A vertikális-horizontális elmélet

A történetemmel arra szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy mielőtt leírnánk az összes férfit, illetve nőt, hogy mocskos, jellemtelen csapodár „szemétdisznó” illetve „céda”, gondolkodjunk el azon, mi mit teszünk, illetve engedünk meg, annak érdekében, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy.

21 éves fiatal nőként, az első nagy szerelmemmel 5 év után már nem igazán alakultak jól a dolgaink, és lassan egyértelművé vált, hogy ennek a gimis szerelemnek hamarosan vége lesz. Bár nagyon szerettük egymást, a szerelem elmúlt és mindketten (na jó, főleg én) kacsintgattunk már újabb lehetőségek felé. Ebben az időszakban találkoztam a történet főhősével és lángoló szerelemre gyúltam iránta, de tényleg, nagyon. Úgy éreztem végre rátaláltam egy olyan férfire, akihez hasonlóval korábban sose találkoztam és hittem abban, hogy ez most nagyon igazi.

Vívódtam-tipródtam, majd egy gyors döntéssel lezártam az akkori kapcsolatomat (persze nem csak az új fiú miatt döntöttem, de remek alkalom volt, hogy elszánjam magam). Eközben szépen lassan alakultak a dolgok a „lovagommal”, egyre több beszélgetés és közös program. Közben természetesen beavattam, hogy miken vagyok éppen túl, és hogy valójában miatta szakítottam a barátommal. Többször kifejtettem, hogy az a dolog már halott volt és én teljesen készen állok, egy új dologra várva. Nem akartam ködösen fogalmazni és rejtvényeket feladni neki, hogy vajon mit akarok. Ő is mesélte, hogy volt neki is volt egy naagy szerelem, ami már nincs, mert nem működött, meg egyébként is, ő nem az a gyenge típus, akit ugráltathat egy akaratos, ambiciózus kisasszony, plusz a csaj akkor nem is tartózkodott Magyarországon.

Szóval úgy gondoltam minden csodás, kell nekem, kellek neki, gyakran ott aludtam nála megtörtént több stratégiailag fontos esemény, az egész nagyon kis meghitt volt. DE, például ő sose jött át hozzám, pedig egyedül laktam, és 2-3 hét után még mindig nem lett kimondva, hogy akkor mi most együtt vagyunk. Ha menni akartam mehettem bármikor, de ő annyira nem forszírozta a dolgot.

Például: jött a szilveszter, nem is terveztük, hogy együtt leszünk, mert még korai lett volna vegyülni egymás társaságával gondoltam én, hogy csak ez az indok, (haha), de utólag kiderült hogy a „nagyszerelme” csajszi is hazajött és együtt voltak lamúrosan. Ezt nem is annyira titkolta, bár nem tőle tudtam meg. Háttööö, és ez így kezdett kellemetlenné válni, mert amikor kérdőre vontam, hogy akkor most ki kivel van, akkor nem igen kaptam semmilyen választ. Oké, hősszerelmes voltam, tele önbizalommal, maaajd én meghódítom örökéletre, és akkor ez most belefér, mert még friss, és nem lehet senkitől semmit elvárni pár hét után…

De a dolog egy hónappal később se indult be nagyon, én mindig lelkesen meglátogattam, ő mindig lelkesen fogadott, de gondosan ügyelt arra, hogy nehogy biztonságban érezzem magam a kapcsolatban. Persze nem is volt ez így rendes kapcsolat, de tudom, hogy nagyon tetszettem neki, hogy nagyon jól érezte magát velem. Mindig azt mondta, hogy szereti bennem, hogy okos nő vagyok (jajj már, de átlátszó) és ő nem igen szokott ilyen okos és tudatos nőkkel találkozni, ezért ő fel is vázolná nekem az elméletét a kapcsolatunkról (hiszen ő is érezte, hogy most már nevén kell nevezni a viszonyt).

Az Elmélet: Ő sivárnak tartja a hagyományos párkapcsolatokat, amelyek, az un. „horizontális kapcsolatok”. Ezek uncsik, mert elfojtják a vágyakat és a kreativitást, és erre neki nincs szüksége, meg neki az ilyesmi nem is nagyon megy. De ő látja bennem, hogy én különleges vagyok, és végre én lehetnék az a csodálatosan fantasztikus nő az életében, akivel megvalósíthatja a „vertikális kapcsolatot”. A vertikális kapcsolat ugyanis új dimenzióban értelmezendő, és lényege, hogy csak szeretni kell egymást (free love), de nem kell ragaszkodni az olyan elavult dolgokhoz, mint hűség, meg a rendszeres találkozások, és azok a méltán utált kötelességek és elvárások.(Egyébként a gyerek a keleti tanok nagy hódolója volt, és példaképe Osho, az indiai filozófus – vallási vezető. Osho több elméletét is, pl. a kreativitásról vagy a kiteljesedésről a szabad szerelem formájában kívánta értelmezni.)

Magyarul legyek a szeretője, HA neki alkalmas, de senkije nem vagyok/leszek. Hmmm, korrekt, őszinte, tudományosan filozofikus, férfiasan tökéletes. Na de, kérem szépen, én nem ezért alakítottam át az addigi életemet, hogy ezt kapjam, mert nagyon nem erre vágytam. Akármennyire is haladó gondolkodásúnak tartom magam, és fogékonynak a filozofikus absztrakciókra, nekem valahogy mégis az a béna „horizontális kapcsolat” kellett volna.

Szóval hagytam a francba az egészet, mert hősködhettem volna tovább, hogy majd megváltoztatom a dolgot, meg majd belém szeret és rájön mi a jó, és hogyan szép az élet együtt, de nem volt kedvem. Sírdogáltam meg csalódott voltam, de beláttam, hogy „ez ilyen”.

Viszont hősünk később kezdett rájönni, hogy az elmélete béna, és mégiscsak hiányzom neki, meg velem szeretne lenni. A legjobb az, hogy ekkor már újra együtt volt a régi szerelmével, akiről kiderült, hogy nem is szakítottak igazából, csak a csaj elutazott pár hónapra, (muhaha). De még hívogatott, meglátogatott a munkahelyemen, megbánt és belátott sok mindent. Még ilyen édes kis módon féltékeny is volt a közelebbi fiú barátaimra, és azt mondta, igazából azért nem akart velem komolyabban összejönni, mert tudta ő nagyon jól, hogy 1. nem hevertem ki a korábbi kapcsolatomat, és 2. úgyis hamarosan összejövök valakivel az egyetemről (nos, ha így akarta így is lett). Továbbálltam, hamarosan megismerkedtem mással, aki azóta is a párom 2 éve, és nagyon szerencsésen alakultak a dolgaink.

Kész, ennyi a dráma, meg a tanulság, hogy senki ne hagyja magát megalázni, ha nincs hozzá kedve, még ha szerelmesnek érzi magát, akkor se. Biztos vagyok benne, hogy ha odafigyelünk az életünkre, akkor titokban mindenki érzi, hogy mikor rezeg a léc, és mikor kell belátni, hogy nem megy.

De nem haragudtam rá soha, mert ő ilyen, így éli az életét, neki így helyes, és van, akinek ez jó. Részemről meg szerencsés volt hamar észbe kapni.