Az önhergelés tipikus esete, amikor nem tudjuk feldolgozni az amúgy érthető és látható lépéseket.

Hát igazából nem tudom, hogy az én történetemben mennyire szerepel szakítás, hiszen igazából kapcsolat sem nagyon volt. De mindenképp tanulságos az egész.
Régen úgy képzeltem el, hogy fiatalon megnősülök, családot alapítok, dúl majd a szerelem, minden tökéletes lesz minta mesében. Jópár csalódás után viszont kiégtem és ezt lehetetlennek tartottam. Soha nem voltam nagy buliba járó, az ilyesmi nem érdekelt, így nem is nagyon ismerkedtem, de valahogy nem is érdekelt már. Munka mellett erre meg már végképp időm sem volt. De nem éreztem hogy hiányozna az életemből…

Lassan 3 éve dolgozom a mostani munkahelyemen. Volt egy lány aki szinte az első naptól tetszett, de különösebben nem érdekelt. A magánéletemben ugyanúgy csajoztam, voltak komolyabb, komolytalanabb kapcsolataim. A kollégáim és kolléganőim közül pedig róla tudtam a legkevesebbet. Igen az ő magánéletéről semmit nem lehetett tudni, bár nem is érdekelt. Néha beszéltünk pár szót, néha együtt mentünk haza, egy-egy szóban elhangzott, hogyha lenne kedve találkozhatnánk munkaidőn kívül is. Lenne kedve csak nem fér be az idejébe. Egyébként kedves és közvetlen lánynak tűnt, és mindig tudtunk is beszélgetni, sok közös témánk volt. Persze a magánéletét kivéve. Ez az egy dolog, ezen kívül minden szóba került.
Munka közben is egyre többet beszélgettünk, sokat voltunk együtt, közben úgy alakult, hogy egymás munkáját egészítettük ki, szerintem jó páros voltunk, szerinte is.

Nyár elején úgy alakult, hogy egyszer elhívtam moziba. Ez is egy érdekes eset. Akivel mentem volna hirtelen lemondta, és abban a percben jött be ő az irodába valami miatt és akkor megkérdeztem lenne-e kedve amire rögtön igent mondott. Hát feldobódtam rendesen. Jól telt az este, utána hazavittem kocsival, másnap is jókedve volt amikor szóba került az este.
Bár én ekkor még nem gondoltam semmi komolyat.

Úgy alakult, hogy kiderült tudok segíteni felújítani a régi biciklijét így egy hétvégén átjött hozzám, hogy ezt megejtsük. Kocsival érte mentem, mert a város másik oldalán lakott, hogy elhozzuk hozzánk a bringát. Útközben beszélgettünk ismét sokat. Mondjuk általában mindig ő mesélt. És én vettem a bátorságot és rákérdeztem, hogy van-e valakije. Az itt elhangzó dolgok még fontos szerepet nyernek a későbbiekben. Azt mondta, hogy nincs állandó komoly kapcsolata és nem is szeretne egyelőre mert még fiatalnak érzi magát, hogy bárki mellett elkötelezze magát. Vannak futó kapcsolatai, kalandjai, nyaralások, bulik alkalmával, de szerinte nincs ezzel semmi, mindenki így csinálja. Az egyéjszakás kalandok elfogadásáról, és előnyeiről mesélt még. Csak erről nem szokott mesélni a munkahelyén, mert a magánéletét nem akarja belekeverni a munkába, és nem is tartozik senkire. Hát igazából kicsit sem így ismertem meg a pár év alatt, úgyhogy meglepődtem rendesen. Aki csak látná meg nem mondaná róla, hogy ilyen lány. Bár én egész életemben ilyenekkel ismerkedek meg, akikről ránézésre senki nem mondaná meg, pedig...
A szombat nagyon jó hangulatban telt, asszam az ez utáni napokban merül fel bennem először hogy nem közömbös számomra, valamit érzek iránta. Ezt aztán többször is szeretném elmondani neki, de valami mindig közbejön, nem úgy alakulnak a pillanatok. Biztos ismerős, ott van a nagy pillanat amikor mondanád, már majdnem kimondanád, és akkor ő valamivel teljesen más irányba tereli a beszélgetést, hogy mondjuk, ja azt akarod mondani, és valami teljesen semleges dolgot mond, pedig én nagyon nem... Úgy általánosságban látszott rajta, hogy nem is sejt semmit, hogy mit szeretnék elmondani neki.

Kitalálta, hogy biciklizzük körbe balatont, mert az tök jó lenne. Igazából én enm éreztem a vágyat, de miatta bármit. Bár el se hittem, hogy ilyet javasol nekünk, talán ezért is mondta, hogy nem látja rajtam a lelkesedést. Közben ő elutazott míg én megkaptam a feladatot, hogy mire visszaér szervezzem le ezt a dolgot. Életemben nem szerveztem semmiféle utazást. Ezt mindig más csinálta helyettem. Azért életem legkeményebb hete volt. A hengerfejes autómat kellett megcsináltatni, amin aztán még ez az is kijött mellé, majd műszaki vizsga, biciklis tetőcsomagtartót szerezni. De amilyen lehetetlennek tűnt elsőre, végül minden sikerült.
Az út mindkettőnk szerint nagyon jól sikerült. És furcsa mód, amilyen közel kerültünk ott egymáshoz, az út utáni napoktól kezdett minden zuhanni és szétesni kezdett. A következő héten én hétfőn kedden nem mentem dolgozni, mert közbejött ez az, de egyik este felhívtam, hogy minden rendben van-e meg ilyesmik. Itt kicsit meglepődtem, mert megkérdezte miért is hívtam én most fel.

Az utána következő hetekben nem nagyon beszéltünk. Küldtem a címére egy hatalmas csokor virágot, hogy ezzel végérvényesen tudtára adjam az érzéseim. Vártam a reakciót, hiába.
Furcsavolt mert azelőtt sokat beszéltünk napközben is, és nem csak munkaügyben. Aztán ebben az időszakban ez lekorlátozódott annyira, hogy amikor valamiben segíteni kellett a munkában akkor kérdezett, vagy én tőle.
Aztán egyik nap hazavittem, amikor is konkrétan rákérdeztem a dologra. Meglepődött, hogy én küldtem, de egy "hát... köszönöm" azért kijött belőle. Persze ezen felül megint úgy telt az út, olyan hangulatban mintha mi sem történt volna. Igazából itt kellett volna feladnom. És én igazából már fel is adtam.
Annyira szerelmes voltam mint még soha, annyira szenvedtem ettől az érzéstől, ettől a viszonzatlan kínzó fájdalomtól, hogy úgy éreztem belepusztulok. Úgy éreztem akárhányszor ránézek, vagy hozzámszól, vagy munkaügyben telefonon kérdez valamit, belőlem egy darab ott pusztul el örökre, és én szép lassan de elfogyok teljesen. És lehet valahol így is történt, mert ebben az időszakban, pár hét alatt 8 kilót! fogytam.
Egy újabb sikertelen telefonhívás után - miért zaklatom én őt hétvégén, majd megbeszéljük hétfőn. Péntek lett belőle, de ő ajánlotta fel, hogy találkozzunk munka után.
Elmondta, hogy tudja miről akarok beszélni vele. Persze most se tudta... Elmondta, hogy biztos arról, hogy ilyen távolságtartó lett mostanában, de megígéri, hogy minden olyan lesz mint régen. Furcsa mód ezek után a délután tényleg olyan hangulatban telt mint régen, de aztán elmondtam, hogy a héten beadtam a felmondásom, mert én belehalok, ha nekünk egy helyen kell dolgoznunk. Próbált lebeszélni, bár annyira meggyőzően nem is. Persze hogy hiányozni fogok neki. Meg a beszélgetéseink, a jó hangulat, meg hogy milyen jól kijöttünk egymással. (Meg annyi minden közös terve volt még. Meg bejárhattuk volna az országot együtt. Mi van???) Igen volt ilyen, de akkor már hetek óta közel sem...
Rákérdeztem, hogy szerinte miért küldtem a virágot, és igazából itt vallottam neki először szerelmet. Ahol ő el is mondta, hogy soha nem tekintett rám másként mint kollégám, és soha nem akar vagy akarna többet. Szóval kb így szakadtunk el, meg úgy hogy gondoljam át a felmondásom.
Akkor éjjel elindultam ki tudja merre és az volt a tervem, hogy majd egy óvatlan pillanatban áttérek a szemközti sávba. Túléltem az éjszakát.
Hétfőn tántorítatlanul hittem benne, hogy vége, új munka új élet, elég komoly állásajánlatot is kaptam egy helyről, olyat amilyet egy életben egyszer kap az ember, olyan igazán kihagyhatatlant.
Nem tudom milyen indíttatásból írtam egy e-mailt neki, hogy ő tényleg azt szeretné ha maradnék annak ellenére, hogy mit érzek iránta. Azt mondta ige, és ezzel is szembe kell néznünk, majd megoldjuk valahogy. Valójában szart rá, oldjam meg magam ahogy akarom, felőle akár bele is dögölhetek. Mert annak ellenére hogy visszamondtam és utána mosolyogva mondta, hogy őszintén örül, hogy maradtam, utána ugyanúgy átnézett rajtam mint előtte. Sőt sokkal, de sokkal jobban. Kizárólag csak ha a munkánk miatt kellett egymáshoz szólnunk…
Persze indokok továbbra is voltak, sok a munkája, majd minden úgy lesz mint régen...
Egy szál rózsa és egy vacsora meghívás után mire válaszolni már nem igazán volt hajlandó, mindig csak majd holnap megbeszéljük, persze így hetek teltek el, egy este felhívott ahol megkaptam mindent. Komolytalan vagyok, gyerekes és éretlen. Ő nem ilyen fiút akar. Ő már annyi idős, hogy hosszabb távon gondolkodjon, inkább otthon ülő típus mint bulizós, és én nem ilyen vagyok. Ezt is miből állapította meg? Főleg hogy még csak nem is igaz. De nem szomorkodjak, rengeteg olyan lány van mint ő, ne aggódjak én is megtalálom az igazit, meg a szokásos dumák. Aztán a végén hogy van valakije, de nem tudja hogy komoly-e mert ő ezt nem veszi úgy, lehet örökké tart lehet csak egy hétig, az őt nem érdekli. Biztos igazi szerelem lehet. De az aranymondat minden úgy lesz köztünk mint régen...
Azóta egyetlen egy szót nem váltottunk egymással, pedig továbbra is egy helyen dolgozunk... Még munkával kapcsolatban sem. Mindig valakit küld maga helyett ha munka miatt váltanunk kellene akár egy szót is. A folyosón meg úgy megy el mellettem mintha ott se lennék.

Ekkor történt meg velem az, hogy pár napra rá, hogy végleg elfelejtsem lefeküdtem valakivel, akivel nem ment a dolog mert végig ő járt a fejemben. Aztán azóta teltek a hetek hónapok, volt egy időszak, hogy úgy éreztem túlvagyok rajta végleg, de most újra ő jár a fejemben állandóan. De végtelen gyűlölettel és haraggal gondolok rá folyamatosan. Az átverések, hazugságok, megalázások végett....