Noha a sztori érzelmi ívét tekintve fiúszív - lányszopat címkével kellene illetnem az alábbi történetet, azért a történelmi hűség kedvéért odabiggyesztettem egy fiúszopatot is, hiszen. Szép hétvégét, jó csokizást!

A Szakítós Blogot olvasgatva ötlött emlékezetembe egy régi történet, amelynek feldolgozása és megértése eltartott egy darabig annak idején. A kései nyolcvanas évek andalító légkörében, ("állóvízszerű posvány"), amikor úgy tűnt minden örökké tart, Kádár Elvtárs és a gazdasági nehézségek, az ember fiatalon csak is egy dologgal foglalhatta el magát, a másik nem tagjaival.
Átlagos fiatalember voltam, kevés külcsínnel és jól rejtegetett belbeccsel, olyasvalaki, akinek a stílusa (szánalmas kísérlete valamiféle macsósabb jelleg felmutatására) a kevésszámú potenciális érdeklődő elriasztására felettébb alkalmas volt.
De az ember azért tanul, és ha nem zuhan vallási depresszióba az elutasítások és a kudarcos első randik hosszú sora következtében, akkor eljut ahhoz a következtetéshez, hogy ha kedvesebb lenne és szórakoztatóbb (feltűnően más, mint a magyar szériasurmó), talán messzebb jutna.
Ennek a projektnek a keretében hívtam el vacsorázni egy lányt a munkahelyemről. A dolog már az elején több sebtől vérzett, mert a lány nem az én súlycsoportom volt, lévén egészen gyönyörű, valamint nyilvánvalóan nélkülözte a metafizikai érdeklődést, amely terület az erősségem volt. A "csillagközi térben feszülő idő" képezte ebben az időben fejtegetéseim fő tárgyát, amelyek befogadásához nem kevés elvontabb humorérzék és tolerancia kellett, mely utóbbi kifejezést akkor még nem is használtuk.

Már akkor jó érzékkel rendelkeztem a hangulatos vacsorázóhelyek kiválasztásában és az első este nem hozta azt az öngyilkosságközeli élményt, amit várhattam az előzetes esélyek alapján. Nevetett a vicceimen, látható érdeklődéssel hallgatta végig eszmefuttatásaimat az élet értelméről, hagyta magát hazakísérni, sőt három plusz kört is mentünk a tömb körül. Sőt, sőt egy arcpuszit is kaptam tőle távozáskor, ami a minimalizált sikermérőmön már kiütötte a plafont.

A második randi, vacsora, séta végén pedig búcsúzáskor a puszit már a számra adta.
Mindezeket így együtt szerintem teljes joggal véltem egy pozitív trendnek, amely reményeim szerint könnyen megjósolható végcélom felé repít. Szeretném leszögezni, hogy én járni szerettem volna a lánnyal, mert tetszett, és mert véleményem és tapasztalatom szerint egyéjszakás kalandra csak olyan nővel lehetett volna esélyem, akivel még én sem lettem volna hajlandó lefeküdni, azaz ezzel a lánnyal biztos nem.

Harmadik randink, ha az lehetséges még reménykeltőbb volt, mint a korábbiak, egyszer átnyúlt az asztal felett és megsimogatta a kezem, többször összeért a kezünk a paneljük felé sétálva. Búcsúzáskor rendes igazi nyelves csók, amit ő kezdeményezett, mert én alapvetően gyámoltalan vagyok és félek a nőktől, ahogy erre a kedves olvasó már rájött bizonyára.

Negyedik alkalommal már egymás mellet ültünk, egy rakás testi kontaktus, comb összeér, simogatások, kezek, de szigorúan az illemszabályok keretein belül.
A fokozatosság elvét figyelembe véve az a remény élt bennem, hogy a ház előtti csókolózós jelenetet igyekszem a lehető legjobban megnyújtani. Az fel sem merült bennem, hogy az addig történtek után bármilyen mélyebb társalgást is kelljen folytatnunk arról, mi is bimbódzik közöttünk.
Megvolt a három kör a tömb körül, és ahogy odaértünk a ház elé, behúzott a kapun és nekinyomott a falnak. Gyakorlatilag felcsavarodott rám, a bal lábával átfonta a jobbomat, a jobb kezével megmarkolta az ülőfelületemet, a ballal pedig nagyon finoman simogatta a tarkómat. A szája pedig olyanokat csinált a fülemmel, hogy azt a pornográfia elkerülése  érdekében nem részletezem. Nekem ekkor meg kellett küzdenem azzal a problémával, hogy
akkoriban szűk farmer volt a divat és a lakáskulcsom nagyon, nagyon rossz helyen volt.
De az áhitat átjárt és én is igyekeztem a tanultakat hasznosítani. A későmájusi langymelegben, a nevére mindenben rászolgáló miniszoknya alatt, a kezeim felfedezőkedve helyeslő nyögéseket váltott ki, egyre ritmusosabb mozgásokkal. Miután a ritmus egybefolyt, majd kaotikussá lett, a lány áthúzott a panelházak földszintjének azon  szegletébe, ahol a legkisebb forgalom az éji órákon.
Újrakezdte azt a tevékenységét, amelyről oly meleg szeretettel emlékeztem meg az előbb, majd új területek felfedezésére indult, ahol a kulcsom mellet egyéb érdekességek is fellelhetőek voltak. Ezen érdekességek felfedezése nagyon is a kedvemre volt, egyrészt azért, mert ezidáig csak egyvalaki fedezte fel őket, másrészt mert olyan technikával eszközölte ezt a felfedezést, amelyet ezidáig csak hallomásból ismertem, valamint atyám
külföldről származó illusztrált képeslapjaiból. Nagyon-nagyon kellemesen voltam meglepődve és érthető módon az a benyomásom kezdett kialakulni, hogy a létező világok legjobbikába sikerült belecsöppennem. Mint az közismert, ezen tevékenység egyik jellegzetessége, hogy a természet a dolog egy pontján követeli a magét.
A környezetvédőket megnyugtathatom, hogy biológiai anyag nem került a környezetbe, ezt egyébként magam aztán végképp nem vártam, de a lány láthatólag tudta mi következik és természetes egyszerűséggel oldotta meg a dolgot, egy meglepően nehezen kielégíthető perverziót alapozva meg ezzel. Ezidőtájt én azon morfondíroztam éppen, miközben a ruházatunkat gombolgattuk újra, hogy milyen szavakkal fejezhetném ki megelégedettségemet és hálámat a történtekért.

A lány azonban megelőzött, miközben én a szavakat kerestem:
(Figyelem szó szerinti idézet következik!!)

--Sajnálom, hogy nem illünk össze, de nem akartam, hogy úgy érezd, fölöslegesen vacsoráztattál. Szia.

-Mindeközben a szemembe nézett kedvesen és finoman megsimogatta az arcomat. Majd távozott.

Szerintem még mindig ott állok, a Sarkantyúvirág utca 7/B alagsori
lejárójában és töröm a kicsi fejem.