"Az életem úgy alakult, hogy a zsidóságom akaratlanul mindenütt jelen volt. (...) Ez problémát sosem okozott (vagyis mint később kiderül, egyszer azért mégis)." Ezzel zárom a hetet, sziasztok!
Sziasztok,
az én történetem egészen friss, úgyhogy gyorsan kiírom magamból, mielőtt tudatosan elfelejteném. Az előzmények kapcsán szó lesz a származásomról (nem örülök, hogy a történetemben szerepet játszott, de ez van).
Egy 19 éves zsidó lány vagyok, izraeli anyával és magyar zsidó apával. Szüleim kiskoromban elváltak, anyám hazaköltözött Jeruzsálembe, én maradtam apukámmal itt, Budapesten. Élem az egyetemista éveimet, és amikor csak tehetem, meglátogatom Anyut. Szerencsére eddig minden nyaramat kint tölthettem (a világ egyik legszebb országában). Az életem úgy alakult, hogy a zsidóságom akaratlanul mindenütt jelen volt. Mindkét szülőm vallásos, minden zsidó ünnepet rendesen megtartunk, apám egy zsidó iskolában tanít judaisztikát, én ugyanebben az iskolában érettségiztem, zsidó közegben voltam világ életemben. Bár furcsán hangzik, mégis biztosra kijelenthetem: nem én alakítottam ilyenné az életemet. A történetemhez még hozzátartozik, hogy lesüt rólam, hogy nem itteni vagyok. Fekete hatalmas göndör hajjammal, barnásabb bőrömmel, kicsit kigúvadt szememmel és rendesen horgas nózimmal feltűnő jelenség vagyok. Ez problémát sosem okozott (vagyis mint később kiderül, egyszer azért mégis), sőt, olyan is volt, hogy élveztem, ha megbámulnak. Az apai szigornak ellenállva gimis korom óta kihívóan öltözködöm, kirakom amim van, mert örülök, hogy van, és úgy gondolom, előbb utóbb sajnálni fogom, h amíg még volt, nem mutogattam.
Na de térjünk a tárgyra. Tavaly nyár végén, miután hazajöttem anyutól Jeruzsálemből, volt pár hetem, hogy az itteni barátaimmal is elbúcsúztassam a nyarat. Rendes tempóban buliztam. Nem éltem szűzies életet, de ügyeltem arra, hogy csak akkor feküdjek le valakivel, ha tényleg megfog benne/rajta valami. Augusztus utolsó hetében elvonatoztunk néhányan pár napra Siófokra. Közösen kibéreltünk egy nyaralóféleséget, és élveztük a Balatont, szinte minden nap hajnalig pancsoltunk, iddogáltunk a vízparton, nagyokat beszélgettünk, és élveztük a nyár utolsó napjait. A volt barátom is ott volt, és valahogy az alkohol és a nosztalgiázás úgy hozta, nem bírunk a hormonjainkkal, és amikor már mindenki visszaindult az apartmanba, egymásnak estünk, és szeretkeztünk egy hatalmasat. Romantikus volt és gyönyörű. De egyikünk sem akarta volna folytatni ezt a kalandot. Mindketten lezártnak tekintettük egymást továbbra is. Hazaindulásunk előestéjén vetettem fel, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kicsit szórakozni valami diszkóba. Egyikőjük sincs oda a nyilvános szórakozóhelyekért, kicsit sznob társaság, az unszolásom ellenére nem volt kedvük hozzá, így mondtam nekik, jó, akkor megyek egyedül. A volt barátom ekkor úgy döntött, mégis jön velem. Ketten nekiindultunk az éjszakának, és találtunk is viszonylag gyorsan diszkót, ami tömve volt fiatalokkal. Eleinte engem is picit taszított, hogy mindenki teljesen részeg volt, és a pulthoz érve hárman is belemarkoltak a seggembe. De nem érdekelt különösebben, bulizni jöttem, kértünk piát, az exem nehezen oldódott fel, én egy kevéske alkoholtól is teljesen laza és önfeledt leszek, viszont most rendesen ittam. A volt pasimat kiszemelte magának egy szöszi, én elkezdtem táncolni, hogy ne zavarjam őket. Egy bikinifelső és egy miniszoknya volt rajta, gondolom mondanom sem kell, hogy többen is próbálkoztak. Egy harmincév körüli srác tetszett nekem a leginkább. A stílusával voltak problémáim, mert egy lassabb számnál úgy táncoltunk, hogy az egyik keze a fenekemen pihent, a másikkal pedig a mellemet simogatta. Ekkorra már sok pia volt bennem, és emberből vagyok, jól esik, ha simogatnak, jól esik, ha egy helyes pasi közeledik, jól esik, ha megmozgatja az érzékszerveimet. Megittunk egy sört. Nem sokat beszélgettünk csak smároltunk, majd újra táncoltunk. Kezével a fenekemről lejjebb csúszott, a miniszoknyám alá, majdpedig visszafele, a bugyimhoz. Benyúlt a bugyimba, és éreztem az ujját magamban. Őszinte leszek: jó volt. Az expasim ezt persze félszemmel figyelte, oda is jött hozzám, h menni kéne, és disztingváljam magam, és ne viselkedjek úgy, mint egy kurva. Szegénynek leordítottam a fejét. Ott is hagyott, én meg maradtam tapperolós fiúval, akiről csak annyit tudtam, h Krisztiánnak hívják. Még aznap éjjel átmentem hozzá, és dugtunk. Nem volt romantikus, de embertelenül élveztem. Ügyes és tapasztalt volt. Együtt ébredtünk, én sietősen elmentem tőle az apartmanba, mert tudtam, a többiek már szedelőzködnek, a vonat meg két óra múlva indult. Emilcímet cseréltünk. Mint minden kalandommal, evvel sem foglalkoztam igazán, nem viselt meg, nem lettem tőle különösebben boldog sem, de összességében egy kellemes élmény volt. Mire hazaértem, már várt egy emil tőle. Azt írta, szeptembertől Pesten fog dolgozni, köszöni a szép élményt, és reméli, majdmég összefutunk. Nem válaszoltam. Nem igazán érdekelt, hogy összefutunk-e még. Elkezdődött az egyetem és a tanulás, viszonylag komolyan vettem a kötelességeimet, jól akartam csinálni, amit csinálok, és így ment ez már hat hónapja. Pár hete egyetemre menet felszálltam a Körúton a villamosra, bújtam a jegyzeteimet, fel se néztem, ezért észre sem vettem, hogy ott áll ő egy haverjával. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy idegen hang elég hangosan azt mondja valakinek (és a valaki mint kiderült a Krisztián), nézd azt a zsidó szukát, ilyen kis kurvákkal van teli az ország, maradtak volna a gázkamrában. Eleinte nem is fogtam fel mi történt, felnéztem oda, ahonnan a hang jött és egy bakancsos kopasz fiatalt láttam, és azt a kérdést fűzte még ekkor a mondandójához, hogy: mi van bazdmeg? És ekkor láttam, hogy áll mellette valaki, aki lesüti a szemét, és zavartan vigyorog. Nem volt kétséges: Krisztián volt az, felismerem. Nem szólt hozzám, nem mondott semmit, gondolom nem akart lebukni a haverja előtt, hogy ismer engem, sőt, már meg is dugta ezt a zsidó lányt. Leszálltam a villamosról. Szégyelltem magam, hogy egy olyan fiúval összeálltam, akinek ilyen haverjai vannak. Soha senkinek nem mertem elmesélni. Különösen az exem és az apám előtt szégyellem magam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
KKKKKK 2008.03.02. 10:13:19
Ezért bámulnak, nem a nózi miatt...
gastro, missing in action 2008.03.02. 10:26:15
kényes téma...
Nopersze a két srác egy oltári bunkó állat volt, bakancsostul, krisztiánostul, meg minden!
Téged meg sajnállak...
És rakd ki nyugodtan , amid van, ami szép azt meg kell mutatni:D
hajdú 2008.03.02. 10:28:30
A Krisztián gyerekben meg legalább annyi gerinc lehetett volna, hogy annyit kinyög, "ugyan, hagyd már a csajt, haver".
Viszont alighanem ez a lány is az a fajta, akik miatt létezik az MNK kategória...
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.02. 10:34:31
1. hol itt a szakítás?
2. a zsidózást én is rühellem nagyon, de itt most ez hogy jön ez ide? (merthogy hol van itt a szakítás, és mi köze hozzá) lehet ide köpködni, de komolyan nem értem, hogy kapcsolódik ez a blog alaptémájához.
3. hajdú utolsó mondatával (a többivel is, csak lsd az előző két pontot :D) maximálisan egyetértek.
ide lehet lőni, de akkor se nem értem én ezt :x
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 10:37:57
győlölöm, ha valakit a borszine, faji, etnikai hovatartozása miatt megaláznak.
az ilyen borfejű parasztokat raknám be egy amerikai börtönbe a néger blokkba. ott legyen nagylegény.
firdarrig 2008.03.02. 10:38:47
kerikak 2008.03.02. 10:40:04
kerikak 2008.03.02. 10:41:14
hajdú 2008.03.02. 10:42:03
Sajnos az ilyen köcsögöknek senki sem mer felállni, hogy húzzon el jó messze. Tudom, hogy a többség azért, mert jobb a békesség, de akkor is, milyen jó világ lenne, ha ilyen esetben a népharag söpörné le a bunkóját a villamosról!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 10:43:40
hajdú 2008.03.02. 10:44:20
Ez csak nézőpont kérdése, hogy öntömjén-e... Szakítás az valóban nincs, csak égés ebben a posztban.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 10:44:35
igen. mert valaki letiltott telefonszammal felhivott vasarnap reggel 8 orakor.
na az ilyennek tudnam kototuvel kiszurni a szemet:)
tehat jol kialudtam magam a tegnapi este utan:D
kicsit agressziv vagyok na:D
énvagyokazapád 2008.03.02. 10:46:58
Találkozhatunk valamikor, hátha megfog bennem valami téged. Hahahaha.
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.03.02. 10:47:07
Ja, és a post írója egy ordas ribanc, ha keresztény vagy moszlim lenne, akkor is az lenne.
tatamin 2008.03.02. 10:47:15
kerikak 2008.03.02. 10:47:28
hajdú, ne húzd fel magad, inkább meséld el nekünk hogy mikor is randizol? :-)
énvagyokazapád 2008.03.02. 10:48:42
Viviparus 2008.03.02. 10:49:14
csak azért mert antiszemitizmus a téma, nem kéne benyomni ide..overpc a köbön no persze a semmiért
hajdú 2008.03.02. 10:49:41
No comment.
Vagy mégis, ehelyett így kellett volna írni:
...ha megfog rajtam valamit
:))
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 10:49:52
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 10:50:18
nem. mert mire szétfeszítettem a szemem, meg kikeltem az agybol addigra lerajta:D
de megyek is fozok egy kavet.:D
annak az illatatol mindig felvidulok:D
hajdú 2008.03.02. 10:51:15
firdarrig 2008.03.02. 10:53:25
a poszt 80%-a arról szól, hogy mennyire jó nő a levélíró, mikor mit viselt, és hogyan tapogatták/ujjazták különféle hímneműek. összefoglaljam két mondatban enélkül?
'Egyéjszakás kaland erejéig összejött egy fiúval a Balcsin, továbbiakban magasról lesz*rta a fejét (MNK?), majd összefutott vele a villamoson, ahol éppen egy bőrfejű barátjával utazott, aki köcsög megjegyzést tett a csajra, mint ahogy azt már az ilyenféle népek szokták. A srác meg jól nem védte meg, sőt, lapított, mintha nem is ismerné." Ohne szakítás. Bár mr zs még ennél is tömörebben összefoglalta.
Sóskifli 2008.03.02. 10:53:34
ezt nem nő írta. Nő így nem ír....
hajdú 2008.03.02. 10:54:03
Viviparus 2008.03.02. 10:54:36
Ortodox zsidó családból származó zsidó lány vagyok. Pont. Végigdugtam a nyarat. Pont. A végén megdugott egy náci. Pont. Tök szar. Pont.
nyanyanya 2008.03.02. 10:54:43
Reggelt..
wendriner úr 2008.03.02. 10:55:08
Sóskifli 2008.03.02. 10:56:13
TGV 2008.03.02. 10:56:13
Egyszer ket zsido ismerosom felszallt egy villamosra, ami tele volt szkinhedekkel. Ment is a verbalis agresszio, de odamenni nem mertek, pontosan ereztek, hogy nem kene par orrtorest begyujteni.
Es nem csak a zsidokkal teszik mindezt. Egy ismeros lany vendegul latott egy felig francia felig vietnami fiatalambert. A Balatonnal majdnem megvertek a fiut mert "kinai".
Viviparus 2008.03.02. 10:57:04
gastro, missing in action 2008.03.02. 10:57:28
(na kb. ebböl a sztoriban is ugyanannyi a tanulság)
:d
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 10:57:38
Hajdú, hát hogy a francba ne lennénk kíváncsiak...
Viviparus 2008.03.02. 10:58:29
ui: a szakítást még mindíg hiányolom
hajdú 2008.03.02. 10:58:35
kerikak 2008.03.02. 10:58:58
Laslow · http://laslow.hu/ 2008.03.02. 10:59:17
ON: Megyek elolvasni a postot.
wendriner úr 2008.03.02. 10:59:40
Tarajos Goethe 2008.03.02. 11:00:12
hajdú 2008.03.02. 11:00:48
hoel 2008.03.02. 11:02:58
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.02. 11:03:02
na igen, ezt én is leírtam először, de aztán inkább deletáltam... szóval ez a része a sztorinak szintén kisé sajátos.
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.02. 11:04:13
firdarrig 2008.03.02. 11:05:34
Vannak ennek fokozatai... egyszer pl. Angliaban meg akart verni egy helybeli részeg, mert a sötétben, zuhogó esőben összekevert egy kínai sráccal. Amikor rájött, hogy a.) nő vagyok b.) nem kínai, akkor teljesen zavarba jött, hogy most akkor megverjen-e azért mégis, ha már így elszánta magát. Amíg gondolkozott, odaértek a haverjai, és lecsitították. :)
nyanyanya 2008.03.02. 11:08:06
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:08:37
ott a pont. pont:D
rexter 2008.03.02. 11:08:54
hajdú 2008.03.02. 11:10:58
Nem kell ám megsértődni!
Azt már kitaláltam ,hogy mi lesz a program (beszélgetés egy üveg bor mellett, aztán hazakísérés ;)), a helyszínt is, de még nem volt alkalmam megkérdezni, hogy mit szólna hozzá. Nem csak rajtam múlik.
De még hogy kicsit fűszerezzem, elárulom, hogy van egy kis hendikep, mert valamivel idősebb nálam, de ha ez zavarja, akkor így jártam. Engem nem érdekel az évek száma.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:12:52
lassan csinalhatunk egy vakrandi elmeselo blgot:D
csak hogy mindenki tudhassa, ki hol tart a parkersesben es mik a tapasztalatok:D
firdarrig 2008.03.02. 11:12:54
"Nem hiszem hogy Kriszitan skin lett volna.. "
úgy tűnik, ma egy hullámhosszon vagyunk. :)
Egyébként valamiért nekem is úgy tűnik, hogy ez a történet nem igaz. Nem azért, mert nem fordulhatna elő a valóságban, hanem mert úgy van megírva.
nyanyanya 2008.03.02. 11:15:18
De azert mert egy skin pasi a haverja nem feltetlenul vallja a nezeteit..
kerikak 2008.03.02. 11:16:12
hajdú 2008.03.02. 11:17:07
Lehet! Oda közben kell írni, ide meg utána ;) Nekem ez lesz az első ilyen élményem, de most reménykedek, hogy szerencsém lesz!
balazs76 2008.03.02. 11:17:20
Viviparus 2008.03.02. 11:19:20
Juzo 2008.03.02. 11:19:50
nyanyanya 2008.03.02. 11:20:43
hajdú 2008.03.02. 11:21:02
:)))
énvagyokazapád 2008.03.02. 11:21:05
Viviparus 2008.03.02. 11:21:35
de attól még ez a poszt ide szánalmas
átlátó 2008.03.02. 11:21:41
apuska · http://kocsma.blog.hu 2008.03.02. 11:22:02
nyanyanya 2008.03.02. 11:22:35
Orcsány_Virenc 2008.03.02. 11:23:00
Viviparus 2008.03.02. 11:23:10
Viviparus 2008.03.02. 11:24:03
kerikak 2008.03.02. 11:24:46
hajdú 2008.03.02. 11:25:14
Viviparus 2008.03.02. 11:25:27
nyanyanya 2008.03.02. 11:26:09
Hajdu hajra hajra, nem akarlak letorni igy befogom a pofam:D
mqqq 2008.03.02. 11:26:47
Viviparus 2008.03.02. 11:27:27
psonic 2008.03.02. 11:28:08
kerikak 2008.03.02. 11:28:10
Viviparus 2008.03.02. 11:29:18
a cél szentesíti az assközt!;))
nyanyanya 2008.03.02. 11:29:30
Viviparus 2008.03.02. 11:30:51
nyanyanya 2008.03.02. 11:32:07
úrilány 2008.03.02. 11:32:38
nemtudom 2008.03.02. 11:34:12
hajdú 2008.03.02. 11:35:41
Ugyan már, inkább törj le légyszi!!! :) Vagy nem mered vállalni a véleményed?? :P
hombre77 2008.03.02. 11:36:16
Nekem is volt dolgom vallásos zsidólánnyal, aki azóta a rabbiképzőt is elvégezte! Pont ugyanilyen volt! Egyik pasi után jött a másik! De egyébként miért is baj ez? Ahogy mondani szokták, a szex Isten ajándéka, hát akkor miért ne élvezzük???
firdarrig 2008.03.02. 11:36:18
legfeljebb a srácnak lenne itt némi oka panaszkodni (feltéve ha létezik)... a csaj dobta, aztán gyk lenácizza, nagy nyilvánosság előtt.
psonic 2008.03.02. 11:36:26
gravy_t 2008.03.02. 11:36:31
Viviparus 2008.03.02. 11:36:36
a kedves posztíró most aztán böjtölhet hónapokig az igazmondás konyháján
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:37:25
se szakitas
se bucsuszex
se paranoia
se rendorseg
se ongyilokkal fenyegetozes
se biszexualitas
se nyuszifulu mell
se ndk punci
se ady szobor
hat mi a francrol fogunk vitatkozni egesz vasarnap?
felek egy fel ora mulva mar jon a receptklub:D
Viviparus 2008.03.02. 11:38:18
nemtudom 2008.03.02. 11:38:51
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.03.02. 11:39:13
Az _ilyen_ kopaszokat meg szépen gázkamrába kéne tenni, hadd ismerjék meg, milyen jó hely is az.
kerikak 2008.03.02. 11:40:08
énvagyokazapád 2008.03.02. 11:41:41
hajdú 2008.03.02. 11:42:49
nyanyanya 2008.03.02. 11:43:42
Viviparus 2008.03.02. 11:43:50
nyanyanya 2008.03.02. 11:44:20
hawkeye 2008.03.02. 11:45:02
Találj ki valamit jobb történetet, ahol indirektebb módon alázod a bakancsosokat...!
De 9-e előtt minden bevethető, hátha akad pár balfék, aki megkajálja írásodat...
Rulez....
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:45:17
meg az a szerencse hogy szili katalin meg a szamar nem voltak fent rajta:D
Viviparus 2008.03.02. 11:46:05
ajvéból jelentik 2008.03.02. 11:46:08
"Különösen az exem és az apám előtt szégyellem magam"
Te csak önmagadért és önmagadnak tartozol felelősséggel, a saját cselekedeteidért illetve amit elmulasztottál megtenni. Ennek semmi köze ahhoz hogy hány rasszistával utazol együtt a villamoson.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:46:29
orulok, hogy jol sikerult.
en ma fogok sutni valami sutit. csak azt nem tudom meg hogy milyet.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 11:46:31
dinasztikus fogaskerék 2008.03.02. 11:47:03
most pedig ez:
félig dicsekvésszerű 'jajdejólazanővagyokhatalmasmellekkel- mindenkiengemakar- deazértegybenszegényzsidóáldozatis'.
és most ezt így hogy?
nyanyanya 2008.03.02. 11:47:51
Kuglof barackosat:)
kerikak 2008.03.02. 11:48:30
hajdú, te provokálsz :-) de legyen: morcos voltál/vagy biztos azért mert te sem aludtad ki magad rendesen, na ennél őszintébb már nem tudok lenni :-)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:48:48
akkor lehet hogy egy ideig nem szallok combinora?:D
na ez az a dolog, amire soha nem voltam kivancsi.
marmint az ilyen csacsis, kutyas tortentek.
es igen. a profi.
mar megint szex temakornel vagyunk.
hat azt hiszem nekem is megerett az egydimenziossag jelzoje:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 11:49:26
Viviparus 2008.03.02. 11:51:09
nyanyanya 2008.03.02. 11:51:29
nyanyanya 2008.03.02. 11:52:50
Viviparus 2008.03.02. 11:53:06
hajdú 2008.03.02. 11:53:21
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:53:30
edeset. a reggeli tejeskavemhoz az dukal:)
sosban nem vagyok jo. most hogy mondod sos sutit meg sosem sutottem.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 11:54:04
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:54:47
akkor fent van mar a villamoson szili katalin, a szamar, nyanya, argyre....
ebbol kovi produkcio lesz a vegen:D
hajdú 2008.03.02. 11:55:10
Viviparus 2008.03.02. 11:55:20
nyanyanya 2008.03.02. 11:55:26
Kuglof nem szeretem a turot, szal ez igy gyorsba kilove:)
Viviparus 2008.03.02. 11:56:03
NOrban 2008.03.02. 11:56:46
kerikak 2008.03.02. 11:57:16
Viviparus 2008.03.02. 11:57:29
NOrban 2008.03.02. 11:57:31
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 11:57:35
hat ha kell tudok szolni egy kettonek. :D
milyen szinu egyenruhat szeretnel?:D
bar szerintem meg egy meleg srac is hianyzik a szamar moge:D
kerikak 2008.03.02. 11:59:18
Viviparus 2008.03.02. 11:59:23
hát elgondolkodó arccal bámul kifele és néha gonoszul elvigyorogja magát, ajka pedig némán a következőket kántálja: szakítshabírszékezetnélkülblogponthu
na ide kell felszállni; az ajtóban állni fog egy szamár
nyanyanya 2008.03.02. 11:59:51
Viviparus 2008.03.02. 12:00:30
melegsrác=szkinhed
köv.poszt: a szamár szakít
Toni Polster 2008.03.02. 12:01:09
ezt a sztorit a mazsihisz rendelte meg?
Filkor 2008.03.02. 12:01:27
nyanyanya 2008.03.02. 12:01:37
kerikak 2008.03.02. 12:01:48
Viviparus 2008.03.02. 12:02:07
2008.03.02. 12:02:35
Te még fiatal vagy és olyan körökben fogsz mozogni,ha jól érzékelem ahol ilyen tapasztalatra már talán ritkábban fogsz szert tenni,de azért készülj fel.Ezt a Krisztiánt mégcsak nem is ismerted,csak dugtatok egyet.Fog ilyet mondani a legjobbnak tartott barátod is még,ha olyan környezetbe kerül,hogy"bizonyítania kell",nem csak manifeszt nácik,nyilasok között,esetleg úgy is,hogy te is halljad.De azért már jó úton vagy.Túl sok meglepetés már nem fogérni.
Lui_78 2008.03.02. 12:02:35
Kb ennyi.
A többi önfényezés és a sztori szempontjából érdektelen volt.
Viviparus 2008.03.02. 12:02:50
nyanyanya 2008.03.02. 12:04:31
Argye majd azert a keszulo videot csapjatok fel a youtubera..:D
dex.ion 2008.03.02. 12:05:26
riki tiki 2008.03.02. 12:05:33
Télleg? Egészségedre!
Viviparus 2008.03.02. 12:05:39
Viviparus 2008.03.02. 12:07:00
dex.ion 2008.03.02. 12:09:05
Toni Polster 2008.03.02. 12:09:18
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:09:32
azért a stílus nem volt valami fényes...az utóbbi időben kaptunk néhány gyöngyszemet, ez azokhoz képest eléggé semmilyen. Érthető, igaz.
Toni Polster 2008.03.02. 12:10:34
mellesleg engem rohadtul taszítanak a gülszemek. olyan bamba feje lesz tőle az embernek.
:)))))))))ott a pont!
Lui_78 2008.03.02. 12:10:40
Jó volt az alljukenít?:)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:12:21
jaaaaaaaaaaaj a tuzoltok tenyleg cukik.
akkor en is felszallok. csak mi egy kicsit hatrebb vonulunk ettol a szamarozos laokon csoporttol:D
Toni Polster 2008.03.02. 12:13:29
aha, igen, nálunk a villamosok mindig csordultig tele vannak szkinhedekkel.
de utálom megint a rasszista kártyát, patkányok vagytok.
. . (tör 2008.03.02. 12:14:14
az én történetem egészen friss, úgyhogy gyorsan kiírom magamból, mielőtt tudatosan elfelejteném. Az előzmények kapcsán szó lesz a származásomról (nem örülök, hogy a történetemben szerepet játszott, de ez van).
Egy 19 éves zsidó lány vagyok, izraeli anyával és magyar zsidó apával.
Az életem úgy alakult, hogy a zsidóságom akaratlanul mindenütt jelen volt. Mindkét szülőm vallásos, minden zsidó ünnepet rendesen megtartunk, apám egy zsidó iskolában tanít judaisztikát, én ugyanebben az iskolában érettségiztem, zsidó közegben voltam világ életemben.
Az apai szigornak ellenállva gimis korom óta kihívóan öltözködöm, kirakom amim van, mert örülök, hogy van, és úgy gondolom, előbb utóbb sajnálni fogom, h amíg még volt, nem mutogattam.
Na de térjünk a tárgyra. Tavaly nyár végén, miután hazajöttem anyutól Jeruzsálemből, volt pár hetem, hogy az itteni barátaimmal is elbúcsúztassam a nyarat. Rendes tempóban buliztam. Nem éltem szűzies életet, de ügyeltem arra, hogy csak akkor feküdjek le valakivel, ha tényleg megfog benne/rajta valami. Augusztus utolsó hetében elvonatoztunk néhányan pár napra Siófokra. Közösen kibéreltünk egy nyaralóféleséget, és élveztük a Balatont, szinte minden nap hajnalig pancsoltunk, iddogáltunk a vízparton, nagyokat beszélgettünk, és élveztük a nyár utolsó napjait. A volt barátom is ott volt, és valahogy az alkohol és a nosztalgiázás úgy hozta, nem bírunk a hormonjainkkal, és amikor már mindenki visszaindult az apartmanba, egymásnak estünk, és szeretkeztünk egy hatalmasat. Seggbe persze nem engedtem, akárhogy szerette volna, mert az Isten ellen való vétek. Mondtam néki keressen egyet a fajtájából, ha erre izgul.
Hazaindulásunk előestéjén vetettem fel, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kicsit szórakozni valami diszkóba. Ketten nekiindultunk az éjszakának, és találtunk is viszonylag gyorsan diszkót, ami tömve volt fiatalokkal. Ő el akart menni amikor a disznóvérben tapicskoló táncosokat meglátta, de nem akart egyedül hagyni.
Eleinte engem is picit taszított, hogy mindenki teljesen részeg volt, és a pulthoz érve hárman is belemarkoltak a seggembe. De nem érdekelt különösebben, még az sem, hogy lehúzott sliccel álltak körülöttem, és hol egyik, hol másik nyomta a puskatustól kérges kezembe sityakos farkát. Végülis bulizni jöttem, kértünk a pultnál piát, azzal mostam le az út porát izgalomtól kiszáradt torkomról és gyomorhuruttól egészségtelenül sápadt nyevemről. Az exem nehezen oldódott fel, nem igazán tetszett neki, hogy én egy kevéske alkoholtól is teljesen laza és önfeledt leszek. Őt kiszemelte magának egy szöszi, én elkezdtem táncolni, hogy ne zavarjam őket, ismertem, túl félénk a srác. Egy bikinifelső és egy miniszoknya volt rajtam, gondolom mondanom sem kell, hogy többen is hiába próbálták felhúzni és csenevész brokijukat belémszuszakolni, hüvelyem ugyanis a rendszeres kegelezéssel már olyan szinten megerősítettem, hogy házibulikon baseball ütővel is csak akkor tudtak csatakosra baszni, ha akartam. (Mindig akartam.) Egy harmincév körüli srác tetszett nekem a leginkább. A stílusával voltak problémáim, mert egy lassabb számnál úgy táncoltunk, hogy az egyik keze a fenekemen pihent, a másikkal pedig a mellemet simogatta. Ekkorra már sok pia volt bennem, és emberből vagyok, jól esik, ha simogatnak, jól esik, ha egy helyes pasi közeledik, jól esik, ha megmozgatja az érzékszerveimet, még ha egy ilyen pipogya alak is, hiszen egy jóérzésú goj srác már rég hányósra kúrta volna kicsi ám szívós héber torkom. Megittunk egy sört. Nem sokat beszélgettünk csak smároltunk, majd újra táncoltunk. Piszkos kezével a fenekemről lejjebb csúszott, a miniszoknyám alá, majdpedig visszafele, a bugyimhoz. Benyúlt a bugyimba, és éreztem az ujját magamban, minden rezdülését, túlnőtt körmét, szinte a bakteriálisokat is egyenként, ahogy zongoráztak érzékeim orgonáján. Őszinte leszek: jó volt a tömeg közepén ujjaztatnom magam. Az expasim ezt persze félszemmel figyelte, oda is jött hozzám, h menni kéne, és disztingváljam magam, és ne viselkedjek úgy, mint egy kurva, mit szólna apám ha a tfilin légolás közepette ezt látná. Szegénynek jól leordítottam a fejét. Retikülömből ráadásul látványosan elővettem egy szikét, mire ott is hagyott fülét (és főleg) farkát behúzva, én meg maradtam tapperolós fiúval, akiről csak annyit tudtam, hogy Krisztianosznak hívják. Közben a srácok akik tánc közben combomra verték az anyagot, ami sárgás kéregként száradt mélybarna bőrömre. Még aznap éjjel átmentem hozzá, és dugtunk. Nem volt romantikus, de embertelenül élveztem. Ügyes és tapasztalt volt. Együtt ébredtünk, én sietősen elmentem tőle az apartmanba, mert tudtam, a többiek már szedelőzködnek, a vonat meg két óra múlva indult.
A vonaton ülve arra gondoltam, hogy ebben a kis országban mennyi felfedezetlen tehetség rejtezik, mennyi terméketlen földre hullott mag.. cuslágra gondoltam, aki a börtönben már nem fázik, és a sok becsületes, dolgos emberre. Az ellenőr zökkentett ki, nyers rasszizmusával
- Kisasszony, azért mert meguknál romáéknál felteszik a lábukat oda ahová mások ülének, itt próbáljon meg emberként viselkedni!
Hetekig sírtam.
Hopi Bond 2008.03.02. 12:14:37
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:15:01
kislány27 2008.03.02. 12:15:18
kerikak 2008.03.02. 12:16:09
Hopi Bond 2008.03.02. 12:17:14
énvagyokazapád 2008.03.02. 12:17:19
"Fekete hatalmas göndör hajjammal, barnásabb bőrömmel, kicsit kigúvadt szememmel és rendesen horgas nózimmal feltűnő jelenség vagyok. Ez problémát sosem okozott (vagyis mint később kiderül, egyszer azért mégis), sőt, olyan is volt, hogy élveztem, ha megbámulnak. Az apai szigornak ellenállva gimis korom óta kihívóan öltözködöm, kirakom amim van, mert örülök, hogy van, és úgy gondolom, előbb utóbb sajnálni fogom, h amíg még volt, nem mutogattam."
Szinte látom magam előtt, ahogy a sztori írója ezen a ponton elmegy és vesz egy jeges fürdőt :D
BTW ezt a sztorit lehet, hogy Amy Winehouse írta? Fekete hatalmas haj, kigúvadt szemek, barnás bőr úristen. You know I'm no good.
kerikak 2008.03.02. 12:19:31
hopi, bond lány vagyok nem mixernő :)
nyanyanya 2008.03.02. 12:19:34
. . (tör 2008.03.02. 12:19:58
Hopi Bond 2008.03.02. 12:21:24
RnYk 2008.03.02. 12:21:30
A zsidózós rész akár kamu amár nem, azért sajnos létezik. Én ilyenkor szégyenlem magam a tahók helyett is.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:21:36
te teljesen borult vagy.:D
de nem irtad bele, hogy mennyi a c vitamin az altala lenyelt mennyisegnek:D
Viviparus 2008.03.02. 12:21:47
nyanyanya 2008.03.02. 12:22:32
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:22:36
Viviparus 2008.03.02. 12:23:18
. . (tör 2008.03.02. 12:25:26
Faktor a csirkem jo, te meg nyuszi voltal a tegnaphoz:D
- remélem jó volt a buli, én kilenckor beestem az ágyba, és kilencig aludtam.. aznap sabbatkor edzésből hazafelé alsóig átáztam, elvert a jég, még most is száradunk :)
nyanyanya 2008.03.02. 12:25:27
. . (tör 2008.03.02. 12:26:08
majd kiszámolom mennyi szívódott fel bőrön át!
nyanyanya 2008.03.02. 12:26:17
bspbsy 2008.03.02. 12:27:35
ennek semmi köze ahhoz hogy zsidó vagy!
krisztián levarrt könnyedén, mint az átlagribancot, te leszartad, a buszon mit keltt volna tennie? kiállni melletted? :DDD
Hopi Bond 2008.03.02. 12:27:50
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:28:01
koszonom szepen. nem is tudnek aludni este, ha ez az informacio nincs birtokomban:D
. . (tör 2008.03.02. 12:28:58
tegnap teljes szőrtelenítést végeztem, nem mondhatod, hogy nem készültem fel a randinkra!!!
Hopi Bond 2008.03.02. 12:29:21
bspbsy 2008.03.02. 12:29:26
nyanyanya 2008.03.02. 12:29:30
Lui_78 2008.03.02. 12:29:40
Sebaj, majd legközlebb:)
kerikak 2008.03.02. 12:29:44
hopi, az hagyján, de meg is halnak fiatalon, rám is ez a sors vár?
tanár úr 2008.03.02. 12:29:55
Hogy mi a különös a sztoriban?
Ezen kívűl semmi---csak nem igaz!
Hopi Bond 2008.03.02. 12:31:53
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:33:00
. . (tör 2008.03.02. 12:33:02
faktor, akkor most csupasz béka vagy? :D
- megfelelő helyeken meghagytam ;)
Viviparus 2008.03.02. 12:33:42
az én történetem egészen friss, úgyhogy gyorsan kiírom magamból, mielőtt tudatosan elfelejteném. (és járhatok majd méregdrága pszichoanalízisre)
Egy 19 éves zsidó lány szeretnék lenni, de egy 43 éves hájas, pattanásos, frusztrált liba/homofób-látens meleg vagyok elfojtott vágyakkal. Szüleim kiskoromban elváltak, anyám hazaköltözött Jászszentlászlóra, én maradtam apukámmal itt, Budapesten. Éltem az egyetemista éveimet (mind a kettőt), és amikor csak tehettem, meglátogatom Anyut. Sajnos, eddig minden nyaramat ott töltöttem. Most már a Balatonra vágyakozom.
Az életem úgy alakult, hogy a hiányérzetem akaratlanul mindenütt jelen van. Mindkét szülőm vallásos, minden ünnepet rendesen megtartunk, apám egy szegregált iskolában tanít testnevelést, én ugyanebben az iskolában érettségiztem, ilyen közegben voltam világ életemben. Bár furcsán hangzik, mégis biztosra kijelenthetem: nem én alakítottam ilyenné az életemet. A történetemhez még hozzátartozik, hogy lesüt rólam, hogy nem itteni vagyok. Ritkás fejszőrzetemmel, zsíros arcommal, kigúvadt, hormonzavarra utaló szemeimmel és rendesen horgas nózimmal semmilyen sem vagyok. Ez problémát sosem okozott (vagyis mint később kiderül, egyszer azért mégis), sőt, olyan is volt, hogy élveztem, ha észre sem vesznek. Az apai szigornak ellenállva gimis korom óta néha felöltözöm és villamosra szállok.
A többit tudjátok.
Hopi Bond 2008.03.02. 12:34:34
neked is a mojód? :D
nyanyanya 2008.03.02. 12:36:36
innye 2008.03.02. 12:38:03
örüljön szépségének, élvezze adottságait és vigyázzon magára nagyon.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:38:34
ellovitek pok osszes poenjat:D:D
Mixer 2008.03.02. 12:39:25
szar poszt.
Te meg, kedves hölgy, ne kúrj mindenkivel gondolkodás nélkül, oszt nem lesz ilyen.
kerikak 2008.03.02. 12:40:03
TGV 2008.03.02. 12:42:01
nem irtam sehol, hogy csak ilyen villamosok vannak, de van neha fradi meccs, meg hasonlok, ahol az olyanok, mint te is nagy koncentracioban fordulnak elo.
Mondjuk engem meg nem koptek le minden elozmeny nelkul a villamoson, mert zsido vagyok (de ismerek olyat, akit viszont igen).
Viszont utott mar arcon a nyilt utcan fenyes nappal egy fekete csak azert mert feher vagyok.
Ugyhogy hidd el van fogalmam a rasszizmusrol es arrol is, hogy olyanok miatt van, mint mondjuk te, aki keptelen embernek tekinteni a sajat onzo veglenyen kivul mast is.
Viviparus 2008.03.02. 12:42:08
kerikak 2008.03.02. 12:43:01
Hopi Bond 2008.03.02. 12:46:11
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:48:43
Flea 2008.03.02. 12:48:50
kerikak 2008.03.02. 12:49:11
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:50:06
lassan osszehozunk egy national geographic kulonszamot is.;)
Hopi Bond 2008.03.02. 12:50:40
de ahhoz kiemelkedőt kell ám nyújtani a filmben :D
Viviparus 2008.03.02. 12:50:41
hajdú 2008.03.02. 12:52:20
kerikak 2008.03.02. 12:52:51
Dr. Kix 2008.03.02. 12:53:39
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:54:09
kerikak 2008.03.02. 12:54:46
dex.ion 2008.03.02. 12:54:49
vagy legalább nem kellett volna fűvel-fával kefélni
Jemi 2008.03.02. 12:55:24
dex.ion 2008.03.02. 12:55:28
valszeg nem nőnek, hanem húsnak tekintette. tegyük hozzá, jogosan.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:55:36
hajdú 2008.03.02. 12:55:47
PeZe 2008.03.02. 12:56:03
kerikak 2008.03.02. 12:56:20
hajdú 2008.03.02. 12:56:23
Focit nézel, vagy focistákat? ;)
magique 2008.03.02. 12:56:58
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:57:19
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 12:58:03
Jemi 2008.03.02. 12:58:26
dex.ion 2008.03.02. 12:58:32
jó erős hüvelyizomzatod lehet. gyúrsz rá?
Hopi Bond 2008.03.02. 12:58:35
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:58:50
en kislany koromban az alapjan szurkoltam egyik vagy masik csapatnak, hogy melyiknek volt szimpatikusabb szinu a meze:D
neha most sincs ez maskent.
de a foci eb, vb kombinaciot en is szoktam nezni.
bar teny, hogy nem vetem meg a pillanatot mikor egy ket polo lekerul a delikvensekrol;)
Jemi 2008.03.02. 12:59:59
kerikak 2008.03.02. 13:00:39
Jemi, menyivel jobban indult volna a nap ha a te sztoridat olvassuk :-)
bög 2008.03.02. 13:01:07
Lui_78 2008.03.02. 13:01:15
hajdú 2008.03.02. 13:01:21
Jemi 2008.03.02. 13:01:29
kerikak 2008.03.02. 13:03:52
Hopi, hiába a program én lusta vagyok ám
Fucksee 2008.03.02. 13:03:59
Ja és fölállt a faszom miközben olvastam...
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:04:21
PeZe 2008.03.02. 13:04:53
Hopi Bond 2008.03.02. 13:05:31
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:07:57
nekem nagyon ugy tunik hogy a hopi fiu athelyezte rad a celkeresztet ;)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:08:56
az baj, ha az enyem nem?:D
Hopi Bond 2008.03.02. 13:10:13
kerikak 2008.03.02. 13:10:59
Hopi, nem lesz könnyű dolgod, csak szólok
232323 2008.03.02. 13:11:32
Miért csodálkozik valaki, ha legkurvázzák, miután többszáz ember között táncolva ököllel puncintúrják?
kerikak 2008.03.02. 13:13:09
"Minden pasi szar szemét disznó"
dex.ion 2008.03.02. 13:13:10
na most akkor ez a csárli angyalai, a dzsémsz bond, vagy az x-akták?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:13:21
teged eloszor atdesignolunk a bobyval.
addig kerike is magahoz ter.
utana meg szervezunk nektek egy szakitos gyertyafenyes vacsorat.
a rejtett kamerakat meg majd jol eldugjuk:D
dex.ion 2008.03.02. 13:13:55
én is épp most néztem rá jemi blogjára:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:14:15
elolvastad egyáltalán? úgy rendesen, értelmezve...
Hopi Bond 2008.03.02. 13:15:01
szaffy, okés :D
kerikak 2008.03.02. 13:15:39
szaffy, jajj nekem :(
dex.ion 2008.03.02. 13:16:23
hát...azért van igazsága...ettől még kurva volt. most tökmindegy, h kereszténység, vagy hare krishna
Viviparus 2008.03.02. 13:18:13
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:18:22
a hopikara
a magahoz teresre
a gyertyafenyes vacsorara
vagy a rejtett kamerara vonatkozott ez a jajj nekem?:)
Viviparus 2008.03.02. 13:18:56
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:19:48
bar verespalne hasznalhatta volna a fiuujjaz cimket is, nem csak a lanysziv-ot.:)
Hopi Bond 2008.03.02. 13:20:04
ők javasolták a bond lánynak való kiképzési tréning elindítását is :D
Hopi Bond 2008.03.02. 13:20:48
Viviparus 2008.03.02. 13:21:20
dex.ion 2008.03.02. 13:21:27
és a főnökeid személyesen...kkhmmm...indítják a ...khmm.. kiképzési tréninget?:))
hehe
gastro, missing in action 2008.03.02. 13:22:28
A lánynak az életfelfogása, nekem abszolút rendben van így 19 évesen.. Kicsit Carpe Diem... szerintem beleférnek ezek az ujjazgatós, táncolgatós lefekvős sztorik -- nekem is voltak ilyen élményeim, ilyen laza csajokkal, ennyi idősen (is:)..
Ami inkább zavar, ez a zsidóság kihangsúlyozása, szerintem semmivel sem jobb az ilyen nacionalizmus, mint a bakancsos suttyó világképe -- valahogy meg kéne találni az arany középutat gyerekek.. Nem tudom miért kell odaírni, hogy judaisztikát tanít a fater, miért kell külön megemlíteni, hogy Izrael a világ egyik legszebb országa (különben csak egy halom kő, meg por az egész...ennyi erővel akkor Dubai maga a paradicsom -- mondjuk az legalább különleges)...
Szóval itt két szélsőség találkozott, és jól megkuffantották egymást -- bár Krisztián lehet, hogy csak nem akart harcolni a fafejű haverjával, ugyanis szegény bakancsosok általában egyszerűek, mint a barlangrajz...
ARANY KÖZÉPÚT GYEREKEK!!!!
Én ugyanannyira tartom az ilyen izrael mániásokat (ők ugyanúgy idegengyűlölő rasszisták), mint a nagymagyarkodó goj motor fanatik, székelyhimnuszos szittyákat!
És mi kb. 7.000.000-an meg állunk középen!
Csak elbassza a kedvünket ez a két (3 a cigánnyal) kisebbség....
dex.ion 2008.03.02. 13:22:46
beszállnék, de akkor ragaszkodom a "fürge ujjak" névhez
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:23:18
Viviparus 2008.03.02. 13:24:20
a tapi törzs törzshelye
dex.ion 2008.03.02. 13:24:59
úgy tűnik, krisztián nem szinonímaként értékelte. egy darab húsért én se fárasztanám magam.
Hopi Bond 2008.03.02. 13:25:10
tényleg, ki akar lenni Moneypenny? :D
itt igazi, díványos, hamisítatlan castinggal választjuk ki a megfelelő jelöltet ;)
dex.ion 2008.03.02. 13:26:36
rendben, de kizárólag hetero, illetve látens homo hely lehet. tehát a görög farbatosz tours vendégei nem jöhetnek be.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:26:59
"Kicsit Carpe Diem... szerintem beleférnek ezek az ujjazgatós, táncolgatós lefekvős sztorik -- nekem is voltak ilyen élményeim"
erre az ujjazgatos dologra, arra azert felkaptam a fejem.
remelem nem te voltal a szenvedo fel:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:27:10
kerikak 2008.03.02. 13:27:16
Viviparus 2008.03.02. 13:27:21
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:27:40
dex.ion 2008.03.02. 13:27:41
kerikak kiképzése ennyire veszélyes lenne?
gastro, missing in action 2008.03.02. 13:27:59
csak megjegyzem a Bond név nagyon nem illik rád, az általad bevallott dolgokból kifolyólag -- hehe!
Bond levarrt mindenkit és szerelem nélkül és popóba is:D:D:D:D:D:D:D
dex.ion 2008.03.02. 13:28:49
oké, de mondom: én sem állnék fel vkiért, akit gyakorlatilag nem is ismerek. mer az, h dugtak egyet, nem ismeretség.
Viviparus 2008.03.02. 13:29:01
kerikak 2008.03.02. 13:29:02
gastro, missing in action 2008.03.02. 13:29:41
teeeeeeeeeee..nemmondom meg milyen vagy, hát igy kezdődnek a csúsztatások, hát nem levágtad a mondatom végét!
Nem az urológusos látogatásra utaltam ott!
:DDDD
dex.ion 2008.03.02. 13:30:24
oké, de az északi parton legyen, mert a déli _túl_meleg_ van, ha érted mire gondolok.
Hopi Bond 2008.03.02. 13:31:17
gasztro: fedett ügynök voltam hopika, az aranyos oroszlánként, de mostmár, hogy mission accomplished, felfedhetem valódi énem. :D ne akard, hogy eltegyelek láb alól, mert magzat pozícióból 23 féleképpen tudok ölni :D
Viviparus 2008.03.02. 13:31:38
Hopi Bond 2008.03.02. 13:32:28
és annak nem örülnének a főnökeim, ezt világosan a tudtomra adták :D
szó szerint így: "nem eshet bántódása, semmi szín alatt, értette bond?" :D
én meg: "igen, uram, értettem" :D
kerikak 2008.03.02. 13:34:28
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:37:05
en csak kiemeltem a lenyeget. ami utana volt mar csak torzitotta volna a képet:D:D
Hopi Bond 2008.03.02. 13:39:37
a múltkor például parancsba adták, hogy épüljek be a kockák közé. :D és akkor tudod mi van, nem lehet bond lányokkal kapcsolatba lépni, mert akkor rögtön oda az álcámnak :D
hát ha akkor megkaptam volna a szemmel ölési kiképzést, akkor most nem lenne főnököm :D
nyanyanya 2008.03.02. 13:39:40
Hopi Bond 2008.03.02. 13:40:47
232323 2008.03.02. 13:41:13
nyanyanya 2008.03.02. 13:43:03
Hopi Bond 2008.03.02. 13:44:03
bár én megtendereztetném a srácokat, hogy melyik partin vennének részt szívesebben ;)
kerikak 2008.03.02. 13:44:23
Hopi Bond 2008.03.02. 13:46:06
de van már főnök alakú voodoo babám, azt szoktam esténként szúrkálni :D
nagyon jó tűspárna egyébként :D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:46:38
de en viszont kaptam ilyen kepzest.
ugyhogy ide nekem azt a beigert nutellat, mert a penteki hianyzasod miatt meg jar egy szemmel veres:P
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:48:19
most nagyot égtél.. Cső! :DDD
Hopi Bond 2008.03.02. 13:52:54
jelenleg nincs rá pénzügyi fedezete az MI6-nek. :D kaptam egy tuti verdát, a legmenőbb cuccokat, dögös bond csajokat, nutellára így már nem telik :D
de akkor nálad igaz lehet a mondás: "ha még egyszer találkozunk, megöllek" :DDDDD
Jack__Bauer 2008.03.02. 13:53:37
Adott egy 19 éves lány, elvált szülőkkel, és konzervatív apai szigorral, ami ellen a kishölgy "lázadozik".
Ennek keretében a) úgy ír, mint egy kurva, b) úgy öltözik, mint egy kurva, c) úgy viselkedik, mint egy kurva, d) úgy dug, mint egy kurva. (Ergo a hölgy kurva.)
Egy balatonparti buliban, egy-két sörtől "részegen", szokás szerint kurvának öltözve (bikinifelső+miniszoknya), hagyja, hogy megujjazza a tömeg közepén egy vadidegen 30 éves faszi.
Majd ugyanezzel a faszival dugnak egy jót, reggel pedig email cím csere után ki-ki megy a dolgára.
Ezután a faszi próbálja felvenni vele a kapcsolatot, mert Pestre költözik, de a "hölgy" még csak válaszra sem méltatja. Minek következtében az illető feltehetőleg elkönyveli a ribanc kategóriába, hiszen csak dugni akart. Mondhatni "csak arra volt jó neki".
Pár hónappal később, miközben a hölgy feltehetőleg a szokásos "mellbedobós" ruházatában utazik a villamoson, megjegyzi egy fiatalember, hogy "Némá' mennyi büdös ribanc van ezen a Pöstön!" A másik fiatalember nem szól semmit, csak mosolyog magában, mert hát a hölgy tényleg ribanc, de speciel neki már megvolt...
(Ribanc ugyanis az, aki mindenkivel dug, a büdös ribanc meg az, aki mindenkivel, csak épp pont Veled nem...)
Jack__Bauer 2008.03.02. 13:55:04
amatoer 2008.03.02. 13:55:09
Sőt furcsa!
Állítólag orrom miatt akár zsidó is lehetnék, szüleim sosem utaltak hasonlóra, maradok keresztény:))
Nem furcsa hogy egy csomó vallásra bármikor áttérhetnék?, de zsidónak születni kell?
Kérdezem én? Az egyetlen vallás amire születni kell? Nem választható????
Én, amatoer, szívesen áttérnék a zsidó, (kiválasztott) vallásra, esélyem sincs:(
Lehetek keresztény, budhista,.............
Tudjátok ki az ÁSZ?
Egy zsidó, cigány apával, leszbikus anyával!
PeZe 2008.03.02. 13:55:37
amatoer 2008.03.02. 13:56:10
Sőt furcsa!
Állítólag orrom miatt akár zsidó is lehetnék, szüleim sosem utaltak hasonlóra, maradok keresztény:))
Nem furcsa hogy egy csomó vallásra bármikor áttérhetnék?, de zsidónak születni kell?
Kérdezem én? Az egyetlen vallás amire születni kell? Nem választható????
Én, amatoer, szívesen áttérnék a zsidó, (kiválasztott) vallásra, esélyem sincs:(
Lehetek keresztény, budhista,.............
Tudjátok ki az ÁSZ?
Egy zsidó, cigány apával, leszbikus anyával!
laló 2008.03.02. 13:56:54
ez meg egy szégyen MNK!!!!
jó napot
amatoer 2008.03.02. 13:57:02
Sőt furcsa!
Állítólag orrom miatt akár zsidó is lehetnék, szüleim sosem utaltak hasonlóra, maradok keresztény:))
Nem furcsa hogy egy csomó vallásra bármikor áttérhetnék?, de zsidónak születni kell?
Kérdezem én? Az egyetlen vallás amire születni kell? Nem választható????
Én, amatoer, szívesen áttérnék a zsidó, (kiválasztott) vallásra, esélyem sincs:(
Lehetek keresztény, budhista,.............
Tudjátok ki az ÁSZ?
Egy zsidó, cigány apával, leszbikus anyával!
amatoer 2008.03.02. 13:57:44
Sőt furcsa!
Állítólag orrom miatt akár zsidó is lehetnék, szüleim sosem utaltak hasonlóra, maradok keresztény:))
Nem furcsa hogy egy csomó vallásra bármikor áttérhetnék?, de zsidónak születni kell?
Kérdezem én? Az egyetlen vallás amire születni kell? Nem választható????
Én, amatoer, szívesen áttérnék a zsidó, (kiválasztott) vallásra, esélyem sincs:(
Lehetek keresztény, budhista,.............
Tudjátok ki az ÁSZ?
Egy zsidó, cigány apával, leszbikus anyával!
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:58:44
PeZe 2008.03.02. 13:58:49
TGV 2008.03.02. 13:59:11
Lehet, hogy a leanyzo nem felel meg a magas erkolcsi normaknak, de attol meg teljesen felesleges sarba tiporni.
Raadasul a villamoson nem AZERT kurvaztak le, hanem, hogy minel jobban megalazzak.
Vegtelenul szanalmas, hogy az emberek tetlenul turtek.
Egy azsiai lanyismerosom alig mert egyedul az utcara menni, mert folyton inzultaltak. Persze csak es kizarolag akkor, amikor egyedul volt. Akkor aztan nagyon batrak tudnak lenni az "emberek".
Hihetetlen az empatia tokeletes hianya az ideirogatok donto tobbsegebol.
Talan a szakitas a szivetek mellett az emberseget is kiolte beloletek?
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 13:59:30
Igen, sőt vicces, de egyet is értünk asdasd-vel (mint már többször kifejtettem fentebb). Csak a stílussal voltak problémák.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:00:41
meg a bortanga és a bilincs bevetesevel sem tudtad meggyozni?:P
PeZe 2008.03.02. 14:01:17
laló 2008.03.02. 14:01:55
PeZe 2008.03.02. 14:02:12
hammer 2008.03.02. 14:02:40
A szájamból vetted ki a szavat. Ott a pont. Aki hagyja, hogy egy vadidegen megujjazza egy diszkó közepén az tényleg szégyellje magát. Ez a qrvinca semmiben sem különbözik az elhíresült bobák renátától. Az hogy ő nem csak szimplán kurva, hanem zsidó kurva, csak a fehérfűzős bakancsos kopaszoknak okoz extra örömet, amúgy teljesen érdektelen a történet szempontjából. Szegény fater.
nyanyanya 2008.03.02. 14:04:16
Hopi Bond 2008.03.02. 14:05:07
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:05:49
monjduk azt mar a jobaratokban is lattuk hogy egy kis cellux meg parizsi forditott esetben csodákra képes.:)
de tenyleg ez amerikaban miert van annyira elterjedve, hogy a hapsik korul vannak metelve?
TGV 2008.03.02. 14:06:33
Zsidonak csak nagyon elszantak ternek be.
A hulyesegeibol azert egyetlen peldany is elegendo lett volna.
laló 2008.03.02. 14:08:20
valószinüleg nem, de az alkohol fertőtlenít :-DDD vagy mi...
Szaffy a metélődésnek a tengeren túlon főként egészségügyi okai vannak... sokkal higiénikusabb, mint a metéletlen
apropó az a cellux kontra párizsi az hogy is volt???
kerikak 2008.03.02. 14:08:57
PeZe 2008.03.02. 14:09:01
1. Az antréja a dolgoknak a diszkóban zajlott, expasi szeme láttára, miközben maszatos kis ujjacskák tárták szélesre a vagináját. Ez nem túl higiénikus dolog!
2. Az emailre pedig baszott válaszolni. Egy nő sem szereti, hogy ha egy dugás után a levelére/sms-ére nem válaszolnak, a férfiak is ugyanígy vannak vele, legalábbis, ahogy próbáltam beleérezni a szerepbe, felháborodást véltem felismerni magamban.
Végül pedig: a szélsőséges rasszizmus valóban nem szép dolog, de a (szittya)magyarkodást meg a boneheadeket (azaz a rasszista kopaszok) ha lehet ne mossuk össze, teljesen másról szól, bár van akinél keveredik, és minden bizonnyal nem lenne itt annyi kritika a zsidókkal szemben, ha a zsidó identitású emberek egy kisebb, de annál hangosabb minoritása nem szítaná midnenhol az antiszemitizmus vádjával a kedélyeket.
kerikak 2008.03.02. 14:10:07
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:10:47
joey-nak valami olyan filmben akart szerepelni, ahol fontos volt, hogy az alkatresz naturalis allapotaban legyen abrazolhato.
ezert probalkoztak ezzel azzal visszaaplikalni a hianyzo reszt:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 14:11:15
PeZe 2008.03.02. 14:11:21
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:11:59
- A "zsidó" szó, mint szitokszó számomra azzal egyenértékű, mintha v.ki azt mondaná rám hogy "barna szemű". Nem érzek mögötte semmi negatív érzést... (Persze, ez nem ide tartozik.)
- Az, hogy v.ki hogy éli ki/meg fiatalságát, szerintem csak rá tartozik. Vagy van valaki, akit zavar, h. a hölgynek összejött egy 1éjszakás kaland? Irigykedtek???? :-)
nyanyanya 2008.03.02. 14:12:00
laló 2008.03.02. 14:12:03
Hello Kerike :)
PeZe 2008.03.02. 14:12:25
TGV 2008.03.02. 14:12:54
sot, mondom, mentem az utcan, jottek fekete fiatalok es kaptam egy maflast a feher borom miatt. Pedig eletemben nem dugtam fekete csajjal. Mondjuk a kis hulyekkel a vegen legalabb meg lehetett beszelni a dolgot.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:14:19
teljesen igazad van.
a csaj ha a dizsiben bevallalos volt, akkor ha lett volna ver a pucajaban, megtehette volna ezt is.:D
amatoer 2008.03.02. 14:14:20
A többi a .............műve
Gondolod hogy többször hülye vagyok naponta?
Különben nyugodtan tegezhetsz, de akárhogy is jó másnak lenni:)
Semmi esélyem a vallás, a szexualitás, és a faj megváltoztatására. Olyan vagyok mint Te és lassan kisebbség:(((
PeZe 2008.03.02. 14:14:32
laló 2008.03.02. 14:15:39
A hubi meg belülről is hat, bár én sosem iszom így nem tudhatom.
Sz.Lacc igen minden bizonnyal a kommentelő nők mind féltékenyek egy ilyen vidékidiszkóbanmegujjazósstrigulára :D
kerikak 2008.03.02. 14:17:35
Sz. Lacc, a kislánynak nem csak egy 1éjszakás kaland jött össze, hanem elég sok 19 éves korára, ráadásul ezt a diszkós dolgot én nem is mondanám kalandnak
szia mezone :-)
sz b&b 2008.03.02. 14:17:52
nyanyanya 2008.03.02. 14:18:25
Art Mooney 2008.03.02. 14:18:32
it's the M to the N to the K, yo!
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:18:52
mezone: az irigykedést inkább a fiutáborra értettem, de persze nem akarom kirekeszteni a másik nemet sem. Szóval a vidéki atomvillanás dizsiben, egy jó kis bütykös ujj. Hmmmm... Érdekes. :-)
kaméleon 2008.03.02. 14:19:42
laló 2008.03.02. 14:20:22
PeZe 2008.03.02. 14:20:48
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:21:33
tudod, igy szep az elet:D
PeZe 2008.03.02. 14:21:47
sz b&b 2008.03.02. 14:22:08
Az írás kicsit olyan, amikor önmagát kurvázza le az ember, ha nem is direkt így.
Mintha önostorozna.
És itt is jól leoltatja magát, mert ugyan mit is vár azután, hogy ilyen szépen ecsetelte, milyen ruhákat hord, stb..
PeZe 2008.03.02. 14:23:14
sz b&b 2008.03.02. 14:23:48
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:23:51
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:24:12
ok. de pl pont a mulkor hallgattam vegig ket cigany srac beszelgeteset a 99-es buszon. akarkirol beszelgettek, ele volt tuzve, hogy tudod az a cigany luvnya.
ha mar ok is sajat magukat is cimkezik, akkor mastol mit varnak?
kerikak 2008.03.02. 14:24:13
Káposztakukac 2008.03.02. 14:24:30
2) semmi baj nincs a sztorival, nem volt igazából senkije, hát belefér egy nyári kaland.
3) engem inkább az érdekelne, hogy amikor a villamoson a szkinhead paraszt elkezdte fikázni nem volt-e valami igazi magyar úriember a közelben, aki a parasztjának egy chuck norris rugással kiverte az összes fogát?!
Hopi Bond 2008.03.02. 14:24:33
én reggel újra a főzőshow-ra váltottam jegyet és a fiatalok ömlengését kellett olvasnom gasztronómiai témákban :D
PeZe 2008.03.02. 14:24:36
laló 2008.03.02. 14:24:43
"arra voltak nevelve, hogy ne lépjenek közbe, mert majd a rendőrség megoldja (akkor meg is oldotta)" azt gondolod, hogy amiről nem beszélnek az nincsen?! olvass rendőrségi statikat :-)) vagy kérdezz hivatásosokat
kaméleon 2008.03.02. 14:25:34
vagy csak nem érzi a szavai és tettei súlyát..
PeZe 2008.03.02. 14:25:54
sz b&b 2008.03.02. 14:26:14
röviden: nem volt.
hosszabban: miért is lett volna, hisz csak le zsidó kurváztak valakit.. a jó kis magyar gyomor simán beveszi... :S
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:26:16
nem mindenkiben van gerinc. es lehet hogy szegyelte hogy neki megvolt a csaj. vagy ki tudja.
PeZe 2008.03.02. 14:26:47
kerikak 2008.03.02. 14:26:48
laló 2008.03.02. 14:27:22
Hopi Bond 2008.03.02. 14:27:26
kerikak 2008.03.02. 14:27:37
PappZe 2008.03.02. 14:25:54
kerikak: természetesen közbeléptem volna a srác helyében, mert szánalmasnak tartottam volna, ha egy nagydarab kopasz barátom/haverom egy 50kilós lányt talál meg magának, főleg ha már korábban volt közöm hozzá.
kaméleon 2008.03.02. 14:27:45
ez ugyan így van ha a cigány magyarral szemétkedik...
kerikak 2008.03.02. 14:28:09
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:28:14
az ilyen magyar uriemberek kezdenek kihalni az orszagbol.
vagy egy sem jar combinoval.
sz b&b 2008.03.02. 14:28:52
PappZé, tökmindegy, drágám, hogy van-e ebben a kultúrkörben ilyesmi, a szót vallástól függetlenül, úgyis használjuk. És erre ráillik.
gastro, missing in action 2008.03.02. 14:28:57
sokmindenben egyet szoktam érteni veled, de nekem a szittyamagyarkodás, meg a bonehead-kedés otthon egy és ugyanaz -- összenő , ami összetartozik!
Ellenben itt a ruszkiknál komoly bonehead brigádok járkálnak (állitólag luzskov papa, hathatós támogatásával (pl. nem bántják őket a rendőrök) és havi egy húzottszeműt, vagy fekát agyon is csapnak, persze csapatokba rendeződve... kicsit brutálisabban adják itt elő, mint az otthoni skin-ek.. De a szittyamagyarőstulok, székelyhimnuszos fajta, annyival jobb csak, hogy az tojást dobál és megöregedett, így már nem tud olyan vehemenciával tettlegesen is fellépni, ők a szájukat tudják habosra mozgatni... Az iq szint az konstans...
laló 2008.03.02. 14:29:24
akarsz konkrét törvénycikket hozzá??
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:29:35
mezone: Basszus, még az sincs. Reménytelen eset vagyok, most már tuti... :-(
Esetleg hosszú, vékony ujjak?
sz b&b 2008.03.02. 14:29:53
PeZe 2008.03.02. 14:29:56
Például az amerikai négerek is egymást leniggerezik, és ezen mosolyognak, de te, mint fehér ember, legjobb esetben is csak afroamerikait mondasz, de legjobb, ha azt sem mondod, mert az már megkülönböztetés
Hopi Bond 2008.03.02. 14:30:00
van egy műhód is odafent, annak az a neve, hogy: "kerikak surveillance satellite" :D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:30:08
hat milyen bond vagy te az isten szerelmere?
ilyenkor azt kell mondani, hogy te elovetted volna a hatlovetut es beleeresztetted volna a tarat, a szemet mocsok rasszita kopaszbarackba:P
PeZe 2008.03.02. 14:31:39
Btk. 273. §
* (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
* (2) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.
kaméleon 2008.03.02. 14:31:54
:DDDDDDDDDDDDD;D
nyanyanya 2008.03.02. 14:32:16
sz b&b 2008.03.02. 14:33:00
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:34:58
laló 2008.03.02. 14:35:17
PappZe ügyes vagy :)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:35:18
erdekes ez a tarsas felelosseg kerdese. foleg tomegkozlekedesi eszkozon. mert mindenki azt varja, hogy a masik majd csinal valamit.
de mondjuk ha ez egy olyan buszon tortenik, ahol 4 ember van osszesen, lehet hogy ott mar nem allta volna meg valaki szo nelkul. nem oszlik annyira a felelosseg kerdese.
sz b&b 2008.03.02. 14:35:29
az ilyen jó csajok különben sem mondhatnak ilyeneket, mert nem áll jól nekik :D
peca1000 2008.03.02. 14:35:50
- Viszont ha élvezetből csinálja, akkor nem az, és nem kell elítélni. Mi férfiak, ha minden héten más nőnk lenne, akor mi kurafiak lennénk? Ugye nem, hanem igazi nagymenők, macsók.
Ez a csaj is ilyen, nem kell elitélni.
Be volt rúgva, ezért nem tudta magát kontrollálni, és hagyta, hogy kényeztessék. Az más kérdés, hogy a volt pasijának nem tetszett, de hát ez van, nem járnak együtt, így neki nincs joga beleszólni abba, hogy ő mit csinál.
A skinhead, meg inkább ne szóljon be szegény lánynak, foglalkozzon inkább a cigányokkal.
Nem tudom, miért piszkálják a zsidókat (én nem vagyok az), de inkább azok legyenek, mint az élősködő romák.
Ha esetleg Pécsen járna a lány, ugorjon fel hozzám, még innia sem kell előtte, szívesen lefeküdnék vele
Hopi Bond 2008.03.02. 14:35:53
de lássuk be, hogy ebben az országban, ha szabadon lehetne vadászni az ilyen emberekre, minden retorzió nélkül, akkor nem sokan laknák ezt az országot. ha hinnék benne, hogy meg lehet velük értelmesen, ember módjára beszélni a dolgot, akkor nagyon szívesen lennék élharcos, amolyan Martin Luther King, csak fehérben, de amíg egy ilyenre a válasz egy bicska, egy balta, vagy vasrúd, addig nekem is van mitől félnem. Mert bár igen látványos dolog integetni a szembe jövő golyónak, még így sem túl kifizetődő.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:36:04
mezone nenitol kaptal egy nagyon nagy piros pontot:)
duneem 2008.03.02. 14:36:27
kezdesnek buzik, zarasnak zsido
es ez nem is lenne baj, csakhogy amint kiderult MBK, MNK
amugy sziasztok:D
szombat este milyen volt?
PeZe 2008.03.02. 14:37:18
PappZe
sokmindenben egyet szoktam érteni veled, de nekem a szittyamagyarkodás, meg a bonehead-kedés otthon egy és ugyanaz -- összenő , ami összetartozik!
pedig hidd el, hogy nem ugyanaz, bár ideológialag találhatsz közös szálakat.
Azért a politikusok tojással való megdobálása és az idegenek legyilkolása között óriási különbség van...
Hopi Bond 2008.03.02. 14:37:30
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:38:02
De akkor majd kalapáccsal bütykösre veretem az ujjaimat. Ha csak ez segít...
sz b&b 2008.03.02. 14:38:37
PeZe 2008.03.02. 14:38:42
duneem 2008.03.02. 14:38:48
laló 2008.03.02. 14:39:21
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:39:45
akkor lehet hogy en egy ongyilkos merenylo vagyok, de en no letemre nem szoktam az ilyen dolgokat szo nelkul hagyni.
szeretek estenkent a tukorbe nezni.
bar lehet hogy van ilyen nagy szam, mert azert a lanyokat kevesbe utik le egy fahusanggal, ha beszol egy ilyen esetben.
gargoyle 2008.03.02. 14:39:53
boby: tokeletes hozzaszolas volt az elobbi, le a kalappal :D en sosem birok ilyen kedvesen elegans lenni (:
Káposztakukac 2008.03.02. 14:40:02
Hopi Bond 2008.03.02. 14:40:08
de nem tehetem :DDDDDDDDD
de az tutkó, hogy küldeném érted a jetet, kitérővel Magyarországra, hogy hozzon páleszt és a csinos blogos csajokat ;)
PeZe 2008.03.02. 14:40:39
gastro, missing in action 2008.03.02. 14:40:44
pont ezért emeltem ki, hogy otthon!! Ott nem gyilkolják le az idegeneket a skin-ek...legalábbis én utoljára a 90-es évek elején hallottam arról az etióp diákos esetről...
nade itt! itt irtják rendesen, az idegeneket:S
kaméleon 2008.03.02. 14:41:42
:DD milyen idő van arrafele?
duneem 2008.03.02. 14:41:55
erdekember:DDDD
PeZe 2008.03.02. 14:42:25
duneem 2008.03.02. 14:42:35
utalni fogsz, de 29 fok korul, es a szel sem fuj:D
sz b&b 2008.03.02. 14:42:39
duneem 2008.03.02. 14:43:29
PeZe 2008.03.02. 14:43:50
PeZe 2008.03.02. 14:44:23
gargoyle 2008.03.02. 14:44:31
Hopi Bond 2008.03.02. 14:44:45
egyébként nem tartom magamat semmivel sem kevésbé gerincesnek, mint azokat, akik képesek megkéseltetni magukat. a kis srácnak meg ha engem késelt volna meg a blahán, akkor kitörtem volna a nyakát is. nincs szükség ilyen emberekre. de az is lehet, hogy egyszerűen csak sokkot kaptam volna, hogy valaki tényleg megkéselt. bevallom nem fordult még elő velem ilyen, fogalmam sincs hogy reagálnék. persze ettől függetlenül lehet róla beszélgetni, hogy én-bizony-darabokra-tépném. de ugye senki nem szeretné, ha mondjuk családja lenne és a gyerkőcei apa nélkül nőnének fel. végig kell ezt gondolni alaposan bármilyen konfrontáció előtt. manapság nem kell sok egy élet kioltásához.
Lui_78 2008.03.02. 14:44:56
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 14:45:09
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:45:36
az eg aldjon meg ket oraba telt mig sikerult a fozosulit befejezni.
muszaj most ezt megint:D
PeZe 2008.03.02. 14:46:09
duneem 2008.03.02. 14:46:32
boltibol:D
gargoyle 2008.03.02. 14:46:54
kaméleon 2008.03.02. 14:47:09
nagyon!:DDDDD
Te mázlista!:DD
itt aztán most kijutott a szélből..
bár, homok helyett csak jég volt benne..
gargoyle 2008.03.02. 14:48:13
duneem 2008.03.02. 14:48:21
en probalkoztam, de kicsit nyakos lett, gondoltam megkerdem:D
PeZe 2008.03.02. 14:48:22
sz b&b 2008.03.02. 14:48:31
Alkalmazkodtam az "elvárásokhoz"
Sok fehér ember lop, csal hazudik, de nem mondják, hogy minden fehér ember lop csal hazudik. Egy cigányról eleve feltételezik, mert ugye már láttak lopós cigányt. Egy cigány gyerek látja, hogy szinte elvárják, hogy lopjon, csaljon hazudjon, akkor meg mit stresszelje magát azzal, hogy mégse?
Ráadásul bemegy az iskolába, és elváérják, hogy hülye legyen, mert a cigány gyerek ugye hülye. Hát, hülye lesz.
Érthető amit mondok?
Sabeszre sapka, farkamra kalap 2008.03.02. 14:48:46
duneem 2008.03.02. 14:49:30
ha tudnad milyen szar, amior a homok belemegy a szemedbe:DDDDD
laló 2008.03.02. 14:50:04
Hopi Bond 2008.03.02. 14:50:49
gastro, missing in action 2008.03.02. 14:51:08
Főleg, ha kerekszemű, nem hosszúkás!
Mondjuk most beszéljünk egy bögre rízsről!
Egy kevés olajon megmelegited a rizst, nem kell pirítani, csak melegíteni. Fölöntöd két bögrényi előre felforralt vizzel!
Dobsz bele egy húsleveskockát, egy fej hagymát, borsot , és sózd meg.. Vedd le takarékra, fedd le az egészet és 10 perc múlva kapcsold le alatta a tüzet!
És hagyd még 10 percig fedő alatt szikkadni..
Villával nyúlj alá , mint a palacsintának és úgy lazitsd fel, szórjál rá petrezselymet és kész is!
Ló Étvágyat!
:D
PeZe 2008.03.02. 14:51:16
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:51:52
en nem azt mondtam, hogy egy gyava kukac vagy ha nem allsz oda.
de minden ember mas. en mas habitusu voltam. vagyok es leszek.sosem szerettem az igazsagtalansagot. nem is hagytam szo nelkul. meg is utottem a bokamat miatta mar parszor. meg is tanultam, hogy neha jobb hallgatni, de az ilyen dolog nalam, nagyon ki tudja verni a biztositekot.
es hidd el szar erzes lehet, mikor valakit folyamatosan csak eloiteletek vesznek korul, azert mert cigany, zsido vagy akarmilyen mas.
kaméleon 2008.03.02. 14:51:53
láttad a híreket?repkedett itt más is..
olyanok mint háztető..cserepek..
képzeld ha az belemegy a szemedbe?:DDDD
Hopi Bond 2008.03.02. 14:52:41
Lui_78 2008.03.02. 14:52:48
:)
Ha kiszagolják, hogy félsz véged.
duneem 2008.03.02. 14:54:16
gasztro, hal istennek a vizzel nincs baj, bar inni meg kozvetlenul nem ittam belole, de zoldseget, gyumolcsot abban mosok, sot abbol fozok levest is, igaz felforralom:D
PeZe 2008.03.02. 14:54:33
gastro, missing in action 2008.03.02. 14:54:35
PeZe 2008.03.02. 14:56:51
duneem 2008.03.02. 14:56:59
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.02. 14:57:31
Hopi Bond 2008.03.02. 14:57:42
én azt hiszem úgy vélekedem, hogy elsősorban a saját életemért vagyok felelős (persze családdal már úgy gondolnám, hogy ő életük megóvása sokkal fontosabb az enyémnél) és nem kívánom túlságosan kockára tenni. mint mondtam, jobb gyáván élni, mint halott hősnek lenni. nem hiszem, hogy gargoyle-t is jókedvre derítette volna, hogy bár ő egy hős, mégsem tud lábra állni. van amit nem lehet visszaadni hátba veregetéssel és elismerő pillantásokkal. de nyugodtan tegye fel a kezét, aki cserélne vele egy ilyen helyzetben. én bevallom, hogy inkább járni szeretnék, mint hősnek lenni.
Lui_78 2008.03.02. 14:58:15
Helyes:) Mondjuk te elég hórihorgas is vagy:)
PeZe 2008.03.02. 14:58:53
kaméleon 2008.03.02. 14:59:47
én meg a háztetőkről!:DDDDD
PeZe 2008.03.02. 14:59:57
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:01:35
pontosan azt irad le amit en is gondolok
en is megkaptam 100x hogy bena vagyok. ki is esett a kezembol minden. ahogy nem mondtak folyton....nem is voltam bena.
hogy is mondjak ezt hogy az elozetes elvarasokat az ember egy ido utan sajnos be szokta valtani, mivel egy ido utan maga is elhiszi, hogy tobbre, masra nem kepes.
Hopi Bond 2008.03.02. 15:02:09
forumuser 2008.03.02. 15:02:45
Érdekes, és úgy tudtam, hogy ribanc nem ettől lesz valaki. Szerintem senkinek semmi köze hozzá, hogy ki hány pasassal/nővel dug hány perc alatt, amennyiben nem ver át és bánt meg vele senkit.
Vonatkoztassunk el attól, hogy eléggé kamuszagú a történet a stílusa miatt.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 15:03:21
Lui, igazad van, ha látják, hogy nem félsz, akár meg is futamodnak! De ez bőrszíntől fügetlenül igaz. Engem egyszer próbáltak meg inzultálni kései órán az utcán, előrántottam a kulcstartómat, amelyen volt egy díszpapírvágó, volt vagy 4 cm és totálisan életlen. Kinyitottam, megvillant a lámpafénynél, a pasi min. 1.5 méterre volt még tőlem, de hanyatt-homlok menekült. Én ott röhögtem még néhány rövid percig.
sz b&b 2008.03.02. 15:06:09
PeZe 2008.03.02. 15:06:30
duneem 2008.03.02. 15:07:43
na jo, te nyertel:D
fiuk, en ezert szoktam edzeni, hogy el tudjak futni:D
de most komolyan, itt kint meg akarok tanulni egy-ket harcmuveszetet, de a golyo elen az sem ved meg sajnos
kaméleon 2008.03.02. 15:07:53
bátor vagy!csak az a baj, hogy falkában szoktak támadni..általában..
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:08:29
es neked ezek kozul melyik faj jobban? az elso vagy a masodik pont?:D
PeZe 2008.03.02. 15:08:44
duneem 2008.03.02. 15:08:53
PeZe 2008.03.02. 15:09:17
duneem 2008.03.02. 15:10:02
a kerdes helyesen:
hany orosznak van csak egy fegyvere
(btw, ezt a kerdest tenyleg nekem szantad, es nem gasztronak?)
PeZe 2008.03.02. 15:10:47
PeZe 2008.03.02. 15:11:23
duneem 2008.03.02. 15:11:34
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 15:11:48
gargoyle 2008.03.02. 15:12:20
kicsitben ugyanez a hiperaktiv, neveletlen gyerek kezelese. lehet kizarni az iskolabol meg intoket osztogatni meg buntetni, jo esellyel ifju huligan lesz belole hamarost bicskaval es AKKOR mar tenyleg mondhatod hogy mennyire igazad volt. vagy baromi sok munkaval es turelemmel (ha egy 7 eves gyereket evekig kell nevelgetni hogy javuljon, gondolhatod hogy egy tobbgeneracios problemat meddig tart kijavitani) lehet kezelni a dolgot es javitani kicsit fokrol fokra. na ez az a resz ahol a sztereotipiara alapozok csunyan bebukjak, nem latjak hogy valojaban ok az egyik legfontosabb faktor a problema eszkalalodasaban.
PeZe 2008.03.02. 15:12:25
kaméleon 2008.03.02. 15:13:30
én megértelek a témakörben..és előtte ki tudja, hánnyal tette meg?brrrr..
PeZe 2008.03.02. 15:13:39
gargoyle 2008.03.02. 15:13:56
PeZe 2008.03.02. 15:14:34
gargoyle 2008.03.02. 15:15:34
agara 2008.03.02. 15:16:13
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:16:30
es az osszefogas alatt, itt nem a kozuti balesetek utáni lincselest ertem.
gargoyle 2008.03.02. 15:16:38
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 15:16:48
PeZe 2008.03.02. 15:17:13
duneem 2008.03.02. 15:18:28
atrocitas meg sosem ert, es ha veletlenul nyitva hagynam az automat, benne telcsivel, penztarcaval, akkor az ket het mulva is ugyanugy lenne
(max a por lepne el az autot:D)
szoval itt nincs semmilyen veszely, hal istennek
gargoyle 2008.03.02. 15:19:13
kaméleon 2008.03.02. 15:19:18
veled vagyok!én is azt mondom: ha valahogy megleped őket akkor enyhül az erőszakos hajlamuk, általában.
egy kis humor általában segit..őőőő olvastam valahol..
lényeg, hogy nem szabad megijedni!!
és igen az önvédelem nem hátrány..
:DDDDDD
PeZe 2008.03.02. 15:19:49
Hopi Bond 2008.03.02. 15:20:09
gargoyle 2008.03.02. 15:20:52
kaméleon 2008.03.02. 15:21:06
a papucsos sztorit ha leírnád..:DDD
hagy irigykedjünk egy picit megint!:DDDD
duneem 2008.03.02. 15:21:52
itt nagyon sok indiai, bangladesi "szolga" el, akiket az ember elfogad, de neha nem nagyon tud hova tenni, es amikor ezen gondolkozom, rajovok, h nem biztos, h eredendoen rossza akarnak, csak hihetetlenul primitivek (ertsd: tanulatlanok, egyszeruek), de megis, nagyon sokszor szivesen el tudnam oket kuldeni a 3,14csaba
foleg az autovezetesi keszseguk miatt:D
gargoyle 2008.03.02. 15:22:12
agara 2008.03.02. 15:22:17
na es nekem igy ez jutott eszembe a komoly kis beszedetek alapjan, de meglepo volt szamomra:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 15:25:58
Hopi Bond 2008.03.02. 15:26:05
igaz szaffy? ;)
duneem 2008.03.02. 15:26:07
eleg a gyanu:D
szoval ovatosak nagyon
egy par papucs meg eltunt az egyik kevesbe frekventalt helyen levo mecsetnel, es hihetetlen mennyisegu cikk szuletett rola...
(only for kameleon:D)
nyanyanya 2008.03.02. 15:26:12
gargoyle 2008.03.02. 15:33:34
hogy illusztraljam a dolgot, mindenki gondoljon kicsit a hajlektalanokra akikkel az utcan talalkozik es a velemenyere roluk.
aztan olvassa el ezt mondjuk:
www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0808&article=2008-0225-1008-31PPTC
(abszolut nem hosszu)
kicsit torokszorito az ellentmondas a "normalis emberek" azaz mi es egy pszichiatriai szakorvos vilaga kozott. ami nekunk eletreszolo elmeny az neki hetfon 11:12 es 11:14 kozt nyom nelkul zajlik le.
gargoyle 2008.03.02. 15:34:06
nyanyanya 2008.03.02. 15:36:53
PeZe 2008.03.02. 15:37:39
PeZe 2008.03.02. 15:38:47
firdarrig 2008.03.02. 15:38:51
mióta szoktuk kiközösíteni a határon túli magyarokat??? ez valami olyasmi, amit ti ott messze kitaláltok magatoknak. Tessék, már jól ki is közösítettelek. :)
duneem 2008.03.02. 15:39:45
nyanyanya 2008.03.02. 15:41:21
kaméleon 2008.03.02. 15:42:20
köszönöm, hogy a papucsos dolgot leírtad!:DDD
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 15:43:27
en szemely szerint ugy gondolom, hogy sok hataron tuli magyar magyarabb sok itthoni tarsanal. mert neki nap mint nap konfliktusokkal kell megkuzdenie a magyarsaga miatt.
nalunk meg ez olyan egyertelmu, hogy nem is foglalkozunk vele a legtobben.
gargoyle
koszi a cikket. tenyleg nagyon tanulsagos volt.
agara 2008.03.02. 15:44:08
mindettol fuggetlenul ha kimegyek, akkor nem feltetlen azt a banasmodot kapom, amilyet normalisnak neveznek, ugyanakkor a poen az benne, hogy itthon sem, mert itthon meg hontalannak neveznek, a kisebbsegi mivoltombol
s nem ertem, hogy amiert nem torzsgyokeres magyar vagyok, ezert miert reszesulok megkulonbozteto banasmodban...
de amugy mindegy
duneem 2008.03.02. 15:44:41
(lehet, h az egyetemen is ez volt a baj, csak egy-egy szo ragadt meg vizsgara:D)
kameleon, szivesen, de azert lementhetned, h legkozelebb eleg legyen bemasolni:D
ha mar ennyire bejon:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 15:45:58
PeZe 2008.03.02. 15:46:29
duneem 2008.03.02. 15:46:45
valamelyik nap volt egy ilyen cikk nem tudom mar melyik blogon, na ott kiakadtam, h mennyi fa..fej "hazankfia" el Mo-on
(utazasi kedvezmeny magyar-igazolvannyal...)
kaméleon 2008.03.02. 15:47:58
:DDDDDDD
csak azoknak szerettem volna akik nem olvasták még..
lássák vannak még csodák!:DDDDDDD
nyanyanya 2008.03.02. 15:48:29
duneem 2008.03.02. 15:49:33
hat, nem tudom, nem latni oket a fatyoltol, amelyiket meg igen, annak szep az arca
jomagam ra vagyok kenyszerulve az elerheto qatar airwayses pun..kra, tavol-kelettol sok minden orszagon at, es most hallottam, h akad egy db magyar is, bar meg nem talalkoztam vele
vmint nehany iszakos ronda ausztral, del-afrikai...
de egyszer-egyszer talalni elfogadhatot
hajjj, magyarorszag, de szep orszag...
duneem 2008.03.02. 15:50:11
agara 2008.03.02. 15:50:31
mindekozben az illeto joforman meg romanul sem tud, mert olyan varosbol szarmazik, ahol a lakossag 95%-a magyar
PeZe 2008.03.02. 15:51:33
PeZe 2008.03.02. 15:52:47
duneem 2008.03.02. 15:53:35
nyanyanya 2008.03.02. 15:53:38
Hopi Bond 2008.03.02. 15:55:05
duneem 2008.03.02. 15:55:06
firdarrig 2008.03.02. 15:55:38
duneem 2008.03.02. 15:55:53
meg ugye a bajuszbol is latszik:D
PeZe 2008.03.02. 15:56:11
agara 2008.03.02. 15:56:45
PeZe 2008.03.02. 15:57:35
kaméleon 2008.03.02. 15:57:38
www.youtube.com/watch?v=wyKpKdSMwgs
duneem 2008.03.02. 15:58:28
ezek egybol jarni akarnak, meg alandoan hivnak...
duneem 2008.03.02. 15:59:12
gastro, missing in action 2008.03.02. 15:59:17
konkrétan leszarom, hogy ki mekkora magyar, ha egy barom..
Ugyanmár..
A sok 48-as amerikás emigráns SZÓBA sem áll a sok 56-os emigránssal, mert többségük bűnöző volt, vagy szimplán átcseszték egymást.. A 48-asok azok összetartó csapat volt, pedig volt köztük náci, zsidó, arisztokrata, paraszt...
Hopi Bond 2008.03.02. 15:59:34
hát járj velük és hagyd hogy meghívjanak :D
légy te is kitartott :DDDDDD
PeZe 2008.03.02. 16:00:11
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:00:20
szerintem nincs különbség, mindkettő egy álmot kerget..:D
agara 2008.03.02. 16:00:21
firdarrig 2008.03.02. 16:00:49
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:01:43
akkor tessek tobbet jarni a tasasagunkba.:)
rendes emberek jarnak ide. jo a banda.
igaz valaki kepes bilinccsel, meg kvazi nyuszifarokkal jonni csokizos buliba, de ok is tunderiek egyebkent:D
es amint latod itt a fiuk sincsenek korulmetelve:D
duneem 2008.03.02. 16:01:47
(de azert nem lenne baj, ha a felet tudnam:D)
mutant · http://universal.blog.hu 2008.03.02. 16:03:05
PeZe 2008.03.02. 16:04:33
www.youtube.com/watch?v=2wOnMgxeSBw
agara 2008.03.02. 16:04:53
s en ezzel befejeztem ezt a temat, mert nehanyakat mar untat, s nekem sincs kedvem ennel jobban belemaszni ebbe:(
PeZe 2008.03.02. 16:05:49
kaméleon 2008.03.02. 16:06:56
www.youtube.com/watch?v=x3DrMJ428EI&feature=related
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:07:20
a b.nőm nevelőapja valami nagy mágus ebben a Krav Magában, oktat meg miegymást...Kicsit a win-tsun-ból van összeszedve ez az önvédelmi cucc szerintem...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:09:18
lehet hogy legkozelebb neked is le kellene menned pappzevel egy ilyen edzesre.
csak hogy ha a combinon baj van, elo tudjon jonni az orszlan is ha kell. :)
agara 2008.03.02. 16:10:02
kosz, majd igyekszem:D
firdarrig 2008.03.02. 16:10:43
duneem 2008.03.02. 16:11:36
es errefele nem jar?:D
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:11:39
hát konkrétan nekem vannak rossz tapasztalataim a határontúli magyarokkal, nem csak jók, elég sok embert alkalmaztam már... de szerintem ez ilyen magyaros betegség a más zsebében turkálni, és bekussolás nélkül végezni a kiszabott munkát...A magyar kedvenc szavajárása:
"Igen, de..."
megőrülök ettől!
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:13:08
fel a fejjel. a napszavazas, meg nem az itt levo embereken bukott el szerintem, hanem az emberekben levo erdektelensegen.
de ebbe tenyleg ne menjunk bele.
csak szolok, hogy van uj poszt:)
Hopi Bond 2008.03.02. 16:13:12
összeállok pappzével és gargoyle-lal és átvesszük az irányítást a városban :D
és amikor majd kőkeményen belépünk egy koszos kis csehóba, akkor azt mondjuk: "új sheriff van a városban" :DD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 16:14:11
duneem 2008.03.02. 16:14:20
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:14:21
nem hiszem...legalábbis nem hallottam róla...bár eleve izraeli pecséttel nem is tudsz belépni az arab országokba:D
PeZe 2008.03.02. 16:14:59
Hopi Bond 2008.03.02. 16:15:30
a határokon túl élő ember sem kevésbé magyar nekem, mint aki itt lakik tőlem 20 méterre. nem a papír tesz azzá, ami vagy.
Hopi Bond 2008.03.02. 16:16:00
agara 2008.03.02. 16:16:03
nyanyanya 2008.03.02. 16:16:43
duneem 2008.03.02. 16:17:25
az valoszinu, de ide most nem jon smile
(bar katar eleg normalis hely, de nem bizok benne)
agara 2008.03.02. 16:20:12
hopi bond: igyvan, egyetertek, s az ittenieket sem a papir mewgletenek hianya zavarta, hanem az erdektelenseg, amit bizonyitottak sokan azzal, hogy el sem mentek, de ezzel tenyleg befejeztem, s nem akartam ezz3el banto lenni, ha vlk veletlenul ugy ertene
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:21:12
nem általánosítottam külön az erdélyi magyarra, én az összes magyarra értettem, hogy egy irigy népség!
sajnos:D
PeZe 2008.03.02. 16:22:31
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:23:40
no offense, de szerintem nem tartottuk olyan fontos kérdésnek ezt az egészet így 2000 után!
48-ban, 20-ban még lett is volna értelme...
de szerintem erre a népszavazásra sem sokan fognak elmenni, ami jövő hétvégén lesz! ha ez megnyugtat...
Hopi Bond 2008.03.02. 16:27:08
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:27:41
akkor jó....de ha tudnád hány, de hány alkalmazott megfordult már a kezem alatt... (kb.100) tehát, a nagy számok itt bejátszanak... sőt ez is egy sztereotipia, mint, hogy a románok lopnak (hehe- az olaszok még statisztikát is készitettek, pedig az sem egy szentéletű nép:-), vagy , hogy az albánok nem szeretnek dolgozni és csak a segélyeken , vagy a bünözésen törik a fejüket... Szóval, ha már 60-70 százalékban igaz az állitás egy népre, akkor el lehet könyvelni a népet olyannak! A kinaiak meg udvariatlan bunyevácok - ez is igaz!:D
agara 2008.03.02. 16:28:14
firdarrig 2008.03.02. 16:32:53
kaméleon 2008.03.02. 16:35:02
nem is ezért linkkeltem be, hogy erről tanulj verekedni..:DDDvicces lenne..
ha egy-két mozdulatot megtanulsz akkor is egy pici esélyed lehet..
krav maga pedig egy mindenhonnan "összelopkodott" technikára épült önvédelemi sport
firdarrig 2008.03.02. 16:39:22
"nem is ezért linkkeltem be, hogy erről tanulj verekedni.."
nem is tudnál rávenni... :D a krav videó kifejezetten vicces. az a szomorú, hogy nagyon sok ember elmegy ilyen edzésekre, és azt hiszi, ő a jani, aztán meg jól megverik. egyébként te csinálsz valami ilyesmit, vagy csak úgy belinkelted?
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:41:22
jójó, tudom, hogy egy népcsoport, de a magyarban sajnos már elfelejtődött az igazi jelentése, olyan, mint a tirpák...:S:D
de akkor írok bunkót inkább! (mármint a kinaiakra..)
gastro, missing in action 2008.03.02. 16:42:31
hát az utcai harchoz talán még ez áll a legközelebb, de egy igazi utcai bunyó két ember között kb. egy max. két ütésig tart:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:44:04
a noknel nem. elkezdik egymas haját rancibalni es vigighuzzak egymast a koruton:D
firdarrig 2008.03.02. 16:44:40
duneem 2008.03.02. 16:45:09
firdarrig 2008.03.02. 16:46:28
el ne feledd a szem kikaparását, mint kötelező gyakorlatot... :)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:47:37
hat ebbol is latszik, hogy eddig nem sokat iszapbirkoztam:D
firdarrig 2008.03.02. 16:48:12
duneem 2008.03.02. 16:49:43
ott a bikinit kell letepni:D
(azt hiszem, sohasenem lattam meg olyat, csak hallottam vkitol, aki mar latott vkit, akinek a szomszedja...)
agara 2008.03.02. 16:50:41
ugyis 10 ev sport meg nehany iszapbirkozas utan vagyok mar?
nos? :p
duneem 2008.03.02. 16:52:18
meg a nem:D
(bar sejtem:D)
firdarrig 2008.03.02. 16:53:14
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 16:53:24
te milyen nemhez tartozol?
ugyanis csak noknek szabad iszapban birkozni. ha mar pasi is van a dologban, az mar mas kategoria:D
duneem
te mar megint a bikini letepesen jartatod az agyad:D
egydimenzio:P
firdarrig 2008.03.02. 16:53:55
agara 2008.03.02. 16:54:52
na meg az iszapbirkozasbol nagyon egyertelmu a nemem :)
duneem 2008.03.02. 16:54:55
duneem 2008.03.02. 16:56:29
agara, kepzeld hallottam, de sose probaltam...
de az iszapbirkozasbol nem egyertelmu a nemed, csinalnad, vagy elvezned???:D
agara 2008.03.02. 16:58:11
de a terdem tonkrement, mert az iszap alja nem tul puha ugy-e..s az ember rengeteget terdel...
duneem 2008.03.02. 17:00:23
(nemileg, nemileg:D)
agara 2008.03.02. 17:00:46
nem csinalnam, mert csinaltam, de azt sem szivesen, viszont egy bizonyos diakversenyen ez volt az egyik proba, melyre nem vallalkozott egy csaj sem csapatunkbol, igy hat megtettem en...
firdarrig 2008.03.02. 17:03:22
duneem 2008.03.02. 17:05:09
nagyon erdekelne, erdely melyik reszerol szarmazol, egyszer (ha idom engedi) nagyon kivancsi lennek az egesz tajra
sajnos meg nem jutottam el odaig:(
agara 2008.03.02. 17:06:50
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 17:08:44
nagy szegenysegi bizonyitvany reszemrol...
agara 2008.03.02. 17:08:45
agara 2008.03.02. 17:12:38
duneem 2008.03.02. 17:13:26
termeszetesen aki akar csatlakozhat, engem ugyis csak a taj ,meg a szilvapalesz erdekel:D
duneem 2008.03.02. 17:14:12
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 17:15:15
esetleg. de csak ha nem a te kocsiddal megyunk.;)
agara 2008.03.02. 17:17:06
duneem 2008.03.02. 17:17:21
itt 35 ft egy liter, otthon kicsit dragabb asszem:D
duneem 2008.03.02. 17:18:17
duneem 2008.03.02. 17:19:41
bar tudom, h nem fogtok hianyolni..
halihoooooooooooooo
cinamica 2008.03.02. 18:02:39
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 18:30:10
cinamica 2008.03.02. 18:56:40
Konstantin 2008.03.02. 19:06:51
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:09:51
Konstantin 2008.03.02. 19:37:07
PeZe 2008.03.02. 19:37:40
kaméleon 2008.03.02. 19:38:54
ez engem is érdekelne!szerintem ide is felteheted..nem fog érte senki megsértődni!
:DDDDD
kaméleon 2008.03.02. 19:41:19
azért tettem idézőjelbe!:DDD
persze, már nehéz újat kitalálni..
és a lényege, hogy mennyire hatásos..:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 19:47:46
Konstantin, az elnyomást úgy értettem, hogy mivel leginkább az volt a gondja a postírónak, hogy a hovatartozása miatt tettek rá nagyon csúnya megjegyzést UTÓLAG, nem igazán a blog témájához kapcsolódó dolog ez. És - bár rosszul esett neki, hogy krisztián lapított - a zsidó létének semmi köze nem volt se az egy éjszakás kalandjához, sem bármiféle "szerelmi" ügyhöz. Nem azért jöttek vele össze/szakítottak vele, stb...mert zsidó. Érted...
duneem 2008.03.02. 19:53:34
es tudod mire jottem ra:
folyamatosan az van a cikkben, h zsido, szinte minden mondataban benne van, holott eleg lett volna az elejen, meg a vegen leirni
szerintem
PeZe 2008.03.02. 19:56:00
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:01:14
"Az kizárt dolog, mert nem tudom" - idéztem most hazánk egyik nagy klasszikusát, de komolyra fordítva a szót: tényleg nem tudom.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:03:58
Konstantin 2008.03.02. 20:15:07
Inkabb, hogy lehessen MNK-zni es MPF-zni?:)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 20:21:44
Bar Kochba 2008.03.02. 21:25:54
semota · http://livewithit.blog.hu 2008.03.02. 22:15:28
1) az apja egy zsidó gimnáziumban tanít judaisztikát.
mivel nincs túl sok zsidó gimnázium, ez olyan infó, ami alapján elég könnyen be lehet azonosítani.
2) normális ember nem tár olyat a nagyvilág szeme láttára, hogy megujjazták a diszkó közepén.
2008.03.02. 22:58:30
"...de most már a gólyok előtt is szeretnék kicsit szégyenkezni."
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.02. 22:58:37
Már korábban is volt egy olyan érzésem, hogy ez az egész blog egy szociológiai kísérlet. Indít egy ilyen ártatlan témával, hogy szakítás, és szépen lassan beszivárognak a posztokba a társadalmi különbségek. Először csak finoman: mennyire irritálja a kommentálókat a posztíró vagyoni helyzete? Most már a melegeknél és a zsidóknál tartunk (bár elég érdekes, hogy kerül ez a kettő egymás mellé), nyilván a következő posztok egyike már a cigányokkal lesz kapcsolatos (esetleg egy kínai bevándorló bukkan fel).
A mai poszt annyiban változtatta meg kissé a véleményemet, hogy erről nagyon lerí, hogy fake, ha a blogszerkesztők csak ilyen rosszat tudnak írni, akkor a korábbiak mégis valósak lehettek.
Mindenesetre a kísérlet eredménye elég érdekes: egy kis zsidózástól rövid az út a harcművészeti videók belinkeléséig. Jó kis szakdolgozat lesz ebből!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.02. 23:11:19
Nem kizárt, de túlnőtt rajta :DDD
Jut eszembe, nekem van néhány ismerősöm, akivel már történtek olyan cifra dolgok, hogy ha itt látnám leírva, nem hinném el. Komolyan.
sz b&b 2008.03.02. 23:13:35
sz b&b 2008.03.02. 23:15:47
2008.03.02. 23:21:09
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:31:28
hopika egyezkedett velem a tarifankrol:D
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.02. 23:33:44
Azt nem kétlem, hogy hasonló eset megtörténhet: de az adott szereplő ezt nem így írná le.
bob és bobek 2008.03.02. 23:13:35
Jogos a kérdés, nehéz a válasz. A történet nagyon erősen a rasszista szálra van kiélezve, ugyanakkor nagyon belemegy az erotikus részletekbe. Legyen bármilyen hmmm... ribanc? életörömmel teli? egy 19 éves lány, nem azt fogja írni, h milyen jól megujjazták. Ha másért nem, mert feltehetően inkább olyan körökben fog, ahol ezt, és főképp így, nem illik kimondani. A történet alapján azt várnánk, hogy az illető erősen vallásos nevelést kapott. Ez akár egyfajta ellenhatást is kiválthat, de aligha olyat, hogy száz ember és köztük a volt barátja előtt megujjaztatja magát, majd ezt mint a legtermészetesebb dolgot le is írja. Végül a csaj mindezek után csak azért szégyelli magát, mert olyan fickóval állt össze, akinek ilyen barátai vannak! (Mintha egy kicsit is érdekelte volna, milyen fickóval ujjaztatja magát.) Irreális, irreális, irreális.
majompásztor · mezeijoghallgato.blog.hu 2008.03.02. 23:21:09
Bocs, ez kinek szólt?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:38:12
van igazság abban amit irsz. de vannak olyan emberek akiknek nincsen szegyenerzetuk. es egy 19 eves lany siman lehet ilyen.
2008.03.02. 23:45:01
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.02. 23:50:17
A csaj "csak úgy" lefekszik a volt barátjával. Belefér. El akar menni a diszkóba, elmegy.
"Eleinte engem is picit taszított, hogy mindenki teljesen részeg volt, és a pulthoz érve hárman is belemarkoltak a seggembe."
19 éves, picit (!) taszítja, hogy idegen, részeg férfiak markolásszák a fenekét. De nem elmegy, hanem ebből a társaságból kiválaszt egy pasit, akivel megujjaztatja magát, majd elmegy vele dugni. Az eset nyilvánvalóan közismert lesz a társaság számára, akikkel nyaral. kic ozvc? Volt osztálytársak, baráti kör, rokonok? Akárhol mozog ez a csaj, azok előtt ciki. Bármennyire "szabadelvű" társaság, az összevissza, idegenekkel való dugás nem dicsőség (legalábbis lányoknál). Egy 19 éves ember még nem igazán lát túl azokon a társadalmi körökön, amelyek körülveszik (jó, lehetnek fura életutak, de a történetben nincs ennek nyoma). Ha meg is tette, abban az értékrendben ez ciki, tehát nem írja le.
Sőt. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy a lány olvasta ezt a blogot, mielőtt beküldte a történetet. Olvashatta a kommenteket is. (Azért valljuk be, hogy a posztírók a kommentek miatt írnak. ;-) Tudhatta, hogy itt nem nagyon kapnak dícséretet az ennyire könnyűvérű lányok. Mégis beküldte.
Nekem úgy tűnik, ez a történet direkt tele van tűzdelve olyan momentumokkal, amelyek kiválthatják a kommentelők felháborodását. Ez a történet direkt arra van kihegyezve, hogy felháborodás legyen belőle.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.02. 23:51:32
Mi nem??? :-D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 23:59:42
akkor ezek szerint mi egy kiserlet reszesei vagyunk? nem tudom. nem hiszem. bar ez a poszt tenyleg gyanus. de a legtobb elotte levonel nem ereztem ilyet.
inkabb csak egyre vegyesebb a kep. minel tobben ismerik meg a blogot, annal vadabb dolgok fognak jonni. lsd biszex poszt.
vagy csak tenyleg valaki ki akart szurni a lannyal. en ebben az orszagban ezt is el tudom kepzelni.
en no letemre biztos, hogy nem irnek olyat le, hogy megujjaztak egy discoban. mas kerdes, hogy nem is tennek ilyet.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:03:09
ha azt a kört nézzük, ahol - nekem úgy tűnik - a kommentelők forognak, tényleg hihetetlen. Én nem lennék meglepve, ha igaz lenne.
Nem tudhatjuk. Lehet, hogy a barátai is ilyenek, hogy ez nem ciki, sőt, állati poénos, meg vagány dolog.
Lehet, hogy tényleg kamu.
Lehet, hogy "egy szakdolgozatban látjuk majd viszont magunkat" :)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:06:25
Hidd el, iszonyú sokféle ember van.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 00:16:42
Nekem a biszex poszt is gyanús volt, más ok miatt. Az volt az első melegtől származó poszt (vagy legalábbis máshol ne derült ki :-). Lehet, hogy egy meleg úgy gondolja, hogy melegsége természetes, de ha másért nem, hát mert ilyen poszt még nem volt, magát a tényt a felvezetőben világossá kellene tennie. Ez lenne a természetes. De nem, ő ezt a tényt valahogy nem közli, csak addig erősítgeti a gyanút, míg az nem válik bizonyossággá. Ez nem egy olyan ember stratégiája, aki egy történetet mesél el magáról. Normálisan valahogy úgy indulna a dolog, hogy szól egy pár szót arról, milyen nehéz egy melegnek társat találnia...
Mondjuk ez a poszt is érdekes eredményekkel járt, pl. "homok OK, bi pfuj...". Ez egyfajta szegregáció: a szexuális hálóban melegekkel érintkezni tilos. Szóval az OK, ha a csajom már ötven sráccal lefeküdt, de ha azok közül egy közvetve (és nem egy nőn keresztül) érintkezett egy ötvenegyedik fiúval, az undorító! Mert így terjednek a betegségek! Aha. Kutatási eredménynek mindenképp izgalmas! :-)
kuglóf 2008.03.03. 00:03:09
A szakdolgozat szempontjából mindegy, hogy a történetek igazak-e vagy sem. És az sem feltétlenül szükséges, hogy a blogszerzők dolgozzanak azon a szakdolgozaton! Végülis bárki nekiláthat... De a sztorik adagolása valahogy gyanús... Mintha még el is oszlatnák az "érzékeny" történeteket a "placebók" között! :-)
Na, én most már csak álmomban csöngetek picit, iki!
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 00:17:54
Utoljára, na! :-D
Szóval persze, iszonyúan sokféle ember van, de nem random eloszlásban. Ebből élnek a szociológusok! :-D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 00:19:33
kaméleon 2008.03.03. 00:34:13
azért mert a Te lelkivilágod távol áll az ilyenektől..igenis vannak ilyen fiatalok.. sőt! szabad szájhoz szabad elvek..sajnos ez már nem ritka..
dehogy ez a sztori igaz-e? és miért a rasszra van kihegyezve a történet, hát az már gondolatokat ébreszt bennem is.
xuff 2008.03.03. 08:29:39
a kitárulkozást sosem éreztem cikinek, nem vagyok büszke a sztorimra, de tanulságosnak tartom.
köszönöm a kommenteket. azt tanácsolnám nektek, h vetkőzzétek le az előítéleteiteket.
széphetet
(kohnaomi)
kerikak 2008.03.03. 09:09:11
xuff 2008.03.03. 09:29:31
kerikak 2008.03.03. 09:37:48
xuff 2008.03.03. 09:56:29
gargoyle 2008.03.03. 10:27:18
Divi 2008.03.03. 10:37:00
Ribanc.
Az, hogx büszke is rá, még elszomorító is.
gargoyle 2008.03.03. 10:52:20
IIsten 2008.03.03. 10:58:52
kit nézel hülyének?
megérdemelted amit kaptál. egy kétforintos kurva vagy, még büszke is rá..
"zsidó közegben voltam világ életemben."
na széép... persze ha én azt irnám, egész életemben keresztény magyar közegben voltam, akkor rögtön náci vagyok..
gargoyle 2008.03.03. 11:00:35
te viszont ez alapjan a felhaborodas alapjan tenyleg protonaci lehetsz akar .)
IIsten 2008.03.03. 11:01:38
"köszönöm a kommenteket. azt tanácsolnám nektek, h vetkőzzétek le az előítéleteiteket."
undorító vagy, megérdemelted volna, hogy nosztalgiából egy kis gázt fújjanak abba a nagy orrodba...
IIsten 2008.03.03. 11:05:08
de mondok mást: ha szerinte izrael a legszebb, akkor miért magyarországon él? járjál ott kint egyetemre, azt élj valami kibucban a hőn szeretett társaid körében...
gargoyle 2008.03.03. 11:13:23
viszont ez a menjelhazaszivjalgazt szoveg nagysagrenddel nagyobb egyszeruseget sugall az az igazsag.
engedik nalatok keresztyeneknel az ilyen nicknevet? nem kene ezert egy qrva nagy villamot kapni a fenekedbe surgosen? (akkor is ha 2 nagy I betuvel irtad :) remlik valami hazirendben olyan, hogy hiaba a szadra ne vedd meg ize..
IIsten 2008.03.03. 11:22:49
más az, hogy élvezkedik a fogalmazásban, mert olvastam itt nagyon jól megfogalmazott írásokat, amik nagyon tetszettek, de én nem erről beszélek, hanem arról, hogy azt írja, hogy ááá, ő igazából csak merő véletlenből egy hatalmas nagy zsidó, és aztán egy litániát ír a témáról... ez egy picit nevetséges...
a szívjálgáz-os mondatom meg sztem rém viccesen lett megfogalmazva. ha neked nem tetszik, az nem baj.
IIsten 2008.03.03. 11:26:51
szal azt írja, hogy le az előítéletekkel. mondja ezt egy olyan ember, aki "zsidó közegben voltam világ életemben". ez mi?? ha valakinek nincsenek előítéletei, akkor nincs olyan, hogy zsidó közeg, meg magyar közeg meg mittoménmilyen közeg, csak simán emberi közeg. de nem ezt olvastuk...
én leszarom, hogy zsidó vagy nem zsidó, de ne jöjjön itt a liberális dumájával, miközben a másik mondatával a zsidó maszlagot nyomja!!!
gargoyle 2008.03.03. 11:37:41
es nem, a szivjalgazt valoszinuleg tenyleg nem izleses poen hasonlo szituacioban. de legalabbis illik megismerni a masikat elotte ertekeli-e ezt a fajta morbid humort ha az atlagnal jobban erintheti. de majd illusztraciokeppen en is viccelodok a csaladoddal, meglatjuk meddig nevetsz oszinten (: az is hasonlo...
IIsten 2008.03.03. 11:48:20
gargoyle 2008.03.03. 12:01:36
flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2008.03.03. 12:28:51
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 13:34:02
gargoyle 2008.03.03. 13:41:36
psonic 2008.03.03. 15:37:20
Syca 2008.03.03. 16:08:47
Glienicke 2008.03.03. 16:29:40
Mindig olvasom a blog-ot, és valahogy éreztem, hogy elérkezik az a pillanat, amikor regisztrálnom kell magamat :)
Rólam - nagyon, de nagyon röviden annyit, hogy 28 vagyok, az előző kapcsolatomban a "rokonság" azért (is) verte szét a kapcsolatomat a párommal, mert nem egy vallású vagyok. Jelzem, jó ideje gondolkodok azon, hogy napjainkban a társadalmi lét deficite vagy szufficite a vallás, ezt nem itt fogom kifejteni. Én szigorúan valláson kívűl semleges vagyok. Ért már csalódás római katolikus, református és zsidó oldalról közvetlenül, mohamedán oldalról "közvetetten", de személyesen. Sem anti-keresztény, sem antiszemita, sem anti-"egyéb" nem vagyok. (És még csak ateista sem!) Engedtessék meg Nekem, hogy 28 évem ezirányú tapasztalatát megosszam veletek:
Sajnálatos, hogy mind a mai napig nem jutottunk el, mi emberek, hogy kivessük magunkból azokat, akik egy közösséghez tartozás jogán magukat többre tartják az emberiség többi részénél. Akkor fogunk egy egészségesebb társadalomban élni, amikor egy antiszemitát saját "keresztény" környezete szeparál el saját maga közösségétől, illetve, amikor már csak egyes nyelvész-professzorok fogját tudni mit is jelentett a "gój" kifejezés. Addig amíg közösségek eltűrik, hogy egyes tagjuk egyazon közösséghez való tartozás okán olyan gondoljanak és cselekedjenek, amelyek emberi együttélést lehetővé tevő alapértékeket sértenek, addig marad a fenn ábrázolt állapot.
Más: nem akarom védeni szegény - nem szegény srácot, de nem kérdés, hogy ilyen helyzetben fel lehet-e vállani a konfliktust? (Lehet, hogy én finoman megjegyeztem volna, hogy akik a zsidókat gázkamrába juttaták, azok gondoskodtak a Magyar Honvédség Don-kanyari kirándulásáról is...) Ti. itt a konfliktus alatt nemcsak a szópárbajt értem, hanem a fizikai erőpróbát is. Valahogy a legtöbb esetben az ilyen kigyúrt emberek jönnek ki belőle rendszerint jobban. És sajnos a magyar jongrendszer sem áll a helyzet magaslatán per pillanat.
Végszóra pedig az lenne a kérdésem a blog szerzőjétől, hogy miután "egy hajóban" evezünk, eveztünk, lenne-e kedved e-mailozni?
kerikak 2008.03.03. 17:07:06
"az lenne a kérdésem a blog szerzőjétől, hogy miután "egy hajóban" evezünk, eveztünk, lenne-e kedved e-mailozni?"
xuff 2008.03.03. 18:18:18
Asszem kiszálltam. Sajnálom, h ekkora indulatoka szül egy nyári futó kaland. Sajnálom, h televagytok gyűlölettel. És köszönöm annak, aki vitába szállt, de teljesen fölösleges.
sziasztok, további jó gyűlölködést.
(kohnaomi)
kerikak 2008.03.05. 10:14:45
kerikak 2008.03.05. 10:25:02
gargoyle 2008.03.05. 10:28:08
kerikak 2008.03.05. 10:36:30
gargoyle 2008.03.05. 10:39:53
de aranyos vagy ahogy itt puffogsz, biztos kedves 36os a szupcsi acelbetetes bakancsod amivel otthon a monika show elott szoktal orjongeni te erosbator :D
gargoyle 2008.03.05. 10:56:05
mar telik a postafiokom
akkor elmagyarazom. hiaba allsz te a f*sz jobbik oldalan egyreszt az reszedrol is rozsaszin szalagot erdemlo dolog, szoval mar rossz barakkba mesz vissza az alakuloterrol, masreszt pedig elmeselem hogy kicsiny buzerans gyongyfogaimmal egy mozdulat es te igen szomoru kisnaci leszel fokozodo szexualis frusztracioval, mig en 15 perc alatt kioklendezem magam, fogat mosok 4szer es utana rettento szelesen mosolygok rad (:
de amugy szep kep volt, nagyjabol minden benne volt a szelsojobb rendpartisag es az elfojtott homoszexualitas temakoreben amit illusztralni lehetett (:
gargoyle 2008.03.05. 11:01:19
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.05. 11:04:04
Szerintem hagyjuk megdögleni ezt a posztot.
gargoyle 2008.03.05. 11:06:33
de idovel nyilvan megunom en is a jatekot akkor majd elsullyed a post (:
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.05. 11:12:10
kerikak 2008.03.05. 11:12:54
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.05. 11:14:27
gargoyle 2008.03.05. 11:16:29
gargoyle 2008.03.05. 11:40:26
tovabbi jo eleset kivanom a szomoru es kilatastalan eletednek, ami miatt kenytelen vagy bunbakokat keresni ahelyett hogy elismerned ezt bizony te basztad el (:
gargoyle 2008.03.05. 11:48:42
Empty 2008.03.05. 13:42:13