A fiú azt sugallta, hogy ő az egyetlen, akinek kellek, mert mint nő, nem vagyok vonzó.
Kedves Szakítósok!
A történet in medias res: az első szerelmem megcsalt, sejthető, teljesen összeomlottam, az illúzióknak annyi. Hogy miért, nyilván, ennek is vannak okai, utólag így foglalhatnám össze: akkortájt meglehetősen comme il faut kislány voltam, kitűnő tanuló, nagy baráti körrel, egy olyan hobbival, ami időm nagy részét kitöltötte, míg ő alapvetően egyetlen dologban lelte örömét: egy bizonyos gyülekezet tagja volt, amit én totális baromságnak tartottam. Fölényes cinizmussal hárítottam, amikor szóba került bármi, ami ezzel kapcsolatos. Egyébként egy csepp önbizalmam sem volt, a fiú azt sugallta, hogy ő az egyetlen, akinek kellek, mert mint nő, nem vagyok vonzó. Nagyon szerelmes voltam, hiszen ennek ellenére úgy tűnt, értjük egymást, a fiút gyönyörűnek láttam és úgy azóta se udvaroltak nekem, ahogy ő, na és persze az első szerelem volt: nem tudtam, hogy működhet másként, hogy egy magabiztos férfinek nincs szüksége arra, hogy a nő rút kiskacsának érezze magát mellette.
Tehát megcsalt az egyik gyülekezetes lánnyal, aki minden bizonnyal osztozott a hitében helyettem is. Egy hét sírás és 4 kiló mínusz után elkezdtem gondolkodni, rájöttem, hogy nem tudom elengedni, de féltem, hogy jobban szeretem, mint ő engem, hiszen az alatt az egy hét alatt nem nagyon ostromolt, talán írt 1-2 sms-t, pedig én úgy képzeltem, legalábbis canossát fog járni. Bejelentettem hát, hogy folytatni szeretném, de meg fogom csalni én is, ha akad valaki, aki hajlandó rám, hogy egálban legyünk. (Kitűnő ötlet volt, több szempontból is…)
Nos, megdöbbentő módon akadt. Már másnap megismerkedtem Krisztiánnal az egyetemen, akivel harmadnap elcsattant az első csók. Akkoriban még volt lelkiismeretem, kutyául éreztem magam, ráadásul dühöngtem, mert a kedvest látszólag nem érdekelte, mit teszek, udvarolt megint, megszervezte álmaim randevúját, virágot hozott, szerelmet vallott tízpercenként, de erről még csak nem is nagyon faggatott soha. Hogy tényleg nem érdekeltem eléggé akkoriban, vagy csak remélte, hogy lecseng az egész, nem tudom. Akkor úgy éreztem, provokálni akar ezzel, így hát folytattam Krisztiánnal, majd mindenről beszámoltam neki. Nem váltott ki különösebb hatást, mondta, hogy tudja, hogy szeretem, megérdemli a revansot, csak legyek vele. Egy idő után már nem is mondtam semmit a másik srácról, aki kezdett belém szeretni, nekem ez imponált, három hónapig űztem ,,korrekt” kis játékom, aztán nem bírtam tovább, egyrészt tudtam, hogy undorító vagyok, másrészt két embert bántottam, a kedvest pedig hirtelen elkezdte zavarni a helyzet, így hát szakítottam, és összejöttem Krisztiánnal. Aztán megbántam, visszamentem a kedveshez, majd ugyanez még nagyjából háromszor. (Harmadjára némi szelíd provokáció hatására Krisztián rájött, hogy nem én vagyok álmai nője, így ő hagyott el, ennek köszönhetően máig is elég jóban vagyunk.)
Nem ért váratlanul, hogy már nem működött, amit tettem, az jóvátehetetlen, ő még meg is bocsátott volna, de én utáltam magam, hol azért, amit tettem, hol azért, mert úgy éreztem, hogy nem fair, hogy ezt megúszhatom. Ráadásul elkezdtek észrevenni a fiúk, nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel, de nem volt rossz, az biztos. Fél év viszonylagos csend következett, kedvessel egyre kevésbé vettünk részt egymás életében, én egyetemre jártam, atletizáltam, volt munkám, amit imádtam, esténként a barátaimmal sörözgettem, ő addig vagy otthon nézte a tévét, vagy gyülekezetbe járt, a lassú haldoklás fázisa volt ez.
Részemről elmúlt a szerelem, idegesített, hogy nem tudok továbblépni, gyenge vagyok, túlságosan kötődöm hozzá, vele már nem volt jó, ráadásul az, amit átéltünk együtt, az inkorrektségem, az állandó lelkiismeret-furdalás, a felismerés, hogy nő vagyok, nem csak egy szemüveges kis stréber, teljesen megváltoztatott, ezzel egyikünk se tudott mit kezdeni.
A végjáték: frissiben eszmélő MNK-ként megcsaltam egy hejjespasival (ő helyesebb volt, de ugye ez már nem nyomott sokat a latban), majd elhagytam egy szerény harmadikért, akit ezer éve ismertem, és fogalma se volt róla, milyen vonzó férfi. Erre sikerült ráébresztenem, sokáig együtt voltunk, a vége csendes volt.
Az utolsó 100 komment: