Kezdődik a Sziget, küldjétek a fesztiválos-szigetes szakításokat

A kép innen

Sziasztok!

15 voltam, hősszerelmes típusú tinédzser. A hősszerelmest értsd úgy, hogy én hősiesen szerelmes voltam azokba a srácokba, akik rám se néztek. Egy nyári napon megtört a jég, egy fiú - kis baráti közvetítéssel - a fényképem alapján vonzónak talált. Nem igazán értettem, hogy lehet ez, de nagyon imponált, hogy valakinek végre én tetszem meg, és nem a szokásos, plátói marhaság van - persze részemről, ugye.
Első találkozást megszerveztük, vagy inkább megszervezték a közös barátok. Ez bármilyen béna is lett, a fiú hazakísért, és én életemben először végre "jártam" valakivel. Ő 17 volt akkor, magát végtelenül menőnek gondoló srác. (Ebből nekem közös pályafutásunk alatt két dolog tűnt fel: mindig ugyanaz a póló volt rajta. Gondolom, amit a legeslegmenőbbnek tartott. A másik, hogy mindig azt mondta: "ja". De ezt teljesen véletlenszerűen, kontextusfüggetlenül.)
Nem baj, nekem annyira elvette az eszemet az, hogy tetszem valakinek, hogy egy nap alatt a lehető legszerelmesebb tinédzser lettem. Jól ment minden, ismerkedőrandik jöttek.
Kapcsolatunk 9. napján elhívott biliárdozni a barátaival. Gondoltam, wá, ez tök jó, máris bemutat a barátainak. Odaérünk, kéz a kézben, már ott volt az egyik lány ismerőse, Rita.
Azt mondja az én lovagom (hozzá képest meglepő udariassággal):
- Hadd mutassalak be benneteket: Zita: Rita - Rita: Zita. Nahát, ez milyen vicces: Zita-Rita.
- A nevem Edit.

Így lett vége életem első hivatalos járásának.