszont én nagyon jól táncolok, magasságom ellenére lehet engem jól vezetni is, ez is kábította..) "ó, tetszik a stílusod" - válaszolta. Elegem lett: "Nekem viszont nem tetszik a szagod" (nálam a szagok nagyon sokat számítanak, erősebben is érzem őket, mint egy átlegember - ha egyszer egy férfi illata nem vonz, akkor az aztán tehet bármit..) és megköszöntem a táncot. "Fúú, hát te milyen egy őszinte csaj vagy, ez kell nekem..." És ismét táncba vitt. Akrvaannnya.. Utána már konkrétan elküldtem a büdösbe (felkérést visszautasítani óriási sértés, a táncot félbeszakítani meg még megalázó is), mégjobban begerjedt, persze egy kicsit megsértődött, és pár héttel később közös ismerősünknek panaszkodott, hogy neveljen meg, mert nagyon cserfes vagyok - te meg ki vagy az apám?! - nemrég még dörgölőztél... De sajnos azóta megbékült és jóban akar lenni, (komolyan nem tettem érte) iwiwen lelkesen cimborának jelölt, és tegnap hívott a házibulijába az új lakásába.. Napeeerszeeee. Házibuli... (...) Azóta láttam párszor, de kvázi lekopott.

Az ünnepek alatt idén sem lesz szakítós, ezzel a verssel búcsúzunk tőletek és az óévtől, január 4-én jövünk!

A kép innen

Sziasztok!


Ezt a verset 19 évesen írtam miután véget ért egy 2 és fél éves kapcsolatom, ami később még további egy évet ölelt fel, de ezt nem szeretném részletezni, a lényeg a vers. Akkor és most is úgy érzem, hogy valahogy így érezheti magát mindenki akivel szakítanak és már régóta érezte, hogy valami nem stimmel a másik részéről...JA és ezt a verset szépen lassan olvasva érzi át az ember nem pedig gyorsan;)


Tehát:


Az én hibám

Elismerem, de mégis tagadom:
Szánalmas vagyok rég..már tudom...
Tudom, hogy megvetsz,
már nem tisztelsz.
Lenézel már réges-rég érzem...
de csak nagyon-nagyon mélyen.

Érzem a közelséged,
de érzem a hidegséged.
Tested nem simul hozzám,
csak egy jégcsap,
Nem okozol mást,
csak fájdalmat.

Látom szemed csillogását,
de már nem hívogatón.
Látom rajta másságát,
nagyon-nagyon marón...

Hallom lelked szótlanságát
és csöndes sikoltását:
"Valami megváltozott
és némaságot hozott.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek
Ennél többet nem tehetek.
Még senkit sem szerettem így
és nem éreztem ilyen kínt,
mikor kihűlt a vágy
s elhagyott a szád.

Hát ennyi lett volna a nagy versem. Szerintem ha valaki kicsit is érzéssel olvassa el, akkor tetszeni fog neki. Gondoltam megosztom veletek, ha már mindig annyira unatkoztok munka előtt, közben és után.Pussz! Üdv.:Dramaprinces(kiírhatjátok a nevem, ha netán kirakjátok)

Még egy rövid.

A kép innen

Szervusztok,

Amikor elkezdtem a blogot olvasni, jót mosolyogtam a szlogenen.
Rövid sztori, annál jobban fáj.
Másfél éve jóban rosszban, megjártuk együtt a poklot is, csőd, perek tömkelege, hullámvölgyek, hullámhegyek. Kitartottam, ott voltam mellette, támogattam, együtt csináltuk végig.
Túljutva a problémás időszakon, elkezdtünk mindent újraépíteni.
Aztán szakított velem derült égből. Hogy hogyan?

"Értékellek mint embert. Okos, szép nő vagy. Ez mind lehetsz, de nem velem."

Gáz. Nincs düh, nincs sírás, csak ennyi volt.

Üdvözlettel:

Az okos és szép nő
 

A tegnapi után nincsenek tétek, kiszórom a rövideket.

A kép innen

Nem volt hosszú kapcsolat de magas feszültségű. Kezdtem elhinni, hogy végre egy pasi aki tudja mi a pálya. Mondjuk nem volt rendes eleje sem a dolognak (az egy mások sztori), mindenesetre sms-ben lett vége. Illetve ez most tulajdonképpen számomra is kérdés, vége lett-e egyáltalán. Egy időre biztos, amit mi sem bizonyít jobban, hogy amikor egy 'tisztázzuk-végre-hogy-mi-legyen-velünk'-hangulatú sms-emre válaszul ezt írta: "Ne várj rám. Ha eljön a mi időnk azt érezni fogjuk. Szerintem.", akkor elbotlottam az utcán és kiment a bokám. Baromira fájt...

A levélírónak ezt a videót küldöm. Egy nap majd arra ébred, hogy elmúlt, tényleg.

A kép innen

Helló, időnként szoktalak olvasni Benneteket, de azt nem tudom, volt-e már ilyen írás, v hasonló, mert ebben a történetben nincsenek fordulatok, sőt inkább nem is írnám le a történetet, csak kérdezni szeretném, mert végül is az ide látogatóknak valszeg van ebben tapasztalata, h ez mindenkinek ilyen pokoli??? Az normális, hogy ez tényleg, ez ennyire pokoli??? Vagy csak nálam nincs valami rendben? Mindenki úgy érzi, mintha valami nyomorult kívülálló lenne, aki nem tartozik az emberiség tagjai közé, aki vm számkivetett a maga keserves terhével, amit ember fia úgysem ért meg? Tényleg nem tud ezen segíteni senki? Áruljátok el a titkot, valamit, bármit, amitől könnyebb lesz, mert épésszel ezt nem lehet kibírni. Hogy lehet ezt kibírni?? És meddig tart?? És mikor lesz jobb?? Szerintem a legaljasabb, legundorítóbb játéka a természetnek az nem az, h büdös a lábunk vagy hogy meghalunk, hanem az, hogy a saját, józan eszünk minden kétségbeesett erőfeszítése ellenére is azt hisszük, h FEL FOG HÍVNI. Hát nem??? Hogy van az, hogy TUDOM, pontosan tudom, az eszem tökéletesen egyértelműen tudja, hogy többé nem hív fel és mégis 200-as pulzussal ugrom annak a gyűlöletes telefonnak a legelső hangjára is, komolyan, a legjobb lenne a Dunába hajítani a rohadék telefont, mert nem ő  hív, mert nem is fog, mert már SOSEM FOG. Ha kib**nám azt a tevtes telefont, legalább eljátszhatnék a gondolattal, hogy hívott. A leggyűlöletesebbek meg az éjjelek, amikor ha sikerül is elaludni, mindig megébredek és olyankor van egy pillanat, egy ezredmásodperc, amikor még nem ugrik be, hogy mi is történt, aztán jön a gyomorbavágós érzés, mikor leesik, meg jön a hülye fülzúgás, az a rám szakadt k..va nagy csend, mert nem alszik ott senki és kínlódom a sötétben („álmodni nem hagy a vád” – amúgy nem vagyok egy Ákos-fan, de ez is milyen igaz már. Agyalok, h vajon mit rontottam el. De miért abból indul ki az ember h biztos ő rontotta el???) és egyszerűen nem lesz jobb semmitől. És sikerült ötvözni is a kettőt, amikor éjjel fel kellett kelnem, beállítottam a telefon ébresztőjét, belehasított az éjszakába, ahogy meghallottam, azonnal elöntött a boldogság. Hogy istenem, hát ilyenkor csak ő hívhat, hát mégiscsak egy rémálom volt az egész, hát ő is rájött, én voltam a legboldogabb ember a világon, na ilyenkor szembesülni azzal, hogy ez nem hívás, hanem az ébresztő, annál pokolibb másodpercem nem volt sok eddig életemben. Na EZ AZ a pillanat, amikor megszakadt a szívem, ami kifejezéssel olyan sokszor dobálózunk, hát most kb. átéltem. Hónapok telnek el az életemben, amik összességében nem hagynak olyan nyomot bennem, mint az a pillanat.

A másik meg, hogy mit szívatja magát az ember ilyenkor depressziós zenével?? Mert megállás nélkül azt hallgatom én is, tegnap éjjel a körúton (ja, azóta annyit gyalogolok, mint egy eszelős, egyszerűen nem tudok megállni, gyűlölök megérkezni és leülni) ennek eredményeképp olyan sírógörcs jött rám, hogy alig találtam haza. Idegesítenek a vidám zenék. Ehelyett pl. Leonard Cohent hallgatok, ami meg azért idegesít mert a világháborús számainál mindig azt érzem, h szánalmasnak kellene érzem a problémámat és nem a magam világháborújának érzem, ez milyen már. Ja meg hogy milyen zenék hogyan tudnak hatni. Taxiztam és vm vérszar magyar szám szólt, amit normális esetben addig hallgatok, amíg elérek a rádióig (valami olyasmi volt, hogy mit ér a szívem, ha így dobod el, ÉS TÉNYLEG?!!?) amitől aztán végigbőgtem az utat, próbáltam szegény taxisra tekintettel lenni és nem nagyon rá hozni a frászt, aminek csak annyi eredménye lett, hogy időnként artikulálatlan hangok törtek elő belőlem a hátsó ülésen, biztos nem hoztam rá a frászt, mindegy, látott ő már annyi mindent, egy síró lány neki biztos napi rutin. Ez is milyen, én nem vagyok egy sírós típus, de most bárhol és bármikor rám jön.

Próbáltam egyébként persze inni is nagyon sokat, pár óráig egész jó, na de utána, amikor még szánalmasnak is érzed magad, meg a magány-érzés megszázszorozódik… hát, nekem nem segített, sőt.

Meg az, hogy amerre együtt mászkáltunk/vásároltunk/csókolóztunk/ettünk/ittunk, akkor milyen ártalmatlan dolgok voltak ki a fene gondolta volna, h később olyan lesz, mintha késsel hasogatnák a szívemet meg a gyomromat, amikor arra járok. És mindig arra gondolok, hogy hol járhat most. Na ez a telefonbűvölés mellett a másik legiszonyúbb dolog.

Amíg ezt írtam, kicsit jobb lett, mert jól esett leírni, meg jól esik a tudat, hogy hátha elolvassátok és hátha megmondja valaki a tutit, de most abbahagyom és utána megint rám tör az az egyszerre forró és hideg, gyomor- és szívszorító borzalom, én egyébként azt hittem, hogy minden nappal jobb lesz, na, ez nagyon nem igaz. És nézni fogom az a rohadt telefont ötpercenként, komolyan, úgy gyűlölöm már azt a tárgyat, meg a kijelzőjét, amin SOHA nem jelenik meg a neve, mert NEM FOG HÍVNI, NEM FOG HÍVNI, NEM FOG HÍVNI.

Marad a mantrázás magamban, hogy viseld méltósággal, viseld méltósággal, viseld méltósággal, viseld méltósággal, viseld... most már csak árulja el valaki, hogy azt hogy kell.