Na, a legutóbbi sztorik után gondoltam én is megosztok veletek egy nőt az életemből. Bár igazság szerint nőügyeimmel fél évig eléldegélne a blog, az alant leírt nőszemély mégis különleges helyet foglal el szívemben :D  

Történt, hogy kapcsolatban éltem életem szerelmével (erre sajna csak akkor jöttem rá, amikor késő volt-mármint, hogy ő a nagy szerelmem), de a kapcsolat éppen egy mélyponton volt és jókor jött, hogy az egyetemen egyre gyakrabban futottam össze a történet antagonistájával. Konkrétan már egy jó pár hónapja ismertük egymást, de csak most adódott a lehetőség arra, hogy "közelebb" kerüljünk egymáshoz. Egy szó mint száz, randi, csók, 2.randi, szex, vagy valami ilyesmi sorrend. Szóval elég gyorsan haladtak az események, eleinte gyakran jártunk össze, már-már igazi „járás” volt. Csakhogy közben stabilizálódott az "igazi" kapcsolatom is, az antagonistával végül egyre kevesebbet találkoztam élőben, egy idő után már szinte egyáltalán nem, persze elektronikus formában folyt a kommunikáció rendesen. Nem akartam kimondani, hogy most épp nem nagyon szeretnék találkozni vele, de nem is volt rá szükség, mivel munkára meg egyéb elfoglaltságokra hivatkozva ő is hárított minden talit. De persze szeret, imád, hiányzom neki, ha én nem lennék, nem is tudná, hogy mit kezdene magával, csak én vagyok neki, bla-bla(tényleg ezeket írta...:)) Kicsit azért fúrta azt a kevés agyamat, hogy mégis hogy bírja egy ilyen lány(igazán szexi, csínos, szép, modell-alkat, aki mindenkit megkaphatott volna) ennyi ideig pasi nélkül, de mikor szóvá tettem, rögtön eléggé sikeres okításba kezdett, amit el is hittem, elvégre meglehetősen összetett elme volt, aki talán mégse annyira fa...őőő, pasira éhes. Teltek-múltak a hónapok, elektronikus formában gyakran beszéltünk, "szeretjük" egymást természetesen, stb. stb. Élőben találkozás viszont nem volt, elvégre a szerelmemet, tehát a lányt, akivel stabilizálódott a kapcsolatom, nem akartam újra megcsalni. Sajnos ez utóbbi hosszas kapcsolatnak végül vége lett eléggé hírtelen (ez megér egy saját sztorit talán...) és ebből kifolyólag nagyon magam alatt voltam, érthető módon. Láss csodát, antagonista pont a szakítás után röviddel írt, hogy már nagyon hiányzom neki, találkozzunk valamikor a hétvégén, mert már nem bírja nélkülem. Be kell, hogy valljam, valamennyire azért javult a közérzetem ezek után. Egyik este, még hétvége előtt, kicsit hamarabb szabadultam, gondoltam egy üveg bor társaságában meglepem a lakásán, max nem lesz otthon. Csöngetek a kaputelefonon, nagy meglepetésemre egy férfi hang szól bele. És itt kezdődik az igazi komédia...

"Helló, [Antagonista] pasija vagyok. Otthon van?" -szóltam bele meghökkenve, de reflexszerűen.

"Őőőő, jó estét, [xy] vagyok, [Antagonista] élettársa". Na itt azért már realizáltam, hogy nem lesz az est folyamán romantikázás:)

Mit csináljon ilyenkor ember fia? Nem vagyok beszari típus, úgyhogy azonnali tisztázásra törekedtem és felkéredzkedtem a lakásba. Korombeli srác ajtót nyit, nézünk hülyén egymásra, [Antagonista] elutazott, nem jön haza aznap elvileg. Tehát, MI A FASZ VAN???? Sráccal elbeszélgetünk, ő a nappali egyik sarkában sírással küszködve, én farkasszemet nézve vele a szoba másik sarkából a kanapéra hüppenve küzdöttem a röhögőgörcs elnyomásával. Láthatóan mindenki máshogy reagál egy ilyen hírre :D Kiderült, hogy szegény sráccal 2 éve együtt volt, ebből kb. 1 éve eleinte ugye eléggé aktívan csalta velem. Felhívtuk a lányt, meglehetősen meglepődött, hogy kettőnk hangját egyszerre hallotta, rögtön ki is tört nála a sírógörcs és kezdődött a sűrű bocsánatkérés. Habár szerintem igazából nem bánta meg tettét, csak azt, hogy lebukott. Na mindegy, egy igazi úriember (:D:D) tudja, hogy mikor kell lelépni, úgyhogy mielőtt a lány végül mégis megérkezett volna, elvonultam és hagytam, hogy maguk között rendezzék le a dolgot. Utólag azért eszembe jutott, hogy tuti nem én voltam az egyetlen, mivel előttem is már találkozgatott srácokkal az egyetemről, de állítólag velük semmi nem volt. Ezek után ki hiszi el? :D

Igazság szerint igazából mérges se voltam. Persze, eleinte meglepett, de végülis kezdetben nekem ő is csak szerető volt, utólag kiderült, hogy én is neki. Csak én nem buktam le. Az egyetlen dolog, ami viszont zavart, hogy tényleg elhittem neki, hogy nincs más, annyira jól előadta magát. Mert ha legelején bevallja, hogy van valakije, akkor lehet, hogy nem is zavart volna a dolog és nem próbáltam volna meglepni a lakásán... De hát C’est la vie.