Sziasztok!

Én írtam a Luis-féle hm... értekezést; örülök, hogy kikerült, a kommenteknek köszönhetően magamba szálltam kissé, illetve elgondolkodtam ezen-azon... Most pedig !röviden! megosztanám veletek, hogy végződött (még a poszt kikerülése előtt) ama sokkal rövidebb ügyecském az előző történet végén szereplő férfival, akit Kham örökbecsű tízsorosa után nevezzünk Olivérnek :)

Olivér harmincas évei végén járó, független férfiember (se válás, se gyerek, se semmi), aki egyrészt rendkívül vonzó, értelmes, figyelmes és szórakoztató, másrészt viszont, mivel, mint mondta, kicsi korában nem szerette az anyja, teljes mértékben képtelen érzéseket megtapasztalni, se pozitívakat, se negatívakat, amit az elején persze nem tudtam. Ezenkívül olyan férfiattribútumokkal veszi körül magát, mint:
(1) hatalmas dög motor
(2) hatalmas dög kocsi
(3) szivarok
(4) puska- és pisztolyfélék
(5) kés- és kardfélék

Együtt voltunk két hónapig, mely idő alatt egyrészt nagyon jól éreztem magam vele, másrészt gyakorta elszomorított bunkó beszólásaival.

Történt egy reggelen, hogy, mivel fájt a háta, felajánlottam, hogy megmasszírozom. Ekkor elkövettem egy hatalmas hibát, miszerint közben adtam egy puszit a hátára.

- (ő) Mi ez, szexmasszázs?
- (én) Nem, de majd mehetsz olyanra is, ha majd egyszer nem lesz nőd (nem gondoltam én ezt komolyan, de ez téves volt)
- (ő) De hát olyat egy közönséges k*rva is tud
- (én, ledermedvén) Miért, te már voltál k*rvával?
- (ő) Miért, ki nem?

Erre egy "soha többé nem nyúlok hozzád" megnyilvánulással párhuzamosan az ágy túlsó felébe kotródtam. Úgy éreztem, elhányom magam, majd pedig lapítottam a takaró alatt vagy egy órát, és bőgtem, magam se értvén, miért...

Később a következőket tudtam meg:

- ilyen utoljára 8 éve fordult elő
- oka pedig az volt, hogy amolyan ivászatok alkalmával valamelyik haverja kitalálta, hogy hívjanak k*rvákat, pedig lett volna ott nő éppen elég
- és hogy ezek felsőkategóriás nők voltak ám, csinosan öltöznek, igényesen néznek ki, manikűr-pedikűr, olyanok, mint a modellek, és higiénikus a procedúra, hiszen naponta csak egy férfival vannak
- !minden! férfi volt már k*rvával, csak legföljebb nem vallják be

A tényt önmagában még lehet, hogy elfogadtam volna, hiszen nem helyes valakit a múltja alapján megítélni, de a mód, ahogy a téma előkerült, és ahogy szinte dicsekedvén beszélt a dologról, ahhoz vezetett, hogy besokalltam, és másnap fölhívtam, hogy szerintem vessünk véget a dolognak. Erre az volt a válasz, hogy hát csakugyan nem vagyunk egy összeillő páros, és olyat többé nem találok, mint ő, de majd találok olyat, aki jobban illik hozzám, és hogy sajnálja, mert izgalmas beszélgetéseink voltak, és hogy találkozzunk még azért, ha megnyugodtam (most szakítottam életemben először, a 2-3 randi erejéig tartó kapcsolatokat leszámítva, és úgy éreztem, vége a világnak, pedig még csak szerelem sem volt)

Nekem az a véleményem, hogy a szex lényege a két ember közötti interakció kéne, hogy legyen, vagyis csak testünket-lelkünket bevonván van értelme, amihez szerelem nem feltétlenül kell, de kölcsönös vonzalom és a másik kedvére tenni akarás - önmagáért és nem egyéb előnyökért - feltétlenül. Ha meg ez nem áll fenn, akkor az épp olyan, mintha önkezünkkel végeznénk ezt-azt, és akkor már inkább az, mint egy olyan partner, aki lélekben ott sincs.

Mit gondoltok...?