Átölelt és suttogva kérlelt, hogy hagyjam ott a páromat, mert különben megbolondul. Szerintem azon akkor már régen túl volt.

Sziasztok! Még mindig bánt a dolog, a szakítás egészen friss. Szakítás? Engem, kérem szépen kidobtak. Miért? Mert hülye voltam, és a tetejébe még őszinte is. Két évig voltunk együtt. Az első évben még külön éltünk, a másodikban együtt. És akkor kezdődtek a bajok. A párom (ex) laza helyen dolgozott, jól kijöttek a munkatársakkal. Néha feljöttek hozzánk meccset nézni, sörözni, grillezni vagy valami. Ezzel nem is volt bajom, rendesek, aranyosak voltak mind. Egy kivétellel. Az egyik munkatárs eléggé közvetlenül viselkedett velem. Érkezéskor puszi, ölelés, távozáskor ugyanez. Egy idő után feltűnt, hogy szeret... nem tudom jobban megfogalmazni, szeret hozzám érni. Amikor elvettem a tányérját, a köszönöm mellett megsímogatta a karomat. Amikor sört adtam neki, úgy vette el, hogy megfogta a kezem. Beszélgetés közben gyakran mosolygott rám, ha mással beszélt akkor is. Ha velem, akkor kacsintgatott vagy átkarolta a vállam. Gyakran utánam jött a konyhába, segíteni, olyankor is olyan szorosan mellém állt, hogy folyamatosan egymáshoz értünk. Azt gondoltam, semmi rossz nincs ebben, ő ilyen természetű, biztosan másokkal is ezt csinálja. Csakhogy amikor nem kanbuli volt, hanem barátnős, feleséges, akkor is engem tüntetett ki a figyelmével. Eleinte nem zavart, aztán elkezdtem "rászervezni" a programjaimat az ilyen bulikra. Akkor a párom szóvá tette, hogy "a fiúk hiányolnak". Rákérdeztem, hogy a fiúk, vagy Zsolti. Persze Zsolti. Elmondtam a páromnak, mit tapasztaltam, erre kiborult. Mit képzelek én magamról? Zsolti egy jó srác, sose tenne ilyet! Meg különben is félreértem. És nem vagyok én olyan bombanő, hogy minden pasi engem akarjon. Elgondolkodtam, és arra jutottam, igaza van, rémeket látok, emberfóbiám van. Tényleg nem szeretem, ha idegenek hozzám érnek. Biztos ez a baj. Újra felvállaltam a háziasszony szerepét, minden úgy folytatódott, mint előtte. Ekkor már fél éve éltünk együtt. Jöttek a srácok, jött Zsolti. Ölelés, puszi. Érintések, mosolyok. Majd kezdődtek a bókok, célozgatások: "Olyan szép vagy ma! Jól áll neked ez a szín!" "Nem zavar, hogy a barátod, sose segít neked a konyhában?" "Én nem hagynám a barátnőmnek, hogy ilyen nehezet cipeljen." Meg ilyenek. Ránéztem, majd a páromra, és elengedtem a fülem mellett. Aztán történt egy alkalommal, hogy a párom kikísérte munkatársakat, de Zsolti az ajtóból még visszaszaladt a telefonjáért. Csak az ajtócsapódást hallottam, kiszóltam a konyhából, hogy behoznád a tálakat, édesem? Meg is jelent a tálakkal a kezében a konyhaajtóban, mosolyogva a pultra tette őket, én meg csak makogtam, hogy azt hittem a párom jött vissza. Egyenesen besétált és átölelt. Valami olyasmit mondott, hogy milyen régóta várta ezt, és tudta, hogy én is. Én meg csak azt hajtogattam, hogy engedjen el, mindjárt jön a párom. Megpróbáltam kibújni az ölelésből, de erősebb volt nálam. Végül nyakon csókolt, fogta a telefonját és távozott azzal a szöveggel, hogy gondolkodjak el, a párom-e az igazi. Amikor a párom visszajött, ezt elmondtam neki. Megint kiakadt, hogy Zsolti nem olyan, én el vagyok szállva magamtól. Kértem, hogy kérdezze csak meg, vagy szembesítsen minket, vagy bármi, csak tegyünk már pontot ennek a végére. Mutattam a nyakam, ami még mindig piros volt. A párom hajthatatlan volt. Zsolti sose tenne ilyet. A következő pár hónapban Zsolti mindent megtett, hogy valahogy kettesben maradjunk, még ha pár percre is. Nem volt durva vagy erőszakos, csak átölelt és suttogva kérlelt, hogy hagyjam ott a páromat, mert különben megbolondul. Szerintem azon akkor már régen túl volt. Egy alkalommal a párom sokáig dolgozott. Mivel munkatársak voltak, Zsolti tudta, mikor végez. Egyszerűen rámtört. Besétált és nem volt hajlandó tágítani. Akkor nagyon megijedtem, mert nem tudtam, mire képes. Az világos volt, hogy azt hiszi, én is vonzódok hozzá. Csak azt nem tudtam, hogyan józaníthatnám ki, ha az nem érdekli, hogy valaki mással élek és szeretem. Szerencsére akkor sem ment tovább az ölelésnél és néhány próbálkozásnál, hogy megcsókoljon. Reméltem, hogy a párom közben hazaér, és letisztázhatjuk az ügyet. Sajnos nem így történt, viszont elmondtam neki mindent. Felhívta Zsoltit, elment otthonról, és egy óra múlva őrjöngve jött vissza. Zsolti bedumálta neki, hogy szeretjük egymást, én el akarom őt hagyni, csak nem tudtuk, hogy mondjuk el. A pofám leszakadt. Azt üvöltözte, hogy én megcsaltam, büdös ribanc vagyok, kotródjak a lakásából. Összecsomagoltam és eljöttem. Nem tudom, mit tehettem volna, azon kívül, hogy minden alkalommal szóltam neki, hogy a munkatársa mit művel. Nem hitt nekem, pedig nem volt oka rá. Ez nagyon fájt.