Gondoltam folytatom, hátha lesz egy 1 a 2-ben felállásban részem.

Helló szakítósblog. Nem állom meg, hogy ne meséljek én is. Előre szólok, jó hosszú lesz.

Voltam mindkét oldalon. Volt, hogy leráztam én is (amit azóta meg is bántam, hogy mindezt dugás nélkül, pedig már annyira megtett mindent szegény . . . ) és volt, hogy engem ráztak le. Néhány évvel ezelött még a netes társkeresésben láttam fantáziát. Rengeteg levelet küldtem szét több-kevesebb (inkább az utóbbi) sikerrel. Általában az esetek 90%-ában a címzett még a fáradtságot sem vette, hogy visszairjon. (Teszem hozzá a csajos regek fele kamu, férfi, vagy a feltöltőkártya lehúzós biznisz része). A többi nagy része vagy valamilyen oknál fogva nem akart ismerkedni, (de legalább voltak olyan rendesek és megirták), vagy 2-3 levélváltás után eltüntek. Volt azonban aki hajlandó személyesen is találkozni. Így már jobban elfogadja az ember, ha személyes benyomás alapján nem szimpatikus. De van aki egyéjszakás kalandot keres, és vannak egyéb érdekes történetek is. (Alkalom adtán innen is irok egyet). Mikor már eléggé kivoltam a sok válaszolatlan levéltöl elkezdtem bunkóra venni a figurát. Megláttam például egy regisztrációt két csajról. Írtam egy levelet, mely finom hangvételűre lefordítva kábé arról szólt, hogy ketten együtt keresnek-e valakit? Hamar jött is egy kétértelmű válasz. Gondoltam folytatom, hátha lesz egy 1 a 2-ben felállásban részem. Újabb válaszom alkalmával már normálisra vettem a figurát. 2-3 levélváltás után megkérdezte ki érdekelne. Lőttek a dupla élvezetnek. Egy idő után már valóban az engem érdeklő féllel beszélgettem a chaten. Szimpatikusak voltunk egymásnak, meg is beszéltünk egy találkát. Vidéki vagyok, ő meg Pesti csaj, de hát nem lakom én olyan messze a fővárostól. Kiderült róla, hogy fősulis, épp akkor kezdi majd a szakmai gyakorltatát, melesleg akkor költözött át a családi fészekből egy kéróba, ahol a nemrég elhunyt nagymamája lakott. Az új lakhelyre egy osztálytársnője is ment, mondván együtt könnyebben kijönnek rezsipénzileg. Állatbarát csaj, volt. Rendelkezett többek közt egy kutyával is. Nagy kettyós dög, ami - legalábbis szerintem - nem épp panelblöki, lévén elég nagy mozgásigényű. Ezek mellett a lovakért is odavolt, s ezzel kapcsolatos minden dologért (beleértve a lovagló pózt is).
Még az ismerkedés elején lefixáltuk, hogy első alkalommal egy teljes hétvégét töltök nála. Mivel a dolgot nem én dobtam fel természetesen vérszemet kaptam. Sejtettem mi lesz azon az éjszakán, bár még ekkor közölte, hogy szexelni nem szokott az első randin. Aztán eljött a találkozás napja, amikor bebizonyította, hogy de igenis szokott. A csaj nem volt annyira tökéletes, de az elején nagyon egy hullámhosszon voltunk. Így nem nagyon zavart sem a túlságosan gravitáló melle, sem a hatalmas orrocskája. A nagy fara meg még be is jött. Kb 5 hét után viszont jött a nagy vízválasztó. (Akkor már túl voltam egy olyan helyzeten amiben úgy éreztem kicsit szarban hagyott). Ekkorra már jól látszott, hogy ez a külön költözéses dolog nem lett teljesen átgondolva. Kiderült, hogy anyuci pénztárcája is kevés ahhoz, hogy két lakást (saját + a lányé) fenntartson. El kellett menni dolgozni. Mivel közben elkezdte a szakmai gyakorlatot, ami kicsit rövidítette a találkozások lehetőségét, én félteni kezdtem a kapcsolatot. Gondoltam segítek őt anyagilag támogatni. Ha hosszútávú terveim vannak úgyis előbb-utóbb ez lenne. Meglepődtem hogy mennyire felháborította a dolog. Nem minden nő fogad el ilyet, de ekkora marhasággal szerintem ritkán utasítanak ilyet vissza. Ő ugyanis közölte, hogy amit elért azt eddig is a saját erejéből érte el, és ezután sem akarja, hogy más segítsen neki, mert akkor már érezné úgy, hogy teljes mértékben önerőből ért el mindent. Hülyén hangzott főleg úgy, hogy az a bizonyos önerő eddig is anyuci bankkártyája volt. Ez volt az első balhé. Érdekes, hogy egy pasi hirtelen ekkor meg is környékezte őt, amit persze tagadott (mármint, hogy lett volna valami). Innen picit megingottam és egyre jobban erősödött bennem a gondolat, hogy ezt a kapcsolatot már csak én veszem olyan komolyan. Cirka egy héttel később jött az újabb Neki fájó dolog. A hétvégén elvittem lovagolni. Amíg Ő kedvenc hobbijának hódolt, addig én fotózgattam őt. A probléma otthon jött elő; miért nem mentem oda a lóhoz. Az indokot fel sem fogta. Talán már nem is akarta. Ekkor már én is úgy mentem haza, hogy ennek a kapcsolatnak nincs túl sok jövője.
A munkahelyemen minden nyáron van leállás. Ez általában két hét, de volt már változás ebben is. Történetesen azon a nyáron 3 hetet adtak. Gondoltam ezt még végigvárom vele, majd reptér! Közölte, hogy az egészet velem akarta tölteni. Megkérdeztem, hogy biztos ne legyen-e olyan, hogy eljövök és külön leszünk egy napot amikor ő is el tud intézni dolgokat, meg én is (mittudomén haverokkal találkozni, banki és egyéb ügyeket elintézni, stb). Kikérte magának, ő minden egyes napot velem akar tölteni. Annak rendje és módja szerint el is utaztam hozzá péntek este. A szakmai gyakorlatának helyénél vettem fel. Gondterhelt volt, de vidám. Aznap este elkezdtünk beszélgetni a megcsalásról, ami már felvetett bennem némi igen erős gyanút. Részéről ugyanis a csók nem számítana megcsalásnak (ebből kitalálható, hogy nálam annak számított), ráadásul közölte, hogy neki az az álma, hogy lovagás közben smárol valakivel (pasi nyeregben, ő előtte, és hátrafordulva, kitekeredve, stb). Már ekkor elég erős volt bennem a gondolat, hogy ez az álomként felvázolt romantikus pillanat nemis álom, hanem egy emlék. Méghozzá nem is olyan régi emlék. Este a szexre is panaszkodott. Sokallta, hogy minden alkalommal szexelünk, amikor találkozunk. Érdekes mert egészen addig nem kaptam rossz reakciókat erre vonatkozólag (márhogy túl sok lenne), ráadásul az esetek nem kis részében az aktust ő kezdeményezte. Ez a betagadás csak erősítette bennem a két dolgot. 1.: biztos, hogy a szakmai gyak helyen már van valakije, 2.: a nyár vége ennek a kapcsolatnak a végét is jelenti. A következő nap megint nem a rózsaszín felhők és apró pici madárkák csiripelésével átitatott nap lett. A tetőpont azonban vasárnap jött el. Volt egy rossz érzésem, így amíg dolgozott, a telefonjáról egy olyan hölgy-ismerősömmel kezdtem felmelegíteni a sütit, akivel régebben nem sikerült összejönni. Amikor a történet főszereplője este hazajött, pocsék hangulata volt. Leült az asztalhoz, és képtelen volt a szemembe nézni. Volt valami kifogása, hogy miért nem. Természetesen bennem volt valami hiba, de konkrétan már nem emlékszem rá mi. Ekkor már végképp biztos lettem abban, hogy ezt valaki gerincre vágta melóhelyen! Majd’ két óra után sikerült rávenni, hogy rámnézzen, de azonnal el is sírta magát. Fáradtságra panaszkodott, és engem okolt. Megbeszéltük, hogy mivel ő hétfőn és kedden is dolgozik, én reggel hazamegyek, aztán majd megbeszéljük. Amíg elment fürdeni, én gyorsan bedobáltam néhány holmimat a táskámba (mentem amim menthető alapon). Hétfőn reggel még mindíg nem tudott a szemembe nézni. Amikor elváltak útjaink úgy láttam rajta, mintha megkönnyebbült volna. Este hívtam, de nem nagyon volt kedve velem beszélgetni. Őszintén szólva nem is bántam, mert rögtön utána randira igyekeztem az előző napon felhívott lányhoz. Akkor este azt mondta a telefonba; “gondolkodnia kell”. Két nap múlva már más volt a kép; “Szünetet akar” Valószínűleg kiderülhetett számára is, hogy nem csak egyszeri telepakolásról volt szó. Bár ekkor már én is túl voltam azon, amit nála csak sejtettem. Újabb két nap múlva beszéltem vele, de ekkor már csak azért hívogattam, hogy nehogy azt mondja én nem tettem meg semmit, hogy megtartsam. Bár lehetett ezt már akkor érezni is rajtam. Talán ezért mondta, hogy már nem akar tőlem semmit, aztán elismerte van másik. Előadtam a ”nagyon szomorút”, még egy nem tudok élni nélküled jellegű levelet is írtam neki (puszta poénból), de nem nagyon érdekelt már a dolog. Igazából még elgondolkodni sem akartam az egészen. Végülis csak annyi történt, hogy ő előbb mondott ki valamit, amit előbb-utóbb úgyis ki kellett volna mondania valamelyikünknek. Megelőzte a bajt, mert az én verziómat elég bunkóra terveztem :)