Kedves SzakítsHaBírsz, még kedvesebb Fikázók!

Hát akkor legyen itt egy jó tíz éves történet amiről mái napig nem tudom eldönteni, hogy én szívtam vagy engem szívattak. Talán majd Ti megmondjátok.
(A bujtatott termékreklámért bocs, de számomra valahogy az adja a sztori savát borsát. Ha baj, ikszeljétek ki.)

Kora harmincasként éppen életem nagy szerelmét sirattam (már vagy három éve), amikor egy barátnőmmel kutyasétáltatás közben megismerkedtünk egy fiatalemberrel. Azért mondom, hogy fiatalemberrel, mert nagyon úgy viselkedett; roppant udvarias volt, magázott bennünket, igazság szerint felállt tőle a hátamon a szőr. A kutyák viszont csípték egymást, a barátnőmnek is tetszett, hát akkor legyen, sétáljunk együtt, igen, holnap is, ilyenkor. Pár nap alatt kiderült, hogy valamiért megtetszettem neki. Nem igazán viszonoztam a vonzalmát, az én ízlésemhez túl jóképű volt, túl jól fodrászolt, túl kigyúrt, és hát igen, legfőképpen, túl mesterkélten udvarias. Egyáltalán nem éreztem belőle azt a harmóniát ami egy jól ápolt, önmagával és az értékeivel tisztában lévő férfit jellemez - és amitől egyébként általában azonnal leesik rólam a bugyi.
Lényeg a lényeg, hárítottam a közeledését. Közben kiderült, hogy éppen válik, a felesége megcsalta. Ő maga zenész lenne, de most portásként dolgozik. Anyagi gondok azok vannak, most újították fel a lakást, nagyon szép lett, méregdrága Kludi csapokat szereltettek fel, ezt többször is elmondta.
A barátnőm közben győzködött, hogy milyen helyes ez a pasi, meg rendesnek is tűnik, szegény, rossz időszakát éli, azért ilyen félszeg meg szégyellős, nyilván ezért érzem őszintétlennek is. Egyébként is, egy ilyen telivér nőnek mint én (voltam akkoriban) kell egy pasi, nem kell annak olyan nagy fenekét keríteni, egy esélyt érdemes adni, blablablabla.

Végülis, igaza volt. A szerelmi bánat egy ideig elviselhető, de egyszer annak is vége kell legyen, egyébként is, legyek őszinte legalább magamhoz, nagyon rám fért már egy kiadós karbantartó pókhálózás. Mert addigra már ott tartottam, a nagy csalódás utáni gyászban nem hogy a pók beszőtt, de még a szűzhártyám is majdnem visszanőtt.
Vettem hát egy nagy levegőt és elfogadtam a legközelebbi randira hívást.
Igaziból nem bántam meg, a célnak (ti. pókhálózás) megfelelt volna a pasi, de valahogy nem volt az igazi. Vagy csak én nem vagyok alkalmas egy csak szex és más semmi kapcsolatra, de emberileg valami taszított benne, így aztán az ágyban sem tudtam igazán közel engedni magamhoz. Mindegy legalább ezt is megtanultam, nagy életbölcsesség, bruhhahaa.
Ez persze nem volt ilyen egyszerű, magamat hibáztattam, micsoda egy fapicsa vagyok, nem tudom elfogadni a férfiakat, biztos a tökéletest keresem, de legalábbis Őt, az EXet, aki ugye az igazi lett volna, ha ... de az egy másik történet, nem ide való.
Szóval próbáltam győzködni magam, hogy kell nékem egy pasi, nem normális ennyire egyedül lenni, ez meg legalább igyekszik a kedvemben járni, még ha nem is mindig sikerül neki, de legalább próbálkozik, blablabla....
A belső vívódásaimtől eltekintve a felszínen a kapcsolat fejlődött:
- Már elment az utolsó busz? Jó, hát akkor aludj itt.
- Nahát, tényleg, ma sem dolgozol, persze, gyere át.
- Anyád kizárt? Ja, hogy a lakatos....
- Szereted a tejberizst? Nem? A zöldbabfőzeléket? Azt se? A grillcsirkét. Jó.
- Tükörtojást vagy rántottát? Sonkásat? Aha.
- Jé, van nálad tiszta alsó? Jó, a koszosat dobd be a fehér zsákba, majd az enyémmel kimosom. A zoknit azt a szinesek közé, utálok szennyest válogatni. Igen, a farmert is oda.
Stb, stb, pár nap alatt gyakorlatilag hozzám költözött ... volna, ha hagyom. Még lakáskulcsot is próbált kérni, de azt naná, hogy nem kapott. Egyebekben is próbáltam hárítani, akkoriban két munkahelyem volt, este is dolgoztam, gyakran nem engedtem, hogy este 10-kor feljöjjön. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy nincs neki hol lakni, legalábbis az anyjánál nem nagyon szeret, azért olyan sürgős az összeköltözés.

Közben zajlott a válópere is, ráadásul valami haverjaival megszervezte, hogy in-flagranti kapják az asszonyt. Így próbált magának némi előnyt szerezni a válóperben. Közben az is kiderült, hogy a frissen felújított lakás egy 26 négyzetméteres "tanácsi" szükséglakás, ahol ráadásul jóhiszemű jogcím nélküliként laktak és amibe nagyon szép Kludi csapokat szereltetett mielőtt kiderült, hogy az asszonyka mással kavar. Volt még egy gyönyörű, 6 éves kislánya, az apaságot is megtámadta, genetikai vizsgálatot kért. Az anyagi helyzete is elég zavaros volt. Egy válófélben lévő embernél ez sajnos szinte természetes, de ő még annál is nehezebb esetnek bizonyult. Zenész lett volna és mindenféle nagy neveket mondott, hogy ezzel se fog többet játszani, az is szemét, amaz egy hisztérika, emez nem fizette ki, az volt az érzésem, hogy az egész magyar zenésztársadalom egy nagy ganajkupac, csak ő ér valamit. Nem is keveredik ezekkel a szemetekkel, inkább portás egy kollégiumban. Úgy van sok szabadideje is, az kell majd, ha lesz saját együttese.
Azt hiszem, soha nem fogom megtudni, lett-e neki.

A második hét vége felé egy nap megjelent nálam egy tévével, hogy lerakhatná-e egy pár napra.
- Persze, de honnan van?
- Elhoztam otthonról.
- El-Hoz-TaahAaddd?? Miért?
- Elhoztam, ottmaradtak nekik a méregdrága Kludi csapok....
- Azt mondod, hogy elhoztad a gyerekedtől a tévét??
- El hát, nem is biztos, hogy az én gyerekem, majd vesz neki az anyja, ottmaradtak a drága Kludi csapok, hát ....
- Az istenedet néked, mondd már meg, hány kibaszott Kludi csap fér el egy 26 négyzetméteres lakásban?? Képes voltál emiatt elhozni a gyerekedtől a tévét??

Azt hiszem, a szóhasználatból kiderül, hogy az utolsó mondatot már nem éppen úrinői modorban üvöltöttem.
Megsértődött, sőt, meg is sértett, micsoda goromba egy nő vagyok, amikor ő mindig olyan udvarias velem, nem ezt érdemli. A tévét azért lerakta, végülis, nem várhattam, hogy kézben vigye el, valami haverja fuvarozta oda aki rögtön ment is tovább.

A mosolyszünet viszont beállt, attól kezdve végképp nem bírtam elviselni, még az érintésétől is írtóztam. Vacsorát meg pláne nem kapott, mondtam, majd hétvégén találkozunk, addig hagyjon békén.
Pár nap múlva hívott, hogy most ráér a barátja, elfuvarozná a tévét. Én gyorsan összecsomagoltam a cuccait, borotvát, koszos gagyát, volt nálam valami gagyi fúrókészlete is, szóval mindent bevágtam egy szatyorba és az egésznek a tetejére ráhelyeztem az alig több mint két hetes kapcsolatunkból megmaradt három darab bontatlan kotont.
Jöttek a cimborájával, vitték a tévét és nagy félszegen kinyögte, hogy van itt még valami cucca, azt is elvinné. Én a kezébe nyomtam az összekészített szatyrot. Kicsit szétnyitotta, belenézett, nem kellett magyaráznom semmit se, a legfelül vigyorgó kotonok mindent elmondtak.

Az viszont biztos, hogy én többet barátnő rábeszélésére nem ismerkedek. Mert ha már így is úgy is minden nő kurva, legalább a saját ösztöneim szerint akarok kurvulni.