Olvasom egy ideje a blogotokat, és nem kellett sokat kutatnom az emlékeim között, hogy találjak egy (talán) idevaló sztorit.

4 éve, a 18. szülinapom utáni nyáron belelendültünk a bulizásra a barátnőkkel. Augusztus vége felé a legjobb barátnőm rendezett maguknál egy összeröffenést, a társaság pedig néhány gimis barátnőből, az ő járulékos ismerőseikből állt. (testvérek, haverok)
Az egyik sráccal nagyon szimpatizáltunk, helyes gyerek volt, okos, értelmes, humoros, jól elvoltunk. Bár az este elején még nem rám irányította a figyelmet, végül szó szerint egy percet se aludtunk, sikerült átdumálni az éjszakát. Reggel egy hatalmas meglepetés-csókkal vált el tőlem a kapuban, én pedig nagyon megörültem, hogy valami alakulófélben van.
Egy bökkenő volt. A srác nővére az egyik nagyon jó barátnőm volt, és... hát, ha jól emlékszem, 15 éves. Éppen akkor ment gimibe. Inkább az zavart, hogy nem tudtam, a barátnő hogyan fog az egész sztorihoz viszonyulni, úgy voltunk vele, hogy majd ha "komolyabb" lesz a dolog.
Eljárogattunk koncertekre, sétáltunk a Margitszigeten, pechünkre a legtöbbször a fenti buliban megjelent társasággal, így a nővér is ott volt, szóval nem volt se kézfogás, de még csak puszi sem. Mikor magunkra maradtunk, akkor persze apró tipi-tapi (és ha jól emlékszem, a Margitsziget egyik fenyőfája majdnem valami más is, de megálljt parancsoltam, a srác már nagyon igyekezett), de állandóan azt figyeltük, ki jön szembe.
Megkezdődött a tanév, telefonálgattunk egymásnak, találkozgattunk, de még mindig nem mertük a nyilvánosságra hozni a dolgot (a közeli barátnők tudtak róla, de hétpecsétes titokként kezelték).
Szeptember második hetében elutaztam Hollandiába másfél hétre, ahova magammal vittem a srác pulcsiját, és ahonnan minden nap küldtem sms-t, hogy "hiányzol, puszi, minden ok" stb. jöttek rá válaszok is, távolságtartóan, de azért nem volt olyan feltűnő.
Miután hazajöttünk, elmaradtak a hívások, az sms-ek. Mikor hívtam, nem vette fel, de mikor másik telefonról tettem mindezt, akkor persze élénken hallózott. Nem nagyon éreztem a hangján, hogy akarna még látni, de nagyon kedves volt, ez tény.
Egy hetet még adtam a dolognak, majd mikor éreztem, hogy veszett fejsze nyele, legjobb barátnőmmel (akinél a buli is volt, és aktívan részt vett életem megsegítésében) úgy döntöttünk, a lezárás kegyelemdöfés lesz (vagy valami vicces dolog, ami akár kegyelemdöfés is lehetne).
A srác pulcsiját szépen összehajtogattam, de előtte beletűztem egy papírlapot, rajta egy nagyobb kérdőjellel. Ezt az egészet belecsomagoltam a Népszabi aznapi számának gyászrovatába, és ezt az egészet belepakoltam egy fekete szemeteszacskóba.
A nővérkéhez lebattyogtam két óra között, és belenyomtam a kezébe, hogy legyen olyan kedves, és adja át a tesójának. Neki dunsztja nem volt, mi lehet az, szó nélkül átadta. Este jött egy sms az öcsikétől, hogy köszi, megkaptam.
Azóta nem kommunikáltunk, ill. nem is igaz, mert a nővére szalagavatóján összefutottunk (ja meg előtte párszor a városban, de csak egy helló erejéig - állítólag folyamatosan csajozott utánam). Ott is inkább csak köszöntünk, "hogy vagy", "kösz jól", "akkor jó".
Addig kicsit bökte a csőrömet a dolog (még ha utána nagy örömmel pasiztam is be), de a szalagavatón már annyira nem jött be. Elvesztette azt a kisfiús sármját, ami 15 évesen még abszolút megvolt...
Azt asszem már sose tudom meg, hogy a gyászrovat és a szemeteszacsi leesett-e neki...