Én egyszer a Katona József Színház helyett mentem a Radnótiba, pedig nem is voltam annyira készen, mint pl most, a tegnapi buli miatt, csak szimplán megkeveredtem. Ez a nap már úgyis a kutyáké, úgyhogy a karlócai béke után ma délután Adyról és Lisztről fogunk tanulni.

Egy-két hete tévedtem erre az oldalra és lelkes olvasóvá lettem. A mai poszttal kapcsolatban jutott eszembe ez a jó néhány éves történet és arra gondoltam, megosztom veletek. Szerintem igenis vidám sztori. Ha tetszik, van még ehhez hasonló egy-kettő, talán majd egyszer azokat is elmesélem.



Nagy szerelem és könnyes szakítás után barátaim vidításképp össze akartak boronálni egy ismerősükkel. Megadták neki a számomat és ő nem is volt rest kis idő elteltével így ismeretlenül is felhívni. Értékeltem a bátorságát, tetszett, hogy magabiztos. Bíztam a barátaim emberismeretében és a rövid telefonbeszélgetés alapján egész kedvesnek, szórakoztatónak, értelmesnek tűnt (már amennyire ez egy rövid beszélgetésből kiderülhet), így belementem, hogy találkozzam ezzel a vadidegen fiúval, mondjuk -. Péterrel. Megbeszéltük, hogy egy adott napon 16:00 órakor találkozunk a Liszt Ferenc téren Liszt szobránál négyesben a már említett barátokkal együtt. Barátaim késésben verhetetlenek, így nem csodálkoztam, hogy még nincsenek ott, mikor én pontban 16:00 órakor megérkeztem. Leültem hát a szobor előtti padra, és türelmesen várakoztam. Eltelt 5 perc, aztán még 5 perc, időnként lesimítottam a ráncokat a szoknyámon, elrendeztem kócos fürtjeimet stb., amikor is már kezdtem magamban duzzogni. Az rendben van, hogy a barátaim késnek, ezt már megszoktam, változni nem fognak, na de a randim hol késik??? Micsoda szemtelenség â013 gondoltam én â013 első randiról így elkésni. Eltelt még 5 perc, akkor már erősen gondolkodtam, hogy felállok és távozom, mert ugyebár ezt velem nem, amikor is odalépett hozzám egy fiú igen csak mérges, sőt dühös arckifejezéssel és azt kérdezte: Major Anna? Mire én: Igen, az vagyok. Mire ő: Ez pedig itt a hátad mögött ADY!!!

Hatalmas, gyönyörű arany betűkkel virított Ady neve a szobor talpazatán. Egyszerűen kipukkadt belőlem a nevetés. Nevetnem kellett saját hülyeségemen, és tudatlanságomon. Tudálékosan és szépen lassan, hogy megértsem, elmagyarázta, hogy Liszt kérem szépen a tér közepén ül. Ezt minden nyolc éves gyerek tudja (csakhogy visszakapcsoljunk az előző poszthoz). Persze nem mentség, hogy számomra logikusnak tűnt, hogy ha szemben a Jókai téren, Jókai ül a tér szélén - messziről el lehetett olvasni a talpazatán lévő betűket, stíröltem is várakozás közben -, akkor szemben vele a Liszt Ferenc téren, csakis Liszt állhat. Meg sem néztem a szobrot. Ráadásul akkoriban még nem is volt trendi a tér, és belvárosi létemre nem nagyon jártam arra. Így aztán duzzogva üldögéltem Ady lábainál, türelmetlenül várakozva az én vakrandimra. Nos ez a fiúcska egyáltalán nem tolerálta tudatlanságomat, eme orbitális tévedésemet. Kioktatásom végére megérkeztek a barátaink is, és hogy oldjam a fagyottá vált hangulatot próbáltam saját butaságomat viccesen előadni, de számára ez egy cseppet sem volt vicces. Sőt egyenesen sértette, hogy én ezzel szórakoztatom a barátaimat, ahelyett hogy szégyellném tudatlanságomat. Így hát mielőtt összejöttünk volna, szakítottunk is. Igen csak rövid idő elteltével felállt és azzal, hogy ez nekünk bizony nem megy (sic!), ott is hagyott. (Tudom, tudom, egyszerűen csak nem jöttem be neki és ez egy jó apropó volt, hogy távozhasson. Amúgy nem értettem, hogy mi nem megy nekünk, hiszen nem is jártunk, el sem kezdődött.) Ahelyett, hogy értékelte volna az öniróniát, azt hogy vállalom, ha hülye vagyok, és tudok még magamon nevetni. Voltunk vagy huszonyegynéhány évesek. Na bumm. Adynál vártam rá Liszt helyett. Ez legyen a legnagyobb tévedésem. Engem mindenesetre a mai napig röhögés fog el, ha a Liszt Ferenc térre tévedek. Nincs az a szobor az országban, a világban, aminek ne olvasnám el a talpazatán lévő nevet, szöveget. Ezt legalább elérte. Amúgy még aznap elzarándokoltam és leróttam tiszteletemet Lisztnél a tér közepén. Ott ült és ül még ma is, időnként látom - csendesen, békében arra várva, hogy fiúk-lányok a lábainál randizzanak. Itt a vége fuss el véle.


MajorAnna


PS: Azóta nem hagyom, hogy barátok, ismerősök vakrandira rábeszéljenek. Magamtól is ki tudom fogni a sótlan, ámde rém beképzelt, tudálékos alakokat. Megy ez nekem egyedül is.