Kedves Blog!

Egy olyan szakításomat szeretném megosztani veletek, amely, ha nem velem történik, nem is hiszem el.

A címe talán az lehetne: Gazdaggal soha

2005 tavaszán már jó egy éve nem volt férfi az életemben. Ekkor határoztam el, hogy mindenképpen véget vetek ennek az állapotnak. A világhálón adtam fel magamról hirdetést a Találkahely.hu-n. Azért itt, mert a legjobb barátnőm is itt találta meg az igazit, ma már a férje, 2 gyerekük van, szóval, nekik bejött. Ekkor én 30 éves voltam.
Mivel nem rólam mintázták meg a Jancsi és Juliska erdei banyáját, már az első napon vagy 100 levelet kaptam, volt bennünk teljesen komolytalan, a hetven százaléka csak a szex és más semmi mottóval jelentkezett. Ám a 100 levél között ott bújt meg Hugóé (39), aki nagyon sármos, nagyon tetszetős volt a számomra. Neki válaszoltam, a másik 99-et töröltem.
Hugóval inetnzív email váltásokba kezdtünk. Nagyon lassan haladtak a dolgok, mert nagyon keveset akart magáról felfedni. Na, ami a lényeg, kb. 20 nap után végre randi lett a dologból.
Közbevetőleg szeretném megjegyezni, hogy középkategóriás ember voltam akkor, már ami a fizetésemet és a munkahelyemet illeti. Se nem rossznak, se nem jónak nem nevezném az akkori helyzetemet.
Na most, a Lánchídnál beszéltük meg az első randit (Hugó javasolta), a kőoroszlánoknál. Én pár perccel előbb érkeztem, amikor jött egy nyitott tetejű tűzpiros Ferrari és benne Hugó, aki integetett, hogy szálljak be.
Ekkor kellett volna a 4-es buszra felugrani, de nem tettem.
Hugó a Lánchídon vagy 130-cal döngetett át, majd az Andrássy úton robogtunk kifele. Közben nem nagyon beszélt, ellenben a CD-ről klasszikus zene szólt. Kérdeztem, hova visz, mondta, meglepetés. Meg sem álltunk Parádsasvárig, a gyönyörű Károlyi kastélyig, ahol libériás pincérek fogadtak, ide hívott meg Hugó vacsorázni. Köpni-nyelni nem tudtam, szabadkoztam, hogy nem kellett volna, de Hugó csak mosolygott. Ellenben hozzám sem ért. Meg sem érintette a kezem. Megtudtam, hogy nagyon gazdag, tőzsdében és ingatlanban utazik, a felesége nem régen halt meg, 1 éve özvegy és most új életet akar kezdeni. Legott közbevetettem, hogy akkor miért is a Találkahelyen keres magának, amikor ezekkel a kondiciókkal bárkit találhatna bárhol, erre kissé ideges lett, szája pengevékonyságúra változott és ujjaival idegesen dobolt az asztalon.
Majd megvacsoráztunk (66.000), hazavitt és kitett a lakásom előtt.
Randik sorozata következett, ő mindig nagyon udvarias volt, ez imponált nekem. A munkájáról soha nem beszélt. 3 hónappal az első találkozásunk után egy másik hazai wellness szállóban adtam oda neki magam.
Minden szép és jó volt. Sokat költött rám, soha nem engedte, hogy fizessek. Barátnőim irigykedtek. Milánóból hozott nekem ruhákat. Majd kapcsolatunk hatodik hónapjában megkérdezte, voltam-e már télen nyaralni?
- Még sohasem - feleltem én.
Erre ő odapattant a laptopjához és vásárolni kezdett. Két repülőjegy 1 héttel későbbi indulásra Aruba szigetére. (Akkor még nem tudtam, hogy ennek különös jelentősége lesz.)
Kivettem a szabit, mentünk. Borzalmas hosszú út volt, a KLM gépével, de Hugó az 1. osztályra vett jegyet, ahol királyi ellátásban volt részünk. (Hogy mennyi lehetett ez a jegy, ne kérdezzétek, nem is mertem belegondolni, de Hugó arany American Express kártyája sokat bírt.)
Arubán természetesen egy ötcsillagos szállóban laktunk, egy olyan víz feletti bungalóban, amiről csak álmodni mertem. Sokat napoztunk, úsztunk, szeretkeztünk.
A nyaralás felénél az egyik este azt mondja Hugó:
- Nekem holnap egy napra el kell mennem egy nem messze lévő szigetre. Reggel megyek, este jövök, ugye nem gond? Elfoglalod magad?
- Persze, persze - így én.
Egész nap azon gondolkodtam, hova mehetett. Mivel reggel ment és este jött, messzire nem,mehetett.
Este meg is jött egy nagy aktatáskával, ami egy pici lánccal volt körbetekerve. Ezt letette, puszi, majd zuhany.
Ekkor vettem észre, hogy a beszállókártyája kiesett a zsebéből. Hugó George Town-ban szállt be a gépre.
Az a Kajmán-szigetek fővárosa.
Rosszat sejtettem. Off shore cégek? Panama? Maffia? Casino?
Hugó kijött a zuhanyból én pedig megkérdeztem tőle:
- Mit csináltál ma a Kajmán-szigeteken?
Válasz helyett iszonyatos üvöltözés kezdődött, hogy én kémkedek utána. Meg, hogy ócska ribanc vagyok, akárcsak a többi. Meg, hogy nekem semmi sem jó. Pakoljak - ordította.
- Miért, hova megyünk? - kérdeztem.
- Én sehova. Te haza. Vége van. Végeztem veled.
Azzal még aznap este kivitt a reptérre, vett egy új jegyet Budapestig a KLM-re (turistaosztály), majd annyit mondott:
- Soha többet nem akarlak látni, felejtsd el, hogy valaha is láttál engem. Te nem érdemelsz meg engem. Én mindent megtettem, megvettem neked, ez is kevés.
Azzal otthagyott a reptéren.
A hazautat végigbőgtem. Amikor Budapesten leszállt a gép, megnyugodtam.
Hugót soha sem láttam. Néha azt hiszem, álmodtam az egészet.
Aztán egy hónappal ezek után eszembe jutott a Találkahely. Ahová hét hónappal korábban regisztráltam.
Felléptem oda. Bevittem az adatait. "Hugó" természetesen ott volt.Most éppen Tamás néven. Talán éppen akkor vitt el valakit Arubára. Egy olyan lányt, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi az a George Town, Kajmán-szigetek. Akit szintén megszédített.
Szerencsére, engem nem tudott.