A gyerekkor legnagyobb baja a sok mese. Ahogy felnövünk, a mesék megmaradnak, csak kikopnak a hősök, maradunk mi, inclusive király, királynő, herceg, királylány, parasztlegény.

Kedves gyerekek!

Kacifántos és hosszú, szinte szürreális tündérmesét küldök ma nektek, melyről még a Grimm-fivérek sem mertek volna álmodni.

A történet a messzi múltban játszódott, a pontos idő elvész a memória-homályba, de az eleje bizonyosan egy esős novemberi nap esett meg. Seregszemle a következő:
- a szegény legény (jóindulatú, akár egy daganat)
- a szőke herceg (kinek esze vág, mint a tégla)
- a királylány (ki tündérlelkű, kissé iszákos és kissé nimfomán)

A szegény legény megelégelvén magánya zord börtönét, oda fordult, ahová minden reményvesztett mesehős megy hasonló helyzetben: felmászott a világhálóra, és bőszül nyomkodni kezdte iwiw-en a "Kit ismerhetek?" gombot. Természetesen a sors, mint mindig, most is kiszúrt valakivel, a királylánnyal, akinek e legény meseszép (és feleslegesen túlcikornyázott) sorokat írt. A királylányt ki tudja már, hogy mi vezérelte, midőn válaszolt, de a történelem ma úgy tartja, hogy bimbózó kapcsolat kerekedett ki az internet habjain. nyáltól csöpögő levelekbe csomagolva.

Intermezzó ugyan, de nem elhanyagolható, hogy a fenti történésekkel párhuzamosan a szegény legényt meglátogatta egy nem szegény, de szőrös legény a messzi ámerikából, s egy mocskos pesti krimó asztalai alatt megismerte a szintén e jeles eseményre meghívott szőke herceget, akivel ha vérszerződést nem is, de barátságot kötöttek, mert ezek a mesehősök már csak ilyenek.

A másnaposság galád manói elkerülték másnap a szegény legényt, aki este vette tarisznyáját, felült táltos villamosára, s találkozott a királylánnyal. Pár óra kötelező jellegű puhítás következett néhány korsó sör meg egy sisa felett, majd megtörtént, aminek történnie kellett. Beállt a vigyorgás, a boldogság és a rózsaszín köd, vagy mi a szösz, s mit sem sejtő hőseink együtt vágtak neki az elkövetkezendő heteknek.

A következő eseményekről szűken szólnak a krónikák, de néhány jelenetet ki kell emelnünk. Hamar bemutatás a királylány szüleinek, egymáshoz menekülés az élet gondjaitól, hálivúdi befejezés a szegény legény szalagavatóján, egy ártatlanság minusz, egy kielégült királylány plusz. Megismerték egymást jobban, így derült ki néhány furcsaság: a királylány többek között bővérű volt, melynek a legény nagyon örült, valamint vehemens buli-lélek (miszerint képes lett volna alkalmi férjeurát az asztal alá inni), melynek viszont nem. Kétezerhét lehúzta magát, majd jött A Bonyodalom.

A Bonyodalom abban állt, hogy egy este találkozott a szegény legény, a szőke herceg, a krónikás és a királylány. A pár már korábban megjött, későbbre várták barátaikat, s ekkor gondolta úgy a fiú, hogy megosztja álmát a lánnyal. Úgy tervezte, hogy a következő ősz beálltával ő nekivág a nagyvilágnak, egy messzi országnak, ahol a fű zöld, s az embert megfizetik. Természetesen a királylány keserve ezernyi könnyel árasztotta el a szűk késdobálót. Kiborult, magába fordult, hisz nem bírta megemészteni, hogy szíve választottja két hónap együttlét után a világot választja, és nem őt - kiváltképp, mert a legény már korábban is pedzegette; ha jön a rossz világ, ő bezony lelép. A barátok ugyan megérkeztek, de a lány vígasztalhatatlan maradt, s beállt a káosz.

Zavaros módon előbb jött egy msn-s szakadás a lánytól, hogy aztán a fiút másnap reggel már a metróban várja: rövid se veled, se nélküled következett, de a legény immár kibukott a ködből. Az utolsó mentőakción, mely kissé szerencsétlenül folyt le, a Vágy és Vezeklés után, akadozva mondta ki a végszót, s otthagyta a bús királylányt, hogy vissza se nézett.

Itt lenne a vége, és futhatnátok véle, de ez nem egy ilyen egyszerű mese.

A szőke hercegnek meggyűlt a maga baja a szerelem vadonjában, mivel ekkortájt adta ki az útját az AHK007 számozású egyed (A Hülye Kurva). Bánatát megosztotta a szegény legénnyel, aki ugyan ekkor már csak szódát ivott, de hallgatóságnak kitűnő volt. Az idő teltével közelgett egy illusztris esemény, midőn egy másik hercegnő meghívta az eddig megismert szereplőket születésnapi IHB-zsúrjára. A várható vendégek és amiatt, hogy már másik városban tanyázott a szíve, a szegény legény ide nem ment el, de barátját, a herceget azért bejuttatta, mert tudta ő, hogy a bor elixírje a szívnek.

A következő héten aztán a herceg zavartan beszélt a legénnyel, még a halántéka is izzadt, mert nagy titkot hordozott ő, s félte bajtársa haragját. Némi kínvallatás után azonban kiderült, hogy nem történt egyéb, minthogy a hetethét országra szóló lakodalmon ő meg találta maszírozni a nimfomán királylány lábát, melynek egyenes következménye volt, hogy összejöttek, s tán egybe is keltek volna, ha akad pap a közelben. A legény persze csak nevetett, mert már nem érdekelte ez az egész mizéria, sok boldogságot kívánt nekik, s az élet folyt tovább a maga medrében.

Aztán jött A Bonyodalom Visszavág.

Történt ugyanis, hogy közelgett az aratóünnep, vagyis ballagtak a legények... pontosabban ballagtak volna, ha a szegény legény nem szedi össze a kor búbópestis-ekvivalensét, a tüdőgyulladást (persze aki dugás után nyitott ablak mellett alszik áprilisban, az meg is érdemli). Hogy fűszerezze a dolgot, a jeles eseményre meghívást kapott a királylány és a herceg is, mely némi galibát okozott: a hölgy semmiképp sem volt hajlandó elmenni! Szabadkozott, hogy nem a legény miatt van, noha nem tudta, hogy az épp valami lázálom fenekén hever épp, s a szőke herceg rossz szájízzel ment el mégis, mert ismerte onnan azért a krónikást, meg még más különleges állatokat. Nagy meglepetésére mégis megpillantotta párját az alatt- és felettvalók tömegében!

Itt meg kell álljunk egy szóra. A szőke herceg korábbról befagyott szíve már kezdett felengedni, s egyre gyengédebb érzelmeket táplált a királylány iránt, annak ellenére, hogy néhány dolog egyre nagyobb bosszantságot okozott neki. A lány ugyanis már korábban megkérdezte, hogy viselné-e ő, ha ugyan szakítanának, persze nem célzásképp, hanem csak úgy. Továbbá néha a hol vagy kérdésre is csak annyit felelt a telefonba, hogy 'egy parkban', meghagyva a balladai homályt.

Helyben ki is faggatta az immár joggal zavarodott herceg, hogy mégis, my dear lady, what the fuck: ő pedig halkan súgta, hogy még mindig szereti a szegény legényt. Ekkor győzött a férfiúi hidegvér, s az ügy annyiban maradt (egy titoktartási fogadalom megkötése után), a tárgyalást későbbi időpontra tűzték ki.

Ezt követően a herceg egy üveg bor társaságában gondolta, hogy felkeresi lábadozó barátját, akivel egy szép, napos délutánon kiültek a birtok előtti parkba. Rég nem beszéltek, így volt miről, s két óra hamar el is szállt, sok nevetéssel, miután szót ejtettek már mindenről, férfiakról meg nőkről. Egy idilli pillanatban azonban a herceg arcára kiült a fagy, amit a legény csak akkor értett meg, miután hátra tekintett: mögöttük, valami hét méterre egy fa mellett állt és rajzolgatott épp a királylány. Udvariasan biccentett hát a fiú, s visszament döglődni, magára hagyva a két mesefigurát.

Időnként azért ki-kitekintett az ablakán, s látta, hogy barátja arca egyre torzabb és torzabb, melyből kivette, hogy a beszélgetés bizony sötét dolgokról folyik kettejük között. Gondolta is, hogy az ablakba kitéve két hangszórót bömböltetni kezdi a What is Love? című epikus művet, de helyette inkább várt, mert tudta már ő, hogy mi is fog következni.

Bő másfél óra múlva felcsengetett a herceg, s lerángatta a legényt. Szűkszavúan nyilatkozott, miszerint beállt a szakítás, de a legény könnyen kibarkochbázta, hogy miért is, a titoktartási fogadalom ellenére. Nevetve jegyezte meg, hogy nem most látták utoljára a királylányt, de azért még sétálgattak egy picit erre és arra. Elárulta akkor a herceg, hogy már korábban is járt erre a királylány (vérbeli stalker is volt), a legény pedig gyalogsági aknák beszerzését helyezte kilátásba. Két-három fertályórát ha gyalogoltak, s visszaérvén látták, hogy bizony bizony, a királylány újra ott ül, bús magányában. A tragikomikum rájukszakadt, amint elváltak útjaik, s a legény hidegen felosont saját lakásába.

Az epilógus során azért még kiderült a királylány csavaros észjárása: különleges szeretetet érzett a herceg iránt, de úgy érezte, úgy helyes, ha otthagyja. Abban hitt, hogy a fiúk néha szeretnének összejönni a volt barátnőjükkel, s mivel ő szenvedett a szerelemtől, ezt az egy esélyt akarta megragadni. Találkozott is a legénnyel, de egy ölelést tudott csak kiharcolni, majd végleg elváltak útjaik. Hőseink ma is boldogan élnek, mert meghalni nem haltak, de a tanulságokat levonták, a krónikás pedig elküldte a szakítósra, a nép okulására.

rzfszbgly