Ismét egy olyan történet, ahol egy nőtársam bánt el csúnyán a férfiszívvel, és képes volt szex (itt: akció) után lekoptatni szegényt, és még csak nem is érez megbánást. Nem baj, mi mindenkit szívesen látunk a blog hasábjain, sőt! (dobpergés...) már vagyunk a facebookon is, vegyetek fel minket, és akkor szervezünk majd jó kis szakítós busongós estéket a pesti éjszakába. Vagy nem.

Rendszeres olvasója vagyok a blogotoknak, és úgy érzem, talán itt az ideje, hogy én is hozzájáruljak a gyűjteményhez. A következő történet velem esett meg néhány évvel ezelőtt. Tudom, talán szégyellnem kellene magam miatta, de valahogy mégsem megy a dolog! :-)

Éppen egy nagy szakításon voltam túl akkor, ami tudvalevőleg nem egy olyan korszak az ember életében, amikor hosszútávú kapcsolatot keres. Mégis összeakadtam egy nem túl szépreményű fiatalemberrel, Lacival. Én rögtön láttam, hogy nem lesz hosszú a közös jövőnk, ő azonban valamiért nem vette a jeleket, sőt: a legutolsó találkozónkon, mikor kértem, hogy vigyen haza, szemtelen módon nem hozzám, hanem hozzá szállított el. Egyébként sem voltam lenyűgözve, de ez a húzása végképp felbosszantott.

Laci valamiért még akkor is úgy gondolta, hogy működik a dolog. Ültünk a műbőr kanapéján, megfogta a kezem, és rekedt hangon megkérdezte, ott alszom-e. Én nem szóltam semmit, hagytam, hogy menjenek a dolgok a maguk útján, majd egy nem túl hosszú, de annál lelombozóbb akció után, miközben ő még kimerülten feküdt mellettem, annyit válaszoltam: "Azt hiszem, én inkább mégis hazamennék."

Többet nem hívott!