Szijjasztok! Azért írom le ezt az esetet, mert sztem nem mindennapi. Igazából előfordul az ilyen csak jól kell kezelni a helyzetet..
mert ugyebár az élvezet nem mindig elég..J
ja és a durva kifejezésekért én kérek elnézést!
Szóval a srác 18 éves volt, műszaki egyetemre járt és nagyon aranyosnak tűnt. 1 év volt a különbség köztünk és nagyon jól megértettük egymást és egy hét után megbeszéltünk egy találkát. Elmentünk sétálni aztán meg följött hozzám (de előtte tisztázam vele a dolgot hogy nem azért jön föl h megnézze a ’körömlakkgyűjteményem’). Mutattam neki képeket, beszélgettünk, nevettünk, zongoráztunk-jól éreztem magam és úgy döntöttem hogy próbáljuk meg a dolgot, összejövünk és lesz ami lesz. Elkezdtem leadni a „jeleket”, mosolyogtam, néztem csábosan, néztem szépen, néztem az ajkait de nem vette az adást (túl komolyan vette a dolgot amikor mondtam neki h.nem AZ lesz) Aztán elfordítottam a fejét és gyengéden megcsókoltam. Na, ekkor elszabadultak a szenvedélyek. Rögtön letepert az ágyra és nekem meg kicsuszott a kezemből az irányítás. Persze azért volt annyi eszem hogy nem feküdtem le vele, csak..vágjátok. Valami olyan vibrálás volt közüttünk ami leirhatatlan. Tudjátok, belenézel a szemeibe a srácnak és rögtönk remegni kezd a lábad vagy ilyesmi-és beindulsz. Na ezekután rengeteg sms-t kaptam hogy mennyire hiányzom neki és hasonlók ebből csak egyet említenék: „Remélem vmi folytatása is lesz a dolognak mert sztem jó csaj vagy és megérdemelsz egy kis törődést”..na itt már észre kellett vola vennem hogy mi a helyzet. Tök boldog voltam, és beleegyeztem hogy második randi alkalmából nála alszom, mert a szülei elmentek a hétvégére és csak az öccse volt otthon.Tudom hogy nem egy ésszerű döntés de akkor azon a véleményen voltam hogy a pasi ugyanolyan könnyen dob hogyha az első randin fekszel le vele mintha vársz a tizedikig. Szal meg is érkeztem hozzá, kicsit feszengve mert mindketten tudtuk mi következik. Fél óra sem telt bele már az ágyban voltunk. Ráadásul a szobájának ajtaja nyitva volt ugyhogy minden lehallatszott a konyhába ahol az öccse és annak barátja volt (akik egyidősek voltak velem) . Engem ez se zavart, meg ha amugy nem is, az ágyban nagyon jól megértettük egymást. És ő pedig tök romantikusan viselkedett. Például a karjaiban vitt föl az ágyba és hasonlók. Aztán az éjszaka többi részében együtt főztünk,zene filmet néztünk egymás ölében ültünk a kanapén-szal mint egy igazi pár. Aztán a kanapén is egymásnak estünk, aztán együtt aludtunk el, bár a 3órából is csak 2őt aludtunk szóval képzelhetitek. :D Ezekután voltunk billiárdozni, utána romantikus séta a jégtáblákon (ugyanis ez télen történt) egymás karjaiban tehát télleg kezdtem nagyon nagyon megkedvelni ezt a srácot. Mindezekután vagy 1 hétig nem is keresett, aztán nagy nehezen megbeszéltük hogy feljön hozzám. (a változatosság kedvéért) . Utána sem keresett, sőt soha nem beszéltünk arról hogy mi van kettőnk között, és nem tudtam h mit jelentek az életében. (azonkivül h ahh dejó-ne hagyd abba..), én nem (csak) erre voltam kiváncsi!! Aztán egy magányos vasárnap estén irtam neki msn-en hogy nincs e kedve átjönni meg ilyenek.
Én: Nem jössz át? Olyan egyedül érzem magam..és itt is alhatsz.
Ő: Hát az az igazság h már késő van (6 óra volt!!) és anyám egyébként is kijárási tilalmat rendelt el a vihar miatt..
Na hát itt leesett az arcom hogy mi az h anyád miatt nem jössz át?? Bazmeg hány éves is vagy Te? És ekkor megvilágosodtam hogy nekem olyan férfi kell akinek ha azt mondom akár hajnali egykor h szükségem van rá akkor ő szivesen találkozik velem és nem talál ki hülye kifogásokat-hanem számíthatok rá!! Nem bírtam ki hogy megvárjam amig talákozunk,meg kellett kérdeznem, hogy mit jelentek a számára, meg minden. Erre Ő:
Ő: fontos vagy nekem
Tudnod kell, hogy nem vagyok beléd szerelmes, de nagyon jó veled, viszont kihasználni nem akarlak..
Erre gondoltam magamban hogy jókor mondod ezt basszus..És eldurrant az agyam, elküldtem a kurva annyába és mondtam hogy nekem ez nem jó igy és hogy vége ezt fejezzük be. –MSN-en szakítás-hát ilyen se történt még velem!! És mondta h nem is ért engem mert soha nem volt szó arról hogy ez egy igazi kapcsolat..stb stb (megjegyzem ezt igy 2 hónap után) Mindezt persze msn-en amin amugy is gyűlölök megbeszélni ilyeneket nemhogy véget vetni egy ilyen kapcsolatnak. És ő kb félvállról vette az egészet, 5 percenként néha visszairt aztán mondta h ha ezt akarom és ha nem tud már mit tenni akkor legyen vége..Komolyan nem hittem el hogy hogy lehet valaki ilyen érzéketlen. Mert jó hogyha egyéjszakás kalandba kerülsz valakivel és tisztában vagy azzal hogy az csak szex és más semmi de ez 2 hónap volt! Mi olyan dolgokat éltünk át együtt, hogy az emberben mégiscsak kialakul vmi kötődés, na és persze bizalom!! Mindenesetre örülök hogy véget vetettem a dolognak mert nekem ennél több kell, ő meg szegény sztem most is kétségbeesetten fogja a farkát és gondolkozik hogy most mit fog csinálni..J
Verespálné imázsépítő hete után térjünk vissza a dolgos, szakításokkal széttöredezett hétköznapokhoz, amikből kiderül, én is válogatok. A hétfő első posztja mindig megadja a heti alaphangot: a műszakis találkozik a zongoristával. Plusz a kedvencem: romantikus séta a jégtáblákon. Könyörgöm, hol játszódik ez a történet? Már ez bőven elég lenne egy fura novellára.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2008.03.03. 06:20:50
Kopasz Mercis 2008.03.03. 06:39:02
gastro, missing in action 2008.03.03. 06:41:13
RPG:)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:09:30
gasztro
hol van a mastercardos szovegunk?
hogy a jegestea 234 Ft
msn 4.5 0 Ft
a bevezeto utan azt hittem egyebkent hogy a jegtalablakon is csinaltak. uhhh hat en annal fazosabb vagyok.
kerikak 2008.03.03. 07:20:41
szaffy most láttam a videót :DD
"A girl like you needs somethin’ real"
félek a postíró lány is csak egy "igazi" ajándékot kapott, aztán őt is értékelték, de annak örülök hogy vl olvassa a kommenteket és most már válogat, ha így folytatja őt is megkedveljük :-))
belaba 2008.03.03. 07:21:39
MSN-es szakítós.. Ez a 21. század átka..
Rögtön elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában ;(
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 07:25:48
Szaffy, lassan Gasztronak is lesznek bizonyos kötelességei :)
A sztorihoz nem tudok semmit hozzáfűzni, még nem ébredtem fel, illetve....hát eleve benne volt "jó csaj vagy, megérdemelsz egy kis törődést", ez nem a komoly kapcsolat szándékát jelzi. Meg hogy nem beszéltek arról, mi van köztük. Ezt az elején a lány is sejtette, igazából bele is törődött. Egyszer aztán unalmában rácsörrent a srácra, jelezve, hogy nincs ellenére egy ks kufirc, a srácnak meg nem volt kedve (vagy mással volt) a csaj megsértődött, ennyi.
Gyors offolás várható.
úrilány 2008.03.03. 07:27:35
-édes-édes illúzió*-)
de csak illúzió
Hózentróger 2008.03.03. 07:30:18
mar akkor eszbe kellett volna kapnom, amikor a kovetkezoket olvastam:
-Szijjasztok!
-sztem
-MSN
Nem kaptam eszbe, vegigolvastam, legyen ez az en buntetesem.
Amugy remelem mindenki jol van, ujult erovel vag bele egy szuperhetfobe.
kerikak 2008.03.03. 07:31:42
kár hogy már volt ez a téma: hányadik randin legyen szex? nincs új a nap alatt
"Gyors offolás várható."
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:31:57
ugy latom rabukkantal a legfontosabb mondatra a dalszovegben:D:D:D
a storyra en sem tudok reflektelni, nincs mit.
a kislany benezte.
de az msn-es szakitas tenyleg gaz. legalabb annyi gerinc lehetett volna a sracban 2 honap utan, hogy szemelyesen rendezik a dolgot.
kerikak 2008.03.03. 07:33:03
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:33:14
a hanyadik randin szexre nem emlekszem. csokolozas volt tema.
ki is okitottatok rendesen:D
üvöltő dervis 2008.03.03. 07:34:45
"
hogy hogy hányadik?
Nyilván első, ki tudja lesz-e több?
és, ha vihar lesz, kijárási tilalom alatt lehet-e?
lol...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:37:03
a videod miatt meg fogom nezni a tancolo talpakat. eddig valahogy kimaradt.
koszi:)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:42:01
azt hiszem legyurom az ellenallhatatlan kesztetest, es maradok a dokimnal.:)
kerikak 2008.03.03. 07:42:24
a rajfilmet ne nézd meg, ritka pocsék!
kerikak 2008.03.03. 07:43:06
kerikak 2008.03.03. 07:44:14
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 07:46:46
A múlt hét postjai után light,de valóban olvasható és mivel kevésbé kényes terület, nem fog olyan vitákat generálni, mint pl. a tegnapi (nem a Dzsekóra gondoltam :).
Mondjuk, ahhoz képest, hogy a kizsjány fiatalka, még viszonylag érthetően ír. Láttunk ezerszer rosszabbat is.
Hózentróger 2008.03.03. 07:48:10
kerikak:
oke, olvashato, de hianyolok egy olyan postot, mint regebben, hogy erettek a szereplok, igazi ordas szivatasok vannak benne. Ezzel az a gondom, hogy ilyen tinilove emesen esemes, dugtunkdemarnemfogunktobbet, jaj de osszetortem emiatt, felsehivott, emesenemszakitott, madafaka.
Na mindegy. Tudjatok, mi a legidegesitobb trendi szo, amit mostanaban hallok? Az, hogy 'partizni'. Na, ettol a szotol olni tudnek. Mi mindig kocsmazni, vagy bulizni jartunk.
forumuser 2008.03.03. 07:51:53
És mire jutott a tisztelt társaság? Csak mer lemaradtam róla.
S.Z.I. 2008.03.03. 07:52:45
forumuser 2008.03.03. 07:53:04
S.Z.I. 2008.03.03. 07:53:27
Mellékesen:
JEGYEKET BÉRLETEKET KÉREM FELMUTATNI!!!!
Hózentróger 2008.03.03. 07:53:40
forumuser 2008.03.03. 07:54:02
Hózentróger 2008.03.03. 07:54:47
Ma reggel a Ferenc koruti metromegalloban megkoszonte az ellenor, hogy felmutattam a berletemet. Lehet tetszett neki az uj sapkam...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:54:57
hat nagyon vegyes volt a kep.
egyes fiuk szerint az a legjobb, ha az elso randin az ember rogton "kozepen" kezdi a csokolozast.:)
de azert az altalanos velekedes az volt, hogy
1. ha komolyan gondolod a dolgot akkor erdemes egy kicsit varni
2. az impulzus lenyek szerint, a helyzettol es partnertol is fugg.
kb ennyi volt a konkluzio
forumuser 2008.03.03. 07:56:30
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 07:58:56
en is:D
nem szeretem a szabalyokat...
S.Z.I. 2008.03.03. 07:59:06
2. aranyos
3. megérdemelsz törődést
4. anyuci kisfia
5. MŰEGYETEMISTA
6. msnen szakítás
és végül
7. műegyetemista...
szóval ennyi.
Na mi a mai off téma?
S.Z.I. 2008.03.03. 08:00:54
a második!!
én is voltam már úgy, hogy az első randin volt valami, a másodikon ésatöbbi, a harmadikon meg hogyishíjják.
3 év lett belőle. Letöltendő egymás mellett...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:01:26
ha mar jegtabla....
kinek mi volt a legextremebb helyszin?
PeZe 2008.03.03. 08:02:38
PeZe 2008.03.03. 08:03:14
forumuser 2008.03.03. 08:03:25
PeZe 2008.03.03. 08:04:06
vőlegény ágya
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:04:35
rogton feleledtel:P
Hózentróger 2008.03.03. 08:04:49
forumuser 2008.03.03. 08:05:05
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:05:34
2 orat a lepcsohazban?:D
nem vagy semmi.
PeZe 2008.03.03. 08:06:01
forumuser 2008.03.03. 08:06:25
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:06:44
felebredt a tarsasag.:D:D:D
PeZe 2008.03.03. 08:07:14
vérmacska: bárki jöhetett volna 2 óra alatt, a lift folyton mozgozz, csak pont a 10.re nem jött fel senki.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 08:07:40
"–MSN-en szakítás-hát ilyen se történt még velem!!"
Hát kisanyám, érnek majd még meglepetések az életben...
PeZe 2008.03.03. 08:08:24
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:09:12
:D:D:D:D
akkor jo sokaig birtad. a fiuk altalaban elso alakalommal 15mp alatt befejezik a palyafutasukat:D
forumuser 2008.03.03. 08:09:33
PeZe 2008.03.03. 08:10:16
forumuser 2008.03.03. 08:10:30
Én jobbhoz vagyok szokva, hál'istennek :P :)
RohanóPatak (törölt) · http://varhegyi.myminicity.com/ind 2008.03.03. 08:10:32
Link a nevemben!köszi!
PeZe 2008.03.03. 08:10:50
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:11:01
ez meg... egyet kell értsek azzal, aki megjegyezte, hogy a "szijjasztok", "tök"ad x (x>10, nem számoltam), 2őt és hasonlók megpillantásakor hanyagolni kellett volna eztet... :D (ma se aludtam ki magam... :D)
az msn-es szakítás gáz. kb. ennyit tudok érdemben hozzáfűzni.
óóó, és a jégtábla az én fantáziámat is beindította :DDDD
forumuser 2008.03.03. 08:11:46
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 08:11:47
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:13:23
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:13:54
hat nekem az elso alkalom volt csak ilyen. vak vezet vilagtalant:D
2.5 percig tarott:D:D:D
a srac nem merte bevallani, hogy neki is az elso...
de hidd el, azota egy kicsit valtozott a helyzet. nem is kicsit.:D
PeZe 2008.03.03. 08:14:00
forumuser 2008.03.03. 08:14:56
forallmankind 2008.03.03. 08:15:09
lapos ez a sztori, vagy nagyon korán van, de azon kívül h így járt más nem ugrik be!
"nem tudtam h mit jelentek az életében. (azonkivül h ahh dejó-ne hagyd abba.."
btw ebben az egy mondatban összefoglaltad a kapcsolatotok lényegét részéről!
forumuser 2008.03.03. 08:15:40
Ja, az más. Nekem nem volt szerencsém szűz fiúkához :)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:17:42
hat nekem is o volt az egyetlen. :)
de utana ki lett okitva a fiu:D
kb mint a jobaratokban chandler.
forumuser 2008.03.03. 08:17:49
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 08:17:54
S.Z.I. 2008.03.03. 08:19:11
nem tudok súlyozni. :-)
forallmankind 2008.03.03. 08:19:17
nilla 2008.03.03. 08:19:44
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:20:25
bar pappze kollega ugye mar ezt is kivegezte a lepcsohazzal.
2:1
profi a fiu:D
2008.03.03. 08:20:55
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:21:04
S.Z.I. 2008.03.03. 08:21:24
kilátó a János-hegyen
nappal
és nem 2és fél perc volt... :DDD
S.Z.I. 2008.03.03. 08:22:30
ez überel mindent. :-))
satie · http://321.hu/sas 2008.03.03. 08:24:19
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:24:57
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 08:25:01
es legalabb egy kormanyorrel?:D:D
na jo. en egy kicsit el, mert el fogok kesni munkabol:D
pont most amikor a legizgibb:)
jo reggelt bikra.:)
varjuk a tortenetedet. ;)
Hózentróger 2008.03.03. 08:25:31
Utolag volt is mindenfele mese kitalalva... De nem lettem elverve, es meg a szuzessegem is odalett :)
Ez volt az en tortenetem.
2008.03.03. 08:28:37
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:28:52
(szinte látom lelki szemeimmel: "bocsi, bocsi, de a szakítósblogba' ííírták, hogy az az abszolút überextrém, ha szolgálatban lévő kormányőrrel nyomom a Parlament lépcsőin fényes nappal..." :DDD)
na jó, én is megyek gályázni, mielőtt még elragad az extremitás :D
forumuser 2008.03.03. 08:29:43
forumuser 2008.03.03. 08:31:36
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 08:33:34
forumuser 2008.03.03. 08:36:47
:)
vérbárány 2008.03.03. 08:39:42
S.Z.I. 2008.03.03. 08:42:01
:-)
kadaj01 2008.03.03. 08:46:22
PeZe 2008.03.03. 08:47:42
PeZe 2008.03.03. 08:48:45
kadaj01 2008.03.03. 08:49:30
232323 2008.03.03. 08:52:10
RnYk 2008.03.03. 08:53:34
Szopás ez rendesen. De a nekem olyan férfi kell balabla is gáz...
Persze a srác viselkedésére nem mentség, de legalább nem dugta minden este és amikor talál egy "jobbat" le se szarja.
Csak simán szarta le...
RoboGo' 2008.03.03. 08:55:28
forumuser 2008.03.03. 08:56:06
Hüjjeség. Legutóbbi elsőrandis (pontosabban szólva második találkozásos) ágybabújásom következménye (gy. k. kapcsolat) lassan öt éve tart.
vérbárány 2008.03.03. 08:56:57
forumuser 2008.03.03. 08:57:30
Mingyá jön valami falubikája, aki szerint meg kellett volna dugnod mind a tizenkettőt, 12l1f, heh :)
RoboGo' 2008.03.03. 08:57:58
duneem 2008.03.03. 08:58:11
ON: "ertelmisegi"
OFF:
semmi komoly, ukezze tavolsagi buszon, szajjal 75-os trolin...:D
de hat ez semmi hozzatok kepest, fiatalok:D
forumuser 2008.03.03. 08:58:16
üvöltő dervis 2008.03.03. 08:59:45
duneem 2008.03.03. 09:00:05
ket tartos(abb) kapcsolatom is igy indult, ugyhogy...
pajaro 2008.03.03. 09:00:15
üvöltő dervis 2008.03.03. 09:00:52
RoboGo' 2008.03.03. 09:02:46
Oka van annak, ha egy női baráti társaságból, huszonx évesen a nyár kellős közepén mindenki szingli. De erre én is csak egy bő év elteltével jöttem rá....
tanár úr 2008.03.03. 09:05:03
Dr. Cica75 2008.03.03. 09:05:47
2008.03.03. 09:06:37
PeZe 2008.03.03. 09:06:53
Krisz
Prophet 2008.03.03. 09:07:28
duneem 2008.03.03. 09:08:05
forumuser 2008.03.03. 09:08:33
Hát igen, 10-12 szingli azért már gyanús... Egy ekkora társaságban lennie kellene mindenféle "családi állapotú" némbernek, a szinglitől a komoly kapcsolatban élőig.
PeZe 2008.03.03. 09:09:17
forumuser 2008.03.03. 09:10:08
Na de a leszbikusok randák és szőröslábúak, nem?
PeZe 2008.03.03. 09:10:31
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 09:11:36
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 09:15:17
Hát, ez a csaj is egy jellem volt...
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 09:18:51
kerikak 2008.03.03. 09:18:54
pedig vannak ilyen nők és be is jön nekik ez a stratégia
"A nő nem megy férfi után"
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 09:18:58
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:19:54
RnYk, ja, voltak elvárásai a "kiccsajnak"... hajnali egykor is kötélen rángatná a pasit...
S.Z.I. 2008.03.03. 09:21:31
Alszom egyet.. későn feküdtem le..
és igen. államigazgatásban dolgozom és 8kor kezdődik a munka. :DDDD
Perillustris 2008.03.03. 09:23:12
Ez majdnem úgy hangzik, mint egy vicc.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:24:40
duneem 2008.03.03. 09:27:30
jol aludtal?
kicsit banom, h olyan sok "eszt" osztogattam neked tegnap
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 09:27:32
én azt értem, hogy szakítás után csalódott az ember fialánya meg minden, de miért kell azt, hogy "remélemegyedüldögleszmegénmegsikeresleszekszépésboldog" ???
oké a csaj belezúgott a pasiba a pasi meg nem. tisztázni kellett volna a dolgokat, ez is egy kertelős f@sz, de azért annyira nem volt durva a történet.
na ezt mondom. :) és most elolvasom a kommenteket. és valaki mondja meg, hogy érdemes-e a hétvégi posztoknak-e nekiesni-e?
sq 2008.03.03. 09:29:39
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 09:29:42
"Hát az az igazság h már késő van (6 óra volt!!) és anyám egyébként is kijárási tilalmat rendelt el a vihar miatt.."
duneem 2008.03.03. 09:30:20
szoval errol ennyit:D
miss berger 2008.03.03. 09:30:30
duneem 2008.03.03. 09:31:30
messzire eler a kezem, hivom bondot:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:32:11
Duneem, mit sajnálsz?
miss berger 2008.03.03. 09:32:33
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.03.03. 09:33:35
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 09:33:46
Szerintem azért, mert jó esetben az ember úgy érzi, h akarja a csajt, nem úgy ítéli meg, h "megérdemli a törődést". Ez inkább a szánalom jele...
miss berger 2008.03.03. 09:35:00
peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.03.03. 09:35:45
sikeres-e vagyok, ha pontosan értem, miról van szó?
céerem 2008.03.03. 09:35:48
jadviga79 2008.03.03. 09:36:56
S.Z.I. 2008.03.03. 09:37:19
a wowban nincs is rpg. :DDDD
duneem 2008.03.03. 09:37:45
bagger, remelem nem en voltam:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:39:16
bagolybagoly 2008.03.03. 09:39:20
Bárány
"Alap, hogy valaki lekommunikálja már az első szex után a dolgot, vagy előtte. A másik, egy nő soha, de soha ne keresse utána a pasit, ez alapszabály. A nő nem megy férfi után."
Hát nekem en nagyon nagy baromságnak tűnik. Mint mindenben a kommunikációban is kölcsönösség a lényeg. Valahogy mindig egy irányba nem igazán működik.
Amúgy te egy csávó vagy (akit még soha nem hívott fel csaj) vagy egy csaj (aki nem hajlandó telefonra költeni).
bagolybagoly 2008.03.03. 09:40:18
jadviga79 2008.03.03. 09:40:47
zero kapcsolat hosszutavon, de egy par orat meger...
sz b&b 2008.03.03. 09:42:08
S.Z.I.
látom kibújt belőled az igazi éned.. jegyeket bérleteket.. kora reggel..
nem szép ezzel riogatni a kisebbeket. :)))
Amúgy meg csak azért utálod a bme-t mert az ősellenségnél tanultál, a túloldalon.. :DD
Éljen a műegyetem!!!!!!! :DDDDD vesszenek a közgizdák!!! :DDDDDDD
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:43:18
Ez egy rakás ... Ez mindennap 1234546678 történik, semmi extra nem volt benne, de hogy a hölgy miért csinál úgy, mintha a srác egy mocskos szemét lenne, amikor csak az van, hogy beleszeretett, de belé nem, csak meg...
Na mind1.
Mi az off téma? :P
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:44:21
jadviga79 2008.03.03. 09:45:15
rosszul esett neki, el akarta mondani, kibeszelte magat, nyert egy "tapasznyalatot", legkozelebb mar ugyesebb lesz. :)
duneem 2008.03.03. 09:45:51
velem szakitottak mar sms-ben, az sem tul jo:D
(NEM, NEM AKAROM MEGIRNI, PEDIG tanulsagos:D)
S.Z.I. 2008.03.03. 09:45:59
jadviga79 2008.03.03. 09:46:31
vannak mellekvaganyok ugy del-delutan fele, de azert 9-10 ora fele meg illik ON lenni. :)
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:47:00
ja értem. Hát akkor arról én már nem kommentezek... :)
jadviga79 2008.03.03. 09:45:15
De miért így kell előadni... na mind1. úgylátszik én már nem értem a mai fiatalokat... Kiöregedtem. :D
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:48:05
jó munkásemberek...
:):):)
kerikak 2008.03.03. 09:48:36
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 09:48:57
Akkor te más szótárt használsz. :-) Szerintem csupán annyit jelent, hogy a csaj nem érdekli igazán (nem szerelmes), de azért annyira igen, hogy per pillanat ne dobja. Nem csupán kihasználni akarja, de semmi komolyat nem tervez.
duneem 2008.03.03. 09:49:10
sz b&b 2008.03.03. 09:49:53
nekem a legjobb barátaim műegyetemisták..
Elolvastam a posztot, semmi extra. A két hónapos kapcsolat is lehet "futó kaland". Észre köllött volna venni, hogy miről is van itten szó, kéremszépen, kedves kisasszony.
De sebaj, fiatal voltál és bohó, legközelebb észreveszed. Ezt legalábbis. Majd más dolgot hagysz figyelmen kívűl :D Szép az élet :D
sq 2008.03.03. 09:50:08
keretik a muegyetemistakat nem teljesen leszolni...
sok műegyetemista komám van, jó arcok laza gyerekek, de ha nőkről van szó az összes azt hiszi, h azt a whatboyswant.kom-ról kell beszerezni.
(és még csak nem is igazi egyetemisták ha ha)
jadviga79 2008.03.03. 09:50:16
azt hiszem a lany 17 vagy 18 eves, en is kiakadtam volna... :)) azota igyekszem tultenni magam az ilyesmin, de ehhez 10 ev elonyom van hozza kepest :) szal ugy latszik en is kioregedtem, csak most ugy atereztem mi volt akkor... :)
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:50:16
Mert épp azon gondolkodtam a hétvégén, hogy vmi. inkás piramisos bazimény épített barlangrendszerről volt szó, hogy azt milyen frankón megépítették nemtomhánytrillió évvel ezelőtt, mi meg szenvedünk a metróval...
De hogy ne legyek off, MNK :)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:50:50
sz b&b 2008.03.03. 09:51:41
s.z.i.-nek nem jár, mert amellett,hogy közgizda, még békávé ellenőr is... :DDDDD
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 09:51:52
oké most már értem, közben meg a végére is értem a sztorinak :)
kerikak 2008.03.03. 09:52:07
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:52:37
ja persze... és a fiatal kor mentség? Akkor amikor mindenhonnan az folyik, hogy a mai fiatalok mnk, meg mpf, abs, esp meg mittoménmi, erre Ő is beleszalad a tutiba, és már az elején nem veszi észre...
na mindegy :)
Hopi Bond 2008.03.03. 09:52:57
dunnem, hol vagy te so cute? :D
kerikak 2008.03.03. 09:53:15
duneem 2008.03.03. 09:53:31
akkor en mas vagyok, termeszetesen en is rohogok sok "iskola"tarsamon, amilyen szerencsetlenek tudnak lenni:D
duneem 2008.03.03. 09:54:26
illetve most csak msn-en, de tiwan nepe engem aranyosozik, mar egy hete
:(
sq 2008.03.03. 09:54:38
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:54:41
Matula, mások már a fiatalok... amúgy nem vagyok biztos benne, hogy nekik jobb.
Hopi Bond 2008.03.03. 09:54:56
hányszor kell még elmondjam? :DDD
ízlelgesd a szót magát :DDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:55:32
jadviga79 2008.03.03. 09:55:35
2008.03.03. 09:55:49
Hopi Bond 2008.03.03. 09:55:52
sq 2008.03.03. 09:56:46
sq, akkor en mas vagyok
duneem, én tisztelem a másságot.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 09:57:22
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:57:45
Legalábbis nem nyilvánosan, és nincs videómse:)
duneem 2008.03.03. 09:57:59
ez utobbi annyira nem jo:D
sq 2008.03.03. 09:58:01
jadviga79 2008.03.03. 09:58:14
duneem 2008.03.03. 09:58:33
thx:D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 09:58:39
valaki lenne kedves elmondani mija bubanatos eghajlat van?
sajna nincs idom visszaolvasni...
sz b&b 2008.03.03. 09:59:29
Tegye fel a kezét, aki szerint boby aranyanyos? senki? na ugye megnmondtam, h édes vagyok :DDDD és kerikak is megmondta :D
Hopi Bond 2008.03.03. 09:59:38
hát ez olyan soooo cute :DDDDDD
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 09:59:40
Az a smile, csak ha wördbe írja meg és utánna másolja be egy nagy JJJ betű jelenik meg. Sokan ezen felbuzdúlva feljogosítva érzi magukat, hogy alapból a J betűt használják, mert a :-) már 3 karakter és arra nincs ideje:)
sq 2008.03.03. 09:59:57
Hopi Bond 2008.03.03. 10:00:21
annyira azért még nem vagy idős bobek :DDD
2008.03.03. 10:00:28
kerikak 2008.03.03. 10:00:29
Hopi, nem neked írtam hogy édes hanem bobynak, ne vegyél mindent magadra :D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 10:00:40
en is kozgizda vagyok vagy mi a szosz:D
bar nem vagyok annyira hatranyos helyzetu mint a tezse. aki meg meleg is:D
Hopi Bond 2008.03.03. 10:01:01
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:01:11
óóóó, itt egy igazi Latin Lavert látok magam előtt :)
sq 2008.03.03. 10:01:42
kerikak 2008.03.03. 10:02:24
totya, hát túl vagyunk az extrém helyen meg hogy ki hol, mikor vesztette el, ezek után nem tudom mi jöhet még, pornó ugye múltkor volt, azt hiszem már csak perverziók maradtak :-))
Hopi Bond 2008.03.03. 10:02:46
legközelebb próbálj meg a rejtett kamerába nézni és a bedrótozott helyek felé fordulva beszélni :D már a fél ügynökség azon dolgozik, hogy azt mondtad-e, hogy: "hopika aranyos" vagy hogy "hopika arányos". :DDDDDD hát mert nem mindegy :DDDD
sz b&b 2008.03.03. 10:02:59
sq 2008.03.03. 10:03:40
miss berger 2008.03.03. 10:04:31
duneem 2008.03.03. 10:04:48
remelem ott meg nem tartunk, bar ezektol az is kitelik:D
meg az allando fenykepezestol ovna meg az eg
konyorgom, minek???
nyanyanya 2008.03.03. 10:04:59
Joooooreggeleet Szakitooooooooooos.
duneem 2008.03.03. 10:06:05
Hopi Bond 2008.03.03. 10:06:10
Hopi Bond 2008.03.03. 10:06:46
duneem 2008.03.03. 10:06:51
foleg pasival:D
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 10:07:11
a nem igazi egyetemistákat pedig nem bántani :PPP
duneem 2008.03.03. 10:08:06
Jemi 2008.03.03. 10:08:08
miss berger 2008.03.03. 10:09:09
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 10:09:15
Hopi Bond 2008.03.03. 10:09:27
kovácspéterke 2008.03.03. 10:10:07
sz b&b 2008.03.03. 10:11:13
nyanyanya 2008.03.03. 10:11:51
2008.03.03. 10:12:06
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 10:12:45
jovan, akkro nem sokrol maradtam le :D
mint a feny gyermeke pledat mutatok nektek gyermekeim, es nem off-olok... annyira :D
nademost komolysaglazasag:
a lanyzo eleg erdekes (nem, nem az arca, habar kb ugyanaz a viszonyitasi alap:D)...
a srac meg egy balhere...
ez az anyazas dolod: lehet himi-humizni, de meggyozodesem, hogy a lanyzo vajmi keves erzelmi intelligenciaval rendelkezik (ertsd: akire azt mondom, hogy szeretem, nem kurvazom le az anyjat)
uff, me spoke
saq 2008.03.03. 10:13:32
"szijjasztok" meg "szal"
na kotródj !
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 10:14:00
mpf? te melyik bolygon elsz? teny, hog ynem egy matyohimzes a srac, de azert a csaj is megeri a penzet (elkuldte az anyjaba)... pfff...
Hopi Bond 2008.03.03. 10:14:25
duneem 2008.03.03. 10:15:39
csak ne lepj ra, mert megfulladsz:D
bagger
igy mar erdekesebb, es tiz eve tizenhet voltam:D meg ez is keves:D
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 10:15:46
Aki wordbe(n) írja a posztját, az sikeres ember nem lehet...
Egyetértünk, ugye? ;-)
nyanyanya 2008.03.03. 10:15:56
2008.03.03. 10:15:59
kerikak 2008.03.03. 10:16:16
Hopi, nem jók a felvételek, én nem is mondtam rólad semmit :-) hogy is mondhattam volna, sose láttalak :-) csak szaffy mesélt de csupa jót :DD
forallmankind 2008.03.03. 10:16:18
sq 2008.03.03. 10:16:49
Rebelde 2008.03.03. 10:16:55
A sztorihoz nincs ok hozzáfűznivaló, egy 17 éves csjszi "bölcsességei" áldozata lett.
Pappzé micsoda lover:))
Meddig csokiztatok amúgy?:))
duneem 2008.03.03. 10:17:00
sz b&b 2008.03.03. 10:17:19
semmi extra, de fiatalok voltak és bohók, biztos tanultak belőle :D
Hopi Bond 2008.03.03. 10:17:49
bár itt nem igazán van ingerszegény körenyzet ;)
komolyan, lemegy az ember ebédelni és egy falatot sem tud lenyelni :D bár a kaja előtte, de a nyála az folyik ;)
nyanyanya 2008.03.03. 10:17:51
Rebelde nagyjabol mindenki hazaert 3ra, aztan meg traccsparti ment 4ig:D
2008.03.03. 10:18:22
Hopi Bond 2008.03.03. 10:19:09
esetleg valaki önként jelentkező? :DDD
duneem 2008.03.03. 10:20:21
azta paszta, ne izgass:D
jaaa, es igazan sajnallak:D
sz b&b 2008.03.03. 10:20:25
duneem 2008.03.03. 10:21:10
nyanyanya 2008.03.03. 10:21:49
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:21:59
Hát azt ilyen nyiltan nem mondanám, de az igaz, h. még sokat fogunk tőle olvasni:)
2008.03.03. 10:22:14
duneem 2008.03.03. 10:22:14
ugralunk-ugralunk, egyszer majdcsak beleesunk???
sz b&b 2008.03.03. 10:22:15
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:22:35
Hopi Bond 2008.03.03. 10:23:02
bobek, most miért rontod te is az üzletem? :DDD
sz b&b 2008.03.03. 10:23:07
gargoyle 2008.03.03. 10:24:15
muegyetemistakkal kinek van baja? merre van a kapcsolotabla amerre lakik? csak pedagogice :D
2008.03.03. 10:24:38
gargoyle 2008.03.03. 10:25:05
kerikak 2008.03.03. 10:25:30
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:25:46
buktam a fonalat:P
duneem 2008.03.03. 10:26:00
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:27:04
Idén is be vót fagyva balaton és még legalább 10 holtág és egyéb pocsolya:)
kerikak 2008.03.03. 10:27:21
Hopi Bond 2008.03.03. 10:27:35
szóval, nekem tetszett a szijjasztok :DDDDDD
de ha a legelső felvetésem nem áll köszönőviszonyban sem a valósággal, akkor én is elhatárolódom, mégpedig közleményben :DDDD
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:27:56
Lui_78 2008.03.03. 10:28:00
Hopi Bond 2008.03.03. 10:28:35
és szót se róla többet, mert itt hamar híre megy ;)
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:28:38
nyanyanya 2008.03.03. 10:28:54
Csak nekem nem tunt fel a szijjjasztok?:D Szelektiv latasom van.
2008.03.03. 10:29:20
gargoyle 2008.03.03. 10:29:27
de pl a dunan tuti eleg reg lehetett maszkalni, a tiszaban nem vagyok biztos, de azoknal gyorsabb sodrasu folyok szerintem 10+ eve nem fagytak be, talan 86?ban utoljara.
jadviga79 2008.03.03. 10:29:29
Nahat, nahat, most szepen lebuktatod a leanyzot a jegtablak miatt, pedig csak azert irta oda a kort, hogy ne legyen annyira ciki az eset. :))
sq 2008.03.03. 10:30:22
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:31:38
valszeg igen :D
kerikak 2008.03.03. 10:31:55
gargoyle 2008.03.03. 10:31:57
amugy J betus smiley...
ti ehhez nem ertetek de en expert vagyok :) ez kerem szepen egy egyszeru balkezes smiley, csak annak egy masik valtozata, mint amit en hasznalok :J comprende? :D
ha nem hiszitek:
www.cg.tuwien.ac.at/~helwig/smileys.html
:-J formaban van benne (:
gargoyle 2008.03.03. 10:32:32
XDXDXDXD (:
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:32:56
A dudán elmékeim szerint, amikor Mátyást koronáztuk vót jég :P
Hopi Bond 2008.03.03. 10:33:09
tényleg, nem korizunk? :D
duneem 2008.03.03. 10:34:05
S.Z.I. 2008.03.03. 10:34:18
NEMKÉREK!!!
GyalogBékávé rulez..
Felébredtem...
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:34:22
sz b&b 2008.03.03. 10:35:40
nyanyanya 2008.03.03. 10:35:57
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 10:35:58
Gargoyle, be volt fagyva a Balaton és a Velencei tó is. Nem Budapest a világ közepe :)
S.Z.I. 2008.03.03. 10:36:04
sz b&b 2008.03.03. 10:36:39
nyanyanya 2008.03.03. 10:36:43
S.Z.I. 2008.03.03. 10:36:48
2008.03.03. 10:36:57
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 10:37:02
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 10:37:35
kissé elírtam, de így jobban is tetszik.
A Dudán koronáztunk:):):):)
S.Z.I. 2008.03.03. 10:37:43
Hopi Bond 2008.03.03. 10:37:44
ja nem, bocs te édes vagy, akkor mindegy, tárgytalan :D
kerikak 2008.03.03. 10:38:23
S.Z.I. 2008.03.03. 10:39:04
tipogótopográfus.. nem mindegy?
kittkatt...
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 10:39:36
Lehet ehhez a poszthoz bármit is hozzászólni? Nekem nem megy. Olyan lapos, semmitmondó. Kicsik gyerekecske rinyál. Ennyi.
Volt valami érdekes a hétvégén, visszaolvassam?
Látom, mindenki nevet változtatott. Mi ez az őrület?
Gatterka a drámai nézésű :DD És igen!!
S.Z.I. 2008.03.03. 10:40:02
Végre nem én laknék akkor a legmesszebb!!!! :DDD
sz b&b 2008.03.03. 10:40:55
hopika, te meg piszkálsz, jól látom?!?!!! :D
sq 2008.03.03. 10:41:13
duneem 2008.03.03. 10:41:42
sz b&b 2008.03.03. 10:41:53
Hopi Bond 2008.03.03. 10:42:12
leülök és forralt bort szürcsölök, míg te kikorizod magad a hokisokkal :DDD
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:43:14
Hopi Bond 2008.03.03. 10:43:22
gargoyle 2008.03.03. 10:43:49
latom mar felreerthetoen fogalmaztam vagy csak ti vagytok meg kave elott. megprobalom ugy hogy nem muegyetemistak is megertsek :P
10 eve < tortenet ideje < most mert,
ebben az idointervallumban a magyarorszagi vizallomany adott nevu tartomanyanak halmazallapota szilard allitas
igaz:
balaton, velencei to, holtagak, egyeb helyi erdeku kacsausztatok felbevagott traktorkerekben
hamis:
duna, tisza?, gyorsabb folyasu folyok
igaz, de nincs osszefugges: jegkockatarto a melyhutomben
kelloen szabatos voltam vagy belemkot meg valaki igy reggeli nelkul? :D
duneem 2008.03.03. 10:43:54
sq 2008.03.03. 10:44:27
Rebelde 2008.03.03. 10:45:47
szinte végig mosolyogtál:))))
gargoyle 2008.03.03. 10:46:27
2008.03.03. 10:46:41
sq 2008.03.03. 10:46:51
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:47:13
egyébként a káposztásmegyeri koripálya úgy tudom nem működik. viszont a széna téri igen.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 10:47:30
lassan osszeall a penteki banda:D
hopi
ne tessek a keriket bantani, mert a kezedet eltorom:D
S.Z.I. 2008.03.03. 10:47:48
dehogy kóstolgatlak. Nem merem...
Hopi Bond 2008.03.03. 10:49:08
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 10:49:28
najahh, a fuves party :D
szerintem k mokas volt, mikor ket srac probalt jopofizni mocsar reszegen, es a vegen kibokte, hogy ok fuvet szeretnenek szerezni :D
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:49:50
gargoyle 2008.03.03. 10:49:54
csőcsipuszi! puxxxxa!!!1111oneoneoneeleven
most a kedvedert fellatogattam a privi.hu-ra szlenget gyujteni es esett 15ot az iqm mar a masodik iskolapadon pucsito 15 evestol. GRATULALOK (:
2008.03.03. 10:50:16
Hopi Bond 2008.03.03. 10:50:51
gargoyle 2008.03.03. 10:51:11
totya: kitalalom a rakerdezest "van nalatok valami okossag?" (:
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:51:34
akik azzal kezdték, hogy nincs-e vmi buli a közelben? azok végül füvet akartak? hát én erről lemaradtam... :D
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 10:51:48
Lemaradtunk netán valamiről? :)
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 10:53:02
nem, nem cizellaltak agyon... "mi valojaban fuvet szeretnenk" ... a torteneti huseg kedveert: a Godor nevu szorakozohely kozeleben szocializalodtunk epp par sorrel (najo, bandaztunk), es mondtuk nekik, hogy van fu eleg, csak szet kell nezniuk :D
forallmankind 2008.03.03. 10:53:09
S.Z.I
"-kérnék egy menettérti jegyet
-hova?
-HÁT IDE, VISSZA!"
haha :)
kerikak 2008.03.03. 10:53:52
gargoyle 2008.03.03. 10:53:55
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 10:53:59
Maddness69 2008.03.03. 10:54:23
Szerintem pont ez volt a probléma, hogy nem így történt.:D:D:D
gargoyle 2008.03.03. 10:55:04
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 10:55:33
pedig akkor mar MAnna-t atallitottam Tezse es kozem fedezeknek, es az ominozus kerdes utan Tezse mondta nekik, hogy van fu a kozelunkben eleg, meg van hozza extra is :D
MAnna:
szerintem semmirol :D
A jó öreg Hope 2008.03.03. 10:55:45
sztorival kapcsolatban:
hát ilyen bizony van, az élet nem habostorta...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 10:55:46
a tortenteti huseg kedveert, nem magunkrol beszelsz:D
mi jol lefeloltozott kislanyok voltunk, enyhen illuminalva:D:D
2008.03.03. 10:56:29
Megmondom, mi lesz ennek a vége, a nőt viszik a jégkorongozók, te meg kezdhetsz hokizni :)
(bocs, de magas labda volt :))
nyanyanya 2008.03.03. 10:56:43
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 10:56:46
gargoyle, a mi bulink is volt ilyen jó. Ahogy TotYa mondta: bandáztunk és egész jól csináltuk, nem? :D
gargoyle 2008.03.03. 10:56:49
szépmező 2008.03.03. 10:56:54
kihagytatok egy tisztességes hétvégi bullerből? :(
a poszttal kapcsolatban meg csak annyit, hogy ilyen már volt nemegyszer :)
Hopi Bond 2008.03.03. 10:57:58
amúgy azzal tisztában vagy, hogy idén is lesz még tél? :DDDDD
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 10:58:09
nyanyanya 2008.03.03. 10:58:47
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 10:58:58
ez gonosz volt. :P
ne tord mar ossze szegeny szivet. eleg ha mar en megtettem:D
duneem 2008.03.03. 10:59:09
gargoyle 2008.03.03. 10:59:17
duneem 2008.03.03. 10:59:58
meg, vagy mar?:D
2008.03.03. 11:00:06
forallmankind 2008.03.03. 11:00:16
jah barátokkal találkoztam egy szar helyen aztán eltávoztunk egy még szarabb helyre, legközelebb veletek tartok becs-szó :)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:00:21
csak rosszallóan rájuk nézek és megkérdem: "hokizunk, hokizunk? én nővel vagyok vazz" :DDDDDD
azt hiszem a korival fogják bucira verni az etetőmet :D
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 11:00:47
vizi pipa jo :D mokas cuccal is okay, de en tradicionalis modon szocializalodtam, like orzsa, almadohany... szal az okay... mokas cucc mar utos, egyszer probaltam, azota sem :D
forallmankind 2008.03.03. 11:01:32
tényleg nem látsz?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:01:48
tekintettel a penteki csokizas sikerere, akkor hova a megyunk a heten?
es mikor?
alternativ javaslat:
legkozelebb eleve olyan helyen kezdjunk, ami nem ejfelkor zar.:)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:01:53
azt kívánom neked, hogy randizz szaffyval és törje össze a szíved :DDDDD
nesze, te akartad, hát megkaptad :D
eszed amit főztél :DDDDDDDDDDD
gargoyle 2008.03.03. 11:02:06
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 11:02:17
duneem 2008.03.03. 11:02:53
gargoyle:
vizi pipa jo :D
vegre egy shishas barat:D
kerikak 2008.03.03. 11:03:08
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 11:03:54
szimpla stack overflow volt, noworries, az adatok LIFO modon tavoztak :D
nem kene kockulnom :D nahh, back to work D:
duneem 2008.03.03. 11:04:06
marmint pocifajas:(
2008.03.03. 11:04:06
Kívánságod első fele még teljesülhet, a második fele bajosan... : DDDD
Ahhoz, hogy összetörje, előbb el kell rabolja, érted :)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:04:31
sz b&b 2008.03.03. 11:04:50
ne félj tőlem, nem eszlek meg :P nagyon :P
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:05:53
vigyazz, mert kikepzett bond lany vagyok:D
ferfisziv rablasbol meg okj-s kepesitesem is van ;)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:06:11
ahogy félholtra verve vértócsában fekszel a hideg jégen és a résnyire kinyitható szemeiden keresztül még látod, ahogy flörtölnek szíved hölgyével :DD
szerintem ez olyan romantikus :DDD
kerikak, jól aludtam, azaz jól, csak keveset :D nem elég az a 7 óra, kell a 11 :D
nyanyanya 2008.03.03. 11:06:29
sz b&b 2008.03.03. 11:06:44
sq 2008.03.03. 11:07:00
lottyett: elolvastam pedig, nerinyájj! xoxo =)))99
AvgDvl 2008.03.03. 11:07:27
Ex csajom későbbi pasija mondta.
sz b&b 2008.03.03. 11:08:29
ez pont olyan mint a magyarázom a bizonyítványom.. csak ott az iskolakaput vették ki.. :DDD
duneem 2008.03.03. 11:08:35
KOSZONOM HOPI
Hopi Bond 2008.03.03. 11:08:36
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 11:09:52
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:10:04
megkerdezhetem hogy mik azok a specialis feladatok?;)
OpenWolf! 2008.03.03. 11:10:52
gargoyle 2008.03.03. 11:11:21
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 11:11:46
2008.03.03. 11:12:52
Hopi Bond 2008.03.03. 11:12:53
rám bármikor számíthatsz, bond nem hagyja hátra a barátait :D
szaffy, a speciális feladatok egy körlevélben fog terjedni a srácok közt, szigorúan titkos és "ONLY BOYS EYES" felirattal :DDDD egyébiránt ez a komment 5 másodpercen belül megsemmisíti önmagát :D
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 11:13:45
kerikak 2008.03.03. 11:14:06
duneem, erről van szó:
www.jerce.hu/index.php
2008.03.03. 11:14:18
forallmankind 2008.03.03. 11:14:52
azért ízelítőt kaptam szóval el bírom képzelni milyen volt a hangulat
hope:
cuccolj be vmi plázába :)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:15:12
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 11:15:16
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:15:42
köszönöm szépen az információt, nehéz idöszak lesz ez számomtra, hogy7 nincs otthon net..., nem is tudom mivel fogom tölteni igy az estéimet...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:15:45
legkozelebb te hozod a nyuszi, en meg a cicafulem, es abban fogjuk verkomoly arccal nyomni a szodaban, vagy ahova megyunk:D
benne vagy?;)
S.Z.I. 2008.03.03. 11:15:57
főzés, mosás, takarítás, meccsnézéshez sörhozás, pasiistenítés és egyéb szexuális szolgáltatások
a többi az alap, a prémiumkategóriát nem számítjuk..
( éééés röpködnek a kövek!! :)
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 11:16:18
sq 2008.03.03. 11:17:48
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 11:18:02
gargoyle 2008.03.03. 11:18:11
erdemes attanulmanyozni :D
forallmankind 2008.03.03. 11:18:37
hebron kik azok a csókolom?
duneem 2008.03.03. 11:19:02
lehet, oda lenne protekcio:D
nem utalni engemetet ezert:D
gargoyle 2008.03.03. 11:19:49
hebron: az is ok, de akkor a bulit akore kell szervezni mert az azert nehez hogy jaj de jo a kedvunk, biztos van egy csokolom vagy barmi koncert a varosban hirtelen ahova benyomulunk.
majusban kyle minogue? :D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:20:48
valami porszem mehetett a renszerbe, mert meg most is latom a kommented:D
akkor lehet hogy hopi angyalai mar halottak valahol a kozelkeleten?:D
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:21:34
gargoyle 2008.03.03. 11:21:58
JFGI (:
Hopi Bond 2008.03.03. 11:22:10
de amilyen segítő osztagot küldtem neki, az is meglepne ha el tudták volna hagyni duneem ügynök lakosztályát :D
szaffy, egyébként csak csukd be a szemed és máris nem látod :D hát mindent én oldjak meg? :D eszem megáll! :DDD
heszusz 2008.03.03. 11:23:05
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 11:23:08
hát a csókolomot nagyon nehéz elmagyarázni, keress rá a gugliban, van az oldalukon zene is.
forallmankind 2008.03.03. 11:23:15
kösz :)
nálam vhogy még mindig Eva Green viszi a prímet lehet mert ő a legfrissebb élmény
sz b&b 2008.03.03. 11:23:21
kőőőzááápoooor!!!!!!!!!!!!!! :DDDDD
kerikak 2008.03.03. 11:24:49
majd szerez rólad is aktát, vagy castingol a kanapén aztán már ki is vagy nevezve :DD
Világosítsatok fel, hogy kik is a Bond lányok
duneem 2008.03.03. 11:25:32
veszhelyzet, ismetlem veszhelyzet!
a mentoosztag eltevedt, NEM ENGEM KENYEZTETNEK, taiwani segitseget igenybevettem. jelszo: menekules a teven, ismetlem menekules a teven
sq 2008.03.03. 11:25:47
hiszen manapság egy pillanat alatt találni levakarhatatlan tizenéves lánykákat és/vagy fiúcskákat kinek-kinek ízlése szerint.
meg kiégett harmincas középvezetőket és huszas éveik végén járó rendszergizdákat.
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:26:10
sz b&b 2008.03.03. 11:27:06
S.Z.I. 2008.03.03. 11:27:08
Nem hisztizünk!!
Vegyél jegyet.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:28:29
becsuktam. de akkor meg sotet lett.:S
felek sotetben. akkor jonnek a kopogtato szellemek, meg a szornyek a sikolyaimert:D
hat igen. egy bond lany sem tokeletes:D
sz b&b 2008.03.03. 11:28:48
2008.03.03. 11:28:51
Lehet fogadni, hogy vajon megint igazam volt-e? :)
höhöhö
S.Z.I. 2008.03.03. 11:28:59
gargoyle 2008.03.03. 11:29:09
Hopi Bond 2008.03.03. 11:29:10
de a feletteseim megfigyelésre érdemesnek tartják mindenképp :D
008, itt 007, ne tégy semmit, ismétlem ne tégy semmit. a Top Hot Chick Squad már úton van, Iránból rendeltem vissza őket. :D közvetlen parancsuk van a kényeztetésedre, magától az elnöktől. :D
S.Z.I. 2008.03.03. 11:29:41
kussolok.. :D
sz b&b 2008.03.03. 11:29:57
sq 2008.03.03. 11:30:33
[sejtelmesszmájli]
[hatásszünet]
[komolyannézőszmájliamikacsintóssejtelmesbecsapát)
OpenWolf! 2008.03.03. 11:30:55
Hopi Bond 2008.03.03. 11:31:34
2008.03.03. 11:31:44
youtube.com/watch?v=ZNeq2Utm0nU
duneem 2008.03.03. 11:31:54
2008.03.03. 11:32:11
sz b&b 2008.03.03. 11:33:09
csak azt a buta kék karszalagot kell leszedned magadról, máris rajongani fogok érted, és az IQ-d is helyrebbillen karszalagtalanul :P
még azt is valahogy el fogom viselni, hogy közgizda vagy.. :P
sz b&b 2008.03.03. 11:34:04
JEHOVA!!!! :DDDDD
gargoyle 2008.03.03. 11:34:04
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:34:30
hat nekunk mondod?
tengap is a medvegyevet kellett elpaskolnom. mert o ugy szereti;)
dehat a hazamert mindent:P
[nagyotsohajtossejtelmesenkacsintosszmajli]
gargoyle 2008.03.03. 11:34:52
nyanyanya 2008.03.03. 11:34:57
sq 2008.03.03. 11:35:27
gargoyle 2008.03.03. 11:35:35
Hopi Bond 2008.03.03. 11:36:20
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 11:37:08
mp csajozik?
nyugtass meg legy szives, hogy madjarpitsa-val inditottal beszlegetesetek elejen :D
sz b&b 2008.03.03. 11:37:21
mp, te sem vagy semmi, azzal kérkedsz, hogy üldözöd el magadtól a nőket.
Bazz, muszáj találkoznunk, rég láttam már önsorsrontó csodabogarat! :D
Hopi Bond 2008.03.03. 11:37:31
sq 2008.03.03. 11:38:55
gargoyle 2008.03.03. 11:39:10
MP meg csak probal fejlodni. legtobb pasi azt tanulgatja az evek soran hogy lehet felkelteni a lanyok erdeklodeset, de ez nala alap szoval kenytelen kinosan, nehezen es sok munkaval megtanulni eluldozni oket. azert alakul a fiu (:
duneem 2008.03.03. 11:39:21
2008.03.03. 11:39:28
S.Z.I. 2008.03.03. 11:39:30
morc..
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:39:42
na akkor batar kollegaval is randiznod kell..:D
tegnap hianyolta hogy nem hianyoljuk.
tehat, csak az o kedveert:
BATAR HOL VAN?:D:D:D
sz b&b 2008.03.03. 11:39:47
hallod, gargoyle édesnek nevezett téged.. és nem becsüli a munkádat se :P ez vért kíván!! :DDDD
Shaq Baqoor 2008.03.03. 11:39:48
youtube.com/watch?v=bkWBlMMsmRI
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:40:54
régh láttál önsorsrontót, nem találkoztunk mi olyan régen....
sz b&b 2008.03.03. 11:41:02
nyanyanya 2008.03.03. 11:41:34
duneem 2008.03.03. 11:41:54
subba.blog.hu/2008/03/03/ugy_latszik_nemcsak_a_nyelv_rokon
sz b&b 2008.03.03. 11:42:12
sq 2008.03.03. 11:42:12
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:42:51
és engem hiányoltatok tegnap?:-)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:43:52
2008.03.03. 11:44:10
Elolvasta a levelemet és nem válaszolt.
Következésképp primitív madjarpitsa ez is. Amíg érdektelen és paraszt voltam, addig visszaírt, mint a pintsikutya, amikor átmentem normálisba, megunta a játékot. Amint azt én előre meg is jósoltam.
Következésképp igazam volt abban, hogy az érdeklődő madjarpitsától való megszabadulás legkönnyebb módja az, ha megpróbálunk rá úgy tekinteni, mintha nem vennénk állatszámba. :)
sz b&b 2008.03.03. 11:44:21
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:44:21
szepen vagyunk mondhatom. szaffy woodoo babu. hat ezt erdemlem en?
vigyazz mert bobyval osszefogunk ellened es rabeszelunk 12 garnitura magenta szinu ingre meg narancssárga nyakkendore:D:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 11:44:25
Én tegnap kerestem Batárt, be is nézett éjjel, belinkelt egy zenét, de már ment is...
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 11:45:04
2008.03.03. 11:45:21
sz b&b 2008.03.03. 11:45:38
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 11:45:38
2008.03.03. 11:46:51
Rebelde 2008.03.03. 11:46:59
majompásztor
téged viszont állatszámba vett:))
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:47:13
rosszat is almodtam, hogy nem lattalak tegnap. :)
Hopi Bond 2008.03.03. 11:47:36
szaffy, azért ennyire nem vagyok színtévesztő, hogy ne lássam mi milyen színű :D ja és a barack egy gyümölcs és nem szín! :D
sq 2008.03.03. 11:47:53
S.Z.I. 2008.03.03. 11:47:56
én se becsülöm a munkám... szóval erre inkább inni kell. :D
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:48:29
kutyusról jut eszembe:-(:-( képzeld hétvégén meghallt a kiskutyám, 13 éves volt:-(:-(:-(
nyanyanya 2008.03.03. 11:48:30
Ettol meg nem picsa.. Neha ugy tarkonbasznalak szivem szerint...
sz b&b 2008.03.03. 11:48:37
Hopi Bond 2008.03.03. 11:49:01
duneem 2008.03.03. 11:49:06
kar, ketto harmincnal a legjobb:D
hat meg a vegen a duma:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:49:49
R.I.P a kutyusodnak:S
sz b&b 2008.03.03. 11:49:57
nyanyanya 2008.03.03. 11:50:02
Hopi Bond 2008.03.03. 11:50:09
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:50:18
akkor mp szerint Te is egy madarpitsa vagy:-):-)
sq 2008.03.03. 11:50:20
duneem 2008.03.03. 11:50:20
:(
bagolybagoly 2008.03.03. 11:50:29
nyanyanya 2008.03.03. 11:51:06
sz b&b 2008.03.03. 11:51:12
2008.03.03. 11:51:12
kerikak 2008.03.03. 11:51:27
"én nagyjából sosem reagálok kapásból egy emilre, van hogy csak hónapokkal később"
2008.03.03. 11:51:33
Ha fel akartam volna kelteni az érdeklődését, nem válaszoltam volna semmit vagy csak kurtán odavetettem volna valami parasztságot.
duneem 2008.03.03. 11:52:12
nyanyanya 2008.03.03. 11:52:17
Ha meg nem is akartad, akkor minek picsazol itt.
Te aztan igazi ferfi vagy en mar latom...
sz b&b 2008.03.03. 11:52:57
Hopi Bond 2008.03.03. 11:53:04
2008.03.03. 11:53:20
S.Z.I. 2008.03.03. 11:54:30
már nem vagyok éhes.. :)
sz b&b 2008.03.03. 11:54:35
kerikak 2008.03.03. 11:55:12
duneem 2008.03.03. 11:55:12
bar kerikak, ide johetnel kuldetesre, tapasztalatszerzesre:DDDD
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:55:26
sz b&b 2008.03.03. 11:55:41
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 11:55:45
megjott a kajam:D
szep ez a nap.:D
hopi
vigyazz mert a kerikenek en vagyok a keritonoje. engem kell eloszog megvesztegetni, ha szeretnel valamit tole:P
forallmankind 2008.03.03. 11:56:28
akkor a "te hetero vagy?" mondatodnak akár örülhetek is? :)
mp
nincs mese maradj az érdektelen és paraszt taktikánál
2008.03.03. 11:56:30
"MP talan nem irtal semmi erdemlegeset amire valaszolni lehetett volna"
bazeg ez a csaj egy fullprimitív vegetatív élőlény, mégis mijafaszról tudna velem beszélgetni? Irritál, amikor primitív pitsákkal kell órákon át feszengeni egy alkalmi ürítés reményében.
nyanyanya 2008.03.03. 11:56:30
nyanyanya 2008.03.03. 11:57:08
Rebelde 2008.03.03. 11:57:35
aztán ne lepődj meg, ha a pasik is bepróbálkoznak:)))
Mp
Te is úgy játszmázol,mint az általad emlegetett pitsák, nem vagy különb.
2008.03.03. 11:58:15
forallmankind 2008.03.03. 11:59:06
pffffffffff Te vagy a stratéga!!!! Napóleon bekaphatja :)
hogy ez eddig nem jutott eszembe
A jó öreg Hope 2008.03.03. 11:59:20
a pasikat majd valahogy lekezelem, volt már ilyen...
Hopi Bond 2008.03.03. 11:59:28
duneem: egy ilyen gyémántot nem küldök csak úgy el a sivatagba, hogy összekarcolja valami homokszem :D
szaffy, akkor küldethetem a címedre a raklapnyi nutellát? :D na és persze minden reggel illatos tulipáncsokor kíséretében, hogy jól kezdődjön a napod :D nos? :D
2008.03.03. 11:59:29
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 11:59:32
2008.03.03. 12:00:26
gargoyle 2008.03.03. 12:00:50
duneem 2008.03.03. 12:01:19
(mostantol lehet oltogatni:D)
sz b&b 2008.03.03. 12:01:44
amúgy meg luvnya kérésének eleget téve: isten vagy :D
luvnya, erre céloztál?
luvnya, te is isten vagy :D
forallmankind 2008.03.03. 12:02:16
Amerikai pszichót sokat nézed e???
kerikak 2008.03.03. 12:02:26
előbb csináld meg a házifeladatot (te kérted a múltkor hogy adjak), tessék kitölteni az alábbi adatlapot mert igen hiányos, hi: jövő hétfő este 8 óra, ellenőrizni fogom ám :-)))
hu.wikipedia.org/wiki/Katar
"bar kerikak, ide johetnel kuldetesre, tapasztalatszerzesre"
duneem 2008.03.03. 12:02:55
raadasul vizslas istenno:D
sz b&b 2008.03.03. 12:03:01
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 12:03:14
persze persze. jojjenek, csak jojjenek.
tudod, hogy a tulipant is szeretem, a nutella is johet:D
csak az a baj, hogy ha a mennyisegbol indulok ki, akkor hamarosan nem bond lany leszek, hanem bebi mamut:D
gargoyle 2008.03.03. 12:03:40
sz b&b 2008.03.03. 12:03:42
duneem 2008.03.03. 12:05:06
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.03.03. 12:05:28
Meséltem neki a legújabb cipőcskéről, amit egy kirakatban láttam, az új Avon rúzsról, meg Kitti barátnőm viszályával Jenni barátnőmmel. Láttam a vibrálást a levegőben: akkora volt köztünk az összhang, hogy ő már akcióra készen, hanyatt fekve helyezkedett el a kanapén, erotikusan vakargatva a tökét. Még a nyála is csorogni kezdett, annyira kívánt. A szemét is behunyta, hogy átadja magát az élvezetnek.
Rávetettem magam, a többit képzelhetitek... Forrt levegő. Nagyon megkedveltem.
Romantikusan rám feküdt az aktus végeztével, hogy óvjon, védjen erős testével. Rögtön mély álomba merült, annyira kimerült e hatalmas érzelmi teljesítménytől.
Gáláns lovagként elvitt a B középbe, megtanított köpködni és kurvaanyázni. Romantikus sétát tettünk a Tescóban, vécépapírt vett. A föld fölött jártam fél méterrel!
Írt gyönyörű SMS-eket, bekereteztem és kitettem őket a falra. A kedvencem: "Hö, te vagy az, Anna, v Anikó, v hogy hívnak B+? Jók a csöcseid, leszopsz ma este?"
Istenem...! Micsoda szerelem volt a miénk!
E gyönyörű két nap után nem keresett fél évig. Egyszer MSN-en kerestem. Unottan válaszolgatott. Nem ér rá, épp sört és Diana sósborszeszt iszik Katával, és közben nagyokat dugnak.
Hát ekkor megvilágosodtam: nekem nem ilyen férfi kell, aki alkoholista és megcsal. Rögtön jól le is teremtettem. Erre közölte, és idézem:
"Hö, ne izéj má. Ako hagyuk. Böff."
Hat hónapnyi beteljesült, csodálatos szerelem után!!! Az emberi életnek eddig ismeretlen dimenzióit tapasztaltuk meg, állítom, hogy a földkerekségen még nem volt két ember, akik ennyire közel kerültek volna egymáshoz. Rómeó és Júlia? Antonius és Cleopatra? Lófasz hozzánk képest. És erre ilyet ír. Elküldtem a kurva anyjába, ráadásul MSN-en. Szerintem azóta is ott ül, és szexin csorog a nyál a szájából.
elinor 2008.03.03. 12:05:35
De hogy ti kommentelők milyen szívtelenek vagytok! Most mondjam azt, hogy remélem, a 18 éves lányotokkal is ilyen okoskodó hangnemben beszéltek majd, ha vele is megtörténik ugyanez? Vagy talán tényleg az a hülye, aki hisz abban, hogy a másik társat keres benne, és nem csak egy numerát? Ha így van, vegyük már bele ezt a hittankönyvekbe, meg a romantikus filmek elé fekete betűkkel, mint a cigisdobozokra.
duneem 2008.03.03. 12:06:17
szep, mondhatom, legkozelebb jobban ossze kell majd szednem magam:D
kerikak 2008.03.03. 12:06:38
2008.03.03. 12:06:43
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:06:51
Miért gondolod, hogy fullprimitív vegetatív élőlény...mert nem íret vissza? Most meg visszaírt, az a baj...
Rebelde 2008.03.03. 12:07:00
Irritál, amikor primitív bunkók alkalmi ürítést remélve szenvtelenül nyűszítenek órákon át és végső próbálkozásként bevetik az "azt hittem már felnőttél" szöveget.
MP
a sing sing vagy a szote klub alkalmas terep számodra:))
sq 2008.03.03. 12:07:37
kerikak: rotfl. ez tényleg jó volt :) hát igen, nem vagyok valami nagy levelezőpartner.
kerikak 2008.03.03. 12:07:45
sz b&b 2008.03.03. 12:08:11
S.Z.I. 2008.03.03. 12:08:32
nézd meg a neten.. van ott kép.. :D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:08:34
kerikak 2008.03.03. 12:09:31
forallmankind 2008.03.03. 12:10:07
kösz, ez kellett :)
elinor
18éves lányommal? arra mérget vehetsz! különben is, be lesz oltva az ilyen tapló parasztok ellen!
sz b&b 2008.03.03. 12:10:13
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 12:10:14
eddig azt hittem, hogy normalis darabja vagy a homo sapiens-ek halmazanak, de mar latom, hogy te inkabb az egysejtu ostorosokkal komplementer halmazt alkoto szuk keresztmetszet legnagyobb iskolapeldaja vagy...
mondd mar meg oszinten, pont hova szarjak a luzersegeden? nem ir vissza egy csaj? es akko'mivan? miert kell ezert rogton "pitsazni" (luzerjelzo nalam erre kiakad)?
muszaj szetkurtolni, hogy ekkora balhere vagy? mi kozom van nekem a te maganeletedhez?
2008.03.03. 12:11:01
a singbe a legalja proli jár, oda be nem teszem a lábamat, szotébe ESETLEG, ha olyan emberek hívnak el, akikkel jól érzem magamat.
Egy alaptételt viszont mindig be kell tartani: pitsától buliba hívást NEM FOGADUNK EL :)
Rebelde 2008.03.03. 12:11:10
hogy kezelted le a pasikat?:)
sq 2008.03.03. 12:11:34
duneem 2008.03.03. 12:11:36
nem nagyon tudom kiegesziteni, mert az en erzeseim lehet, hogy nem teljesen huek:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:12:29
forallmankind 2008.03.03. 12:12:43
ez az alaptételt fejtsd ki légyszi!
kösz
sz b&b 2008.03.03. 12:12:45
gargoyle 2008.03.03. 12:12:52
sq 2008.03.03. 12:13:49
duneem 2008.03.03. 12:14:47
keri:
katar.lap.hu
bagolybagoly 2008.03.03. 12:14:58
gargoyle 2008.03.03. 12:15:18
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 12:15:38
Bobek, egyetértek, Elinor kicsikét túlreagálta. tizennyolc évesen a legtöbb fiúcska nem párt/társat keres. És tudod mit Elinor: Isten őrizz, hogy társat keressen. Élje az életét (javaslom ezt a kislányoknak is), élvezze az élvezni valót! Ja, és szólok, ebbe beletartozik a pofára esés is, ilyen az élet, ettől lesznek erősek! El kell tudni viselni és tovább kell lépni.
sz b&b 2008.03.03. 12:15:47
2008.03.03. 12:15:50
"Miért gondolod, hogy fullprimitív vegetatív élőlény...mert nem íret vissza?"
bazeg, hányszor mondjam még el, hogy tökmindegy, hogy visszaírt-e vagy sem. Láttam élőben, beszéltem vele 3 mondatot, tudom mi a pálya, nem kell több info vele kapcsolatban.
Gondolkodtam egy ideig az alkalmi ürítésen, de a leveleiből az látszik, hogy igazából arra se használható, csak fasságokról akar csevegni, meg akar maga mellé egy dísz-faszt, aki majd egy hónapon át kísérgeti a városban a semmiért.
Erre pedig azt hiszem, nem én vagyok az ideális jelölt :)
S.Z.I. 2008.03.03. 12:15:53
Rebelde 2008.03.03. 12:16:33
MP
Na igen a Sing, bár a szomszédban laktam 6 évig(nem abban a szomszédban:)), nem bírtuk magunkat rávenni, hogy átmenjük, elég volt látni az embereket, akik oda járnak.
A Szotét csak haverokkal lehet élvezni, mondjuk elég vicces volt, amikor seggigérő miniruhában nyomta néhány csaj a prodigyre:)
A ti karotokon hemzsegnek a számodra alkalmas delikvensek:)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:17:19
haha, sejtem mire gondoltál, hát nem ugy:-), csak elmondom nekik, hogy én nem vagyok meleg párti, minden csak a lányok miatt van
amugy tudom, hogy az ötlet nem új, és egyébbként nem is fogom alkalmazni, mert nekem túl nagy erőfeszítésbe kerül melegnek látszanom, aszem ennél egyszerűbben is megtudom oldani a nő kérdést:-):-)
elinor 2008.03.03. 12:17:19
na, de most komolyan! szinte még kislány volt a csaj! és filmek, a könyvek meg a magazinok abból csinálnak bizniszt, hogy elhitessék a lányokkal, hogy a faszik lovagiasak.
Mindenki a saját bőrén tanulja meg, hogy [nagy? hát asszem, hogy bármilyen] szerelem csak a mesében létezik; és annyira le lett itt sajnálva a csaj, amiért ő is megtanulta a maga leckéjét.
S.Z.I. 2008.03.03. 12:17:25
hát a balladai homály jótékony hatása ráborul a többi képre is.. :D
ez van... :D
laló 2008.03.03. 12:17:28
egyet kell értenem azokkal, akik úgy vélekednek, hogy egy 18as kissrác még nem nagyon akar járogatni, inkább kisérletezget, tesztelgeti a saját és mások korlátait...
duneem 2008.03.03. 12:18:24
Lui_78 2008.03.03. 12:19:19
:)
2008.03.03. 12:19:31
Lófaszt, ott csápolnak a türhő prolik közt a Singben oszt közben "nőnek érzik magukat".
höhö :)
Rebelde 2008.03.03. 12:19:57
ha magadat adod, szerintem az elég lesz:)
nyanyanya 2008.03.03. 12:20:27
Es meg a nokre mondjak, hogy kombinalnak...
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:20:45
laló 2008.03.03. 12:20:51
forallmankind 2008.03.03. 12:20:57
király vagy h nem üritesz ám bele csak úgy mindenféle véglénybe!
aki alkalmi ürétésre is igényes partnert választ, hmmmmmmmmmmm le a kalappal! hajdu péter reinkárnáció vagy e?
sq 2008.03.03. 12:21:21
Rebelde 2008.03.03. 12:21:24
manapság mindenkit felvesznek jogra:)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:22:16
Tudom:-), eddig ez volt a taktikám:-):-)
kerikak 2008.03.03. 12:22:21
Rebelde 2008.03.03. 12:22:27
:))
sz b&b 2008.03.03. 12:22:35
elinor, 18évesen én már tudtam, hogy hogy a faszik nem mindig lovagiasak. Pedig nem volt annyi pasim addig, hogy marha nagy tapasztalatom legyen.
Kurva egyszerű, nem kell a 16-17 éves léánykákat nekiereszteni feltétlenül az éjszakának, hogy olyan tapasztalatokat gyűjtsenek be hirtelen, amikre még nem elég érettek.
Bazz, úgy néznek ki 17 évesen a mai lányok, mint én 30 évesen! és most lehet gondolkodni, hogy én vagyok fiatalos, vagy ők koravének.
Én áldom az anyámékat utólag, hogy 17éves koromig nem engedtek nagyon éjszakázni.. Nem lettem volna felkészülve rá.
sz b&b 2008.03.03. 12:23:32
2008.03.03. 12:24:03
Azé', mer' a primitív káeurópai pitsa azért jár diszkóba, mert kibaszottul élvezi, hogy fényesre van nyalva a segge, a sok balfasz meg ott térdepel a lábainál ezerrel.
Ha elfogadod a meghívását, akkor beszállsz a cinikus játékba: állj be Te is sorba, nyomulj ezerrel a másik 75 között ő meg hadd röhögjön magában nagyokat a barátnő pitsákkal.
Én a magam részéről egy pitsa kegyeiért se vagyok hajlandó versengeni, pláne nem tuctuczenére, diszkóprolikkal. Ha kellek valakinek, akkor azért kelljek aki én vagyok és ne azért mert épp nem volt jobb alternatíva a parketten.
Rebelde 2008.03.03. 12:24:08
ez aztán a bók:))))
laló 2008.03.03. 12:24:49
2008.03.03. 12:25:05
nem vagyok
S.Z.I. 2008.03.03. 12:25:16
ha lehetne akkor abból élnék meg. :DDD
duneem 2008.03.03. 12:25:49
2008.03.03. 12:25:58
btw: ez a lanyka legalabb 17, ha 1 evvel idosebb muegyetmista a srac.
Rebelde 2008.03.03. 12:26:30
MP, ha találsz egy ilyen lányt, szedáld le, nehogy rájöjjön a pillanatnyi elmezavarra:)
2008.03.03. 12:26:41
sz b&b 2008.03.03. 12:26:47
gargoyle 2008.03.03. 12:27:21
sq 2008.03.03. 12:27:23
S.Z.I. 2008.03.03. 12:27:30
:DDDD
2008.03.03. 12:27:36
laló 2008.03.03. 12:27:39
S.Z.I. 2008.03.03. 12:28:22
nem egészen erre gondoltam...
bagolybagoly 2008.03.03. 12:28:51
sz b&b 2008.03.03. 12:29:06
2008.03.03. 12:29:21
dr. Veér Farkas 2008.03.03. 12:30:27
Miért, ki a fasz kérjen értük elnézést, ha te írtad le őket?
forallmankind 2008.03.03. 12:30:38
diszkóklubba barátnőre vadászni háááááááát hogyismondjam? veszélyes! bpesten biztosan!
elinor
ezért lesz majd ott az anyja meg én, hogy jól fel legyen hívva a figyelme az élet ezen buktatóira! na majd én szelektálok a gyökerek közül, ott nem lesz jó világ csak akinek én engedem (vicc) :)
elinor 2008.03.03. 12:30:40
gargoyle 2008.03.03. 12:30:51
majompasztor: es ugyesebb megoldasod nincs arra hogy ne allj be jatszmazni, mint hogy te is jatszmazol? nemar...
boby: ezt a 30 eves dolgot ALLITOD de kutya nem hiszi el meg a vizslad sem :D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:31:05
Elinor, szerintem abszolút nem volt már kislány a csaj. Belement egy szexre épülő "kapcsolatba". Rohadtul tudta, hogy a dugáson van a hangsúly. Reflektálva Boby hosszászólására, mi sem voltunk annyira naívak 18 évesen, hogy higgyünk a lovagias pasasokban, a mai 18 évesek pedig rég felnőttek már e téren...hajaj...
Szívott a kiscsaj, hogy beleesett a srácba, de ennyi erővel anno mi meg nyíhattunk volna, hogy "tegnap nézett a menzán és ma meg nem" (sarkítottam). Sok mai 18 évesnél a szex olyan, mint meginni egy séket a mekiben és közben dumálni. Aztán meg jól kiégnek 30 éves korukra és csodálkoznak, hogy senkinek nem kellenek.
S.Z.I. 2008.03.03. 12:31:10
Gondolom... :DDDD
mit is? mindegy, bátor vagyok..
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 12:32:02
es legalabb egy utiranyjelzo tabla, ahol nyomhatnal egy gyros remenyeben nemi tancos mulatsagot? :D
sz b&b 2008.03.03. 12:32:15
már bocs.
Nyilván nem teljesen az ő hibája a dolog, ettől még nem történt tragédia.
riki tiki 2008.03.03. 12:33:29
"Elolvasta a levelemet és nem válaszolt. Következésképp primitív madjarpitsa ez is."
"bazeg, hányszor mondjam még el, hogy tökmindegy, hogy visszaírt-e vagy sem."
semmi gond, a lényeg, hogy megint hüjepicsázhattál egy jót.
2008.03.03. 12:34:36
2008.03.03. 12:35:42
gargoyle 2008.03.03. 12:36:26
kerikak 2008.03.03. 12:36:40
"ezért már nem eszed meg olyan könnyen amit állít"
elinor 2008.03.03. 12:36:58
Jane Austent pasik olvassák vagy csajok? Az utóbbi évtizedekben a női (picsa)magazinok (mint Cosmopolitan) is próbálkoznak a hmm, machita életstílus elterjesztésével, de a rózsaszín lányszobák még léteznek párhuzamosan. És az olyan dugósfilmek-szinglifilmek, mint a Csak szex és más semmi vagy a Bridget Jones is happy enddel (a szerelem győzelmével) érnek véget.
Lui_78 2008.03.03. 12:37:20
nincs itt semmi:)
A világ végén vagyok:) Talán este bemegyek Bajára megnézni mi a helyzet ott:)
sz b&b 2008.03.03. 12:37:25
2008.03.03. 12:38:01
elinor 2008.03.03. 12:39:18
sq 2008.03.03. 12:39:36
kerikak 2008.03.03. 12:39:40
nincs "csapda" :o
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:39:52
és számodra negatívan zárult a kísérlet, mert érdekelted normálisan is és nem igazolodott az állításod, hogy hobban jársz ha paraszt vagy
laló 2008.03.03. 12:40:20
én pl. ha most társkereső lennék, akkor valószinüleg sokkal bizalmatlanabb lennék, mint mondjuk 10évvel ezelőtt voltam. Ma már tudom nem mind arany ami fénylik, s azt is, hogy az igéret földje marha nagy... mondani, írni bármit lehet, én jobb szeretem ha valaki bizonyít!
A negédes szavak mögött meg mindig valami szándék áll :-)) a pasik csak akkor puncsolnak ha akarnak valamit /tisztelet a kivételnek!
2008.03.03. 12:40:28
ki nem szarja le, hogy Te mit gondolsz arról, hogy én hogyan viselkedek? :)
Rebelde 2008.03.03. 12:40:43
Te aztán megragadtad a lényeget:)
nyanyanya 2008.03.03. 12:41:17
sz b&b 2008.03.03. 12:41:23
elinor 2008.03.03. 12:41:33
2008.03.03. 12:42:17
forallmankind 2008.03.03. 12:42:30
ezt a múltkor hallottam vmi okos dokumentumfilmben:
a férfinek minden nő kell, hogy megvalósítsák azt az egy vágyát, a nőnek egy férfi kell aki megvalósítja minden vágyát"
szerintem genetikus
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 12:42:35
reg hallottam feloled, minden okay?
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:43:56
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:44:12
én nem érzem úgy, hogy a lány összetört volna, csupán a srác megtalapozott egy családi házat a lelkében, de a házépítés már elmaradt..., de szerintem a lányt inkább a büszkeség bántja mert igy már ö lett a vesztes fél...
duneem 2008.03.03. 12:44:32
edzoskodok a "rendoroknel"
bobek:
de meg nem vagy meg ott (iwiw) sem:(
elinor 2008.03.03. 12:44:42
:D Nem mondtam, hogy a csaj nem hibás, éppenséggel ő a hibás, szegény, mert így pofára ejtette magát egy szimpla pöcsön; de:
meg tudom érteni, és sajnálom, és szeretném, ha a jövőben csökkenteni lehetne az ilyen önszivatások számát, de nem azzal, hogy minden csaj változzon ribivé.
duneem 2008.03.03. 12:45:08
nyanyanya 2008.03.03. 12:45:09
Lui_78 2008.03.03. 12:45:22
Dugnod kéne egy jó (nővel) mert úgy látom a sok rejszolástól kissé feszült vagy...
kerikak 2008.03.03. 12:45:51
igaz tudom naív vagyok, hoszú évekig éltem burokban, kb 14-nek érzem magam ha randizok mert semmi gyakorlatom
laló 2008.03.03. 12:45:54
megvagyok köszi, sok a munka, múlt7en ki sem láttam belőle... veled minden ok?!
Hopi Bond 2008.03.03. 12:46:32
és kéretik nem sq-hoz hasonlítani :D mert én olyan szép szerelmes levelet írtam neked, hogy a csillagok is sírva fakadtak az éjjel, miközben a magányos Holdnak olvastam fel szívedhez írt soraimat :DDD
duneem 2008.03.03. 12:46:52
egymillioan elnek itt, de a helyiek szama 200-250 ezer kozott van
es 11000 nkm
A jó öreg Hope 2008.03.03. 12:47:25
parasztnak kell lennem, hogy nekem is egy jó nöt kívánj:-):-)
Duneem:
nyanya is főzni tanul, járhatnátok egy főző iskolába:-):-):-)
duneem 2008.03.03. 12:47:30
most igy akarsz hoditani?:D
nyanyanya 2008.03.03. 12:47:58
laló 2008.03.03. 12:48:22
nem tudom, szerintem ezt nem lehet előre meghatározni, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy bizhass bárkiben is, azt gondolom, ezt idővel érzi az ember.
Fel a fejjel! :-) "as good as it gets"
duneem 2008.03.03. 12:48:23
2008.03.03. 12:48:26
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:49:20
nyanyanya 2008.03.03. 12:49:49
Duneem miben?:D
2008.03.03. 12:50:03
kérdeztem valamit, észrevetted-e?
elinor 2008.03.03. 12:50:26
kuglóf, nem mondtad, csak egyszerűsítettem a képletedet :)
azt, hogy "zongoráztam neki" meg "megmondtam, hogy nem lesz szex" azt én nem olvasom úgy, hogy a "szexen volt a hangsúly"
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.03. 12:51:24
semmi extra, mult heten lazitos hetem volt, nekikezdtunk zarasnak :D penteken csak 23.30ig voltam irodaban, szombaton meg 8.30tol suli volt, f..kyeah :D
2008.03.03. 12:51:31
laló 2008.03.03. 12:51:34
2008.03.03. 12:51:58
"es ugyesebb megoldasod nincs arra hogy ne allj be jatszmazni, mint hogy te is jatszmazol?"
Ha valaki csak x nyelven beszél, akkor azzal y nyelven nem lehet kommunikálni. Így két megoldás van: vagy beszélünk x-ül vagy nem kommunikálunk.
laló 2008.03.03. 12:52:41
én is lestrapáltam magam az elmúlt 7en
2008.03.03. 12:53:09
gargoyle 2008.03.03. 12:53:22
a leany nem tagra nyilt szemu aldozat volt, hanem resztvevo akinek tobb lehetosege lett volna maskepp alakitani a dolgokat. sajnalni tenyleg sajnalja szerintem mindenki, de azt tavolrol sem lehet allitani hogy mindenki mas felelos (csalad,pasi,media,horoszkop) csak o nem.
Lui_78 2008.03.03. 12:53:33
Jövök eggyel kislány:)
sq 2008.03.03. 12:53:48
sq baba:
ki nem szarja le, hogy Te mit gondolsz arról, hogy én hogyan viselkedek? :) "
igazad van. az én véleménynyílvánításom nélkül is mindenkinek lejött, hogy te egy huszas éveinek elején járó, pattanásos képű, szűz kiscsávó vagy, akinek nem hogy nő nem jön össze soha, de még az fps-ekben is sorra lealáznak a szobatársaid. na és persze a legnagyobb sikered az életben eddig az volt, hogy megszabadultál a lábgombádtól.
hopi: az összehasonlítást vedd inkább megtiszteltetésnek!
Mr. Spock 2008.03.03. 12:53:57
de nagy a baj hogy ma már mindenki írhat bármit nagy közönség előtt...
duneem 2008.03.03. 12:54:10
edes a kutya:DDDDDDDDDDDDDD
2008.03.03. 12:54:40
ikrek vagyok, csak az érdekelt, hogy ezt honnan tudtad?
kerikak 2008.03.03. 12:54:43
Hopi, a világ megmentője vállalja tapasztalatlan lányok tréningezését is? :D hogy néz ez ki a gyakorlatban? ülünk egymással szemben néha hazudsz, néha nem, én meg megróbálom kitalálni mi igaz és mi hamis? :D na jó ha Hold meg csillagok is vannak a levélben az tényleg utolérhetetlen lehet, hasonlat visszavonva :-DD
sz b&b 2008.03.03. 12:55:48
duneem 2008.03.03. 12:56:50
mezone,
kondiciot probalok nekik csinalni, futas, erosites (nem gyuras), futogimnasztika
lehet, lesz meg uszas is...
2008.03.03. 12:56:55
most télleg eltaláltad a szarva közt a tőgyét :)
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 12:57:11
Hopi Bond 2008.03.03. 12:57:52
sq: ha te mondod, akkor így megtisztelve érzem magam :D
kerikak: vállalom hát! :D és nem kell aggódnod, olyan rosszul hazudok, hogy én is rosszallóan nézek magamra közben :D
duneem 2008.03.03. 12:58:22
gargoyle 2008.03.03. 12:58:24
sz b&b 2008.03.03. 12:58:44
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 12:58:51
ne izgulj. majd en legkozelebb megvedelek. meg mezone is. ott leszunk a cipod bojhan, es ha olyan a szitu, belecsipunk a labszaradba...hogy tessek ovakodni.:)
a 16 eves erzes nekem is megvan.:)
ezen az oldalon meg sok az ordas gaz csabito:P
Lui_78 2008.03.03. 12:59:08
laló 2008.03.03. 12:59:32
duneem 2008.03.03. 12:59:39
kerikak 2008.03.03. 12:59:42
mint pl, szép vagy, izgalmas, kedves, okos, jó veled, mi az istennek mond valaki ilyet ha nem érez semmit a másik iránt??
"de ugy gondolom hogy a ferfiak es a nok nagyon sok mindenben teljesen mashogy gondolkodnak, mast vesznek eszre es hagynak figyelmen kivul, mas jelzeseket adnak, mashogy epul fel az eletuk. ha ossze tudjak hangolni ezt, az jo de ehhez is kell sok tapasztalat"
2008.03.03. 12:59:59
duneem 2008.03.03. 13:00:24
laló 2008.03.03. 13:00:44
Szaffy ;-) én mondtam, hogy figyeljük meg
sq 2008.03.03. 13:00:49
Rebelde 2008.03.03. 13:01:08
Első szerelmem szintén ikrek jegyű volt, most jól megérdemelt börtönbüntetését tölti.
Ez horoszkópnak is elmenne:)
Hopi Bond 2008.03.03. 13:01:45
kerikak 2008.03.03. 13:02:06
"ezen az oldalon meg sok az ordas gaz csabito"
szépmező 2008.03.03. 13:02:52
2008.03.03. 13:04:35
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 13:04:36
nem egeszen. de ezt te is tudod;)
gargoyle 2008.03.03. 13:04:42
duneem 2008.03.03. 13:04:47
mazli, nem kell megmutatnom, ki a jobb:D
Hopi Bond 2008.03.03. 13:05:07
a csillagok sem tudják feledtetni
a szívembe markoló szomorúságot, miután elolvastam soraid,
már a Hold sem nekem szép
és a Nap sem nekem ragyog,
ne törd össze szívem,
mert menten megfagyok.
:DDDD
2008.03.03. 13:05:54
"most jól megérdemelt börtönbüntetését tölti."
De legalább egy "határozott" férfi volt, aki mellett nőnek érezted magad, nem? :D
medwe 2008.03.03. 13:06:05
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 13:06:57
Félre ne értsd, valahol én is sajnálom, de jórészt magának köszönheti. A srác felé lekommunikálta, hogy benne van egy kis kuffantásban, utána is mindig ő kereste a srácot, aztán meg csodálkozik, hogy a gyereknek is csak ez kellett? Kicsit olyan, mintha ki lenne írva a homlokára, hogy "verjetek át!", ha átverik, akkor meg az a baj...
sz b&b 2008.03.03. 13:07:40
2008.03.03. 13:08:18
"nem annyira kilatastalan ez..."
én nem mondtam, hogy kilátástalan, csak ha az ember sokat turkál a szarban, akkor néha meg kell állni szusszani egyet. (Vagy felvenni a gumikesztyűt, amit úgy hívnak: előítélet.)
sz b&b 2008.03.03. 13:08:51
Csak hogy beírjam a határidőnaplómba :D
kerikak 2008.03.03. 13:09:48
Hopi, nem haragudj és főleg ne fagyj meg, hogy fogod így birni a jégen és mit szólnak majd a nagydarab hokisok?? :DD
sz b&b 2008.03.03. 13:10:18
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:10:22
duneem 2008.03.03. 13:11:28
sz b&b 2008.03.03. 13:12:28
2008.03.03. 13:12:58
2008.03.03. 13:14:03
Prez (törölt) 2008.03.03. 13:14:45
gargoyle 2008.03.03. 13:14:52
sz b&b 2008.03.03. 13:15:34
sz b&b 2008.03.03. 13:16:15
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:16:49
ha azt mondta, hogy szép vagy, izgalmas és okos és tudomén, akkor azt úgy is gondolta. nem tudom, hogy ez vigasztal-e, de attól még tény.
2008.03.03. 13:16:57
2008.03.03. 13:17:23
youtube.com/watch?v=XiTNXhIFVrw
Prez (törölt) 2008.03.03. 13:18:18
btw: szeevuusz mindenki! :)
Rebelde 2008.03.03. 13:19:08
Határozott volt, földbe is döngölte egy időre az önbecsülésémet.
sz b&b 2008.03.03. 13:19:28
Rebelde 2008.03.03. 13:20:18
sz b&b 2008.03.03. 13:21:29
te egy tündér vagy, hogy megvéded, de tényleg :D
ez már-már aranyos :DDDD
Prez (törölt) 2008.03.03. 13:21:44
2008.03.03. 13:21:55
Kellett egy paraszt börtöntelék, aki szarba se vesz.
Azt hiszem, egyről beszélünk.
S.Z.I. 2008.03.03. 13:22:29
medettem mindeeent
sz b&b 2008.03.03. 13:23:38
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:25:14
tündér, mi? nem ismersz te engem. :-)
sz b&b 2008.03.03. 13:25:55
2008.03.03. 13:27:07
Rebelde 2008.03.03. 13:27:54
nincs probléma, nem volt kellemes lecke,de tanultam belőle és korántsem az általad vázolt séma volt a helyezet.
Jóval később lett bunkó paraszt, illetve velem még nem is volt az, voltak akik rosszabbul jártak.
Ha valaki játszmázott, akkor ő biztosan...
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:28:16
Prez (törölt) 2008.03.03. 13:28:38
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 13:28:43
Rebelde 2008.03.03. 13:29:22
ne beszélj kajáról, otthon hagytam az enyémet:(
2008.03.03. 13:31:50
ja értem. Szóval összejöttél egy földreszállt angyallal, akit eccercsak megszállt a gonosz és a börtönben kötött ki.
Egyébként nem árt néha odafigyelni a madjarpitsa speciális szóhasználatára.
Korántsem biztos, hogy egyre gondolunk, amikor egy nő azt mondja, hogy "szeretem a határozottságot". Ez sokuk szemében az audikulcsot csörgető fuxos kopasz félcigány gengszternél kezdődik vagy más hasonló állatfajtánál.
De ugyanígy letudom fordítani emberi nyelvre az "egy kis biztonság kell", "fontos, hgoy nőnek érezzem magam", "legyen művelt, intelligens" és más hasonló fordulatokat.
2008.03.03. 13:34:09
No ez az.
"nyílván nem egy bankba egy morrisonsba vagy egy sohoba stb stb fogsz menni ha értelmes nővel akarsz találkozni"
Te mit tekintesz Bp-n normálisabb helynek? Holdudvar? Szimpla?
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:34:51
ha aranyos, hogy túlfeszültem a fene-se-folyik-bele-egy-ilyenbe határon, hát legyen: aranyos vagyok, basszus!
S.Z.I. 2008.03.03. 13:37:15
NE ugrálj most nagyon!!! :)))
nyanyanya 2008.03.03. 13:37:30
"nyílván nem egy bankba egy morrisonsba vagy egy sohoba stb stb fogsz menni ha értelmes nővel akarsz találkozni"
Hejj ezt ki irta?
En is morrisonsba jarok:D
bigyo83 2008.03.03. 13:38:01
Csak bekukkantottam. A sztorihoz nincs mit fűzni.
mp, Te még nem unod magadat? Neked is van egy felismerhető szóhasználatod.
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:38:04
SZI
te QB vagy?! (én csak azt vállalnám a csapaton belül:)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:38:32
gargoyle 2008.03.03. 13:38:42
mike007: amennyiben tisztaban vagy a dolgokkal nincs gond a szorakozohelyen ismerkedessel sem szerintem. jo, persze a legtobb nem vezet tovabb, de azert annyira nem kinkeserves kozben :o
nyanyanya: most fogalmazod mike007nek a valaszt a morrisonsrol remelem :D
S.Z.I. 2008.03.03. 13:39:09
Hagyod abba azonnal!!!! nem tudom mit csinálsz de elkezdtem csuklani!!!!
S.Z.I. 2008.03.03. 13:40:30
az!
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:40:45
menj el egy qrvához! fizetsz, lepitsázhatod akár szemtől szembe, és üritesz:D
És az tényleg csak a pénzed akarja, de meg is mondja szemtől szembe! Semmi kamu, hogy, "de szeret veled lenni, meg, milyen jófej vagy..."
sz b&b 2008.03.03. 13:42:08
error, ezért kérdeztem, hogy milyen vagy? az ördög maga? :))
Rebelde 2008.03.03. 13:42:14
az általad leírtak nem vonatkoznak rám, a határozottság témában egyetértünk azt hiszem.
És nekem nem pasi kell, ahhoz hogy nőnek érezzem magam, ilyen alapon csak nőnemű lehetnék.
Egyébként nem volt egy földreszállt angyal, viszont többeket meglepett, amikor a rendőrök lekapcsolták. Ennyit róla.
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:42:41
najól van akkor...:D
Az egyetlen sztárpozició a csapaton belűl, buzi árpa nem véletlen gründolt magaköré egy csapatot...
(még a RB, lehetne, de itthon egy vicc lehet a választék gazella játékosokból:DD)
gargoyle 2008.03.03. 13:42:59
amerikai focihoz annyit ertek mint a kriketthez de mondjuk az alkatodbol kiindulva azt gondoltam, hogy nem vedojatekos vagy :D
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:44:35
bocs nyanya, persze oda is járhat egy -két kevésbé elvetemült, pl. Te:DD
sz b&b 2008.03.03. 13:45:06
nem csináltam semmit, különben is, nem én, hanem a szomszéd, én ott sem voltam, meg nem is értem, miről beszélsz :P
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:46:29
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:46:56
lelettünk sajnálva morrisonssal:-)
boby:
én is le madjar pitsázhatlak majd legközelebb:-)?
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:47:15
az. aranyos csomagolásban, sztaniolba burkolva.
:-)
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 13:47:17
Hopegiver: Igen durva volt az egy lapon való említés, belátom.
jadviga79 2008.03.03. 13:47:19
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 13:47:34
akkor mondj egy jo helyet pesten.:P
forallmankind 2008.03.03. 13:47:38
példákat légyszi példákat a prora is ne csak a kontrára, szal szórakozóhelyek amelyek worth visiting:
csak kiváncsi vagyok
sz b&b 2008.03.03. 13:47:49
nyanyanya 2008.03.03. 13:49:11
jadviga sohoban jobb a pasifelhozatal az atlagnal, altalaban jo zene szol, de iszonyat meleg nagy fustos es szar helyen van a budi..
sz b&b 2008.03.03. 13:49:18
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:49:30
Hopi Bond 2008.03.03. 13:50:14
kerikak:
összetöröd szívem te angyal,
nem vár rám már hajnal,
nem gyúl láng már szívemben,
de jól beszélek rímekben. :D
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:50:19
Mini esetleg?!(miniatűr)
Oscar?! (régen jobb volt)
S.Z.I. 2008.03.03. 13:50:35
Történetesen abban a maga köré gründolt csapatban játszom egy ideje, és történetesen Attilával se vagyok rosszban, és teljesen véletlenül nem csak gazella RB-k vannak.
Másrészt a QB nem sztárpozíció, csak összetett. Mellékesen ez egy csapatjáték, mindenki egyformán fontos a csapatban. Szerintem ne feszegessük ezt tovább. Kérem kapcsolja ki.
gargoyle 2008.03.03. 13:51:08
boby: a harmadik szemem meglatja a rejtozkodo hatalmakat :P (:
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:51:12
de ari vagy, ha lemadjar pitsázlak egyből a hímtagom után kezdesz érdeklödni:-):-), klátod mp ez tényleg működik, föleg ha a szadot szereted:-):-)
Hopi Bond 2008.03.03. 13:52:02
sz b&b 2008.03.03. 13:52:42
S.Z.I. 2008.03.03. 13:52:47
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:53:35
Te akartad, legközelebbi szakítosra remélem jösssz, én meg viszek egy sámlit, hogy jól orrba verjelek:-):-)...
S.Z.I. 2008.03.03. 13:53:52
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:54:21
jójó...de azért megnézem, mikor lesz MVP egy szélső védőjátékos:D
vagy QB, vagy RB, talán LB...nem?!
akkor te vagy a cseréje?!:P
sz b&b 2008.03.03. 13:54:23
gargoyle 2008.03.03. 13:54:26
oscarban van zene?
szivem szerint a mammutot egyben kihagynam, ott en felhotlenul jol meg sosem ereztem magam.
kisebb helyeket kedvelem. szoda, nincs pardon, filter. nyaranta meg irany a szabadter. cha cha cha, holdudvar, buddha beach neha bator leven zold pardon. rio, dokk es tsai kiesnek. ruhellem ha 40es iqju orkok allnak neki centivel meregetni hogy bemehetek-e. akkor is ha beengednek.
gastro, missing in action 2008.03.03. 13:55:35
jól van péklapát a tarkómra, na!:D
kerikak 2008.03.03. 13:56:09
"de jól beszélek rímekben"
sz b&b 2008.03.03. 13:56:55
folytassátok még egy kicsit :D
ErrorFlynn 2008.03.03. 13:56:56
piros masnis szandi megfelel? pöttyös. pusztítóan aranyos vagyok benne.
A jó öreg Hope 2008.03.03. 13:57:26
nálad a pont, nagyjából jól határoltad be a helyeket, bár én ezen a nyáron zp-t már aszem ki fogom hagyni, én idösebb lettem , zp átlag életkora meg egyre fiatalabb, és már nem esik jól a bácsi kérem tudna nekem egy sört venni...
jadviga79 2008.03.03. 13:57:52
jo tudni :), a pasik tenyleg eleg jok voltak, de ugy sejtettem mashol is kb. ugyanilyen a felhozatal... ezek szerint tevedtem...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 13:58:08
hopi nekem is igert vilagbeket.
es mi lett belole?:D
Hopi Bond 2008.03.03. 13:58:08
és mi más fejezhetné ki jobban a szívemben morajló érzéseket, mint egy vers, amit múzsám ihletett :DD
sz b&b 2008.03.03. 13:58:24
megfelel, már a gondolattól is vinnyogva röhögök, an ide azt a képet, de izibe :DDD
Hopi Bond 2008.03.03. 13:58:46
nyanyanya 2008.03.03. 13:58:51
forallmankind 2008.03.03. 13:59:36
gargoyle 2008.03.03. 13:59:39
jadviga79 2008.03.03. 13:59:53
mi a gond a mammuttal?
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:00:13
ok ez igy jó lesz, akkor legalább a sörözést sem kell abba hagynom, arra a kis idöre:-)
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:00:18
én se szeretem anyira a hajógyárit, de ott legalább, nem engednek be mindenkit és pont ezért BENT nagyon nincs bunyó! mondjuk a legjobb csajok ott vannak -- mármint optikailag jó az élmény, különben egy évben egyszer , ha megyek, mindig valami külföldi vendéggel...
Régen, amikor kezdődött a Dokk, akkor még oda jártam, de így alakult a törzshelyeim listája:
Fortuna, Hully Gully, Rockokó, Globe, Darkside, Club Speed, Dokk, Dokk Cafe és utána hosszú snitt, most nincs törzshelyem!
:P
jadviga79 2008.03.03. 14:01:26
ez a vilagbeke szoveg meg Luitol szarmazik? Mert olyat meg nekem is igert... :)
sz b&b 2008.03.03. 14:01:30
gargoyle 2008.03.03. 14:01:37
Hopi Bond 2008.03.03. 14:02:05
hope: akkor csak óvatosan koppintok, nehogy kilöttyenjen a sör :D
duneem 2008.03.03. 14:02:06
globe szinhaz a varosligetben?:D
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:02:52
nyanyanya 2008.03.03. 14:03:18
Hopi Bond 2008.03.03. 14:03:19
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:03:19
az elmult nyár poénja mikor zp-be mentem nem kis borostával rendelkezve mert épp lusta voltam, és életemben elöször egy szórakozó helyen elkérték a személyim, rá néztem a kidobora kitört a röhögés belölem, és megkérdeztem: ugye most viccelsz? el gondolkozott és azt mondta, ja tényleg bocs, szerintem az nap ugy kb csak 8-9 évvel voltam idösebb az ottlévök átlagánál:-):-)
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:04:04
jaja:D
gargoyle 2008.03.03. 14:04:11
gasztrophil: haat mar ertem miert nem talalkoztunk eddig :D amugy az altalam felsorolt helyekben eddig 0db verekedest lattam.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 14:04:13
a lui iger fut fat bokrot.
a feny gyermeke, csak az a baj, hogy mindig megvakulok az eles lampaktol. nem tesz jot a pupillamnak:D
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:04:36
LB - Line backer
forallmankind 2008.03.03. 14:05:05
mennyi klasszikus :)
hajógyári mostanság feszengésre ideális!
Moulin Rouge-ban voltam múltkor s meglepően sok feleségnek való volt a díszribik mellett
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 14:05:08
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:05:47
kerikak 2008.03.03. 14:05:50
gargoyle 2008.03.03. 14:06:16
forallmankind 2008.03.03. 14:06:17
én vicceskedtem :) látom nem ült
sz b&b 2008.03.03. 14:07:10
sok pasi, vicces ruhában rohan egymás felé, és dodzsmest játszanak. És valami rejtélyes oknál fogva, ehhez magukkal cipelnek egy tojás alakú, labdának nevezett vicces tárgyat is :D
ezen felül még felhívnám a figyelmet a feszülös nacikra is.. :D
hmmmm :P
forallmankind 2008.03.03. 14:07:51
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 14:07:52
S.Z.I. 2008.03.03. 14:07:53
Brian Urlacher
Chicago Bears
LB 54
ő csak egy def player of the year...
Na ON
sz b&b 2008.03.03. 14:08:19
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:08:59
A felsorolt helyek 70%-ába volt tagságim, vagy jóban voltam a személyzettel:P
nyanyanya 2008.03.03. 14:09:00
ErrorFlynn 2008.03.03. 14:09:13
kénytelen leszel a lelkiszemekre hagyatkozni.
kép csak a pöttyös szoknyámról van.
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:09:25
na látom velünk kézilabdásokkal ez a baj, hogy nem feszülös naciban játszunk...:-):-)
Hopi Bond 2008.03.03. 14:09:49
ha veszély volt, mindig így vágtam ki magam :DDDD
jadviga79 2008.03.03. 14:10:13
rajottem mar en is, ugyhogy a 4 gyerek es rozsadombi villa igerete utan mar nem nagyon hittem neki :))
gargoyle,
koszi a rovid ismertetest a mammutrol, elraktaroztam, eddig meg nem volt szerencsem arrajarni
duneem 2008.03.03. 14:10:35
szépmező 2008.03.03. 14:10:51
a miniatűr teljes gáz.
ha nincs haverod aki a fater dzsippjét vagy jachtját bekokszolva összetörte, akkor max a lepattanók jöhetnek szóba :)
az árak is ennek függvényében alakulnak.
és pláne rohadt nagy tömeg van mindig.
namost ezzel együtt évente egyszer el lehet csípni egy jó mulatságot ott is...
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 14:11:00
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:11:14
és ki van tömve a nadrágjuk(is), hogy nagyobbnak látszanak:P
jól van SZI, vicc volt csak:P, nehogy rámküld a defensive line-t:D
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:11:14
S.Z.I. 2008.03.03. 14:11:33
RB Running Back - mérsékelten nagydarab, erős ,labdával futkorászós támadó játékos
duneem 2008.03.03. 14:11:42
hope, kezilabda???
kerikak 2008.03.03. 14:11:48
szépmező 2008.03.03. 14:12:11
ha jól sejtem megtehetjük közös javaslatunkat a szakítósblognak egy késő tavaszi szabadtéri trancepartyra? :)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:14:26
igen kézilabda
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 14:14:42
Hopi Bond 2008.03.03. 14:15:01
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:15:10
:D
jah!
szerda: Fortuna
Csütörtök: HG (hully gully)
Péntek: Rockokó (vagy amikor beindult a house zene a fortunában, akkor oda)
Szombat:HG
szerda, csütörtök, kiszökés a hugom szobáján keresztül:D, még suliba jártam nem engedtek el:D
később szombaton este el a Speedbe, vasárnap este droidként haza:-(
na az egy durva 3 év volt:D, de nem bántam meg, túléltem!
S.Z.I. 2008.03.03. 14:15:19
nyugi, jót röhögtem. :D
Az meg vicces lenne ha a def line rám hallgatna...azok legszivesebben ugrálnának rajtam. :D
duneem 2008.03.03. 14:17:26
marmint a kezi
sz b&b 2008.03.03. 14:20:26
fuss forest, fuss :DDDDD
kerikak 2008.03.03. 14:20:30
2008.03.03. 14:20:42
Nagyon bánt, hogy ennyire előítéletesen állsz hozzám. :(
Téged (a sok lány kommentelővel ellentétben) nem azért nem madjarpitsáználak le, mert nem ismerlek, hanem azért, mert TUDOM, hogy Te nem vagy az.. :(
sz b&b 2008.03.03. 14:22:23
Mátol egész másképp fogok hozzáálni az ismerkedési kísérleteidhez, ne haragudj, ha eddig otromba módon belédgázoltam volna.. :)))
kérdezz csak :D
kerikak 2008.03.03. 14:23:14
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:23:15
15 éves koromig fejéér megyében, illetve sok országos kupán, vértesacsa nevű csapattal ha ez mond valamit, a 81/82-es korosztájban, aztán mehettem volna fotex serdülöbe, voltam ott 3-4 edzésen , de nem igazán tetszett a közeg stb, ezért itt a komolyabb rész félbe szakadt és gimiben már csak a veszprémi gimis csapatunkban játszottam, majd soksok év kihagyás és most már abszolut csak hobby szinten a pest megyei bajnokságban bohockodom:-), röviden ennyi...
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:23:36
ezt akár veheted szerelmi vallomásnak is MP-től, naaaa, adj neki még1 esélyt!:)
Hopi Bond 2008.03.03. 14:23:50
gargoyle 2008.03.03. 14:24:35
2008.03.03. 14:25:47
Érzelmeim kitörni akaró gejzírjét visszafojtva hagyom el ezt a világot - jobb, ha nem szeretsz belém arra a kis időre. :(
sz b&b 2008.03.03. 14:26:05
Egyébként, bizony, ez az én napom, nem is tudjátok, mennyire az :DDDDD
kerikak 2008.03.03. 14:27:50
Rebelde 2008.03.03. 14:27:51
sz b&b 2008.03.03. 14:27:59
duneem 2008.03.03. 14:28:33
2008.03.03. 14:29:02
sz b&b 2008.03.03. 14:29:23
ideje lesz már hazajönnöd kicsit :D
Rebelde 2008.03.03. 14:29:52
gargoyle 2008.03.03. 14:30:03
2008.03.03. 14:30:08
Rebelde 2008.03.03. 14:30:39
duneem 2008.03.03. 14:31:02
Hopi Bond 2008.03.03. 14:31:17
mondjuk bíztam benne, hogy nem utasítanád vissza a bond lány szerepét, mert rögtön láttam, hogy nem alaptalanul tündökölhetnél.
na meg ugye az aktád, amit olvastam ;)
sz b&b 2008.03.03. 14:31:22
sz b&b 2008.03.03. 14:32:29
Mike007 · http://lookatmylife.blog.hu 2008.03.03. 14:32:30
duneem 2008.03.03. 14:33:23
igazi rabszolgahajcsarok ezek, heti harom "munkanappal", napi max masfel oraval:D
2008.03.03. 14:33:51
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:35:21
azt még nem probáltam, de ismerem, vannak ismeröseim akik játszák, játszották pl:Panyi L., ha tudod ki ö, és csapat társai:-) a csallók:-):-))
2008.03.03. 14:36:45
sz b&b 2008.03.03. 14:37:18
asszem le lettünk tolva... :D
A jó öreg Hope 2008.03.03. 14:37:30
ez azért a Te napod mert ma megyünk hozzád vacsorázni Hopival:-):-)?
duneem 2008.03.03. 14:43:19
annyira en sem vagyok benne, nekem az edesapam csinalja meg
(nb2 asszem, strandkezi, meg Budapest Old Boys, ha mondd vmit:DÖ
2008.03.03. 14:52:19
S.Z.I. 2008.03.03. 14:52:28
Én spec örülnék neki, ha az én blogomon (ha lenne) ekkora élet lenne..
forallmankind 2008.03.03. 14:53:21
szépmező
az én emberem
PvD-n voltál? mondjuk én Maydayre is jártam ahonnan a társaság 99% sírva rohanna szerintem
nyanya és a bedbíícs mega oximoron :)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 15:00:02
Rebelde 2008.03.03. 15:07:01
igazad van, ebben a formában nem tudtam:)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 15:23:24
nem tudom elhinni hogy nem kapnak ennel ertelmesebb torteneteket...
egy csomoan haborognak hogy honapok ota kuldtek el leveleket es meg most sem kerultek ki...szoval nem ertem.
gastro, missing in action 2008.03.03. 15:47:23
az enyém 36 óra alatt kikerült:PPP
de készülök egy másik igazi mnk-s sztorira, csak elég szerteágazó, és össze kéne szednem a gondolataimat hozzá:-/
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 16:02:00
melyik is volt a tied?
kicsit szenilis vagyok ma. meg ugy altalaban is:)
kerikak 2008.03.03. 17:07:45
gastro, missing in action 2008.03.03. 17:23:32
kerikak 2008.03.03. 17:27:28
gastro, missing in action 2008.03.03. 17:45:37
ez volt a cime, amit VL, adott neki!:D
vl · http://www.szakitshabirsz.blog.hu 2008.03.03. 22:32:34
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.03.04. 01:48:09
kerikak 2008.03.04. 10:25:34
Tigriske 2008.03.13. 15:52:21
Fikahegyek.
Biztos ti olyan tökéletesek vagytok, hogy a nap csak értetek kell fel, a seggeteket kéz nélkül törlitek ki és az ágyban is olyan kemények vagytok mint a vasbeton.
Persze az igazság az lehet, hogy az életben zsíros bőrű, pattanásos, fél kiló kenyeret önállóan megvenni nem tudó csámpás ödönök és rozik gyülekezte vagytok.
A fikázás az persze mindig megy.