Igazi szívet melengető love-storyként indul a történet, de hát a távkapcsolat az, amiben mi ugyebár egyáltalán nem hiszünk, úgyhogy némileg kiszámíthatóak voltak a történet fordulatai, de ez az utolsó vacsora jelenet...ez...ez...ez mi?

Sziasztok. Ez egy régi sztori, lassan 15 éves, a belőle kitűnő lúzerségemet ráfoghatjuk akkori zsenge zöldfülűségemre is.

A kilencvenes évek elején másfél évig jártam egy lánnyal. Igazi szerelem volt, sok mindenben az első neki is, nekem is. Ő akkor végezte a gimnáziumot, amikor a love story elkezdődött, én pedig akkor már egyetemre jártam Budapestre. Nem egy városban laktunk, de ez másfél évig jószerivel semmi akadályt nem jelentett. A hétvégeket együtt töltöttük, ő hétközben sokszor feljött hozzám Pestre, a nyarak és a szünidők pedig nem volt kérdéses.

Miután leérettségizett, nem vették föl sehova, abban az egy évben (tanévben) simán ment a kapcsolatunkban minden. A bajok ott kezdődtek, amikor másfél év után fölvették egy vidéki főiskolára. Látszólag az előzmények ismeretében ez se jelenthetett volna gondot, hiszen én hétközben amúgy is Pesten voltam, a hétvégék pedig megmaradtak. Az első jelek akkor jöttek, amikor a tanév elején, még szeptemberben sóhajtozni kezdett, hogy mennyire volt szeparálódva ő az elmúlt egy évben mindentől azzal, hogy lényegében csak velem és az én baráti körömmel találkozott.

Októberben már többször emlegetett egy Péter nevű fiatalembert, akivel egy főiskolára járt és egy kollégiumban lakott. Ez a Péter nagy hatást tett rá. Amikor pl. megírtam a barátnőm házi dolgozatát, ő se perc alatt meggyőzte, hogy ez nem jó, és írt helyette egy másikat. Nem sokkal utána kivette a barátnőm kezéből az általam ajánlott könyvet, mondván, az nem neki való olvasmány.

Novemberben a barátnőm zokogva bejelentette, hogy szerelmes Péterbe, de engem se akar elhagyni, hiszen annyira belenőttem már az életébe... Fölvetette, hogy mi lenne, ha hétvégenként találkoznánk továbbra is, viszont nem lennénk úgymond egymáshoz láncolva, és hétközben ő azt tesz és azzal, amit akar. Péter különben azt üzeni - mesélte -, hogy egyszer olyan szívesen leülne velem beszélgetni, hogy elmondja nekem, milyen ember is ő, mármint a barátnőm, mondván, én másfél év alatt nem ismertem meg, ő viszont másfél hónap alatt igen.

Hosszadalmas szakítási procedúra következett, aminek a csúcspontja egy kora decemberi péntek este volt. Telefonon megbeszéltük, hogy lemegyek a városba, ahova a barátnőm főiskolára járt, és beszélünk a jövőnkről. Le is mentem, de a kollégiumi szoba ajtaját zárva találtam, egy kis levélke lógott rajta, azzal az üzenettel, hogy ne haragudjak, de ő nem tud velem ma találkozni, túl zaklatott, és a hétvégét szeretné teljesen egyedül tölteni, hogy átgondolja, mi legyen.


Válaszoltam a levélre egy szívhezszólót, amiben megértésemről biztosítottam, odabiggyesztettem az ajtóra, majd kimentem az állomásra. Két vonat vihetett haza: egy korábbi és egy későbbi. Nem mentem el a korábbival, hanem visszamentem a kollégiumba. A szoba ekkor már nyitva volt: ott ült bent a barátnőm Péterrel, felvágottat és kenyeret vacsoráztak. Udvariasan köszöntem, és invitálásukat elfogadván én is csatlakoztam a vacsorához. Kedélyesen eleszegettünk, semelges dolgokról beszélgettünk, aztán hazamentem a későbbi vonattal. Az állomásról még fölhívtam a barátnőmet, hogy jövő héten találkozunk-e. Hát persze - szólt a felelet.

A következő hétvégét náluk, a szülei házában töltöttem, a barátnőmmel viszont két mondatot se beszéltem, annak dacára, hogy egy szobában aludtunk. Akárhányszor próbáltam beszélgetést kezdeményezni, visszautasított. Arra hivatkozott, hogy neki most tanulnia kell - december volt, itt a vizsgaidőszak.

Vasárnap este hazamentem. A barátnőmet azóta se láttam.

Mondom: mindez jó 15 éve. A slusszpoén, hogy sok évvel később lakást készültem vásárolni, és belebotlottam Péterbe. Korrektül elbeszélgettünk az eladandó lakás paramétereiről, biztosíttuk egymást affelől, hogy emlékszünk egymásra, de a régi dolgok nem kerültek szóba. Nem sokkal később bejelöltem őt az iwiwen. Ő visszajelölt.

Hát, ennyi. S persze, ha megjelenik, név és mailcím nélkül...

Köszönöm.